Kappadókia útikalauz

Kappadókiába megérkezni felér egy Holdra szállással, ellenben itt nincsen mínusz 190 fok, nem kell oxigénpalack az életben maradáshoz, és mondhatni, kicsit nagyobb a népsűrűség.

Egyedi, érintetlen vidék a Göreme Nemzeti Park, melyet még nem rontott el az ember, és nem tette tönkre az ősi atmoszférát a tömegturizmus. Itt még csend van, a helyiek melegszívűek, a táj pedig olyan, mint egy sci-fi film mozidíszlete. Nem csodálkoznék rajta, ha egy kúp alakú szikla mögül – melyet itt tündérkéménynek neveznek – rám rontana lándzsával hadonászva egy ewok csapat.

A mi űrhajónk a reggeli órákban nagy robajjal leszállt a homokszínű holdbéli tájra, Kappadókia szívébe, Göremébe. Hamar magunkra kaptuk szkafandereinket és kitűztük a magyar zászlót. Vagy akár így is történhetett volna…

Busszal Isztambulból

Utunkat valójában távolsági busszal tettük meg Isztambulból egy éjszakai járattal. Kalandunk az Alibeyköy buszpályaudvaron kezdődött, ahol egy szűk peronon temérdek utazni vágyó ember várta egymás válla felett nyújtózkodva a sorra érkező buszjáratokat. Akár több alomnyi kíváncsi kis szurikáta.
Törökországban kifejezetten jól működő és kiépített a távolsági buszközlekedés, ráadásul piszok olcsó is! Mi a Metro Turizm busztársasággal utaztunk 140 líráért fejenként (1 TL=50-55 Ft, összesen kb. 7000 Ft), mely egy 12 órás túra volt magyar viszonyokhoz szokott testünknek pompás körülmények között. Három óránként megálltunk kinyújtóztatni elhaló végtagjainkat, a buszon kétszer felszolgáltak teát, kávét, választhattunk kis sznekkeket is.

Jó tanács 1: nem telhetetlenségből, mégis legközelebb a Metro helyett más társaságot választanék. Bár ez az egyik legnépszerűbb, néha már elhasznált matuzsálem buszokat indítanak. Ugyanezért az árért mondjuk, ha Kamilkoç-csal vagy Pamukkale-val (utóbbi valamivel drágább) utazunk, kaphattunk volna még kényelmesebb karfás székeket beépített tv képernyőkkel, a legújabb szívszaggató török sorozatokkal, ahol a buszon jégkrémet szolgálnak fel reggelire.

Végtelen hosszú utakon érzéketlenre zsibbadt fenékkel üldögélve az utazó átgondolja a döntéseit.

Jó tanács 2: érdemes lehet a Pegasus légitársaság oldalát is böngészni, mert sokszor találhatunk olcsó repjegyet Isztambul-Kayseri útvonalon. Kayseri pedig 70 km Kappadókiától.

Folytatás >>>

Forrás: vmmj.hu


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here