Hogyan készítsünk mozaikot?

A világ egyik legnagyobb mozaikmúzeuma, mely Törökország délkeleti részén, Gaziantepben található, évente több ezer látogatót vonz a világ minden tájáról. A művészet iránt érdeklődők most új lehetőséget kaptak: feliratkozhatnak egy mozaikkészítő tanfolyamra, amit a városban tartanak.

A Zeugma Mozaikmúzeumban tartott tanfolyamot a város szervezi. A résztvevők elsajátíthatják, hogy kell az olyan mozaikokat összeállítani, mint amilyen a híres „Cigánylány” mozaik.

Nagy az érdeklődés a kurzusok iránt, melyeken az elmúlt három évben 500-an vettek részt.

Hülya Türkmen, a mozaikkészítő kurzus egyik vezetője arról beszélt az Anadolu Ajansı török hírügynökségnek, hogy nagyon sokan érkeznek hozzájuk megtanulni a mozaikkészítés technikáját.

„Miután megnézték a Zeugma Mozaikmúzeumot, az emberek saját maguk is el akarják készíteni a mozaikokat, főképp azokat, amelyek a kiállításon is szerepelnek. Olyan mozaikokat készítenek, melyek valamely kedves emléküket őrzik.”

A tanfolyamok három hónaposak és évente négyet tartanak.  Mivel a kurzusok iránt nagy az érdeklődés, ezért azok, akiknek több időbe telik a technika elsajátítása (egyetemi hallgatók és nyugdíjasok) elsőbbséget élveznek a beiratkozáskor. Olyan résztvevők is vannak, akik már évek óta járnak a tanfolyamra.

A Zeugma Mozaikmúzeum 2011-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A 30.000 m2-en elterülő múzeumban számos mozaik került kiállításra, köztük a már emlegetett „Cigánylány” is. Az összekuszált hajú, kiálló arccsontú és megbabonázó szemű lány mozaikja a város jelképévé vált.

Zeugma ókori városát Nagy Sándor egyik tábornoka alapította i.e. 300-ban a mai Gaziantep területén, és i.sz. 64-ben került a római császársághoz. Ennek köszönhető, hogy a területen folytatott ásatások során gazdag leletanyag került elő, köztük görög mozaikok, freskók és régiségek.

Forrás: Daily Sabah

Kollár Kata – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here