40 – Emre Şahin filmje

Az élet nem habostorta! Különösen, ha Isztambul szegénynegyede az otthonod. Az őskáosz, a betyártörvények kíméletlensége az úr, a sors vakon csapdos, mindegy, miben hiszel. A török szappanoperák manikűrözött világának totális ellenpontja ez a film, inkább Iñárritura hajaz. Vagy Ponyvaregény török módra.

Az egymást keresztező sorsok keserű bizonyítékai annak, hogy van valami tudatosság az események mögött, de az sötét és gonosz. Vagy csak kíméletlenül közönyös? Mintha az élet realitása a rossz lenne. Mintha azért pottyanna az öledbe egy zsák pénz, hogy bízni kezdj. Ki ne hinné el, hogy a hőn áhított szabadság végre elérhető? Mindenki bízni kezd, aki ilyen csoda tanúja lesz. Ja, és persze – legyenek akármilyen lúzerek – azért szurkolunk a szereplőknek, a kezdetektől fogva. Az interjúszerű bevágások ezt jól megtámogatják, egyéneket látunk, nem szereplőket. Szóval: azonosulás! Aztán, persze, mikor már azt hinnénk (a nyomorult nevében), megmenekültünk, megint fordul egyet a sors, és nem tudjuk megülni a szerencsét, ledob magáról, mint egy makacs gebe, és nyerítve elvágtat, míg te a port nyeled…

Isztambul: purgatórium és pokol, ahogy Metin, az egyik főszereplő megfogalmazza. A purgatóriumban a szenvedéssel megváltható az ember, de itt: a szenvedést mintha a lélegzéssel szívná magába az ember, nem segít sem erkölcs, se kereszt, sem a számmisztika.

A végig feszesen tartott történet már az elején elkap, beszív, mert személyes és mert azonosulni tudunk vele, másrészt megvan a kellő távolságtartás is.

A felütés és a befejezés? Kontrasztok… Mi, beavatottak, már tudjuk: nincs megváltás. A három főszereplő olyan, mint a pókhálóban vergődő légy. Kapálóznak, összegabalyodnak, azt hiszik, megszabadulnak… De a pók lassan közeledik, és aki egyszer a háló foglya lett, nem menekül.

Mégis: a film nem bír nyomasztó lenni: mivel túl bizarr, túlzottan végzetszerű ahhoz, hogy ilyesmi megtörténhessen, nem is vesszük komolyan. Az élet nem ily zord. A sorsok nem keresztezik egymást ilyen kifacsart módon. Legalább is errefelé…

Amiért érdemes megnézni: olyan helyeken járhatunk, ahová különben be nem tennénk a lábunkat. Erkölcsi mondanivaló? Olyan ’józsefatillás’: miért legyek én tisztességes? miért ne legyek tisztességes? Szóval mindegy, ha ide kerülsz. Amiért szerethető: nagy adag meseszerűség, ezzel le is nyelhető, nem olyan keserű…

Megállja a helyét nemzetközi pályán is – a totális antigiccs kategóriában – érthető, hogy fesztiváldíjas lett ( két jelölés és két díj). Kiknek ajánlom? Akik szeretnék árnyaltabban látni a világot, de azért nem veszik véresen komolyan…

2014-12-10
Kertész Erika – Türkinfo