Úszva találkoztak az Égei-tengerben, majd összeházasodtak

n_101523_1Egy német hölgy és egy török férfi fürdőruhában házasodott össze Törökország északnyugati tartományában, Balıkesirben, miután a tartomány történelmi kerületéből, Ayvalıkból úszva érték el a partot.

A 37 éves Maike Ehrlichmann és a szintén 37 éves Fırat Cumalı 18 évvel ezelőtt a Németországbeli Göstrowban találkozott először egy ifjúsági táborban. Ezt követően össze is költöztek, és Macedóniában, Lettországban, később Németországban éltek. Az ifjú pár a ceremónia előtt még mennyasszonyként és vőlegényként ugrott a vízbe a tenger két különböző pontján, majd félúton találkoztak, és a partot már együtt érték el, ahol aztán összeházasodtak.

A Doǧan Hírügynökségnek Cumalı ezt nyilatkozta: „Nekünk a tenger azt a helyet jelenti, ahol közel kerülhetünk a természethez és önmagunkhoz. A tenger megnyugtat, bizalmat áraszt és fontos számunkra, ezért döntöttünk úgy, hogy így kelünk egybe. Nagyon szeretjük a tengert, sok időt töltünk benne, szörfözünk, úszunk és vitorlázunk. Az egész ötlet Maike-től ered. Azt tervezzük, hogy életünk hátralévő részében Hamburg és Ayvalık között ingázunk.”

Maike még hozzátette, reméli, hogy az Ayvalıkba érkező turisták továbbra is megóvják ezt a területet, mely a történelem során számos nagy civilizáció otthonául szolgált.

Forrás: Hürriyet Daily News

Kollár Kata – Türkinfo