Török sorozatok a kamerák mögött

Helyzetjelentés a forgatásról: Mindenki ki van rúgva!

torok_sorozat
Fotó: Ozan Köse /AFP

A török sorozatgyártás túlkapásai a Türkinfo érdeklődését is felkeltették. Megpróbálunk a képernyő mögé látni és egy olyan világot megmutatni, ami ez idág láthatatlan volt a néző számára. Amivel nem szokás foglalkozni, mert verejtékszagú, fájdalmas és megpróbáltatásokkal teli. Vagyis nagyon emberi és kicsit sem szórakoztató. Következő interjúnkban a való élet főszereplői fognak megszólalni. Azok a láthatatlan arcok, akik nélkül se Szulejmán, se Hürrem nincs. Hangmérnök, kameraman, világosító, irány a reflektorfénybe!

Mint ahogy a legtöbb iparágban, a sorozatgyártásban is tömegesek az elbocsátások. Ebben a szektorban a munkaadók kénye-kedve az irányadó.

Különösen az utóbbi tíz évben ugrott meg a nézők sorozatok iránti érdeklődése, ami a televíziós vállalatokat és producereket “még több” sorozat gyártására ösztönözte. A szektor legsúlyosabb problémája, – pont ezen igény ellenére – a munkafeltételek romlása. Ezzel egy időben az epizódok időtartama úgy meghosszabbodott Törökországban, mint sehol máshol a világon. Idővel a színészektől a stábig mindenki besokallt az embertelen körülményektől.

Vajon a sorozatgyártás egyetlen gondja csak az olykor napirenden lévő hosszú epizódok? A stáb tagjai félnek-e munkájuk elvesztésétől, küzdenek-e a munkakeresés nehézségeivel? Ezen a területen érvényesek-e a munkatörvények? Mégis mi folyik a népszerű török sorozatok hátterében?

Mikor feltettük ezeket a kérdéseket a stábtagoknak, érdekes válaszokat kaptunk. Még annál is többet! Egy csoportos kipenderítésnek is tanúi voltunk. Az Életem szerelme sorozat segédrendezőjének, Akin Güngörnek feltett kérdéseinkre, “Nem sokkal ezelőtt a közösségi médiából értesültünk róla, hogy ki vagyunk rúgva.”  – válasz érkezett.

“Ezt az ágazatot a káosz uralja!”

“A hosszú munkaidő és a véget nem érő epizódok nem az egyetlen gondunk. Pont 102 éve van mozi hazánkban, 62 éve tv-közvetítés és 36 éve magánadók. Mindezek ellenére se saját foglalkozási ágazatunk, se pontos munkaköri leírásaink nincsenek. Senkinek fogalma sincs róla, hogy az ezen területen dolgozók munkakörét ki határozza meg. Ami az egyiknek helyes, azt a másik elutasítja. Akkor mégis hogyan alakítsunk ki egy rendszert? A munkarendünket vagy módszereinket mi fogja meghatározni? Erre nincs válaszunk. A munkánkban sem korlátaink sem szabad mozgásterünk nem tisztázott. Röviden összefoglalva, egy óriási káosz uralta szektor a sorozatkészítés.” – mondja Güngör.

“A közösségi médiából értesültünk róla”

Legutóbb az Életem szerelme című sorozatban, 40 fős technikai csapattal együtt dolgozó Akin Güngör, így emlékszik vissza csoportos kirúgásukra: “A sorozat 6. epizódjában kicserélődtek a producerek. Az új producerek a 130 perces sorozat készítését – anyagi okokra hivatkozva – egyetlen stábra való korlátozását kérték a rendezőtől. A második stábot teljes egészében kirúgták. Az első stáb elbocsátását is követelték, olcsóbban dolgozó szakemberekkel kívántak dolgozni. Természetesen a rendező elutasította a kérést, hiszen ilyen hosszú terjedelmű epizódokból álló sorozatot lehetetlen egy stábbal leforgatni. A következő héten – egy nappal a 7. epizód forgatásának befejezte előtt – egy közösségi média csoportjában lett tudatva a 40 fős csapattal, hogy ki vannak rúgva és már megszületett a megállapodás az új stábbal.”

“Ti hogyan éreznétek magatokat a helyünkben?”

