Flesch István: Választásokba menekülés? – Törökország történelmi erőpróba előtt

            A legelemibb emberi és kollegiális szolidaritás parancsa diktálja, hogy e sorok régi törökbarát szerzője szokatlan módon e hasábokon is kinyilvánítsa együttérzését a Cumhuriyet, vagyis a Köztársaság című napilap szerkesztőivel, akiket a napokban a Török Köztársaságban bírói ítélet sújtott egyszerre három terrorszervezet aknamunkájában való állítólagos részvételük vádja alapján. A csapás nyilvánvalóan erősen megviseli e veretes hagyományú, Atatürk alapíttatta lap már korábban amúgy is a legmagasabb szintről megtizedeltetett szerkesztőségi közösségét, ahonnan eddig is már többen választották a kényszerű külföldi számkivetettséget, vagy pedig otthon vitettek börtönbe. Újabb megpróbáltatásukat isztambuli és ankarai irodájukban olyan időpontban kell elviselniük, amikor az államvezetés azzal fokozta az országos feszültséget, hogy a csak 2019 novemberében esedékes általános és elnökválasztást előre hozatta ez év június 24-ére. Szemlátomást nagy sietve, némelyek szerint hanyatt-homlok…

Az időpont bejelentése után azonnal felbúgtak a kormány propagandagépezetének motorjai. Megszólalt a még maradék független média is. Rögtön nagy hangon, szinte egymás szavába vágva, szót kértek a politikai pártok. Megkezdődött a manőverezés egy AKP elleni összefogásról. Itt is rögtön feltűnhetett, hogy közülük némelyek mennyire magabiztosan, sőt már egyenesen diadalittasan nyilatkoznak várható győzelmük biztos tudatában.

Így például az egykor Gazi Mustafa Kemal pasa alapította Köztársasági Néppárt, a CHP elnöke, Kemal Kılıçdaroğlu az ellenzék vezéreként kinyilvánította, hogy 2018 a „demokráciához való visszatérés esztendeje lesz”. Szerinte ugyanis pártja, az észak-szíriai török hadjáratot szintén helyeslő CHP, amelyet ő baloldali, illetve szociáldemokrata irányultságúnak szokott feltüntetni, győztesként fog kikerülni a küzdelemből. „Már a választások előrehozatalának bejelentése is arról tanúskodik, hogy Recep Tayyip Erdoğan veszteni fog – jelentette ki. A török nemzet ez alkalommal fogja kijárni az igazi demokrácia iskoláját. Ennek eredményeképpen pedig meg fog szabadulni a mostani államfőtől és az AKP-ja uralmától.”

Ezt a nagyralátást Bülent Tezcan pártszóvivő azzal a megállapítással tetézte, hogy „Erdoğan, aki már most egyeduralmat vezetett be Törökországban, ezen túlmenően felelős az ország minden más jelenlegi gondjáért-bajáért is”. Ezek közé sorolta, hogy az ország „gazdasági krízis szélén tántorog, és egyaránt gyötri bel- és külpolitikai válság”. A szóvivő ezután bizalmaskodva egyenesen magához az elnökhöz intézte szavait: „Tovább már nem járathatod bolondját a néppel. Hiszen már képtelen is vagy a vezetésre, és ezért is érezhetted sürgős szükségét annak, hogy meghirdesd az előrehozott választásokat. Hát akkor tessék! Állunk elébe! A nép dönteni fog!”

E fenti tirádát csak azért ismertettük érdemét meghaladó részletességgel, hogy némileg érzékeltessük a helyi zamatát ennek a valahonnan már erősen ismerősnek tetsző stílusnak…

Jóval szerényebben foglalt állást a török kormányhatalom által legkeményebben szorongatott HDP, a kurdok ügyét felkaroló és valóban baloldali Népek Demokratikus Pártja. Szóvivője, Sezai Temelli kifejtette: Törökország most fokozatosan egyszerre süllyed gazdasági, politikai és legitimációs válságba. Ezért elérkezett az ideje, hogy „meg lehessen szabadulni a kormányzó AKP, az Igazságosság és Fejlődés Pártja, valamint segédcsapata, a szélsőjobboldali MHP, a Nemzeti Cselekvés Pártja „koalíciójától”. Egyben felszólította az összes törökországi demokratikus erőket és szakszervezeteket, hogy a demokráciáért vívott harcában álljanak ki a HDP mellett.

