2023. június 7.
Türkinfo Török-magyar kapcsolatok

Török-magyar kapcsolatok

Online járták be Magyarországot az Erasmus program résztvevői

Virtuálisan mutatták be Magyarország, Veszprém megye és természetesen Ajka város látnivalóit az Erasmus program keretében az ajkai Bánki Donát Gimnázium diákjai május harmadik hetében...

Török testvérvárosával közösen pályázna a szarvasi önkormányzat

A fenntarthatóság jegyében, törökországi testvérvárosával karöltve tervez benyújtani pályázatot a szarvasi önkormányzat. A brüsszeli felhívás olyan városi kapcsolatok kialakítására ad lehetőséget, mint társadalmi befogadás,...

Kultúrák találkozása a dunaszerdahelyi Neratovicei téren

A szlovák oktatási minisztérium még az előző iskolaév végén írta ki a regionális és multikulturális nevelést ösztönző pályázatát a magyar tannyelvű iskolák számára (Regionálna...

Török fiatalok érkeztek városunkba

Tíz török egyetemista érkezett városunkba, a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség programjának köszönhetően. A fiatalokat a Városházán Habis László polgármester köszöntötte, majd ezt követően...

Csiperós vendégségbe utaztak Ankarába a kecskeméti Nagybetyárok

A Kecskemét Táncegyüttes Nagybetyár csoportja – a Csiperó égisze alatt – Anka­rában járt az elmúlt héten. A fiatalok, amellett, hogy újra találkozhattak török barátaikkal,...

A török uralom időszaka a fő téma a Göcseji Múzeum régésztáborában

Idén már ötödik alkalommal indította el népszerű nyári régésztáborát a Göcseji Múzeum, mindkét turnusban betelt a maximális létszám. Ezúttal összesen harminc felső tagozatos diák vállalkozott...

Szerte a világból – olasz, japán, dél-koreai, török és szerb diák...

A Győrben és Sopronban tanuló külföldi diákok és a megyénkből kiutazó középiskolás "nagykövetek" évről évre a megye jó hírét öregbítik szerte a világban: ebben...

TÖRÖK-MAGYAR BARÁTSÁG: KÉSZÜLŐDÉS A CSATAÉVFORDULÓRA

Juhok bokacsontjáról, kelengyéről, sóskaborbolyáról Lapunk teljes terjedelme is kevés volna, ha híven akarnánk idézni mindazokat az érdekességeket, melyeket a török kultúráról láthattunk és hallhattunk a...

Nemzetközi képzés a Békéscsabai Szakképzési Centrum egyik tagiskolájában

Lengyel, román, görög és török középiskolák diákjait, tanárait látta vendégül május 12. és 18. között a Békéscsabai Szakképzési Centrum Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari...

Magyar mondák fala Isztambulban

2019. május 18-án Tóth Lea vezetésével az isztambuli magyar iskola tanulói befejezték a magyar mondák falát. Tóth Lea isztambuli képzőművész, aki kérésünkre a mondák...