A kézi csipke készítése időigényes és bonyolult munka, ezért ez a különlegesen szép művészet ma már a világ minden táján visszaszorulóban, sőt kihalófélben van. Számos olyan technikát ismerünk, melyekkel gyönyörű csipkéket lehet készíteni – gondoljunk csak a csipkeverésre vagy a csipkehorgolásra –, de Anatóliában, különösen Müşküle és Namrun vidékén a mai napig él egy páratlan, különleges technika, az iğne oyası, (tűcsipke, nevezik török csipkének is), ami különböző méretű hurkok csomózásával készül egy hímzőtű segítségével.
Anatólia egyes falvaiban nem ritkán fogadja a látogatót az a kép, hogy a házuk előtt ülő asszonyok kezében szorgosan jár a tű, és miközben egymással beszélgetnek, színes motívumokat hurkolnak egy-egy kendő szélére. Ezek az asszonyok nagy valószínűséggel tűcsipkét készítenek, ami nem csak az egyedi technikája miatt különleges, hanem azért is, mert az egyes minták és színek más-más üzenetet közvetítettek vagy akár közvetítenek ma is. A hagyományos török kultúrában, ahol a fiatal lányok és asszonyok nem mindig önthették szavakba az érzéseiket, ezeknek a természettől ihletett csipkemotívumoknak a segítségével fejezhették ki a gondolataikat. Ezért a tűcsipke azon túl, hogy a kendőket, háztartási textíliákat díszítő elem, az általa közvetített üzenetek miatt ugyanakkor kommunikációs eszköz is volt.
A tűcsipke múltja és jelene:
A tűcsipke olyan csomótechnikával létrehozott, különféle hurkokból, illetve a hurkokból kialakított mintákból, motívumokból összeálló kézi csipkefajta, melyet – mint arra az elnevezése is utal — egy egyszerű tű segítségével készítenek. Ezzel a technikával kendőket, ruhaszegélyeket, és háztartási textíliákat (törölközőket, terítőket) díszítenek, sőt ma már ékszereket és kiegészítőket is készítenek ily módon. Maga a csomózás nagyon régi technika. Már az időszámításunk előtti második évezredből is maradtak fenn olyan halászhálók, melyek csomózással készültek. A csomózás technikáját tökéletesítő török tűcsipke a 17-19. században élte fénykorát, legszebb példái a 18. században születtek. A csipkekészítésnek az oszmán paloták háremeiben élő nők is számos módját ismerték, ők is szívesen díszítették a kendőik, ruháik, zsebkendőik szélét csipkével. A csipkés szegélyű holmik azonban nemcsak a palotákban bukkantak fel, ugyanis a tűcsipke technikájának köszönhetően az egyszerű falusi asszonyok kezei közül is gyönyörű darabok kerültek ki; az eladósorba kerülő lányok kelengyéjének sok darabját díszítette ez a fajta csipke. Bár a köztársasági időkben a hagyományos életforma visszaszorulásával a tűcsipke jelentősége is csökkent, a csipkekészítés hagyománya mégis tovább élt. Az is elmondható, hogy a mai csipkék ugyanazokkal az alaphurkokkal készülnek, mint a 18. századi őseik, bár a korábban használt selyemfonal helyett ma már inkább olcsóbb, műszálas cérnákat használnak.
A különféle textíliák szélét díszítő tűcsipkék Anatólia nagy részén ma is láthatók, találkozhatunk velük úgy a hétköznapokban, mint az esküvőkön és a nagyobb családi ünnepeken, és a vásárok révén eljutnak a nagyobb városokba is. Természetesen a mai napig minden régiónak megvannak a rá jellemző mintái és színei; egy szakértő szem azonnal meg tudja mondani, hogy hol készült az adott csipke.
Szerencsére időközben sokan felismerték, hogy a kézzel készült tűcsipke mekkora értéket képvisel, ezért ma már nemcsak a számos tanfolyam egyikén lehet elsajátítani a készítését, hanem az interneten található oktatóvideók segítségével is. Bár a müşkülei kislányok 7-8 évesen kezdik el tanulni a tűcsipke csomózását, ez a kézimunka technika felnőttként is elsajátítható. Mivel egy igen kreatív kézimunka típusról van szó, az alapok elsajátítása után nemcsak arra van lehetőség, hogy a hagyományos motívumokat lemásoljuk, hanem arra is, hogy a fantáziánkat szabadjára engedve új és új színekkel és mintákkal kísérletezzünk. Ehhez ma már számtalan segítség és útmutató elérhető; elég párat kattintani neten, és pillanatokon belül megtudhatjuk azt is, hogy melyek az idei év legdivatosabb színei és mintái.