Akin Güngör nem az első és nem is az utolsó az igazságtalanul kirúgottak listáján. Most képzeljük bele magunkat egy stábtag helyébe. Az utóbbi években a népszerűségi mutatók alapján projektjeinket folyamatosan kiveszik az adásból. Ha elhúzódnak az első epizódok forgatásai, azt a pénzt, amit egy hét alatt kéne megkeresnünk, csak egy hónap alatt tudjuk. Mindezek tetejébe a fizetésünket se kapjuk kézhez idejében. A munkahelyi intrikák eredményeképpen pedig vagy felmondunk vagy elbocsátanak minket, és az már csak a hab a tortán, hogy – hála késlekedő béreinknek – az adósságaink is nőnek. Mindeközben el kell tartanunk a családunkat. Pszichés zavaraink keletkeznek, amire alternatív gyógymódot keresve csak még mélyebbre kerülünk. Végül az aktuális projektből is kirúgnak minket. Mégis hogy éreznénk magunkat?

“A legtöbb stábtag Isztambulban él”

A televízió-mozi ágazatban nincs klasszikus reggel 9-től este 5-ig munkarend. Valaki este kezd és a hajnali órákban kullog haza isztambuli otthonába. Ha a projekt épp nem Isztambulban van, hetekig haza sem térhetnek a stábtagok. Ha egy munka végetér, az új állásajánlatig kénytelenek előző fizetéseik maradékaiból tengődni. Ez a sokszor hónapokig tartó várakozás mindenkinek felőrli az idegeit.

“A legális határok át vannak hágva”

A Mozgókép Televízió Egyesület elnöke, Mehmet Aksın szerint, a tv-csatornák és sorozatproducerek közötti, szabályozások nélküli, korlátlan versenyfeltételeket a a stábtagok sínylik meg, a helyzet pedig valóban szörnyű. A munkaórák is minden legális megkötésen túl vannak, Aksın elmondása szerint a törökök naponta 18-20 órát dolgoznak maratoni hosszú sorozataikért.

“Az emberek éhen dolgoztak”

Aksın így foglalja össze tapasztalatait: “Két étkezés közötti időtartam valakinek az óhaja alapján megnyúlt, az emberek éhen dolgoztak. A stábtagok biztosítás nélkül, vagy a munkaügyi törvényekkel szembe menve, magánvállalkozóként kényszerültek robotolni. A fizetések nem a ledolgozott órák alapján vannak meghatározva, hanem a sorozat adásba kerülő részei szerint. Egy tv-sorozat első részének forgatása az előkészületekkel együtt 8-10 hétig tart. A dolgozók 2, 2-5 hónapnyi munkájukért cserébe a megérdemelt bérük 10%-át kapják kézhez. A forgatásokon a törvényes eljárást megkerülve, egyik pillanatról a másikra bárki az utcán találhatja magát. Egymás fúrása, valamint a nyers hierarchia is sajnos bejáratott a gyakorlatban. Mindezekhez hozzá kell tenni, hogy az állami ellenőrzés lepereg erről az iparágról, így egy minden törvényektől mentes, kényuraknak kiszolgáltatott őserdőben találjuk magunkat.”

“Se törvény, se szervezet”

Elveda Derken és Aşka Sürgün sorozataiban, Kurtuluş Son Durak, İyilik ve Teslimiyet  filmjeiben producerként közreműködő Ömür Güner szerint más országokhoz viszonyítva Törökországban a sorozat, mozi és reklámszektorban dolgozóknak munka és szociális jogai gyakorlatilag nincsenek. “Mindenek előtt a produkcióval szembeni jogok védelmére nem vonatkozik semmilyen jogszabály. Miközben a minimálbérért gürcölő munkás munkaóráit törvény szabályozza, a stábtagok nehéz körülmények között, hosszú túlóráikkal teljesen ki vannak szolgáltatva, mert a szektornak még érdekvédelmi szervezete sincs.” – panaszolja Güner.

“Aki ellenkezik, ki van rúgva”

A kölcsönös megállapodáson alapuló munkaköri törvények erre az ágazatra is érvényesek, de mivel semmilyen ellenőrző szerv nem létezik, még a legegyszerűbb jogokat is nehéz megvalósítani. Kontrol hiányában a pruducer igazságérzetétől függ a munkaórák hossza, ami ellen nincs tiltakozási joga az alkalmazottaknak. A túlhajtott, fáradt stábtagok tisztában vannak azzal, hogy mennyire ki vannak szolgáltatva munkaadójuknak, ezért bármennyire nehezükre is esik, elfogadják a körülményeket. Azzal motiválják magukat, hogy legalább nem munkanélküliek. Egyébként a produkció általában a legkisebb lázadást is elbocsátással torolja meg. Olykor egész szekciókat rúgnak ki, így oldják meg a helyzetet. Ezt megtehetik, mert ebben az ágazatban nem nyomja vállukat az elszámolás felelőssége, mint más szektorokban.

Kovács Dalma – Türkinfo

 


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here