A segédcsapat jellemzés arra való utalás volt, hogy az MHP választási szövetséget kötött az AKP-val, amelyhez újabban amúgy is egyre közelebb került. Ennek a pártnak a ma már nagyon távolinak rémlő gyökerei egyenesen a „szürke farkasok” terrorcsoportját megszervező Alparslan Türkeşig, a törökországi ultranacionalizmus hatvanas-hetvenes évekbeli vezéréig nyúlnak vissza. Ezért ha röviden is, de mindenképpen szólni kell a huszadik századi török történelem eme egyik legtalányosabb, de mondhatjuk úgy is, egyik legfélelmetesebb alakjáról. Arról a politikai kalandorról van szó, akiben mintegy sűrítve fellelhető mindaz, ami a rossz értelemben vett keletiséget, a nemzeti bezárkózást és különutasságot, sőt ellenségességet jelentette azzal a Nyugattal szemben, amely felé Atatürktől kezdve a törökség legjobbjai mindig is törekedtek. A ciprusi születésű Türkeş fiatalon jelentkezett a török hadseregbe. Amikor Törökország a német katonai agresszió, főleg Franciaország veresége következtében kiszorult a nyugati szövetségeseivel való szerződéses rendszeréből, 1941 júniusában „elővigyázatosságból” barátsági és megnemtámadási szerződést kötött Németországgal. Pontosan négy nappal a Szovjetunió elleni német támadás előtt. Mint propagandatisztnek Türkeşnek jutott az a feladat, hogy elmagyarázza katonáinak a náci nagyhatalommal való szoros baráti kapcsolatok fontosságát.

A német hírszerzés nagyszámú ügynököt foglalkoztató törökországi hálózatából a háború után előkerült jelentések úgy jellemzik őt, mint a törökországi pántürkizmus vezető képviselőjét.

A háború végén „németbarát, rasszista, pántörök és turanista indíttatású hazaárulásáért” bíróság elé állították több társával együtt. Kilenc hónapi elzárásra ítélték, később azonban – már hidegháborús körülmények között – elejtették a vádat, és visszavették a hadseregbe. Ám az ő „igazi ideje” – a hadiakadémia befejezése és ezredessé történt előléptetése után – 1960. május 27-én jött el: harmincnyolc tiszttársával együtt részt vett a tíz éve kormányzó demokrata párti Adnan Menderes miniszterelnök megbuktatásában. Ő olvasta be a rádióban a katonai államcsíny vezetőinek a hatalomátvételről szóló kiáltványát. A napjainkban a demokrácia mártírjaként számon tartott Menderest a puccsisták juntája egy kirakatperben halálra ítéltette és kivégeztette. Alparslan Türkeşt azonban novemberben a junta „önkényeskedés” címén kizárta soraiból, mert még radikálisabb fellépést követelt a „kommunizmus ellen, valamint a Balkán és Kína között élő török népek szövetségének kikovácsolásáért”. Hogy ne legyen útban, a távoli Indiába száműzték, ahol mondvacsinált diplomáciai feladatok teljesítését bízták rá.