Hogyan készül? Hurkok motívumok, kompozíciók
A tűcsipkéhez a díszíteni kívánt anyagon kívül csak egy hímzőtűre, ollóra és színes cérnára van szükség. Régen erre a célra természetes színezőanyagokkal festett selyemcérnát használtak, de ma már jóval elterjedtebbek a pamut- és különféle műanyagokból készült hímzőcérnák. Ezek segítségével hozzuk létre a csomókkal záruló hurkokat, melyek a tűcsipke legkisebb alapegységei. A hurkokat úgy képzeljük el, mint a horgolásban a pálcákat és a láncszemeket, vagy a kötésben a szemeket; méretük, formájuk alapján többfélét különböztetünk meg belőlük. És miként a horgolásban a pálcák, a kötésben a szemek különféle nevekkel bírnak (kispálca, nagypálca, illetve sima és fordított stb.), úgy a tűcsipkét felépítő hurkok is más-más, tájegységenként is eltérő fantázianeveken futnak (zsiráf, fészek, híd, háromszög, négyszög, pikó, szempilla stb.). A hurkokat egymásba csomózva épülnek fel az úgynevezett alapformák (például a gyökér), illetve azok a két- vagy háromdimenziós minták, melyek a csipke kompozícióit adják. A hurkokból összeálló „szövetek” alapvetően kétféle mintázatúak lehetnek, négyszöghálósok (ekkor a csomózott hurkok négyszög alakúak), és háromszöghálósok (a hálót kis háromszögek alkotják). Minkét típust a kialakítandó mintához igazítva lehet bővíteni és fogyasztani, így tetszőleges formát (levelet, virágszirmot stb.) hozhatunk létre. Mivel a hurkokból épülő mintákat bármilyen formájúra, méretűre alakíthatjuk, és mivel ma már egy-egy darab díszítése során nem muszáj ragaszkodunk a hagyományokhoz, és megváltoztathatjuk a minták vagy a sötét-világos színek ritmusát is, semmi sem szab határt a képzeletünknek; új formákat kitalálva és új színeket alkalmazva mi is tovább gazdagíthatjuk ezt a művészetet.
Zsiráf és gyökér
A tűcsipkénél használt alaphurok neve igen érdekes, ugyanis ezt a hurkot zsiráfnak hívják. Zsiráfokkal öltjük körbe a díszítendő textíliát. A zsiráf úgy készül, hogy miután a cérnát befűztük a tűbe, a tűt a munkadarab szélébe öltjük. Miután átszúrtuk a textíliát, a tűre az óramutató járásával megegyezően kétszer felcsavarjuk a cérnát, majd áthúzzuk rajta a tűt, így egy erős csomót kapunk. A műveletet jobbról balra haladva megismételjük annyiszor, míg körbe nem érünk a munkadarabon. Az így elkészült sor az alapsor, melynek elkészítésekor ügyelni kell arra, hogy egyforma öltésekkel dolgozzunk, különben nem lesz egyenletes a mintánk. A következő sorokban a zsiráf mellett alkalmazhatjuk a többi hurkot is, ezek méretükben és formájukban különböznek a zsiráftól, illetve eltérés lehet abban is, hogy az adott hurok lecsomózásakor egyszer vagy kétszer tekerjük-e a tűre a cérnát, mielőtt a tűt áthúznánk rajta.
A hurkokból felépülő alapformák egyike a már említett gyökér; ez a háromszög alakú forma mindig háromszöghálós vagy négyszöghálós mintázatú, tehát háromszög vagy négyszög alakú hurkok alkotják.
Az alaphurkokból és alapformákból épülnek fel a bonyolultabb minták és formák. Ezek lehetnek geometrikus vagy absztrakt alakzatok, továbbá természet ihlette formák. A legelterjedtebb minták a virágok (rózsa, szegfű, jázmin, kamilla, almavirág stb.), a gyümölcsök (szőlő, som) és a zöldségek (paprika, padlizsán), de nem ritka a pillangó vagy a legyező motívum sem.
A hagyományos tűcsipke motívumokban leginkább virágok és levelek kapcsolódnak egymáshoz, ezek sorrendje alkotja a helyenként eltérő kompozíciókat. A motívumok általában 7-8 cm-es közönként követik egymást. A kétdimenziós motívumok mellett háromdimenziósokkal is találkozhatunk, ezek sokszor nem a textíliák szegélyét díszítik, hanem önálló dísztárgyként (virágkosárként, brossként, nyakláncként) vannak jelen.
Az elkészült csipkét korábban anyagától függően keményítették, a háromdimenziós részeket dróttal, lószőrrel erősítették meg. A tűcsipke egyes változatait érmékkel és gyöngyökkel díszítik.
A tűcsipke nyelve
A lenyűgöző szépségű tűcsipke talán legizgalmasabb oldala az, hogy a segítségének köszönhetően az Anatólia hagyományos szemléletű közegeiben élő nők, akik bizonyos dolgokról nem beszélhettek, mégis ki tudták, ki tudják fejezni az érzelmeiket. Minden színnek és motívumnak megvan a maga jelentése; ezek segítségével a nők üzenhettek és üzenhetnek a világnak. A sárga színű csipkevirág például egy boldogtalan vagy reménytelen szerelemről árulkodik, a fehér jázmin arról, hogy a nő házas, a jácint pedig arról, hogy viselője menyasszony. A vadrózsa azt jelenti, hogy az asszony férje távol van, a paprika azt, hogy a nőnek rossz a kapcsolata a férjével, a rózsaszín virágos csipke viszont arról tudósít, hogy a viselője kisbabát vár. Lássuk mit jelentenek az egyes motívumok:
Mezei virág: Mielőtt a menyasszonyjelölt férjhez ment, mezei virágokkal díszített csipkét készített az anyósának, mert azt kívánta, hogy olyan békés és boldog legyen a kapcsolatuk, mint a rét és a mezei virágok.
