A heroin és a szervezett bűnözés szerepe a modern Törökország létrejöttében

1996 november 4-ének reggelén Törökország arra a hírre ébredt, hogy az Isztambultól nem messze délre, Susurluk kisvárosban autóbaleset történt. A csendes országúton bekövetkezett baleset, amelyben hárman meghaltak, egy ember súlyosan megsérült, eléggé szokványosnak tűnt, de az új típusú Mercedes utasai miatt került a török lapok címoldalára. Egy volt szépségkirálynő, Isztambul rendőrfőnöke, egy kurd parlamenti képviselő és egy, az Interpol vörös listáján is szereplő ultranacionalista bérgyilkos. A botrány fellebbentette a leplet a török katonaság, a kormánypárt tagjai, a biztonsági erők tagjai és a szervezett bűnözés sötét szövetkezéséről, és heteken keresztül vezető hír maradt.

A robbanás nem mindenkit sokkolt. Amint Ryan Gingeras, a kaliforniai Haditengerészeti Posztgraduális Iskola docense mélyreható kutatásai feltárják új könyvében, az ilyen kétes kapcsolatoknak hagyománya van, amely az oszmán korig nyúlik vissza. Gingeras merészen állítja, hogy a török állam fejlődésében központi szerepet játszott a kábítószer kereskedelem és a szervezett bűnözés. Akárcsak az olaj szerepe Szaúd-Arábia, Irán vagy Azerbajdzsán esetében – írja – nem teljesen érthető a modern Török Köztársaság anélkül, hogy felmérnénk a helyi, nemzeti és nemzetközi erőket, amelyek a kisázsiai heroin be-, át- és kiáramlását meghatározzák. Habár a könyv tán nem igazolja ezeket a merész állításokat, jól bemutatja, hogy a szervezett bűnözés lényegi – és általában kevéssé vizsgált – prizmáján keresztül kell megvizsgálni a török államépítés folyamatát a késő oszmán kortól napjainkig, „tanúság arra, hogy az Oszmán Birodalom és a Török Köztársaság erősen integrálódott a globális gazdaságba.”

A 19. század óta termesztett ópium, morfin és heroin Anatólia gazdaságát nagyban befolyásoló, legfőbb árucikké váltak. A Török Köztársaság korai éveiben az országot a fő ópium beszállítók közé sorolták a világ kábítószer piacán. Természetesen Ankara vonakodott szabályozni a jövedelmező ópium üzletet, de a 30-as évek elején a nemzetközi nyomás végül is arra késztette, hogy lépéseket tegyen. Törökország, a Földközi-tenger térségétől az Atlanti-óceán északi részéig nyúló csempészutak hálójának szíve az FBN (Federal Bureau of Narcotics – szövetségi narkotikus drogokért felelős iroda – ford.) harcának egyik kulcsfontosságú csataterévé vált Az FBN célja az volt, hogy érvényesítse az ópium és más drogok elleni nemzetközi embargót. Gingeras az FBN akták kimerítő tanulmányozásán alapuló könyve nagy részben arról a macska-egér játékról szól, ahogy az iroda próbált küzdeni a törökországi ópium kereskedelemmel.

A második világháború után az FBN igyekezett állandó és hatékonyabb jelenlétet biztosítani az országban a kialakulóban lévő hidegháború keretein belül. A szerző azt sugallja, hogy az a lépték, amellyel Wasington felvette a harcot a szervezett bűnözéssel szemben otthon és külföldön egyaránt, jellemző volt a hidegháborús gondolkodás általános magatartásmintájára. A kábítószer kereskedelem és termelés az antikommunista harc stratégiailag fontos része volt. Sal Vazzini beépített FBN ügynök Isztambult – összhangban az általános vélekedéssel – a Hidegháború lepukkant előörsének festi le, ahol piszkos ügyletek folynak. Leírásában „a véget nem érő ármánykodások városa, félig európai, félig ázsiai ősi metropolisz, ahol a korrupció életstílus évezredek óta.”

