Tarik Demirkan: Az önkormányzati választás megrengette Erdogan rendszerét

Törökország 81 megyeszékhelyéből 35-öt megszerzett a Köztársasági Néppárt, míg a kormányzó párt mindössze 24-et. Ez erőteljesen megrengeti Erdogan rendszerének stabilitását – véli Tarik Demirkan, újságíró, a TürkInfo főszerkesztője.

Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, a vasárnapi törökországi önkormányzati választásokon az ellenzék sikeres kampányt zárt. Isztambul mellett a főváros Ankarában és az égei-tengeri Izmirben is ellenzéki polgármester-jelöltre szavazott a többség, ezzel maga mögé utasítva Erdogan elnök pártját.

Kérdés, hogy az erdogani rendszer stabilitásán okozhat-e ez repedéseket, vagy ott is a vidék-város ellentét hagyományos mintázatát láthatjuk?

„Az elmúlt évek szavazásain látható volt, hogy jelenleg másról lehet szó. Törökországban az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) az utolsó választások eredményeképp az egyik legnagyobb párttá nőtte ki magát, majdnem 38 százalékot szerzett, szemben a kományzó párt 35,5 százalékával” – mondta az Esti gyors keddi adásában Tarik Demirkan, újságíró, a TürkInfo főszerkesztője, hozzátéve, hogy a CHP nemcsak a nagyvárosokban, hanem a kisebb településeken és az elmaradottabb térségben is tudott sikereket elérni. Az ország 81 megyeszékhelyéből 35-öt megszerzett, míg a kormányzó párt mindössze 24-et. Ezzel a CHP átformálta Törökország politikai térképét. „Ez alapján el lehet mondani, hogy ez a térkép Erdogan rendszerének stabilitását erőteljesen megrengeti” – foglalta össze.

A kormánypárt gyenge szereplésében közrejátszó körülmények közt említette, hogy a török gazdaság „nem áll jól”. Ez leginkább a fiatalokat és a nyugdíjasokat érinti. Demirkan kifejtette, hogy sokan – bár nem kapnak útlevelet – például Németországban folyamodnak menekült státuszért, pedig Törökország nem is áll háborúban.

Erdogan a választások estéjén elfogadta az eredményt, nagyon komoly veszteségnek nevezte, de előrehozott országgyűlési választást nem akar. Nagyon fontos, hogy Erdogan azt ígérte, elnökként párttól függetlenül minden városvezetés igényeit igyekszik majd figyelembe venni. Ehhez képest három nappal később az ország Kelet-anatóliai régiójában elhelyezkedő Van városában ugyan a kurd ellenzék nyert 55 százalékkal, a mai hírek szerint mégsem ők, hanem a kormányzó párt állíthat – intézkedése nyomán – polgármestert.

A teljes beszélgetésért>>>>