A török luxusélet helyett visszatér Magyarországra Csősz Boglárka

A Borsnak azt nyilatkozta, hogy bár biztos többet lesz egyedül, de férjét, Bureket ez nem zavarja. A gondjuk inkább az, hogy ritkábban találkozhatnak, párja ugyanis csak hétvégenként tudja majd látogatni. Cáfolta azt is, hogy gondok lennének a házasságával, szerinte boldogok, és csak a karrierje építése miatt tér vissza.

„Most már eltelt annyi idő, hogy ott kinn megvan a saját életem, mindenben jól érzem magam, nincsenek problémáim, és arra gondoltam, hogy mivel nagyon hiányzik Budapest, visszajönnék dolgozni. Töb­bet szeretnék fi­gyelni itthon a színészetre” – mondta.

Törökországban is jól megállta a helyét, több filmben és sorozatokban is szerepelt, de most itthon szeretné a szakmai életét kiteljesíteni.

„Nem szeretem a felhőkarcolókat, laktam már ott is. Nem az én világom. Nekem az kell, hogy legyen külön magánkert, nyugalom, csend, és ne halljam a gyerekzajt” – nyilatkozta a lapnak.

Forrás és további képek: www.szeretlekmagyarorszag.hu