Szépek és tehetségesek: 10 török szépségkirálynő, akit érdemes megismerni

Az első szépségversenyt Törökországban 1925-26-ban rendezték meg. Politikai és társadalmi okok miatt mégsem az akkor megválasztott lányt tekintik az első török szépségkirálynőnek, ugyanis Araksi Çetinyan örmény volt, és egy filmgyár válogatásán nyerte el a legszebb lány címet.

Cikkünkben azokat a szépségeket mutatjuk be, akik azon kívül, hogy elnyerték a koronát, más miatt is híresek.

Feriha Tevfik – 1929

Az első versenyt hivatalosan a Cumhuriyet napilapban hirdették meg 1929. február 4-én ezekkel a szavakkal: „Az egész világon kiválasztásra kerül a legszebb nő, egy nemzet szépségkirálynője. Nekünk miért ne lehetne ilyen királynőnk?”

A lapban több hónapon keresztül mutatták be a 16-25 év közötti lányokat és fényképüket, majd az olvasóközönség szavazta meg azt a 48-at, aki a zsűri elé kerülhetett közülük.

A zsűri előtti verseny 1929. szeptember 2-án zajlott. A közönségszavazásban a 11. helyen végzett Feriha Tevfik Negüz lett a királynő. „Középtermetű, göndör hajú, aranyszín szemű, fehér bőrű, kecses, és fehér krepp szatén ruhát viselt.” – így írták le a szépséget.

Mübeccel Namık – 1930

Őt azért érdemes megemlíteni cikkünkben, mert részt vett a párizsi világversenyen is, melyről egy korabeli videófilmet is megnézhetünk. A szépségek fürdőruhában vonulnak fel a hatalmas tömeg előtt, és bemondják, melyik országot képviselik. A filmben  01:41 másodpercnél hangzik el: ”Miss Turkey”.

Mübeccel Namık Hanım 1930-ban lett Törökország szépe – szintén a Cumhuriyet napilap versenyén –, amikor mindössze 15 éves volt. Érdekesség, hogy az előző évi győztes is indult, és 2. helyezett lett. Nem volt királynői viselkedés részéről, hogy az új győztest tombulnak, azaz pufóknak nevezte. A 172 cm magas, 70 kg súlyú Mübeccel Namık pufókságát maga is elismerte, ezzel vágott vissza riválisának. Az azonban egyértelmű, hogy a kor szépségideáljának megfelelt. Mikor 1930. február 21-én visszatért Párizsból Isztambulba, óriási tömeg fogadta a Sirkeci vasútállomáson.

Keriman Halis Ece – 1932

Nemcsak Törökország, hanem az egész világ szépe. Ő az első török lány, akit 1932. július 11-én a nemzetközi versenyen, Belgiumban 28 lány közül a Miss Universe győztesének választanak. Az Ece családnevet a verseny után maga Atatürk adta neki, jelentése királynő.

A versenyre édesapja nevezte be. Fekete szemöldöke, fekete szeme, fényes és hosszú fekete haja és hófehér bőre van, valóban igazi szépség.

Nagybátyja a híres török operai zeneszerző, Muhlis Sabahattin Ezgi, illetve nagynénje, Neveser Kökdeş is zeneszerző, nem csoda hát, hogy ő maga is zongorista lett.

Pınar Altuğ – 1994

Évtizedek óta ismerem, és bevallom, nem tudtam, hogy Törökország szépe volt. Aki valaha is nézett török tévét, nem hiszem, hogy nem botlott bele a Çocuklar Duymasın (Csak a gyerekek ne hallják) című megahosszú sorozatba. 2002 óta vetítik egy kisebb megszakítással. A gyerekek a szemünk előtt nőttek fel. Imádtuk a kis Havuçot a vörös hajával és a csintalanságaival, na meg persze Halukot, az igazi török férfi apukát, és nem utolsósorban Meltemet, a kedves, de szükség esetén szigorú anyukát, akit Pınar Altuğ alakít.

Ezen kívül főzőprogramokban is részt vesz műsorvezetőként. Már ’99-ben szerepelt ilyen jellegű műsorban, illetve nemrégiben újraindítottak egy hasonlót a főszereplésével, ahova egy-egy híres embert vagy közszereplőt hív meg, hogy közösen készítsenek ételeket.

Çağla Şikel – 1997

Több mint 20 év telt el királynővé választása óta, de nem telt el úgy év, hogy ne hallottuk volna a nevét.

1996-ban – megválasztása előtt egy évvel – játszott először filmben. Az országot a Seychelles-szigeteken rendezett világversenyen képviselte, ahol 4. helyezett, és egyben Európa szépe lett.

1997-2003 között világszerte dolgozott keresett modellként.

2004-ben a Cennet Mahallesi, majd 2008-ban a Görgüsüzler tévésorozatokban játszott, és azóta is folyamatosan szerepel különböző tévéprogramok műsorvezetőjeként.

