Dániel próféta kő síremlékét találták meg Konyában

A tavalyi év végén Törökország középső részén, Konya tartományban a Bibliából ismert Dániel próféta síremléke került elő.

A síremlékre Konya Doǧanhisar kerületében találtak rá tavaly novemberben, egy ház felújítása során. Azóta a síremléket az Akşehir Múzeumban kiállították és nagy népszerűségnek örvend ritkasága miatt.

A konyai Necmettin Erbakan Egyetem művészeti professzora, Ilker Mete Mimiroǧlu elmondta, hogy ez a „fontos és ritka” lelet az i.sz. 5. századból származik, még az iszlám megszületése előtti időkből.

Ezt a síremléket a keresztények készítették, hogy ezzel emlékezzenek meg a prófétáról. Tovább folytatjuk a munkát azon a területen, ahol ez a lelet előkerült” – tette még hozzá.

A sírkövön egy kereszt motívum látható egy hajóhorgonyon. Ez arra utal, hogy a körzetben halászattal foglalkoztak” – mondta.

A professzor arról is beszélt, hogy a Dániel-kő ugyanarról a helyről származik, mint egy másik páratlan sírkő, mely Jónás prófétát ábrázolja, akit lenyelt egy óriási hal. Ez a sírkő jelenleg Beyşehirben látható, a Konyai Régészeti Múzeumban.

A professzor arra is kitért, hogy a Jónás-kő „az egyik legfontosabb lelet abból az időszakból”, majd hozzátette, hogy a lelet „különösen a keresztény világ számára fontos”.

A török tudósok több nemzetközi szimpóziumon is beszámoltak ezekről a ritka leletekről, amelyek létezése nagyon meglepte a tanácskozások résztvevőit.

A professzor még azt is elmondta, hogy Konya gazdag régészeti leletekben, melyek a szeldzsuk, római és bizánci időkből származnak. E tárgyak nagyon fontosak a vallási turizmus szempontjából és ezek adják Konya egyik fő vonzerejét.

Konyában található a szúfi misztikus költő, Rúmi síremléke is, melyet évente zarándokok ezrei keresnek fel.

Forrás: Daily Sabah

Fordította: Kollár Kata – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here