Politikai “hátraarc” és nacionalista kitérő” – avagy csak taktikázik-e Erdoğan?

Turkey SyriaBizonyára még sok időbe telik, amíg majd pontos leírást olvashatunk arról, miképpen fogadta a Török Köztársaság elnöke az Egyesült Államoknak azt a bejelentését, hogy légi úton fegyvereket szállított a szíriai Kobanê városában hősiesen kitartó kurd harcosoknak. Annyit azonban már most is sejthetünk, hogy Recep Tayyip Erdoğannak valószínűleg őszinte döbbenet ült ki az arcára. A leghitelesebb forrásból, az amerikai katonai főparancsnokság közleményéből tudhatta meg, hogy az amerikai légierő gépei több rárepüléssel harceszközökön kívül orvosi ellátáshoz szükséges felszerelést is ledobtak, ily módon emberiességi szempontokat is érvényesítve.

Tehát Washington olyasvalamit cselekedett, amit Ankara mindeddig megtagadott az ostromgyűrűbe zárt kobanêiektől, akik egyre kétségbeesettebben igyekeznek kibontakozni az Iszlám Állam (IS) martalóchadának mind halálosabb öleléséből. Mindennek tetejébe az amerikaiak “csak szállítmányozók”, “közvetítők” voltak, mert a segélyanyagot eredetileg az iraki kurd önkormányzat hatóságai a maguk készleteiből bocsátották rendelkezésre. Így tehát voltaképpen iraki kurdok siettek a szorongatott helyzetben lévő szíriai testvéreik megmentésére. Ilyesmit Törökország kormánya nem engedélyezett “saját kurdjainak”. A kurd harcosok szóvivői a helyszínen megerősítették, hogy nagy segítség, sok fegyver és lőszer érkezet, ezek között géppuskák és páncéltörő eszközök is voltak.

Az akciót az amerikai gépek október 21-ére virradóan hajtották végre, néhány órával azután, hogy a török államfő ismét határozottan elutasította a kurdok felfegyverzését. Afganisztáni látogatását befejezve, úton hazafelé a repülőgépen szükségesnek tartotta megismételni az újságíróknak, hogy a szíriai Demokratikus Szövetség Pártja (PYD), illetve fegyveres szárnya, a Kobanêban küzdő Népvédelmi Alakulatok (YPD) csapata az ő szemében “ugyanolyan terrorszervezet”, mint a Törökországban betiltott és hivatalosan mindmáig terroristának minősített Kurdisztáni Munkáspárt, a PKK. Alig huszonnégy óra leforgása alatt azonban kiderült, hogy a tartályokban ejtőernyőn ledobott segélyanyagok egy része tévedésből a dzsihádisták által ellenőrzött területen, egy szántóföldön ért földet, s így az Iszlám Állam terrorhadseregének kezére került. Erdoğan, aki éppen lettországi és észtoszági hivatalos látogatásra készült, újságíróknak kijelentette: neki lett igaza, amikor ellenezte “kurd terroristák” fegyverrel való támogatását. Az erre irányuló amerikai akciót a sajtó előtt kifejezetten helytelenítette, és tévedésnek nevezte, s azt emlegette, hogy a dzsihádisták videón közzétett felvételen büszkélkedtek a váratlan zsákmánnyal.

Fontos tudni, hogy a PYD-YPD annak a PKK-nak a szíriai helyi “ágazata”, amellyel a török kormány – éppen Erdoğan még miniszterelnökként vállalt kezdeményezésére – immáron ország-világ előtt ismert titkosszolgálati tárgyalásokat folytat a megbékélésről, hogy véget vessen az áldatlan testvérháborúnak. A török államfő mégis azzal érvelt, hogy “Törökországtól senki nem várhatja el, hogy fegyvert szállítson a PYD-nek”. Ezt még azzal a kijelentéssel is fokozta, hogy “számunkra a PKK ugyanaz, mint az Iszlám Állam. Hiba azt gondolni, hogy különböznek egymástól“. Erdoğan telefonon egyeztetett Barack Obama amerikai elnökkel. Véleménycseréjük tárgya az volt, hogy együttműködésüket miképpen tehetik szorosabbá az IS elleni küzdelemben. Nem ismeretes, hogy Obama tájékoztatta-e tárgyalópartnerét arról, hogy saját amerikai törvényeik szerint a PYD-t nem tekintik terrorszervezetnek a PKK-val szoros kapcsolata ellenére sem, s ezért “mérhetetlen fontosságú a támogatása az IS elleni harcban”. Ezt az amerikai külügyi szóvivő néhány nap múlva a nagy nyilvánosság előtt is kifejtette, mint ahogy az is kiderült, hogy a külügyminisztérium már felvette a kapcsolatot a PYD-vel, s képviselői “közvetlen megbeszélést folytattak” annak megbízottaival.