Amikor 1963-ban hazatért, belevetette magát a politikába, először a Köztársasági Parasztok Nemzeti Pártjában, a CKMP-ben keltett feltűnést heves nacionalizmustól, pántörök eszméktől és kommunistaellenességtől túláradó szónoklataival. Néhány éven belül a párt elnökévé küzdötte fel magát, parlamenti képviselő lett, s 1969-ben pártját átneveztette Nemzeti Cselekvés Pártjává (MHP). Ez volt tehát az MHP megalapításának éve. De már 1968 tavaszán élére állt nacionalista-szélsőjobboldali tömegtüntetéseknek, amelyek során a résztvevők rátámadtak baloldali diákokra, súlyosan bántalmazva őket. Ifjúsági táborokat szervezett, amelyekben a tagságot katonai kiképzésben részesítették a németországi nemzetiszocialista uralom rohamosztagosainak mintájára. Az MHP-nak ezeket az ifjúsági szervezeteit hivatalosan az Eszme Klubjainak nevezték, ők maguk azonban Szürke Farkasoknak mondták magukat.

Bozkurt, a szürke farkas mitologikus alakja a török őstörténet és honalapítás fontos hivatkozási pontja. Az őt megidéző szélsőnacionalista ifjak át akarták venni az uralmat az utcákon és az egyetemek területén, a campusokban. És ott is kezdték meg gyilkos támadásaikat. Véres merényleteket hajtottak végre az 1968-as nyugat-európai forradalmi eszmék hatása alatt egyre radikálisabb baloldali diákok, továbbá újságírók, politikusok és más értelmiségiek ellen. A jobboldali és baloldali szélsőséges csoportok összecsapásait a hadsereg nem nézte tétlenül, s 1971 márciusában puccsot hajtott végre hivatalosan „a helyzet további destabilizálódásának megakadályozása végett”.

Történészek szerint azonban a hadsereg kommunista fenyegetés rémképétől gyötört vezérkara kevésbé tartott a jobboldaltól és terroristáitól, valamint a Alparslan Türkeş vezette MHP-től. Ezért kegyetlen akciói inkább a baloldalt sújtották. Neki a jelekből ítélve sok mindent elnéztek és megbocsátottak: a hetvenes évek közepétől többször volt tagja egymást váltó különböző kormányoknak Süleyman Demirel és Bülent Ecevit miniszterelnöksége alatt. Addigra már Türkeş MHP-je uralta a rendőrséget és a biztonsági erőket, illetve ezek a szervek erősen át voltak itatva a Szürke Farkasokat fedező elemekkel 1974 és 1979 között. Az 1980. szeptemberi katonai puccs idején a tábornokok ismét a baloldalra mérték a legkeményebb csapást, de hogy kifelé némi „kiegyensúlyozottságot” mutassanak és a „rend kedvéért” sokakat őrizetbe vettek a Türkeş nevelte Szürke Farkasok közül is. Egy időre őt magát, a főnöknek, Başbuğnak nevezett vezért is. Kanyargós politikai életútjának jelentős állomása volt, hogy1991-ben választási szövetséget kötött a törökországi politikai iszlám eszmevilágának fő hirdetőjével, Necmettin Erbakannal, a Jólét Pártja (RP) elnökével. Még Németországban is próbálkozott befolyásának terjesztésével, ottani török híveit éves közgyűlésükön Essenben arra biztatta, hogy lépjenek be a Kereszténydemokrata Unióba (CDU)… 1997-ben halt meg.

Nem állítható, hogy Türkeş egykori MHP-je mindenben azonos a maival, vagy hogy egyenes vérvonal köti össze őket. A szélsőjobboldali szellemi örökség, a baloldalellenesség és a nacionalizmus azonban soraiban még kitapinthatóan eleven. A párt elnöke, Devlet Bahçeli már huzamosabb ideje megbízható, kipróbált támasza a mostani hatalomnak. Sőt Recep Tayyip Erdoğan bizonyos értelemben neki személyes lekötelezettje. Először is ő volt az, aki az AKP-t annak idején, 2002-ben először segítette hatalomra azzal, hogy soron kívüli választások kiírását követelte. Akkoriban mély gazdasági-pénzügyi válság sújtotta az országot. A helyzetet súlyosbította, hogy a hárompárti koalícióból álló kormány, amelyben Bahçeli miniszterelnök-helyettesként szolgált, képtelen volt megbirkózni az embermentés sürgős feladataival az 1999. augusztusi földrengés idején, amelynek Richter-skálabeli 7,4-es erősségű pusztítása az északnyugat-törökországi İzmit térségében 17 ezer áldozatot követelt. Éles vita robbant ki a kabinetben az akkor elfogott és Kenyából hazaszállított Abdulah Öcalan PKK-vezérre kiszabandó ítéletről is. Bahçeli csak végrehajtandó halálbüntetésbe nyugodott volna bele. Végül a bíróság halálra ítélte Öcalant , de tekintettel az Európai Unióhoz való török közeledés akkori fontosságára, az ítéletet életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták.

