A birodalom anyja: a válide szultána

A férjek édesanyja, azaz az anyós rossz hírnévnek örvend Törökországban, néha megérdemlik, de általában nem. Nincs saját hivatalos ünnepnapjuk, de őket is köszöntjük anyák napján. Valószínűleg saját ünnepnapja lenne az anyósoknak, ha az Oszmán Birodalom válide szultánái (akiket néha anyakirálynőként említenek) közül valamelyik egy napot annak nevezett volna ki.

Az első olyan nő, aki a válide szultána címet kapta, Ayşe Hafsa szultána volt, aki krími tatár származású és I. Szulejmán  szultán anyja. Elkísérte fiát, amikor 17 éves korában kinevezték Manisa kormányzójának (1503), és 1520-ban a szultán trónra kerülésekor átvette a hárem irányítását Isztambulban. Bár némileg meggyengült a hatalma, amikor a szultáni hárem átköltözött a Topkapı palotába, de a gyakorlatban 1534-ig, azaz haláláig fia legfőbb tanácsadója volt. Ő volt az első válide szultána, akinek erejét jól mutatja, hogy építtetett Manisában egy nagy komplexumot, amely egy mecsetből, egy általános iskolából, egy főiskolából és egy kórházból áll. Ezzel megteremtette a hagyományt a jövőbeli anyakirálynők jótékonysági tevékenységéhez.

Létezik egy elmélet arról hogy a híres Hürrem szultánát is válidének tekintsék, azonban ez nem lehetséges, hiszen ő még I. Szulejmán halála előtt elhunyt. Mégis ő az igazi példakép a jövőbeli válidék számára mivel aktívan részt vett a birodalom irányításában, mellyel még az európai uralkodók körében is hírnevet szerzett. A hárem irányítását is ellátta, mely a válide szultánák legfőbb felelőssége.

Az erős válidék száma – akik hírnevet szereztek maguknak a kormányzati ügyekben való részvételükkel – korlátozott az összesen több mint harminc, ezt a címet kiérdemlő szultánák közül kiemelkedve. Nurbanu, Safiye és Kösem voltak a legaktívabbak mint anyakirálynők. Az uralkodásuk időszakát – beleértve Hürrem éveit is – a nők szultánságának is nevezik.

Nurbanu, III. Murad anyja, aki velencei és valószínűleg zsidó származású volt, nagy szerepet játszott a mediterrán politikában a hivatalban töltött ideje alatt (1574-1583), mivel erősen támogatta Velencét Genova ellen. Sokollu Mehmet nagyvezír segítségével uralkodhatott az udvarban, sőt együttműködött Medici Katalin francia királynővel is. Amikor hirtelen meghalt, azt állították, hogy a genovaiak mérgezték meg valahogy.

Safiye szultána szintén velencei volt, és Nurbanu személyesen választotta őt fia, III. Murad számára. Válide szultána lett (1595-1603), amikor fia, III. Mehmed került a trónra apja halálakor. Jelentős hatalmat gyakorolt és a velencei politikát támogatta. Érdekesség, hogy Safiye levelezést folytatott és ajándékokat cserélt I. Erzsébet angol királynővel.

Kösem szultána (1623-1651) veszélyes és kegyetlen válide szultánaként szerzett hírnevet magának. Hosszú ideig élt és uralkodott fiai, IV. Murad (1623-1640) és I. Ibrahim (1640-1648), továbbá unokája, IV. Mehmed (1648-1687) mellett.  Kevésbé ismert a befolyása kormányzati ügyekben, inkább intrikáiról volt híres, hisz mindent elkövetett, hogy fiai uralkodhassanak szultánként.

