A 33. Isztambuli Nemzetközi Könyvvásár magyar vonatkozású programjai 2014. november 8-11. között

Magyarország harmadik alkalommal vesz részt az Isztambuli Nemzetközi Könyvvásáron, ahol ezúttal díszvendégként fogadja majd a látogatókat.
Számos szakmai, kulturális, művészeti, ismeretterjesztő kísérőprogram, kerekasztal-beszélgetés, előadás és kiállítás révén a könyvvásár közönsége a magyar könyvkultúrán túlmenően bepillantást nyerhet a török-magyar történelmi és kulturális kapcsolatok alakulásába, Magyarország és a magyar kultúra múltjába és jelenébe.
A könyves program gerincét az elmúlt években törökül megjelent, illetve fordítás alatt álló művek adják, olyan írók műveivel, mint Márai Sándor, Kertész Imre, Rakovszky Zsuzsa, Nádas Péter, Rubin Szilárd, Krasznahorkai László, Dragomán György, Szabó Magda. A díszvendégség keretében meghívott magyar írókat neves török újságírók és irodalmárok mutatják be tematikus beszélgetések keretében. Vendégünk lesz többek között Esterházy Péter, Darvasi László, Tóth Krisztina, Spiró György, Hoppál Mihály, Pintér Tamás.A kortárs irodalmon túl a magyar stand felidézi a 19-20. század magyar irodalmi kávéházak hangulatát és neves szereplőit, közöttük Molnár Ferenc alakját, akinek A Pál utcai fiúk c. könyve kultikus státuszt élvez Törökországban. Különleges fókusza lesz a magyar jelenlétnek a gyermekkönyvkiadás, amelyet rajzfilmek, diafilmek és grafikák illusztrálnak, kiállítások és workshopok tesznek színesebbé. A kísérőprogramok és kiállítások közül külön kiemelést érdemel a könyvvásár területén és az Isztambuli Magyar Kulturális Központban párhuzamosan megrendezésre kerülő Budapest- és Balaton-tematikájú kiállítások, amelyek Magyarország e két emblematikus helyszínét különböző képzőművészeti és audiovizuális műfajokban, irodalmi idézetek apropóján mutatják be. Hasonlóképpen érdeklődésre számíthat a Zine-Fanzine kiállítássorozat a műfaj képzőművészeti ihletésű, kis példányszámú könyveivel, valamint a Gourmet Szalonban Mautner Zsófia főzőprogramja.

A rendezvény alkalmat ad majd arra, hogy a Türkinfo magyar-török kulturális hírportál bemutathassa első kiadványát, a K. Pintér Tamás grafikáival és Sudár Balázs leírásával készült „Oszmán-török építészet Magyarországon” című könyvet. A kötetben a Magyarországon fennmaradt dzsámik, minaretek és fürdők architektúráját mutatja be a szerzőpáros.

33. Nemzetközi Isztambuli Könyvvásár

Magyar Díszvendégség Programja

2014. november 8-11.

2014. november 8., szombat

Helyszín: Magyar Stand, 1. csarnok, nemzetközi szalon

13:15 – A díszvendég Magyarország standjának megnyitója Dr. Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének közreműködésével.

Zene: Cimbaliband

A Cimbaliband zenéjében a modern kelet-európai életérzés keveredik természetes formában a népzenével. A szerb harmonikás, magyar hegedűs, roma nagybőgős, sváb-magyar cimbalmos és gitáros, valamint női ének felállásban játszó banda a magyar népzenétől a budapesti városi zenén át egészen a Fekete-tenger menti dallamokig terjedő ívű 25-30 perces műsorral mutatkozik be.

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

14:00-15:00

„A Dunától a Boszporuszig”. Esterházy Péterrel beszélget Yekta Kopan

A beszélgetés témája: Hagyomány és modernség

A bemutatásra kerülő könyv: A szív segédigéi

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

15:00-16:00

Mautner Zsófia – „Budapesti Falatok – édes és pikáns magyar házikoszt” című főzőműsora

Helyszín: Gourmet Szalon

16:00-17:00

„Se jobb, se bal – futball” Darvasi Lászlóval beszélget Levent Cantek és Esterházy Péter

A beszélgetés témája: A futball szerepe az irodalomban

A bemutatásra kerülő mű: A titokzatos világválogatott

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

17:00-18:00

Magyar írók, akik rést vágtak a vasfüggönyön: Intermezzo Márai Sándorral, Kristóf Ágotával, Szabó Magdával

Helyszín: magyar stand

Vezeti: Yasemin Pichler

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

2014. november 9., vasárnap

11:00-12:00

Gyerekprogram I. Magyar gyerekkönyvkiadás: sikersztori? – Csányi Dóra, a Csimota Könyvkiadó képviselője és Szegedi Katalin illusztrátor beszélget a magyar könyvkiadás jelenéről és jövőjéről

Moderátor: Tuğçe Özdeniz

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

12:00-13:00

Ablakzsiráf. Zilahy Péter könyvét Sevgi Can Yagci mutatja be

A beszélgetés témája: Egy ifjúkor ábécéje

A bemutatásra kerülő könyv: Az utolsó ablakzsiráf

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

13:00-14:00

A világ összes gyereke Pál utcai.