Bahçeli 2002 júliusában emlékezetes beszédet mondott pártja Bursában megtartott nagygyűlésén, a hagyományőrző türkmén kurultájon. Ezek a rendezvények mindmáig arra szolgálnak, hogy rendszeresen ápolják az oszmán dinasztiaalapító Osmannak és fiának, Orhannak e történelmi városhoz, az oszmán állam első székhelyéhez fűződő emlékét. A pártelnök, miután a megjelent vendégek sorában előkelő helyen köszöntötte a „szürke farkas ifjakat” és a magukat „idealistáknak” nevező nacionalista aktivistákat, előterjesztette javaslatát előrehozott parlamenti választások 2002. november 3-ára való kitűzéséről. Ezt jóváhagyatta az amúgy is végét járó, megroggyant koalícióval, majd a parlamenttel. Az AKP elsöprő győzelmet aratott, s kormányt alakíthatott. Devlet Bahçeli ezek után a továbbiakban is igen szakavatott és eredményes specialistává nőtte ki magát az AKP számára kedvező előrehozott választások kezdeményezőjeként. A BBC Türkçe, az angol rádió török honlapja részletes tanulmányt közölt arról, hogy az MHP elnöke az utóbbi 16 évben miként befolyásolta állásfoglalásaival a közéletet – az AKP javára.

Bahçeli egyengette az utat például 2007-ben Abdullah Gül köztársasági elnök megválasztásához, akit a társadalom egy részében „túlságosan iszlámbarátnak” tartottak. Ő ugyan valóban iszlámbarát pártok politikai neveltje volt, de később magas méltóságából fakadó kötelezettségét független államférfiként teljesítette. Sőt elhidegült régi barátjától és harcostársától, Recep Tayyip Erdoğantól, akivel annak idején együtt alapították a mostani kormánypártot.

Ezért ellenzéki körökben neve most felmerült Erdoğan esetleges ellenjelöltjeként. Ezeket a reményeket azonban ő maga eloszlatta, arra hivatkozva, hogy a társadalomban nem tapasztalható kellőképpen széles körű egyetértés személyét illetően. Máskülönben tudná, mi a kötelessége… A színfalak mögött az AKP-ből állítólag erős nyomást is gyakoroltak rá az Erdoğannal szembeni jelöltség elutasítása végett…

De folytatva a szélsőjobboldali-nacionalista Bahçeli „választásszervező” érdemeit, 2015-ben ismét ő vetette fel újabb sürgős választások megtartásának gondolatát. Előzőleg júniusban az AKP elvesztette abszolút parlamenti többségét, kormányalakításhoz viszont nem talált koalíciós partnert, és emellett merőben új törökországi demokratikus fejleményként, jelentősen túljutva a 10 százalékos parlamenti küszöbön, először kerülhetett be a török nagy nemzetgyűlésbe a Népek Demokratikus Pártja, a kurdbarát HDP. Az MHP-elnök „AKP-mentő ötlete” várakozáson felül bevált – egyidejűleg azzal, hogy Erdoğan hirtelen egyoldalúan megszüntette a már eredménnyel kecsegtető török–kurd béketapogatózásokat, és „terroristák merényleteire” hivatkozva újraindította pusztító délkelet-törökországi hadjáratát a PKK ellen. Az AKP ekkor ismét biztosan megszerezte az abszolút többséget.

