Törökország kulturális örökségei – „A sétapálcák királya, a devreki sétapálca”

Forrás: DEVREK Facebook oldal

A Fekete-tengeri régió Zonguldak nevű tartományban található egy erdőktől övezett kisváros, Devrek.

A simitjéről is híres település 1984 óta minden nyáron egy különleges fesztiválnak ad otthont, a sok látogatót vonzó Nemzetközi Devreki Sétapálca és Kulturális Fesztiválnak. A fesztivált, amely rendre egy sétapálcás felvonulással kezdődik, idén 31. alkalommal rendezik meg június 30. és július 3. között. 

A devreki sétapálca története

Devrekben, amelynek köztereit is óriási sétapálcák díszítik, a sétapálcakészítés mestersége közel kétszáz éves múltra tekint vissza. A várost körülvevő erdők mindig bőséges alapanyagot kínáltak a környéken élő fafaragó és asztalosmestereknek, akik nemcsak bútorokat, használati tárgyakat és dísztárgyakat készítettek, hanem olyan fontos eszközöket is, mint a gyapjú- és lenfonal fonásához nélkülözhetetlen rokka. A 19. században nyugati mintára az Oszmán Birodalomban is divatba jött a sétapálca használata, és a növekedő keresletet kielégíteni kívánó gyakorlott helyi mesterek fő terméke a kényelmet, a praktikumot és az úri módit egyaránt szolgáló sétabot lett.

Forrás: devrek_bastonu Facebook oldal

A legrégibb forrás, amely említést tesz a devreki sétapálcáról, az 1892-es Kastamonui Évkönyv (Kastamonu Salnamesi), amely arról számol be, hogy Hamidiye (Devrek) településen diófából tetszetős ládákat, asztalokat, cigarettaszipkákat és sétapálcákat készítenek. Az első sétabotkészítő mester, akinek a nevét is ismerjük, Ali Ziya efendi volt, aki 1908-ban tért vissza Devrekbe Egyiptomból, miután kiszabadult az angol fogságból. Az 1930-as években Aziz Salman Usta igyekezett népszerűsíteni a terméket, ő mutatta be többek között az 1936-ban Izmirben rendezett nemzetközi vásáron is. A 20. század közepétől azonban a kereslet csökkenése, illetve a szakmai utánpótlásnevelés nehézségei miatt, a legtöbb kézműves szakmához hasonlóan ezt a mesterséget is az a veszély fenyegette, hogy szép lassan eltűnik. Ám néhány jó ötletnek, és kezdeményezésnek hála mára úgy tűnik, hogy a devreki sétapálca megmenekült. Az egyik legsikeresebb kezdeményezés, amelyet a sétapáca népszerűsítése érdekében életre hívtak, az 1984 óta minden nyáron megrendezett Devreki Sétapálca és Kulturális Fesztivál, amely 1989-ig a Devreki Sétapálca és Birkózás Fesztivál nevet viselte. A fesztivál tavaly ugyan elmaradt a járvány miatt, de idén ismét megrendezésre kerül.  A devreki sétapálcát, amely egyfajta státuszszimbólum, és amelynek Devrekben külön piaca is van, a fesztivál mellett számos kiállításon bemutatják, és rendszeres résztvevője a törökországi és külföldi nemzetközi vásároknak is. Így nemcsak a helyi vezetők büszkélkednek vele, hanem ismert politikusok, hírességek is használják.

„A devreki sétapálca a szeretet, az érzékenység és a szerelem terméke”

Forrás: devrek_bastonu Facebook oldal

Úgy tartják, hogy a devreki sétapálcának nincs párja a világon. Nemcsak kecses, elegáns és praktikus, de magán viseli a helyi kultúra lenyomatát is. A klasszikus devreki sétapálca mindig művészi kivitelezésű kézműves termék. Ahogy azt egy híres helyi mester, Münteka Çelebi megfogalmazta: „A sétabot mindenhol sétabot; de ha igazi műalkotás díszíti, akkor az devreki sétapálca. A devreki sétapálca a szeretet, az érzékenység és a szerelem terméke.”

A devreki sétapálca jellegzetességei és főbb típusai

A devreki sétapálcát az különbözteti meg a többi sétabottól, hogy a szára és a nyele mindig eltérő anyagokból készül, és ez a két része általában gazdagon díszített.

