Se vele, se nélküle

Kép forrása: www.pikrepo.com

Az Ankarába látogató Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen bizottsági elnök Recep Tayyip Erdogannal való találkozójukon azzal a ténnyel szembesült, hogy a brüsszeli delegáció hölgy tagjának nem volt ülőhelye a tárgyalóasztalnál. Ezért az EB nagy hatalmú elnökének a háromórás megbeszélés alatt egy kanapén kellett kuporognia. A nyugati sajtó leragadt a címlapsztorinál, a média patológusai kiváló lehetőséget láttak a török politika élveboncolására, Erdogan démonizálására, szokás szerint a lényegnek csak a felszínét karcolgatták, a kanapéjelenet ürügyén begatellizálták a megbeszélés jelentőségét.

Brüsszel csalafinta módon úgy állította be, hogy Törökország az EU-hoz való közeledését maga kezdeményezte. Holott a brüsszeli öntörvényű bürokráciának alapvető érdeke, hogy a menekültválság eddigi kudarcos kezelése és a koronavírus elleni vakcinák beszerzésének teljes fiaskója után felmutasson legalább egy olyan esetet, amely az unió központi irányításának szükségességét igazolja, és az európai egyesült államok létrehozásának irányába mutat.

Törökország nem azért nehéz tárgyalópartner az EU számára, mert mindenáron a közösség tagjává akarna válni, hanem azért, mert a németek által dominált Brüsszel húzd meg-ereszd meg módon viszonyult azokhoz a szerződésekhez, amelyeket Ankarával kötött. Berlinben is sok mindent megtettek azért, hogy Törökországot kínos helyzetbe hozzák.

Így például csak hosszas huzavona után, több részletben és nem is teljes egészében fizették ki a szíriai menekültek befogadásáért azt a hatmilliárd eurót, amelyről 2016 márciusában német unszolásra Brüsszel és Ankara megállapodott.
Berlin ezt követően hátba támadta partnerét, mivel júniusban a Bundestag népirtásnak minősítette az örmények 1915-ös törökországi kitelepítését. Az akkori események 101. évfordulóján, amikor éppen semmi olyan nem történt, ami aktualizálta volna a témát. Majd egy hónappal később az unió és a német vezetés csak lagymatagon volt hajlandó elítélni az Erdogan hatalmát megdönteni szándékozó puccskísérletet.

Angela Merkel német kancellár viszont nem akarta maga mögött becsapni a török ajtót, de minden rafinériájára szüksége volt, hogy valamilyen egyensúlyt fenn tudjon tartani az egyre vadabb liberális eszmék hatása alá került uniós politika és a konzervatív vonalat követő Törökország között.

Hamar felismerte: már középtávon sem lehet Ankara regionális hatalmi törekvéseit, közel-keleti, észak-afrikai és balkáni befolyást szerző ambícióit csak úgy egyszerűen negligálni, elsősorban pedig azért nem, mert Törökország együttműködése nélkül az egész migránsügy kezelhetetlenné válik, de az egyre agresszívabb balliberális nyomásgyakorlóknak is gesztusokat kellett tennie.

Ezért a rá jellemző módon például az örmény szavazásnál nem vett rész a parlament ülésén, de előtte saját pártja, a CDU próbavoksolásán még támogatta a népirtásra vonatkozó minősítést. Már 2016–2017-ben, egy éven belül háromszor is – azóta még két alkalommal – vizitált Erdogannál, ami már akkor jelezte: a se veled, se nélküled álláspont csak nagyon rövid távon tartható fenn, dönteni kell a Törökországgal való viszony milyenségéről. Vagyis, hogy az EU hajlandó lesz-e rugalmasan megközelíteni a török kül- és belpolitikát.

Éppen ezért szimbolikus jelentősége van annak, hogy Ursula von der Leyen személyében az EU Bizottság elnöke, aki ráadásul német, CDU-politikus és aki Merkel bizalmasai is, Törökországba látogatott. Ez még akkor is így van, ha a bizottság elnökének csak a kispadon szorítottak helyet a tárgyalások alatt.

G. Fehér Péter

Forrás: www.magyarhirlap.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here