Legutóbb pedig Bahçeli azzal a sokakat meglepő és váratlan „hazafias” indítvánnyal állt elő, hogy a jövő év helyett már idén, méghozzá augusztus 26-án válasszanak. Feltételezhetően ettől a propagandafogástól remélt biztos győzelmet az AKP–MHP és az általuk megalakított Népi Szövetség számára. A szóba hozott nap ugyanis a dumlupınari diadal emléknapja: a nyugat-anatóliai Kütahya közeli településnél 1922. augusztus 26-án indult meg Mustafa Kemal pasa vezérletével a török haderő híres általános támadása, amelynek során a függetlenségi háború döntő ütközetében négy nap alatt megsemmisítő csapást mértek a görög betolakodókra, s gyorsan és véglegesen kiűzték őket az országból. Erdoğannak ismét kapóra jött egy ilyen javaslat. A dátumot azonban késeinek találta, ezért még közelebbi időpont mellett döntött: így tűzték ki a választásokat június 24-ére. A köztársasági elnök április 18-án fogadta Bahçelit a Fehér Palotában, s már fél óra alatt gyorsan „tisztázták” is ezt az „időponteltolást”.

Murat Yetkin, a Hürriyet kiváló veterán hírmagyarázója szánalmasnak nevezte a török politika és média helyzetét. Feltűnő cikkében tollhegyére tűzte azoknak a sajtómunkásoknak a magatartását, akik most egymáson túllicitálva bizonygatják, hogy mennyire helyes előre hozott választásokat tartani. Az ilyesmi – állapítja meg – sokkal kényelmesebb, mint írásban vagy szóban azokkal az újságírókkal és írókkal foglalkozni, akiket terrorizmus vagy kémkedés vádjával bebörtönöztek. Márpedig jelenleg összesen 154 újságíró és médiaalkalmazott van letartóztatásban. Az egyetlen, akit most kiengedtek a fogságból, Akın Atalay, a baloldali Cumhuriyet alapítványának elnöke volt, miután 541 napon át raboskodott. Szabadulása után első szava az volt, hogy „továbbra is ki fogjuk mondani az igazságot” – idézi kollégáját a Hürriyet-kommentátor Yetkin, akinek lapja a közelmúltban tulajdonosváltáson esett át. Ezért sokan aggódtak amiatt, hogy a tekintélyes újságot ily módon „kormányvonalra” állították át. Ám Murat Yetkin ezután megjelent kormánykritikus írásai egyelőre még nem ezt bizonyítják. Sőt: legújabban őszinte elismerésre méltatta azokat a hírlapírókat, akik nemes hivatásukból következő felelősségük teljes tudatában meg merték írni: Erdoğan AKP-vezetők zárt ajtók mögött megtartott tanácskozásán kijelentette, hogy „le kell számolni a kurdpárti HDP-vel”…

Az elnök szavait határozottan visszautasította Ayhan Bilgen HDP-szóvivő, Kars városi kurd képviselő. Őt terrorizmus vádjával nyolc hónapig börtönben tartották, tavaly szeptemberben engedték szabadon. A Cumhuriyet beszámolója szerint szintén elfogadhatatlannak minősítette Erdoğan AKP-vezérnek és köztársasági elnöknek azt a másik kiszivárgott megállapítását is, amely szerint „teljes mértékben elégedett” a kurd területekre irányított közigazgatási kényszergondnokok munkájával. Ilyen megbízott kormánytisztviselőket ültettek a kurd városok, települések önkényesen leváltott polgármestereinek a helyére.

Ezeket az embereket mielőbb el kell távolítani, mert népünknek kijár a tisztelet és megbecsülés – jelentette ki. Hangsúlyozta továbbá, hogy a jelenlegi választási kampányt a hatóságok Afrín ostromának hónapjaihoz hasonlóan a változatlanul érvényben lévő rendkívüli állapot körülményei és a pszichológiai hadviselés, lélektani nyomásgyakorlás közepette folytatják.