Az IS elleni hadviselésben gyűjtött eddigi tapasztalatai ugyanis arra indították Washingtont, hogy “anyagiakban is kifejezze háláját” a közös ellenséggel elszántan küzdő kurd önvédelmi harcosoknak, amiért a harcban pótolhatatlan segítséget nyújtanak az amerikai légierőnek. Ennek eredményeképpen a pilótáknak a korábbiaktól eltérően újabban sikerül mind pontosabb csapásokat mérni az IS-re, még a városi ostrom közben vívott utcai harcokban is. Ennek az a nyitja, hogy a kurd milicisták egyfajta előretolt tüzérségi megfigyelőként szolgálnak, s a számukra biztosított optikai műszerekkel megfelelő adatokat szolgáltatnak, ily módon teszik lehetővé, hogy az amerikai harci repülőgépek személyzete lézersugár vezérelte bombaterhet dobjon a pontosan bemért IS-célpontokra. A kurdok feltehetően Szíriában és Irakban is együttműködnek azokkal a különlegesen kiképzett, kis létszámú, mozgékony nyugati katonai alakulatokkal, amelyeket a nagyobb szárazföldi erők bevetése helyett küldenek az IS elleni küzdelem hadszíntereire.

Az Egyesült Államok hadereje már Irak 2003-as megszállása idején a saját bőrén fájdalmasan megtapasztalhatta, hogy hagyományos erőit az ottani gerillák milyen gyakran támadták meg jól álcázott lesállásból vagy csalták őket robbanócsapdákba. Az akkori véres veszteségeken okulva zárta ki Obama elnök egy ahhoz hasonló mostani háború megvívását. A Nyugat most különleges erőivel kíván válaszolni az IS terrorhadseregének kihívására: ilyen csapat például az amerikai Navy SEALs (tengerészgyalogos elitkommandó), a brit Special Air Service (különleges légi szolgálat), a német Kommando Spezialkräfte és a Fernspäher (különleges erők osztaga és távolsági felderítők). Ezek kis, önálló, de igen ütőképes csoportokban működnek, s az a feladatuk, hogy a harci repülőgépeket földi célpontokra vezéreljék vagy információkat gyűjtsenek. Az amerikai légierő növekvő eredményességét katonai szakértők ezekkel a kurdokkal együttműködő csapatok jelenlétére vezetik vissza. Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter legutóbb azt mondta, hogy “egy kis időre” még szükség lesz az IS hatékony leküzdésére. Maga Obama elnök óvatosan arra intett, hogy a háború “még évekig is” eltarthat. “Afganisztánban viszont már 13 éve tart” – emlékeztetnek megfigyelők.

Az amerikai parancsnokság szerint a kurdoknak eljuttatott segítség egyenlőre csak arra szolgál, hogy “továbbra is képesek legyenek ellenállást kifejteni” a támadókkal szemben. Eközben az amerikaiak folytatták légitámadásaikat az IS-csapatok ellen. Eddig szám szerint 135 csapást mértek a vallási fanatikusok seregére. Csak október közepén két nap alatt tizennégy ilyen hadműveletet hajtottak végre, s ezek során katonai felszereléseket, páncélosokat, parancsnoki harcálláspontokat, felvonulási területeket, épületeket és nehézgéppuskákat pusztítottak el vagy rongáltak meg. Elesett több száz IS-harcos is. Az amerikai légierő támadásainak és a kurdok eredményes ellenállásának hatására az ostromlók rohama vesztett lendületéből.

Találgatások tárgya, vajon a török kormányt az amerikaiak Kobanêban tapasztalt “példamutató segélynyújtása” vitte-e rá arra, hogy – eddigi magatartásával ellentétben – teljesen váratlanul engedélyezze iraki önkormányzati milicisták áthaladását a török-szíriai határon. Vagy esetleg hatott a határozott amerikai diplomáciai fellépés és nyomásgyakorlás, esetleg a törökök felismerték jól felfogott érdeküket, netalán megszólalt lelkiismeretük. Ezeket a pesmergákat az amerikai különleges erők képezték ki terrorizmus elleni harcra. Csoportjuk tagjai éppen eltávozáson voltak, amikor hirtelen megparancsolták nekik, hogy haladéktalanul térjenek vissza állomáshelyükre, és induljanak Észak-Szíriába, a Kobanêban küzdő kurdok támogatására.

