Kirándulás Antalya templomaiba

Antalya tengerparti városa ősi civilizációk otthonaként ma is élő vallási örökséget hordoz. A betelepült keresztények és a turisták számára Antalya egyházai meghatározó történelmi és kulturális jelentőséggel is bírnak.

A régmúlt kultúrák gyökerei Anatóliából erednek, ezért Törökország nem csupán híd kelet és nyugat között, de a három fő monoteista vallás, a kereszténység, a judaizmus és az iszlám történetében is fontos szerepet játszik. Antalya pedig Törökország gazdag vallástörténetének egyik legjelentősebb színhelye, hiszen itt található számos bibliai helyszín és mindhárom világvallás követői szívesen látogatnak el ide.

Szent György templom

Az Antalya óvárosában, Kaleiçiben található Szent György templom a város öt görög ortodox templomának egyike. Egészen az 1923-as török-görög népességcseréig működő templom volt, később raktárrá alakították. Az 1990-es években végzett rekonstrukciós munkák után a Suna és İnan Kıranç Múzeumegyüttes része lett.

A múzeum kurátora szerint a templom keleti bejáratánál a sárkányt legyőző Szent György alakja látható, ez alatt egy görög betűkkel, de török nyelvjárásban íródott felirat jelzi, hogy a templomot Antalyában élő keresztények támogatásával építették át.

A mediterrán elemekkel díszített kis templom boltíves mennyezete kék színű, ami a Paradicsomot szimbolizálja.

A templom, mely egyúttal több gyűjteménynek is otthont ad, szerda kivételével minden nap reggel 9-től este 17 óráig várja a látogatókat.

Szent Miklós templom

A Szent Miklós tiszteletére emelt templomot i.sz. 520-ban építették annak a régebbi templomnak az alapjaira, amelyben Szent Miklós egykor püspökként szolgált.

Anatólia egyik legfontosabb bizánci épülete ez a templom Myra ősi városában, amely Antalya tartomány Demre nevű településén található. A templomban Szent Miklós üres sírja mellett számos mozaikot és falfestményt is láthatunk. A szent sírját olasz tengerészek feltörték, csontjait elrabolták és Bari szigetére vitték, a maradványok egy része pedig az Antalyai Régészeti Múzeum kiállításán tekinthető meg.

A templom freskói és díszei a bizánci időkből származnak, ezek az épület legjobb állapotban megmaradt részei.

Úgy tartják, hogy Szent Miklós i.sz. 300 körül született Patarában, később Myra püspökeként szolgált egészen i.sz. 350-ben bekövetkezett haláláig.

A templom egész évben nyitva áll a látogatók előtt. A szent az évszázadok során a katolikusok és az ortodoxok, valamint a protestánsok körében is egyaránt tiszteletnek örvendett. Szent Miklós gondoskodó szeretete, jósága az elesettek, különösen a gyermekek iránt, ma is példaértékű. December 6-i emléknapját Európa számtalan országában megünneplik.

Szent Pál közösségi templom

Antalya óvárosában található a Szent Pál közösségi templom is, ahol a város sokszínű közössége gyűlik össze. A templomot 1996-ban hozták létre egyházi és kulturális központként, ahol minden vasárnap istentiszteletet tartanak angol és török nyelven.

A központban egy gazdag, több mint 2500 kötettel rendelkező könyvtár is található, melyben az ingyenesen kölcsönözhető törökországi útikönyvek is megtalálhatóak. A központ ezen kívül változatos programokat is kínál felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Ezek egyike a reggeli Kávé Hölgyeknek, de angol nyelvű gyermekprogramokkal is várják az érdeklődőket.

A kulturális központnak ajándékboltja is van, ahol egyedi ajándéktárgyak – ékszerek, kerámia tárgyak, kézzel készített csipke, képeslapok – között válogathatunk.

Hıdırellez templom

A Hıdırellez templomot nagy valószínűséggel a 19. században alapították Alanyától 10 kilométerre, egy Hacı Mehmetli nevű faluban. Az 1923-as török-görög népességcserét követően a templomot bezárták, és csak a 2015-ben befejeződött felújítási munkálatok után nyitotta meg újra kapuit a látogatók előtt, akiknek első csoportját orosz emigráns hívők alkották.

Forrás: Daily Sabah

Kollár Kata – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here