Hunyadi-emlékoszlopok

Hunyadi János (Kolozsvár, 1407 körül – Zimony, 1456. augusztus 11.) Magyarország kormányzója volt 1446 és 1453 között, az ország egyik leggazdagabb földesura, és kiemelkedő hadvezér. A Hunyadiak első ismert említése Zsigmond 1409. október 18-án kelt oklevele, amelyben Hunyadi János apjának, Serbe fia Vajknak adományozza Hunyadvárát a birtokaival együtt. Anyja Bonfini szerint előkelő görög családból származott.

Egy másik történelmi kutatás szerint, az anyja Mária magyar királynő volt és Luxemburgi Zsigmond az apja. 1430 körül kötött házasságot horogszegi Szilágyi Erzsébettel, házasságukból két fiú, László (1431) és Mátyás (1443) született. Hunyadi megismerte a kor legfejlettebb hadművészeteit (huszita, condottieri) és a törökharcmodort, így 1441-ben megzabolázta a Rácországban dúló törököket és Szendrőnél megverte Iszhák béget. 1441-ben hatalmas török had zúdult Erdélyre, Mezid bég a törökök vezére arra számított, hogy a magyarok nem képesek egy hirtelen támadást elhárítani.

Marosszentimrénél Hunyadi vereséget szenvedett, de utána eredt, és egymás után több ragyogó győzelmet aratott a törökök felett: először Nagyszeben közelében, majd a Déli-Kárpátpkban, az erdélyi Vaskapu-hágón, és keleten, az Elő-Kárpátokban, a Jalomica felső folyásánál. 1456-ban a török megindult, és ostrom alá vette Nándorfehérvárat. 1456. július 21–22-én Hunyadi János saját seregével – köztük 200 hajóval – és a Kapisztrán János által toborzott parasztokból álló keresztesekkel fényes győzelmet aratott a szultán többszörös túlerőben lévő seregén.

Hunyadi nem sokkal élte túl győzelmét, Kapisztrán Jánossal együtt áldozatául esett a táborukban kitört pestisjárványnak. 1456. augusztus 11-én Zimonyban halt meg. Thuróczi János szerint: “Amikor Mahomet császár Hunyadi halálának hírét meghallotta, lehajtotta fejét, és sokáig hallgatott. Ezután azt mondta: Ellenségem volt, mégis sajnálom halálát, mert Hunyadinak nem volt párja a fejedelmek között.” Gyulafehérváron a Szent-Mihály-székesegyházban temették el.

Folytatás

Forrás: www.erdely.ma


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here