Török bakancs(lista) – Kappadókia felfedezése

Úgy mondják, hogy a világ tágasságát csak a túrázók ismerik. Az idő elveszíti minden jelentőségét, amikor 1, 10 vagy 50 km távolságot kell megtenni gyalogosan.

Az utazás az idő és a tér eltolódása megváltoztatja és átalakítja az utazót is. Az út, amelyen megyünk, egyúttal az én megismerése, önmagunk próbatétele is.

Amikor törökországi hátizsákos túrák kerülnek szóba, az első két hely, ami eszünkbe jut Isztambul és Kappadókia. Isztambul mellett ugyanis Kappadókia az a hely, amit a világ minden táján ismernek különleges sziklaképződményeiről, a tündérkéményekről, barlanglakásairól, földalatti városairól és a hőlégballonos kirándulásokról. Ahhoz, hogy mindezt megnézhessük, nem elég egy nap, érdemes hosszabb időt eltölteni a környéken.

Azt azonban érdemes tudni, hogy világszerte ismert, ezért sok ember megfordul itt. 2018-ban például majdnem 3 millió turista járt Kappadókiában.

Az olyan helyek, mint Göreme vagy Uçhisar, melyek autóval is könnyen megközelíthetőek, az év szinte minden szakában túlzsúfoltak. Tehát jogos a kérdés, amely ezek után önökben is megfogalmazódik: túrázni kell egy kicsit!

Csak egy kissé el kell távolodni az aszfaltos utaktól, kijelölt parkolóktól. Kappadókia völgyeiben tett kirándulás alkalmával fedezhetik fel a legszebb tájakat, barlangtemplomokat és mindezek kijelölt túraútvonalak mentén érhetők el.

Szóval készen állnak? Egy kis gyaloglás során fedezzék fel velünk Kappadókiát!

Mielőtt elindulnánk, néhány tanácsot érdemes megfogadni:

  1. Ha nyárra tervezik a barangolást, vegyék figyelembe, hogy itt nagyon meleg van és kevés az árnyék, így ne felejtsenek el napvédőt használni és a kalapot se hagyják otthon!
  2. Ha nem a forróság, akkor az esős idő int óvatosságra.. Az eső miatt a sziklák csúszóssá válhatnak, így figyeljenek oda, hová lépnek, óvatosan közlekedjenek!
  3. Ugyan a túrautak mentén vannak kis kávézók, de nem biztos, hogy éppen nyitva találják őket, ezért gondoskodjanak megfelelő energiaforrásról (cukorka, csokoládé, energiaszelet) és folyadék, legfőképpen víz is legyen elegendő a hátizsákban, mert a folyadék folyamatos pótlása is elengedhetetlen!
  4. A legtöbb túraút könnyen bejárható, de vannak meredekebb részek is, így a megfelelő lábbelit se felejtsék otthon!
  5. Érdemes indulás előtt a tervezett kirándulás térképét letölteni, vagy offline térképeket használni (a völgyekben ugyanis nincs térerő és wifi sem). Az egyik ilyen offline térképes alkalmazás a MapsMe, mely letölthető iOS-re és Androidra is.

Ha mindezzel megvagyunk, akkor indulás! A következőkben a rengeteg útvonal közül csak 8 rövidebbet ismertetünk, de ezek is igazán szép helyekre vezetnek.

1. Galambok-völgye (Güvercin Vadisi)

Idő intervallum: 1-2 óra

Távolság: 4.1 km

Ez az egyik legjobb Kappadókia túra, mely a Szerelem-völgy útvonallal is kombinálható. Ha Göreméből indulnak a jelzést követve, egészen az Uçhisar-erődig juthatnak el.

A völgyben az út magas sziklafalak között és egy alagúton halad keresztül mielőtt elérne az erődhöz, amelybe belépőjegy (2019-ben 9 török líra volt) vásárlás után érdemes bemenni, mert a tetejéről pazar kilátás nyílik a környékre. Az út mentén az ösvények többször is elágaznak, de végül mindegyik az Uçhisar-erődnél ér véget.

Ha a túrát az Uçhisar-erődnél kezdik és végigsétálnak az alagúton, a fő ösvényen, innen könnyen elérhető a Göreme melletti útvonal, amely egészen a Szerelem-völgyig tart.

2. Szerelem-völgy (Bağıldere Vadisi)

Idő intervallum: 1-2 óra
Távolság: 4.1 km

Göreméből a Galambok-völgye felé vezető túraút a városon kívül folytatódik tovább, majd visszatér a Szerelem-völgybe.

A völgy nevét a különleges alakú sziklaképződményekről kapta. Az ösvény akkor ér véget, amikor kiér a völgyből és belecsatlakozik a főútba. Innen egy rövid, 15 perces sétával érhető el Çavuşin, illetve visszatérhetnek Göremébe is, ami kb. 40 percet vesz igénybe.

3. Vörös-völgy (Kızıl Vadisi)

Idő intervallum: 1-2 óra
Távolság: 2-5 km

A Rózsa- és Vörös-völgy különleges vöröses színű kőzeteiről kapta nevét, melyek árnyalata és intenzitása a napszakoktól függően változik. A túraútvonal a Göreme Szabadtéri Múzeum bejáratától indul, az út másik oldalán és két különböző ösvényen lehet eljutni a Vörös-völgybe.

Az egyik hosszabb, kanyargós útvonal, de sokmindent látni útközben, míg a másik egyenesen a célhoz visz. Az ösvények jól ki vannak táblázva és a távolságot is jelzik, így mindenki könnyedén el tudja dönteni, melyiket válassza. Mindkét ösvény mentén számos csodás barlangtemplom és kilátópont található és a Rózsa-völgy mellett halad el, így érdemes azzal a túrával kombinálni.

