Yayla: Hegyóriások ölelésében megbúvó falvak, ahol „állni látszék az idő”

Tülkölés, mutogatás, dugó, isztambuli reptér. Sok időt veszítettünk, ezt próbáljuk behozni azzal, hogy rohanunk a legkevésbé zsúfoltnak vélt bejárathoz, hogy gyorsan átessünk az első biztonsági vizsgálaton. Korai időpont, ideges szülők, fáradtan ásítozó, visító gyerekek. Kígyózó sorok, csomag felad, beszállókártya a kézben, újabb biztonsági ellenőrzés, sorok, rohanás a kapuhoz, tömeg, százak, ezrek, feketék, fehérek, beszállás, felszállás, fent, végre fent. Leszállás, csomag, kint, végre kint.

A repülőteret és a sík tengerparti részt elhagyva nem győzök betelni a látvánnyal: élesen kanyargó utak felett tornyosuló hegyóriások, a friss levegőben gallérként úszó felhők közé szúró, kopár hegycsúcsok, sziklás szakadékok, völgyek mélyén zöldellő termőföld, haragoszöld fenyőerdők. Alföldi gyerekként valószínűleg mindig nagy élmény lesz hegyek között lenni, éppen olyan, mint amikor először megmásztuk a Kékestetőt, vagy csak kirándultunk valamelyik, akkor óriásinak tűnő középhegységünkben.

Most a yaylára tartunk. Yayla. Fennsík, hegyvidék, pici falvak, hegyi élet, jószágok, „yayla emberek”.

A yaylán élő emberek minden évben felköltöznek, majd leköltöznek ezen a vidéken. Nem flancolás ez, hanem igazi kétlaki élet, amit még a yörük őseiktől kaptak örökül. Azzal a különbséggel, hogy ők már nem hajtják a juhokat a téli helyszínről a nyárira, és nem költöznek teveháton nagy ünneplés közepette, mint tették azt a nomád pásztor életmódot folytatató nagyszüleik például.

Az érkezésünk egy picit sem borítja fel a napi rutint, a vendég mindig könnyen beilleszthető a hétköznapok sodrásába. Reggel korai ébresztő, kit a kakas ugraszt ki az ágyból, kit az új élményektől felpörgött ötéves. Az első reggel mindig olyan, mintha kómából ébrednénk, a friss levegő annyira leüt minket, hogy alig akaródzik észhez térni. Pedig éledni kell, mert készül a reggeli: már pöcörög a víz a teáskannában, serceg a vaj a rántotta alatt, és száll a szorgos kezek közül kikerülő friss börek vagy házi kenyér illata. A csirkék régen kiengedve és ellátva, a pici virágoskert meglocsolva, sehol egy szál gaz.

Fekete olívabogyó, zöld olívabogyó, fehér sajtok, a kertben leszedett paradicsom, uborka, zöldek, méz, tahin, görögdinnye és megannyi finomság sorakozik már az abroszon. Én még mindig küzdök, dagadt szemhéjaim mögül csak homályosan látok ki, bizonytalanul keresem a tányérokat, kell egy kis idő, amíg újra ráállok a konyha elrendezésére. Végre ehetünk friss porcsint is, gyorsan kiszaladok a kertbe, hogy a vadon burjánzó, ízletes növényből leszakítsak néhány szálat.

Mire körbeüljük az asztalt, elszáll a reggeli kábaság, a forró tea a tulipánalakú poharakban gőzölög, és kiéhezve esünk neki az ízletes finomságoknak. A városban mindig ezeket az ízeket keressük,  ha megtalálnánk, sem ismernénk be, hogy van olyan finom, mint amit itt, ezen a helyen eszünk.

A lassan elköltött reggelit sok-sok pohár tea kíséri, miközben egyre-másra kerülnek elő a családi pletykák és hosszú beszámolók. A gyerekek produkálják magukat, szokják a régi, ugyanakkor mindig egy kicsit új környezetet. Az asztalt leszedve aztán szépen lassan belefolyunk a kávézás időszakába, csak éppen most török kávé készül, tökéletesen megkomponált habbal. A kávéfőző edényke három fős, kétszer kell készíteni. A kávé a hideg vízbe, nagyon lassú tűzön, kétszer forralva. A második forralás adja a legértékesebb, fehér habot.

Mire észbe kapunk, közeledik az ebédidő, csak valami könnyű kis leves lesz a hosszan elnyújtott reggeli után. Az asszonyok a konyha őrei, az egyikünk máris megy, és feltesz valamit a tűzhelyre. Mindenki tudja a feladatát, valaki mindig készít valamit, valaki mindig pakol, valaki mindig mosogat.

Péntek van, kenyérsütés napja van. A kovász már készen várja, hogy begyúrják a helyi malomban őrölt, teljes kiőrlésű búzalisztbe. A fürge ujjak szakavatottan gyömöszölik az 5 kg-nyi tésztát, még egy kis víz, dagasztás, még egy kevés, és a tészta lassan elnyeri a végső állagát. Hipnotikusan figyelem és azon gondolkodom, hogy ezek a ráncos kezek száz és ezer kenyeret formázhattak már meg, a mozdulatsor annyira begyakorolt, annyira egyforma, hogy sutának és ügyetlennek érzem magam, amikor a végén besegítek.