A BBC török nyelvű adása mindenesetre vezető helyre sorolta a The Financial Times véleményét, amely szerint Törökország már nem áll ellen az amerikai nyomásnak, s Kobanê tekintetében “hátraarcot csinált.” A rádió hasonlóképpen idézte a The Timesnak azt az értékelését, hogy a pesmergák áthaladásának engedélyezése hasznos lehet Törökország számára, amelynek így növekedhet határain túli befolyása. De döntése egyaránt előnyös az iraki és a szíriai kurdok számára is. A lap emlékeztet egyúttal arra, hogy a szíriai kurdok soha nem követelték a török hadsereg beavatkozását, csupán azt szorgalmazták, hogy a határon át más kurd harcosok és fegyverek is átjuthassanak hozzájuk. Kobanênak nincs stratégiai jelenősége, annál fontosabb viszont lélektani szempontból, jelkép értéke van.

Mindez logikusnak tetsző, nem is meglepő következtetés. Belpolitikailag azonban egyértelműen szokatlan értesülést közölt a BBC, amelynek tudósítója, Paul Moss isztambuli jelentésében a Kobanê sorsáért való aggodalmakkal és a török kormány és a kurd mozgalom közötti feszült viszonnyal foglalkozott. Ezzel kapcsolatban interjút készített több fontos politikai tényezővel, köztük az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) egyik helyi vezetőjével, aki meglepően éles bírálattal illette a köztársasági elnököt, a párt egyik alapítóját, azonban kérte, hogy nevét ne említsék.

“Nehéz megérteni, – mondta – hogy a kormány miért döntött úgy, hogy támadást intéz a PKK ellen. Erdoğan szeme előtt célként nem a kurd kérdés megoldása, hanem a minél több szavazat megszerzése lebeg. Úgy hiszem, hogy a kurd-török békefolyamat a közeljövőben összedőlhet, s ez azzal fenyeget, hogy káoszba dönti az országot – jelentette ki. Szavai arra vonatkoztak, hogy a török fegyveres erők légi hadereje 2014. október 13-án PKK-célpontokat támadott meg. Ilyesmi nem fordult elő már egy éve, amióta a felek titokban fegyverszünetben állapodtak meg. A vezérkari főnökség közleménye szerint a vadászbombázók akciójukkal PKK-támadásokat toroltak meg, egyebek között azt, hogy kurd gerillák tüzet nyitottak török katonákra a délkeleti Hakkari tartomány Yüksekova kerületének Dağlica települése közelében.

A párt egy másik isztambuli képviselője, Ibrahim Yıldırım azonban kifejtette, hogy a “PKK terrorszervezet. Hála Allahnak, hogy nem vesztette életét egyetlen katonánk sem, noha a török biztonsági erők terrortámadásnak voltak kitéve. Légierőnk nem csak úgy vaktában, hanem jogos indítékból kezdett akcióba, s ha a PKK a jövőben újra támad, mindig is számíthat az ellencsapásra”. Az egész országban, főleg Délkelet-Törökországban már október első napjaiban súlyos feszültség támadt amiatt, hogy kormány nem engedte meg Kobanênak a török határon át történő megsegítését. A kurd lakosság körében heves tiltakozások kezdődtek, de jelentkeztek szélsőséges politikai, sőt terrorista elemek is, amelyek erőszakos zavargásokat robantottak ki, s bűncselekményeket követtek el. A különböző jellegű összecsapásokban összesen 37 ember életét vesztette. Bingölben gyilkos merényletet hajtottak végre Atıf Şahin rendőrfőnök helyettes és Hüseyin Hatipoğlu közrendőr ellen, Atalay Ürker rendőrfőnököt pedig megsebesítették, amikor éppen szemlét tartottak, hogy felmérjék a rendbontók vandál pusztításainak következményeit és az okozott károkat. A gyilkosok automata fegyverrel tüzeltek. Tartományi rendőrfőnök ellen legutóbb 2001-ben követtek el merényletet, akkor Diyarbakırban Gaffar Okant gyilkolták meg. Megjelentek a színen a szélsőjobboldali Szürke Farkasok, akik ismert jelükkel, jobb kezük kinyújtott hüvelyk- és kisujjával köszöntötték egymást, s a jelentések szerint a Hizbullah török terrorszervezet emberei összecsaptak a PKK ifjúsági szervezete, a Honszerető Forradalmi Ifjúsági Mozgalom (YDG-H) aktivistáival. A hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el, amelynek azonban több helyen a katonaság csak páncélosok felvonultatásával tudott érvényt szerezni. Az események a megfigyelőket a múlt évszázad hetvenes éveinek polgárháborús közállapotaira emlékeztették, amikor szélsőséges jobb- és baloldali csoportok véres utcai harcokat vívtak. Az erőszak spirálja végül a török tábornokok 1980-as kegyetlen katonai hatalomátvételben csúcsosodott ki.