I. Mehmed édesanyja, Hatice Turhan szultána anyósa, Kösem riválisa volt, annyira, hogy az megpróbálta unokáját letaszítani a trónról. Turhan azonban ezt megtudta és támogatói segítségével megölték Kösemet – így kerülhetett kezébe a hatalom. Mindössze 21 éves volt a 7 éves fia trónra kerülésekor. Kevésbé érdeklődött azonban a politikai ügyek iránt, így engedte, hogy inkább az akkori nagyvezír, Köprülü Mehmed pasa vezesse az államot. Ezt tekintik a válide szultánák által irányított korszak végének, viszont ő volt az, aki leghosszabb ideig: pontosan 35 évig (1648-1683) töltötte be ezt a szerepet. Válide szultánaként azonban többször támogatott nagyszabású építkezéseket, például a Yeni Cami (Új mecset) építését Eminönü kerületben.

A hárem irányítása a birodalom helyett

Bár a válide szultánák listája a 20. századig folytatódik, a későbbi anyakirálynők inkább a háremek mint a birodalom irányításával foglalkoztak. A háremnek feltétlenül szüksége volt egy erős kézre.

A válide szultána a család és a dinasztia vezetője volt, és gondoskodnia kellett olyan élő férfi örökösről, aki átvehette a trónt. Az anyakirálynő ennek érdekében foglalkozott az olyan lehetséges jelöltek kiválasztásával, oktatásával, akik felkelthetik fiának érdeklődését. Így a dinasztia folytonosságának felelőssége a nőket, különösen az anyakirálynőt terhelte.

Míg hagyományosan a férfi a török család feje, a trón megtartása több küzdelembe kerül, és gyakran a szultán gyenge volt, vagy egyszerűen túl fiatal ahhoz, hogy uralkodjon. A nagyvezírek, akik soha nem voltak a dinasztia tagjai, esetleg csak házasság révén, gyakran befolyásosabbá váltak, mint maga a szultán. Az anyakirálynő erejét az hangsúlyozta, hogy mennyire volt befolyással a szultán magánéletére.

Ahogy Leslie P. Peirce rámutat a Birodalmi hárem (The Imperial Harem) című könyvében, keveset tudunk a hárem működéséről, de sok mindent meg lehet sejteni akkor, ha átvizsgáljuk a hárem személyzetének és tagjainak költségeiről készült nyilvántartásokat, amelyek ma a birtokunkban vannak. Míg a Régi palota (Eski Seray) tönkre nem ment, ott készítették fel a fiatal lányokat az ágyas szerepére, és arra hogy felkeltsék a szultán figyelmét. A fiatal fejedelmek itt kapták meg a kiválasztottakat vagy akár mindegyiküket. Amikor egy szultán meghalt, az ő édesanyja, háremének tagjai, a nőnemű leszármazottai átköltöztek a Régi palotába, és ott éltek tovább. Csak az éppen uralkodó szultán válide szultánája lakott a Topkapı palotában a hozzá kötődő nőkkel, és azok teljes kíséretével.

Minél több a nő, annál nagyobb a szolgák száma.

A hárem tagjainak napi támogatását tartalmazó feljegyezések szerint érdekes módon a válide szultána sokkal többet kapott, mint bárki más az udvarban, beleértve a szultánt is. Nurbanu szultána napi 2 000 ezüstöt, míg az utódja, Safiye szultána 3000 ezüstöt kapott, amikor III. Mehmed, a fia trónra lépett. Összehasonlításképpen: a vezető tisztviselők közül a legmagasabb rangú a mufti napi 750, a rumeli parancsnok 572, illetve az anatóliai részt irányító főparancsnok 573 ezüstöt kapott naponta, a janicsárok parancsnoka pedig 500-at. Még a szultán is csak napi 1000 ezüstöt kapott. A kiadások a háremben élők számával arányosan növekedtek, ugyanakkor az építkezésnek is folyamatosan meg kellett haladnia a korábbi időszakokat. Úgy tűnik, senki nem gondolt arra, hogy egy kisebb hárem jobban összhangban lehetne a bevétellel.

Mindezek alapján állíthatjuk, hogy az Oszmán Birodalom egyik legfontosabb szereplője körülbelül 400 évig egy nő, a válide szultána volt.

Erdem Éva – Türkinfo

Forrás: Hürriyet Daily New