Közben elkészül az ebéd, a család körbeüli az asztalt, és a fogásnak gyorsan nyoma vész. Amíg kel a tészta, és tombol odakint a rendkívüli hőség, éppen időszerű, hogy elcsendesedjen mindenki. Ki az újságba merül bele, ki a tv-be, ki elszunnyad a hűvös nappaliban.

Egy-másfél óra múlva aztán újra megtelik élettel a ház és a terasz, az aprónép hangosan visítva játszik, míg a sütő 250 fokon izzik, hogy a gyönyörűen megkelt kenyereket megsüthessük. A család férfitagjai közül van, aki elmegy, hogy a férfiismerősökkel találkozzon a helyi kávéházban és egy-egy tea mellett játsszanak le néhány menet okey táblajátékot. A nők maradnak, valószínű, hogy érkezésünk hírére jönni fognak a rokonok, de az is lehet, hogy mi megyünk át valakihez egy kávéra.

Addig azonban eljött az ideje, hogy itthon is újabb tea kerüljön a tűzre, és mindenki kortyolhasson belőle a szieszta után. Mintha érezték volna, hogy készen állunk, megérkeznek az első vendégek, akiket örömmel kínálunk. Van egy kis házi baklava is, amit még a ramadán idején készítettek, de félretettek nekünk belőle, hogy megérkeztünkkor csak felöntsék a forró cukorsziruppal és megszívva magát, az unokák máris ehessék. A vendégek is örülnek a csemegének, közben lassú sodrással hömpölyög a beszélgetés, kivel mi újság, mik a fejlemények, közben pedig ideje, hogy valaki elkezdje a vacsorát készíteni.

A vacsora kész, a férfiak is hazatértek a csavargásból. Az idő kezd odakint elviselhetővé válni, újra birtokba vesszük a nagy teraszt. Valaki terít, a másik a salátát készíti, friss saláta nélkül nem étel az étel. A nemrég még az udvaron kapirgáló baromfit elfogyasztva ismét érkezik a kávé vagy a tea, a gyerekek pedig lassan nyugovóra térnek. A csirkéket is be kell csukni, fő a biztonság, a nyest itt is gyakori vendég.

A naplemente aranyos színbe vonja a falut körülölelő hegyeket, amelyek percről percre egyre sötétebb árnyalatban úsznak. Lassan ránk sötétedik, villanyt kell gyújtani, ami körül azonnal elkezdenek körözni az éber rovarok. Ismét kábák vagyunk, egyre hosszabbakat ásítozunk, hiába a tekintélyes mennyiségű tea, jó éjszakát kívánva, fáradtan ájulunk az ágyba. Reggelig ébredés nélkül alszunk, igazi, mély, pihentető alvás ez, a hűs és friss éjszakai levegőnek áldásosságáról legendák szólnak.

Reggel korai ébresztő, kit a kakas ugraszt ki az ágyból, kit az új élményektől felpörgött ötéves. Mire előkerülünk, már fő a tojás, és teríteni kell a reggelihez. A reggeli utáni teázás belenyúlik a délelőttbe, ma piacnap van, ez lesz a napi program. És talán némi vendégség, valószínűleg ma mi látogatunk meg néhány nagybácsit és nagynénit.

A teraszon ücsörögve behallatszik a reggeli falu zaja, traktorok indulnak ki a földekre. A sofőr mellett ott ülnek a fehér kendős asszonyok is, akik szintén a földekre tartanak, vagy csak leteszik őket a faluközpontban, hogy a piacon megvásárolják a náluk még nem érő paradicsomot vagy az újkrumplit. Vásárlás után komótosan sétálnak hazafelé, az is lehet, hogy közben beugranak egy-egy kedves nőismerőshöz, hogy egy tea mellett hűsölve pihenjenek meg, majd folytassák útjukat, hogy legyen még idő a ház körüli teendőkre.

A teraszon felakasztott virágcserepek lassan himbálóznak a kellemesen fújdogáló szellőben, mögöttük szikráznak a hegyek az éles napfényben. Lassan jön az ebédidő, most enyém a konyha. Joghurtleves lesz, yayla leves, ahogy a helyiek hívják, ami a valóságban inkább jelent hegyi levest. Az ötéves egyik kedvence, és ha már itt vagyunk, hadd készüljön házi joghurtból, a szomszéd tehenének a tejéből. Megígértük neki, hogy este is lesz program, vacsora után lesétálunk a központba, és ehet kar serbetit, vagyis édes sziruppal nyakon öntött havat. Igen, havat, amit még télen zártak el egy óriási gödörben, és ilyenkor az a legfinomabb csemege, ha levonul a család a központi teázók valamelyikébe.

Halálosan elfáradva ájul a legkisebb az ágyba, mi már tovább bírjuk, mint első este. Reggel aztán korai ébresztő, kit a kakas ugraszt ki az ágyból, kit az élményektől felpörgött ötéves. Frissen, kipihenten megyünk le, ahol már száll a börek illata a levegőben, és forr a víz a tea alatt. Tulipánalakú poharakban fog hamarosan gőzölögni, és már hallani, ahogy a traktorok felbőgnek, és gazdáikkal megindulnak a földekre. Ma valószínűleg vendégek jönnek, a szomszéd nagynéniék most utaztak vissza, őket várjuk. De az is lehet, hogy mi megyünk valakihez…

K. Tengeri Dalma – Türkinfo


2 COMMENTS

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here