A nyeleket vagy fogantyúkat funkciójuk, alakjuk és díszítettségük alapján csoportosíthatjuk. Léteznek ortopéd kialakításúak, félkörívet formáló horgos nyelek, gömbben vagy különböző figurákban végződő rövid nyelek, és hosszabb, általában faragott állatfejekkel (ló, kacsa, sas, farkas) díszített figurás fogantyúk. A sétapálcák szárát díszíthetik berakásokkal vagy faragással. A berakással díszített szárú darabok készülhetnek fémszálak bedolgozásával vagy gyöngyház berakással. Díszítés szempontjából a másik csoportot a faragott pálcák alkotják.  A legelterjedtebb motívumok között tatáljuk az ún. baklavás (rombuszos) mintát, a pásztorrovásos mintát, a csavart mintát, vagy ennek speciális formáját, a kígyós motívumot — amely a legjellegzetesebb helyi motívum –, és a különféle geometrikus motívumokat. A kígyós sétapálcán általában két kígyó tekeredik fel a bot szárán a nyél irányába. A pásztorrovásos motívumot, mint azt a neve is mutatja, a pásztoroknak köszönhetjük. Ennek a speciális mintázatnak a kialakítása akkor kezdődik, amikor az ágacska, amelyből később a sétabot lesz, még a somfa eleven részét képezi. A díszítés úgy jön létre, hogy az élő ágba az arra járó pásztorok (vagy manapság leginkább maguk a mesterek) egy bicskával kis bemetszéseket ejtenek, amelyekből idővel göcsörtök képződnek, ahogy a fa begyógyítja a sebeit. 3-4 évvel később aztán levágják ezt a szabályos mintázatot kiadó bütykös ágat, és ebből készítik el a sétabotot.

Hogyan készül?

Forrás: devrek_bastonu Facebook oldal

A devreki sétapálca három részből áll: a pálca nyeléből vagy fogantyújából, a pálca testéből, azaz a szárából, és a pálca végéből, vagyis a védő részből, amely a földdel érintkezik. A sétabot nyele általában a környéken is megtalálható keményfákból, dióból, kőrisből, puszpángból, gyertyánból, bükkből vagy szederből készül, de időnként fémből, így ezüstből vagy a sárgarézből, illetve bivalyszarvból is készülnek fogantyúk.  A bot szárának alapanyaga a környéken nagy mennyiségben fellelhető húsos som. Ez a kemény cserjeféleség kiválóan megmunkálható, nem reped be faragás közben, és mivel a belseje fehér, csodálatosan díszíthető. A húsos som mellett a bot szára lehet fehér gyertyánból, fekete almából vagy egyéb fákból is. A sétapálca vége általában bivalyszarvból készül, bár az utóbbi időben ezt poliamiddal helyettesítik.

A sétapálca mindig nagyon száraz fából készül. Mielőtt a nyelet kifaragnák, a faanyag legalább egy évig pihen. A szárat alkotó somágakat tavasszal vágják le. Miután levágták őket, ezek is 1-2 évig száradnak, mielőtt megmunkálnák. Mivel a fabotok a hosszú száradás közben elgörbülnek, a további munkálatok előtt ki kell egyenesíteni őket. Ehhez előbb „kisütik” a botokat, azaz 180-240 fokos hőmérsékleten megpuhítják a fákat, majd a kívánt formájúra egyengetik. Ezt követően a mesterek egy bicskával lefejtik a botszárak alapanyagául szolgáló somágak külső kérgét, hogy előbukkanhasson a szép fehér belső réteg. Ezt a fehér réteget aztán ráspollyal egyenletes felszínűvé csiszolják, majd belereszelik (esetleg faragják) a kívánt mintát. Ezt a műveletet esztergával is el lehet végezni, ez az eljárás természetesen jóval gyorsabb. Miután a bot szárán kialakították a motívumokat, kiválasztják a bot szárához leginkább illő fogantyút. Ezután összeillesztik a bot nyelét és szárát, és összedolgozzák őket. A következő lépés a bivalyszarv vagy poliamid botvég felragasztása. Miután ez megszáradt, a botot megtisztítják, majd csiszolják. Csiszolás után festik, vagy forrasztópákával égetett motívumokkal (például kígyópikkelyekkel) díszítik. Ezután következik a nyél alatti rész kialakítása. Ezt az 5-7 cm-es szakaszt minden mester a kedve szerint díszítheti. Végül a lakkozás jön, amit akár hétszer-nyolcszor is meg kell ismételni, hogy az eredmény tökéletes legyen.

Az elkészült sétapálca mindig egyedi, művészi kivitelezésű, tartós darab lesz, amely nem csupán emléktárgynak, dísztárgynak vagy ajándéknak kiváló, hanem gyakorlati hasznát is láthatjuk; kirándulásaink, sétáink kedvelt kísérője, idősebb korunkban pedig megbízható és sikkes támaszunk lehet.

Felhasznált források:

http://www.devrek.gov.tr/devrek-bastonu1

http://www.zonguldak.gov.tr/devrek-bastonu

https://www.kulturportali.gov.tr/turkiye/zonguldak/kulturatlasi/baston

https://www.youtube.com/watch?v=d74-6OkSrvw

Nagy Marietta – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here