A beszélgetés témája: Molnár Ferenc Pál utcai fiúk c. neves könyve világirodalmi hatásáról Tarik Demirkannal (fordító)

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

14:00-15:00

Pixel. Funda Senol bemutatja Tóth Krisztinát

A beszélgetés témája: A költészettől a prózáig

A bemutatásra kerülő könyv: Pixel

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

15:00 – 17:00

Gyermek illusztrációs foglalkozás Szegedi Katalinnal

Yer: Macaristan standı (1. hol/uluslararası salon)

15:00-16:00

Szemelvények a modern magyar költészetből

Vezeti: Güven Turan

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

15:00 – 16:00

Mautner Zsófia és Tuğrul Paşaoğlu – „Egyik konyhából a másikba : Török és magyar ételek” című főzőműsora

Helyszín: Gourmet Szalon

16:00-17:00

1956 és a kisember sorsa. Hilmi Ortac beszélget Spiró Györggyel

A beszélgetés témája: A kisember a történelemben

A bemutatásra kerülő könyv: Tavaszi tárlat

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

17:00-18:00

Yapi Kredi-program: Kúnos Ignác helye a török néprajzkutatásban

Vezeti: M. Sabri Koz

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

2014. november 10., hétfő

11:00-12:00

Gyerekprogram II. Fürge rókalábak. Tarik Demirkan (fordító) bemutatja Fekete István Vuk című könyvét

Helyszín: Büyükada szalon

11:00 – 13:00

Gyermek illusztrációs foglalkozás Szegedi Katalinnal

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

12:00-13:00

Sámánok világa. Metin Celal beszélget Hoppál Mihály néprajzkutatóval

A beszélgetés témája: Sámánok Magyarországtól Kínáig

A bemutatásra kerülő könyv: Sámánok világa

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

13:00-13:45

A turkológia története Magyarországon

Naciye Güngörmüş beszélget Fodor Pállal és Dávid Gézával

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

14:00-15:00

Könyvkiadók koktélja (Matchmaking – szakmai program)

Résztvevők magyar részről: Napkút Kiadó, Libri Kiadó, Európa Kiadó

Résztvevők török részről: Everest Kiadó, Dedalos Kiadó, Can Kiadó, Yapi Kredi Kiadó

A Matchmaking háziasszonya: Sedef İlgiç

Helyszín: Kınalıada szalon

2014. november 11., kedd

11:00 – 12:00

Kortárs magyar novellaírók

Szőllőssy Balázs előadása

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

12:00-13:00

Szulejmán szíve. Süleyman Tüzün beszélget Pintér Tamással és Tarik Demirkannal

A beszélgetés témája: Török világ Magyarországon

A bemutatásra kerülő könyv: Magyarországi oszmán-török emlékek

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

14:15 – 15:30

Fordítók és fordítások (szakmai program)

Résztvevők: Tarik Demirkan, Tasnádi Edit, Benderli Gün (fordítók), Jeney Zoltán (PIM, Fordítástámogatási Program), Hamdi Tursucu (Teda program)

Moderátor: Sevgi Can Yagci Aksel

Helyszín: Büyükada szalon

Kísérő programok a TÜYAP-on

Illusztrációs workshop

A könyvvásári magyar jelenlét egyik fókusza a magyar gyermekirodalom és gyermekkönyv-kiadás, ennek jegyében a magyar standon gyermekkönyv-illusztrációs kiállítást láthatnak az érdeklődők, az apró vendégek figyelmét pedig animációs filmek, diavetítés és illusztrációs gyermekfoglalkozások kötik le.

A workshopok időpontjai: szombat 15:00 illetve vasárnap 11:00

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

Állandó gyerekprogramok

Diafilm vetítés

A Magyar stand – külön erre a célra kialakított – gyermek kuckójában a vásár minden napján lesznek vetítések, az alábbi időpontokban.

13.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00

Helyszín: magyar stand (1. csarnok, nemzetközi szalon)

Rajzfilm vetítés

A vásár ideje alatt, a Magyar stand gyermek kuckójánál magyar rajzfilmek (Kockásfülű nyúl, Sebaj Tóbiás) kerülnek vetítésre.

A Magyar Díszvendégség kiegészítő programjai

2014. november 7., péntek

19:30-22:00

„Budapest, a mi metropoliszunk” és „Balaton, a magyar tenger” című kiállítások megnyitója, Semplice vonósnégyes koncertje

Helyszín: Istiklal 213 Galéria, Isztambuli Magyar Intézet

2014. november 14., péntek

19:30-23:00

„Invisible Press” zine-fanzine kiállítás megnyitója

Helyszín: Istiklal 213 Galéria, Isztambuli Magyar Intézet

2014. november 15-16., szombat-vasárnap

15:00 – 17:00

Csiszár Mátyás, Gruppo Tökmag, Stark Attila, Tóth Balázs, Waschmaschine Gruppe zine-fanzine készítő workshoppok magyar nyelven

Helyszín: Istiklal 213 Galéria, Isztambuli Magyar Intézet