1999-ben balerinaként végzett az Állami Konzervatóriumban, de csak hosszú kihagyás után tért vissza a baletthez, 2013-ban, mikor a 11. bodrumi Balett Fesztiválon a Bach Alla Turca című darabban táncolt.

Asuman Krause – 1998

Igaz, ő nem első, hanem második helyezett, mégis megérdemli, hogy szerepeljen a listán. Hihetetlenül csinos, sportos alakját annak köszönheti, hogy valóban sportol. Németországban született, és 17 éves koráig ott élt, így a német ifi kosárlabda válogatott tagja volt. Sőt, a FIFA által elismert focibíró is, amit Törökországban azért nem tudott gyakorolni, mert 18 év alattiaknak ezt nem engedélyezték.

Napjainkban énekesként és színészként ismert. 2005-ben egy tévéshowban ismerték meg a nézők. Szintén 2005-ben játszott először mozifilmben (Sen Ne Dilersen) majd tv-sorozatban (Sonradan Görme), és hamarosan színpadra is lépett. 2006-ban adta ki első lemezét 13 dallal Çok Yalnızım, majd 2008-ban a másodikat Kukla címmel.

Azra Akın – 2002

Törökország neki köszönheti azt, hogy másodszor is királynőt adhatott a világnak. Londonban választották Miss Worldnek az 1981-ben született lányt.

Jelenleg manökenként, reklámfilm- és tévésorozat-szereplőként dolgozik. Először 2004-ben a Yağmur Zamanı című sorozatban szerepelt, ahol Eylül karakterét játszotta, mára pedig már több mint 10 szerepet számlál a filmográfiája.

Hande Subaşı – 2005

2005-ben nyerte el a Miss Turkey címet, majd a világversenyről a legszebb nemzeti kosztüm címét hozta el. Sorozatokban, filmekben és színpadon is folyamatosan játszik. A magyar nézők a Diriliş: Ertuğrul sorozatban Aykız szerepében láthatták.

Selen Soyder – 2007

Nemcsak szépsége, de színészi tehetsége is elbűvöli az embereket. 2006-ban a Miss Model Of Turkey (Törökország modellje) versenyen második lett, illetve képviselte az országot Kínában, a Miss Bikini Of The Universe versenyen is, ahol az első öt között végzett, valamint elhozta a legjobb nemzeti kosztüm címet. 2007-ben – már szépségkirálynőként – szintén Kínában képviselte az országot, majd visszatérve a híres Vakko cég modellje lett.

2010-ben főszerepet kapott a Yer Gök Aşk című sorozatban, és második sorozatával, a Lale Devri cíművel már két fontos díjat is elnyert.

Melisa Aslı Pamuk – 2011

Őt aztán biztosan mindenki felismeri, aki megnézett néhány török sorozatot. Én nem sokat láttam, mégis találkoztam vele 2-3 szerepében. Szerintem tehetséges is, de az már az első percben feltűnt, mennyire szép. Akkor még nem tudtam, hogy szépségkirálynő is volt.

1991-ben született Hollandiában élő török családban. 14 évesen kezdett modellkedni, és 2009-ben a Best Model of Turkey (Törökország legjobb modellje) versenyen elnyerte a Best Promising (Legnagyobb reménység) díját.

A királynői koronát 2011. június 3-án helyezték a fejére Isztambulban, és országát a brazíliai São Pauloban képviselte a világversenyen.

Film- és sorozatszerepei:

2004 Hollandia Dat zit wel snor / Hayalmozifilm főszereplő
2012 G.D.O. KaraKedi / Elmas – mozifilm
2012-2013 Yer Gök Aşk / Sevda – FOX TV sorozat
2014 Kurt Seyit ve Şura / Ayşe – Star TV sorozat
2014 Her Sevda Bir Veda / Azade -Show TV sorozat
2014-2015 Ulan İstanbul / Zeynep – Kanal D sorozat
2015-2017 Kara Sevda / Asu Kozcuoğlu – Star TV sorozat
2018- jelenleg futó Çarpışma / Cemre Gür – Show TV sorozat

Şevval Şahin – 2018

10+egyként álljon itt a neve a cikk születése előtti utolsó szépségkirálynőnek is. 19 éves, magassága pedig 182 cm, ami kereken 10 cm különbség az 1932-es győzteshez képest. Változnak a szépségideálok.

Ennek a királynőnek még nem ismerjük a jövőjét. Jelenleg modellként dolgozik, és Londonban tanul egy modelliskolában. A világversenyen nem ért el helyezést, és arra panaszkodott a közösségi médiában, hogy a Kínában rendezett versenyen nem állt mellette senki az országából, semmiben nem segítették vagy támogatták. Nem ő az első királynő, aki erről mesélt. Az embereket – most, hogy királynő lett – a legjobban a plasztikai műtéten átesett orra foglalkoztatja.

Ha szeretné megtekinteni sorban az összes királynőt 1929-től 2018-ig, egy-egy fényképen itt megteheti.

Erdem Éva – Türkinfo