Jelenleg kilenc HDP-képviselő senyved börtönben terrorvádak alapján. Selahattin Demirtaşt, a párt társelnökét Edirnében tartják börtönben 2016 novembere óta.

Ezenközben politikai szenzációszámba ment a CHP bejelentése arról, hogy 15 nemzetgyűlési képviselőjét „átültette” a Jó Párt (İYİ Partisi) soraiba, s ezzel az eddigi öt képviselőjéről a törvény szerinti legkevesebb húszra való „létszámfeltöltéssel” lehetővé tette utóbbi párt indulását a választásokon. Az İYİ Partisi 2017 októberében alakult az MHP-nak azokból a pártütőiből, akik helytelenítették, hogy Bahçeli elnökük behódol Erdoğannak, s lényegében magáévá teszi annak politikai vonalvezetését. Elnökükké Meral Akşener asszonyt választották, aki korábban több jobboldali pártot is megjárt, s annak idején a belügyminiszterségig vitte az iszlámbarát-nacionalista Necmettin Erbakan egyik koalíciós kormányában. A ma sem hervadó, 63 éves családanya azóta nagy népszerűségre tett szert, amit elsősorban kiváló szónoki képességével és még ma is fiatalos és vonzó nőiességével alapozott meg. A párt meglehetősen eklektikus ideológiájának alapja a török Vikipedi szerint a „török, a kulturális és a gazdasági nacionalizmus, továbbá az atatürkizmus (kemalizmus), nemkülönben a nemzeti konzervativizmus”. Akşener asszony támogatta az észak-szíriai török hadműveletet, a kurd Afrín bevételét. Tévékamerák kereszttüzében vért adott az „idegenben vérüket hullató hős török sebesültek” számára.

Megjegyzendő, hogy a párt neve, az İYİ (Jó) leírt alakja voltaképpen egy íjat és két nyílvesszőt jelképez, amely a legerősebb ősi oguz törzs zászlóját díszítette. Erről a Kayı törzsről adatok találhatók a török nyelv első enciklopédikus nagyszótárában, amelyet 1072 és 1074 között állított össze a mai Hszincsiang-Ujgur kínai tartományból származó híres tudós, a perzsa és az arab nyelvet is jól ismerő Kasgári Mahmud. A becses irodalmi-tudományos ereklye eredeti példányát az isztambuli Ayasofya Múzeumban őrzik.

Az İYİ Pártnak kedvező CHP-lépés dühödt támadásra késztette Bahçelit, és kormánypárti képviselőket is. Az MHP-elnök „piszkos játéknak” nevezte a két párt együttműködését, amely szerinte „politikai romlottságra vall”. A „szavazóurnáknál majd csattanós választ kapnak a nemzetünk demokratikus berendezkedése elleni összeesküvők” – így az MHP-vezér. Nihat Zeybekçi gazdasági miniszter, az AKP denizli képviselője szerint a két párt „elvtelen összjátékának csupán egyetlen célja lehet: ártani Erdoğan választási esélyeinek és a nemzetnek.”

A leghevesebb – és tegyük hozzá, igen közönséges hangvételű – kirohanást azonban a török kormány szóvivője, Bekir Bozdağ intézte a CHP ellen. A közösségi hálón közzétett bejegyzésében egyszerre „felülmúlhatatlan gyalázatnak és tébolynak” nevezte, amit a Köztársasági Néppárt elkövetett. „Allah mentse meg ettől a CHP tagjait, nemzetünket és államunkat! Ez politikai becstelenség, politikai boszorkánykodás” – írta. Ám még ezzel sem érte be, és szükségét érezte, hogy hasonló stílusban folytassa: „Ezzel a mocskos és erkölcstelen akciójával a CHP szánalmas vezetése eljátszotta a köztársaságot alapító párt dicső hagyományát, és egy másik párt pótkerekévé alacsonyodott le”.