A könyv egyik legérdekesebb részében Gingeras utal arra, hogy az FBN és a CIA Isztambulban végzett tevékenysége gyakran egybemosódott. Számos FBN ügynök számlája felfedi, hogy az FNB jelenléte tette lehetővé a CIA titkos műveleteinek végrehajtását. A kábítószer-ügynökök – írja a szerző – hasznosak voltak az ott működő titkosszolgálatok tevékenységének leplezésében.

Az FBN tevékenysége magába foglalta a bűnüldözést, valamint a bűncselekmények és bűnözők mibenlétét, mindez arra szolgált, hogy megerősítse az USA növekvő hegemóniájának befolyását a Hidegháború alatt. A drogkereskedelem elleni küzdelem – Sal Vizzini szavaival élve – nagyon fontos ’álca az álcán belül’ szerepet játszott mind az amerikai, mind a török ügynökök számára, akiket azzal bíztak meg, hogy titkos műveleteket hajtsanak végre a nyugati érdekek szolgálatában.

Miután Nixon 1969-ben elnök lett, az USA-ba irányuló heroin kereskedelem elleni harc vált Washington külpolitikájának központi kérdésévé. Egyes vélekedések szerint az Államokban elfogyasztott heroin 80 százaléka Törökországból származott, és a Nixon-kormányzat azt követelte, hogy Ankara szüntesse meg az ópiumtermelést Anatóliában, anyagi segítséget kínálva az átállás meggyorsítására és a veszteségek csökkentésére.

Törökország 1971-ben beleegyezett, hogy szigorít a szabályokon, de az 1970-es évek igazi története az alvilág és a MIT (Millî İstihbarat Teşkilatı – Nemzeti Hírszerzési Szervezet- ford.) közötti bimbózó kapcsolat kibontakozásáról szólt. Az ország egyre növekvő instabilitással nézett szembe ebben az évtizedben, amelyet politikai indíttatású utcai erőszak, valamint külső és belső fenyegetések fémjeleztek, mindezek látszólag az állam létét is veszélyeztették.

Ebben a paranoid légkörben „a hetvenes és az azt követő évek gengszterei a gigantikus paranoiás államapparátus eszközévé váltak, amely elkötelezte magát arra, hogy minden áron fenntartja az államot.” A kétségbeesés kora összeforrasztotta a törvénytelenek és a törvény képviselői közötti kapcsolatot, a törvényes és törvénytelen üzleti tevékenységek közötti határvonal is elmosódott. De a szervezett bűnözés nem csak arra szolgált, hogy az állam híveit és a jobboldali csoportokat fenntartsa. A törvénytelen PKK (Partiya Karkerên Kurdistani – Kurd Munkáspárt) például régóta a heroin kereskedelemből fedezte Ankara ellen folytatott háborúját, főleg egy Behçet Cantürk nevű illető közvetítésével, aki a hetvenes évek egyik leghírhedtebb heroin csempésze volt.

Az 1996-ban kirobbant Susurluk botrány bepillantást engedett a csempészek, rendőrök, tolvajok, kémek, diplomaták és bérgyilkosok alkotta szövevényes hálózatba, de sajnos Gingeras tanulmánya itt véget ér. A jelenkori Törökország politika és bűnözés közötti kapcsolatai minden bizonnyal nem kis téma, és egy haladó demokráciában hazai újságíró feladata lenne, hogy leleplezze a kétes ügyleteket. De keveseknek van meg a bátorsága, tudása vagy hajlandósága arra, hogy bolygassa ezeket a kapcsolatokat, nem beszélve az oknyomozó újságírás jelenlegi, politikailag ellehetetlenített helyzetéről. Talán húsz év múlva számíthatunk ilyen részletes könyvre ebben a tárgyban.

Forrás: Hürriyet Daily News

2015-02-08
Fordította: Kertész Erika – Türkinfo