4. Rózsa-völgy (Güllüdere Vadisi)

Idő intervallum: 1-2 óra
Távolság: 4-5 km

A Rózsa-völgyön keresztül futó kanyargós út is kedvelt túraútvonal. Épp úgy, mint a Vörös-völgyben, itt is számos sziklába vájt templom és szőlőültetvény található, és még egy kis kávézó is az Üzümlü templomban. Az útvonal Çavuşinnál ér véget, amely egyben kitűnő naplemente néző hely is.

5. Zemi-völgy (Zemi Vadisi)

Idő intervallum: 2-3 óra
Távolság: 6 km

A völgybe tartó gyalogút a Göreme Szabadtéri Múzeum és a Tourist Hotel közötti területről indul. Ha követjük a jelzőtáblákat az El Nazar templom felé, tündérkéményekkel, barlangrendszerekkel és szikla alakzatokkal övezett ösvényen haladunk keresztül.

Az El Nazar templom – belépő ellenében látogatható – és az ösvény is nagyon népszerű a turisták körében, ezért a nap bármely szakában is látogatunk el ide, vagy a hét bármely napján, mindig tömegre kell számítani.

6. Kard-völgy (Kılıçlar Vadisi)

Idő intervallum: 1 óra
Távolság: 3 km

A Kard-völgy egy rövid kis túra után érhető el. Kiindulópontja a Göreme Szabadtéri Múzeum bejáratával szemben található. Az ösvény mentén két jó állapotban megmaradt sziklatemplomot nézhetünk meg. A túraútvonal a völgybe érve belekapcsolódik a Vörös- és a Rózsa-völgy gyalogútjaiba, melyek a már említett Çavuşinnél érnek véget.

7. Zelve-völgy (Zelve Vadisi)

Idő intervallum: 1-2,5 óra
Távolság: 1,5-8 km

A Zelve Szabadtéri Múzeum kb. 10 km-re fekszik Göremétől az Avanos felé vezető úton. Egykor a régió egyik legnagyobb közösségének adott otthont, ahol csodálatos barlangváros, méhkas alakú házak és sziklatemplomok láthatóak.

Ha már eljöttünk idáig, mielőtt tovább folytatnánk utunkat a Szerzetesek-völgyébe, ahol a jellegzetes Paşabağ is látható, érdemes végigjárni a szabadtéri múzeum látnivalóit is.

8. Ihlara-völgy (Ihlara Vadisi)

Idő intervallum: 2-6 óra
Távolság: 3,5-14 km

Ha valaki az egész völgyön végig szeretne sétálni, az készüljön rá, hogy ez egy egész napos program lesz. A völgybe érkező látogatók általában csak rövidebb útvonalakat járnak be, melyek mentén sziklába vájt templomokat láthatnak, így a többi részen nem kell zsúfoltságra számítani.

A völgyben való túrázás nem olyan megerőltető, mint a korábban említettek, mert a Melendiz-folyó által kivájt völgyben egyenletes a terep és a sziklák, valamint a folyó különleges légkört biztosít. A völgy teljes hossza 14 km, ami több rövidebb szakaszra bontható:

  • 5 km: a völgy főbejáratától indul és Belisirma falu felé vezet
    • 7 km: a völgy elején kezdődig és egészen Belisirmáig tart
    • 14km: a völgy elején kezdődik és a folyó mentén végigsétálva egészen a Szelim kolostorig tart.

Hol szálljunk meg?

A legjobb választás Ürgüp valamelyik szállodája, mert ez egy csendes kisváros és sokkal bájosabb, mint a népszerűbb és turisták által gyakran látogatott Göreme. A szállás mellett több étkezési lehetőség közül is válogathatunk, de hamamokat, ajándékboltokat és kézműves üzleteket is találhatunk itt.

Mikor induljunk útnak?

Kappadókia felfedezésére a legjobb tavasz (április – június közepe) és ősz (szeptember közepe – október), mivel nyáron rekkenő a hőség, télen pedig a hó nehezíti a közlekedést. Azt azonban ne felejtsük el, hogy ősszel rövidebbek a nappalok, korábban sötétedik, ezért nem lenne szerencsés, ha eltévednénk a sötétben.

Hogyan juthatunk el oda?

Ha saját szervezésben utazunk, akkor az autóbérlés a legegyszerűbb mód, mert így akkor és arra a részre megyünk, amit épp szeretnénk megnézni.

De ugye Kappadókiáig is el kell jutni valahogy. Választhatjuk a vonatot, amely Isztambulból és Ankarából is közlekedik Konya felé Eskişehiren keresztül. Konyából az utunkat bérelt autóval vagy autóbusszal is folytathatjuk.

A vonatközlekedésről bővebb információ a török államvasutak honlapján olvasható: http://www.tcdd.gov.tr/

Az Isztambulból induló éjszakai buszjárat a legolcsóbb módja az utazásnak, de arra készüljünk fel, hogy hosszú menet lesz, a 730 km-t 10-12 óra alatt teszi meg a busz. Több busztársaság is indít Kappadókia felé buszokat, ezek közül a legnépszerűbb a Metro Turizm és Nevşehir Seyahat.

Aki viszont a gyorsabb és kényelmesebb utat választja az belföldi repülőjárattal is eljuthat Isztambulból a Nevşehir Kappadókia repülőtérre.

Forrás: novo-monde.com, anywhereweroam.com, atlasandboots.com

Kollár Kata – Türkinfo


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here