Mindez jól mutatja, hogy az ellenzéki összefogásnak már puszta lehetősége is nagyon érzékenyen érinti a kormányt. Mi most nem részletezzük az ilyen tervezett összefogás lehetséges különböző változatait. Eggyel azonban mindenképpen szükséges foglalkozni, mert esetleges résztvevői nem annyira ismertek. Még inkább azért, mert együttműködésük valóban fontos lehet és az AKP–MHP Népi Szövetségére nézve kockázatokat rejthet.

A politikai felejtés ködéből ugyanis váratlanul a nyilvánosság elé lépett egy parlamenten kívüli párt vezetője, s nyilatkozatával sikerült magára vonzani a közfigyelmet.

Temel Karamollaoğlu, a csupán néhány százalékos Boldogság Párt (SP, Saadet Partisi) elnöke kijelentette, hogy az ő napirendjén – más kisebb konzervatív nacionalista és iszlámbarát pártoktól eltérően – „nem szerepel a csatlakozás az AKP-MHP Népi Szövetségéhez”. Az egyik ilyen említett szervezet, a szélsőjobboldali és a Szürke Farkasokhoz közel állónak tekintett Nagy Egység Pártja (BBP) már felajánlotta támogatását a Népi Szövetségnek. Vezetője, Mustafa Destici találkozott is Erdoğannal, s kijelentette, hogy a cél érdekében mozgósított tagságával hozzá tud járulni a közös győzelemhez.

Karamollaoğlu SP-elnök ellenben azt fejtegette, hogy változásra van szükség, s ennek előmozdítása érdekében találkozni hajlandó mindenkivel, hogy „meghallgathassa véleményüket”. Nagyon szeretett volna tárgyalni Abdullah Gül volt elnökkel is, hogy rávegye a jelöltség elfogadására.

Ebben a helyzetben közölte Meral Akşener asszony, hogy nagyon örülne, ha választási szövetséget alkothatnának a Boldogság Pártjával (SP) is. Az ellenzéki pártok szeretnék létrehozni az Elvek Szövetségét, amely az elnöki diktatórikus egyeduralom ellen és igazi demokratikus államvezetés megalapozásáért kívánna küzdeni.

Itt kell megjegyeznünk, hogy az SP nevében a boldogság, törökül saadet a „próféta, illetve az igaz úton járó és helyesen vezérelt kalifák” boldog vagy aranykorára utal. A Boldogság Pártot azután alapították, hogy az Erény Pártját (Fazilet Partisi), amely az Erbakantól átörökített radikális politikai iszlám szellemi vonulatát, az úgynevezett nemzeti szemléletet képviselte, betiltotta az alkotmánybíróság. Ekkor az erbakani hagyományokhoz ragaszkodók az új Boldogság Pártjában gyülekeztek, az ezzel a maradi és Európa-ellenes irányzattal szembeforduló újítók pedig – Erdoğannal és Güllel az élen – megszervezték az Igazságosság és Fejlődés pártját, az AKP-t.

A választási előkészületek közepette robbant be most a köztudatba egy híres török egyetemi tanárnak az a meglepő kijelentése, hogy a Boldogság Párt (SP) csapást mérhet az AKP–MHP szövetségére a 2019-es választásokon. Aki e kijelentést tette, Behlül Özkan, az isztambuli Marmara Egyetem professzora volt, aki a Hürriyet testvérlapja, a Hürriyet Daily News tudósítójának, Barçın Yinanç asszonynak nyilatkozott. Már az interjú címeként kinyomtatott mondatból is kiviláglik, hogy a beszélgetés még a választások előrehozatalát megelőzően készült.

Ennek ellenére – ha ezt tudjuk is – némely megfontolása figyelemreméltó. Úgy látta, hogy az SP a (2019-es) választások egyik kulcsszereplője lesz, és valószínűleg még saját jelöltet is állít. Ám Erdoğan még mindig igen aktív tevékenységet folytat az SP tagsága között. A professzor úgy jellemezte az SP-t, mint amely letéteményese a politikai iszlám Erbakan által „nemzeti szemléletként” (millî görüş) megfogalmazott koncepciójának. Ezt a formulát a „politikai iszlám” kifejezés megkerülésére használták, mert az alkotmány tiltja, hogy a politikai pártok vallásra utaló kifejezésekkel vagy jelképekkel éljenek.

