Putyinékon a világ szeme – az elmúlt évek csúcstalálkozója készül?

Moszkva, Teherán és Ankara már regionális biztonságpolitikai tengelyt alkot és világosan demonstrálja Washingtonnak és a világnak megnövekedett befolyását a Közel-Keleten. Szaúd-Arábia és Izrael pontosan érzékelik, hogy a hatalmi dinamika ellenük dolgozik a térségben, ezért stratégiai szintre emelik kétoldalú együttműködésüket. Rijád közben Moszkvával is erősíti stratégiai kapcsolatait.

Putyin orosz, Erdogan török és Rohani iráni elnök ma találkoznak Isztambulban, hogy megvitassák a politikai végjáték állását Szíriában. A három vezető már tavaly novemberben is egy csúcstalálkozó keretében egyeztette álláspontját, három hete pedig külügyminisztereik tárgyaltak a kazah fővárosban. Moszkva, Teherán és Ankara tehát már regionális biztonságpolitikai tengelyt alkot és világosan demonstrálja Washingtonnak és a világnak megnövekedett befolyását a Közel-Keleten.

A Külügy nem lát a pályán

Bár a három ország eltérő célokat követ Szíriában, az elmúlt időszakban sikerült többé-kevésbé harmonizálniuk álláspontjaikat – noha a törökök még mindig követelik Aszad távozását – és az amerikaiakat kiszorítani a rendezésből. A washingtoni fejetlenséget jól mutatja, hogy a múlt héten Trump az amerikai csapatok kivonását pendítette meg Szíriából – amelynek terveiről a szétesett külügyminisztérium még csak nem is hallott – a Pentagon pedig további csapatokat akar küldeni. A megzavarodott amerikai külügyminisztérium idén januárban még az amerikai katonai jelenlét erősítését helyezte kilátásba Szíria kurdok által ellenőrzött területein.
Hirdetés

Márpedig Amerika jobb, ha összeszedi még időben a gondolatait, mert a szíriai Manbidzs városának ügyében Ankara és Washington ütköző-pályára állt. A török elnök két hete elutasította a NATO-partner, Washington bírálatát a szíriai török katonai műveletek miatt és a hadműveletek következő célpontjaként Manbidzset és Szindzsárt, két kurdok lakta észak-szíriai várost nevezett meg. Párizs érzi az amerikai pozíció gyengülését, a francia lapok értesülései szerint a kormány elhatározta, hogy csapatokat küld Manbidzsba a kurd milíciák támogatására.

Folytatás

Forrás: privatbankar.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here