Narancsvirág: Ez az egyetlen olyan virág, amely az érett gyümölccsel egyidőben, egyazon ágon is ott van, ezért a narancsvirág mintázatú csipke a születést és a halált, a fiatalságot és az öregséget, a reményt és a csalódást fejezi ki egyszerre.
Golgotavirág: Ezt csipkedíszt a boldogtalanságuk miatt a férjüktől elváló nők készítették.
Krizantém: Ez a minta főleg Adanára jellemző. Az esküvő után a menyasszony a sógornőjének krizantém motívumokkal készített csipkét adott, hogy a kapcsolatuk virágzó legyen.
Jácint: Ezt a csipkevirágot a remény, a szerelem és az ártatlanság szimbólumaként alkalmazzák Tokatban. A különböző színű jácintok azonban más-mást jelentenek: a lila jácint a szerelmes lányt, a rózsaszín jácint az örökséggel bíró lányt szimbolizálja, a fehér jácint csipke pedig arra utal, hogy a viselője kapcsolatban van.
Sáfrányos imola: Ezzel a sárga, szúrós bogáncsmintával a fiatalasszony azt üzeni az anyósának, hogy ne úgy tekintsen rá, mint valami tüskére.
Szalmagyopár: A szalmagyopár a fiatalság és a szépség szimbóluma.
Rózsa: A kecsesség, a szeretet, és a finomság jelképe.
Szegfű: Az ezzel a virággal díszített darabokat a leginkább megbecsült személy kapta.
Kamilla és almavirág: Mindkettő tavaszcsalogató minta.
Szőlő: Ez a minta azt kívánja a másiknak, hogy rendben menjenek a dolgai, és az élete legyen édes.
Húsos som: Ezzel a motívummal a szülői háznak üzen fiatal viselője, aki nem tudja elmondani másképpen, hogy elégedetlen a férjével és az új otthonával. Ezzel a motívummal sosem díszítik a kelengye textíliáit.
Paprika: Az a fiatalasszony, akinek rossz volt a kapcsolata a férjével vagy az anyósával, paprika mintájú csipkét csomózott, ezzel azt jelezte, hogy a kapcsolatunk olyan csípős, mint a paprika.
Platánlevél: Ez a minta különösen Mudurnu környékén elterjedt, a hosszú élet és a bölcsesség utáni vágyat jelképezi.
Lóhere: A vágy és a szerencse jelképe.
Borostyán: Azt a kívánságot fejezi ki, hogy a felek fonódjanak össze, és mindig legyenek együtt. Ez a minta a családi egység szimbóluma.
Kender: Ezt a mintát két tűvel késztik, ezért azt jelenti, hogy „ahogy te viselkedsz velem, én is úgy fogok veled”.
Sírkő: Ha egy fiatalasszonynak nem volt jó a kapcsolata az anyósával, akkor sírkő csipkét készített. Ez azt jelentette, hogy a köztük lévő ridegség a sírig tart.
Csörgő: Úgy tartották, hogy elűzi a rossz lelkeket, a gonoszokat és távol tartja a veszekedős, nehéztermészetű embereket.
Anyósnyelv: Ez a minta a csípősnyelvű, mindenbe beleszóló anyósokra utal.
Katona: Ezzel a motívummal azt üzeni a viselője, hogy a párja bevonult.
Természetesen ezen kívül is több tucatnyi minta létezik még: kávémag, menyasszonyujj, fűzfalevél, legyező, pillangó, hogy csak egy párat említsünk. A színeknek is megvolt a maguk jelentése. A Taurusz-hegység néhány falujában a zöld különböző árnyalataival készített csipkék azt jelentették, hogy a fiatalasszony elégedett az új otthonával és a férjével, míg a sárga színű csipke a boldogtalanságáról árulkodott.
A tűcsipkék üzeneteit népdalok is megéneklik:
„Bolond, aki nem öleli át
Kedvese karcsú derekát,
Nagyon boldog vagy én jegyesem,
Látszik ez a kamillákból a fejeden.”
A tűcsipkék – hagyományosak vagy modernek — amellett, hogy szépek és a környezetünket díszítik, maradandó értéket képviselnek. A kézzel készített ajándék mindig a legértékesebb, ráadásul a kézimunka megnyugtatja az embert, csökkenti a stresszt. Ha ahhoz nem is kaptak kedvet mindannyian, hogy kitanulják a tűcsipkekészítés fogásait, azért remélem, hogy ha egyszer vagy legközelebb Törökországban járnak, és látnak egy tűcsipkével díszített kendőt vagy törölközőt, azonnal az eszükbe fog jutni, milyen különleges dologba botlottak.
Felhasznált források:
http://www.oyamania.com/index.html
Nagy Marietta – Türkinfo