A nemzeti szemlélet fogalma szerint Törökország alapvető identitása a muzulmán önazonosság, de a köztársaság kikiáltásával megalapozott világi nemzetállami identitás nem tükrözi a törökországi muzulmánok nézeteit. Erbakan azzal érvelt, hogy mind a jobboldali, mind a baloldali törökországi pártok „idegen” ideológiák termékei. Ők idegenek, és mi vagyunk a nemzetiek – mondogatta Erbakan.

Annak ellenére, hogy az AKP az utóbbi időben némelykor nyugatellenes irányvonalra tévedt, ma már semmiképpen sem öltheti magára ismét a „nemzeti szemlélet zubbonyát”. Ezt már kinőtte, nem illik rá – véli a professzor. Mert mindaz, ami napjainkban jellemzi, ellentétes Erbakan látomásával: a gazdaságpolitikája, a privatizáció, szoros együttműködése a Nyugattal és a Perzsa-öböl pénzintézeteivel, nemkülönben a globális tőkével való kapcsolatai…Igaz, hogy néha nemzeti és helyi retorikát használ, de ez csak merő szónokiasság. Hiszen az AKP neoliberális párt, és ha néha feszültségek támadnak is, nem hiszem, hogy az AKP kivihetné Törökországot a NATO-ból, bezárhatná İncirlik légi támaszpontját, vagy felszámolná kapcsolatát az EU-val vagy az Egyesült Államokkal – jelentette ki a professzor. Hangsúlyozta, hogy az AKP „még mindig nagyon messze van a ‘nemzeti szemlélet’ irányvonalától. A politikai iszlámnak egy másik válfaját testesíti meg”…

Mint emlékeztetett, az AKP–MHP-szövetség kérdéseket vetett fel kurdok számára is. Azok a konzervatív kurdok, akik általában az AKP-ra szavaznak, most az SP híveivé válhatnak. Ha az SP szövetségre lép a Jó Párttal, elveszti a konzervatív kurdok szavazatait. Ha viszont ugyanezt teszi a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjával (HDP), akkor számíthat ugyan jelentős számú kurd szavazatra, de elvesztené a nacionalista konzervatív törökök támogatását… Behlül Özkan professzor felhívta a figyelmet arra is, hogy az az iszlámbarát SP 2011 óta élesen bírálta Törökország szíriai politikáját, azt, hogy Ankara az USA-val együtt támogatta a szíriai ellenzéket. A „nemzeti szemlélet” képviselőinek e tekintetben az a véleményük, hogy muzulmán többségű országokban Törökország ne ártsa bele magát az ottani belpolitikába. Mert ha ezt teszi, megosztja az iszlám világot, márpedig ennek csak a Nyugat látja hasznát.

A Boldogság Pártja választások előtti politikai magatartását érzékelteti az a beszéd is, amelyet elnöke, Temel Karamollaoğlu mondott az SP erzurumi kongresszusán. A Cumhuriyet tudósítása szerint egyebekben kijelentette: a jelenlegi rendkívüli állapot közepette a kormány megzavarodott, s az igazságügyi rendszer működésképtelensége folytán megsokasodott mindenféle-fajta rágalom. A rendkívüli állapot kihatott az emberek százezreire…

Mint látható, a választási harc már most napról napra élesedik, s a pártvezetők nemigen válogatják meg szavaikat. E harc kimenetele teljesen bizonytalan. Csak egy biztos: az előrehozott választásoktól nagyon sok függ. És távolról sem csak Törökországban, hanem Európában és az egész Közel-Keleten is. De lehetséges, hogy még jóval azon túl is…

Flesch István – Türkinfo

2018. május 1.

 

 


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here