Az Ártatlanság Múzeuma – Orhan Pamuk

Törökország első számú kedvence, a Nobel-díjas Orhan Pamuk nemrég új könyvvel rukkolt elő. Szerelem, szenvedély, szenvedés… letehetetlen darab…

Az Ártatlanság Múzeuma (Masumiyet Müzesi), Orhan Pamuk közelmúltban megjelent opusza talán a legkönnyebben követhető és érthető a szerző isztambuli – és egyszersmind török – történetei közül. Ennek ellenére az olvasóban mindvégig ellentétes érzelmeket korbácsoló, a megértés és elutasítás ingoványos partjai közötti ingázásra késztető hatású.

A tekintélyes terjedelem (660 oldal) ellenére lebilincselő olvasmány, már-már az önmarcangolás és a kopó-hűség tankönyve. Ami közös az emberi érzésekben, az mind benne van, és az is, ami nem az, ami sajátosan isztambuli és/vagy török. És az is, hogy a nyugati világot jól ismerő szerző mégsem ismeri elég jól a nyugati emberek érzésvilágát, nem veszi észre, hogy mennyire sok a kétféle világlátás mögött megbúvó közös, ami inkább csak a tanulás-nevelés, illetve szociális, vallási környezet hatására válik különbözővé, de a gyökerei azonosak, mindig és mindenben ugyanolyan emberiek. Nincs nyugati és keleti szerelem, csak szerelem van. Egy „nyugati” olvasó számára mindenesetre ez is kiderül.

Miről szól ez a könyv?

Lehetetlen tőmondatokba foglalni. Leges-legegyszerűbben mégis talán a szerelemről, az önző szerelemről szól, ami ezért vagy azért, valamiért mindig megbicsaklik. De amit úgy ábrázol Pamuk, mint még soha senki más. A fájdalom tűréshatárán túli mélységekbe ás le, hogy a szerelem rétegeit felkutassa: egyfajta orfeuszi alvilág-járásban kalauzol. Pedig az igazi Alvilágba csak a legutolsó lapok egyikén jutunk el. Rómeo és Júlia gyötrődése, haláltusája itt csaknem egy évizedig tart, mégis megrendülünk tőle.

Pamuk sokféle nézetet, igazságot és igazságtalanságot foglal a művébe, ezért az a világról is szól, a „mi” világunkról, amiben élünk. És hogy még inkább így érezzük, egy svédcsavarral még saját magát, sőt korábbi művei egy-egy mozzanatát is beleszövi a történetbe. A türelmes, és a valódi irodalmi csemegét igénylő olvasó bizonyára a mű hatása alá kerül és jó ideig ott is marad, mint annak idején azok, akik a „Száz év magány”-t olvasták.

A Nobel-díjas Orhan Pamuk Törökország legnevesebb írója. Munkásságát García Márquez, Umberto Eco, Franz Kafka és Marcel Proust írásművészetéhez hasonlítják méltatói. A több mint negyven nyelven megjelenő és a legrangosabb irodalmi díjakkal kitüntetett szerző politikai nézeteinek is gyakran ad hangot, míg műveiben Európa és az iszlám Törökország találkozik.

Orhan Pamuk: Az Ártatlanság Múzeuma
Fordította: Tasnádi Edit
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó, 2010

Pamuk magyarul megjelent könyvei:
Fekete könyv
Isztambul
Hó
Az új élet
A nevem Piros
A fehér vár

Forrás: http://www.nlcafe.hu, 2010. 08. 03.