A mostani baljóslatú eseményekről értesülve Abdullah Öcalan, a PKK vezére börtönéből a kurd HDP párt közvetítésével az erőszak megfékezésére szólított fel. A kormány szintén igyekezett elejét venni egy még súlyosabb válságnak, ezért hangsúlyozta elkötelezettségét a kurd-török békefolyamat mellett. A feszültség elfojtásához végül az is hozzájárult, hogy az amerikai bombatámadások az IS-sel szemben lélegzetvételhez juttatták Kobanê védőit.

Mesut Yeğen szociológus és politológus, aki az isztambuli Şehir Egyetem oktatója, úgy véli, hogy a török légicsapások csak erőfitogtatásra, a kormány számára előnyösebb helyzet megszerzésére szolgáltak. Ettől a békefolyamat – ha vánszorogva is – még haladhat. “Ellenben ha Kobanê elesik, akkor menthetetlenné válik. Altan Tan kurd író és parlamenti képviselő elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány most is követeli a PKK lefegyverzését. Ez szerinte különösképpen most lehetetlen, amikor a PKK Irakban és Szíriában egyaránt felvette a küzdelmet a dzsihádista hadakkal. A PKK harci tapasztalata, bátor küzdőmodora és világi irányultsága az amerikaiak lehetséges szövetségesévé avatja e szervezetet az IS elleni háborúban. Az a körülmény, hogy az amerikaiak most Kobanêban támogatják a PYD-t, a jövőben esetleges együttműködés lehetőségét villantja fel.

Cengiz Aktar emberjogi aktivista, a Taraf című értelmiségi napilap publicistája és az isztambuli Bahçeşehir Egyetem professzora emlékeztet, hogy a kurdok egyik kulcsfontosságú követelése a helyi önigazgatás, a központi kormányzat bizonyos hatásköreinek átruházása az önkormányzatra. Ha a kormány ezt nem teljesíti, a békefolyamat is megfeneklik. Törökország a régió egyik leginkább központosított országa. Hatalmas területen fekszik, de olyan helyzetbe került, hogy minden egy embertől, Recep Tayyip Erdoğantól függ – mondta az ismert publicista és közéleti személyiség.

Némely hírmagyarázó most azt gyanítja, hogy Erdoğan arra használja fel államfői tekintélyét, hogy olyan taktikát alkalmazzon, amit miniszterelnökként már részben kipróbált. Újra kedvezni igyekszik ugyanis a török fegyveres erők vezérkarának, közelebbről a nacionalistáknak, akiket korábban oly ügyesen sikerült megrendszabályoznia, amit kormányzásának egyik legfontosabb eredményeként könyvelhet el. E kommentátorok feltételezik ugyanis, hogy ezt a célt szolgálta a köztársasági elnök legutóbbi szorozatos kirohanása a PKK ellen, valamint a “terrorszervezet” állásaira mért légicsapás. Az elnök The Economist szerint is éppen azok között a nacionalisták között keres új barátokat, akik olyan lelkesen támogatták azt a legutóbb elfogadott törvényt, amely felhatalmazza a kormányt határon túli hadműveletek elrendelésére a Szíriában és Irakban megbúvó terroristák ellen.

Újabban az igen harcias Necdet Özel vezérkari főnök mennydörög a “terrorista” PYD ellen, és fennhangon panaszkodik amiatt, hogy nem tájékoztatják kellőképpen a kurdokkal való békefolyamatról. Mindez talán annak a jele, hogy újra morajlás hallatszik a fegyveres erők legfelsőbb szinjein? Megint elégedetlenkednek a török tábornokok? Ilyesmi volt már tavaly is, amikor kiszivárgott, hogy a vezérkari tisztek egyike-másika nem tudja megemészteni, hogy kormányellenes összeesküvés vádjával, az Ergenekon fedőnevű per folyományként sorozatban dugnak börtönbe tekintélyes tábornokokat. A nagy taktikus, Erdoğan akkor is hirtelen és váratlanul a hadsereg, vagyis a vele szemben elégedetlenkedők oldalára állt: a végén már “nem marad katonánk önvédelemre, ha oly sokat bezárunk közülük” – mondta.

Most a török-szíriai határon kialakult feszültség, egy-egy magános, a vezérrel feltehetően nem egyeztetett PKK-akció és az országos zavargások során tapasztalt tényleges szélsőségesség adhatnak tápot ilyen “ellenzékieskedő” hangulatnak a török fegyveres erőknél, egyben “nyomós érvet” is a katonák kezébe. Esetleg azoknak is, akiknek megfordul a fejében a katonai közbelépés gondolata. Annyi korábbi puccs után ez ijesztő rémkép még ma is…

Erdoğan néhány hónappal korábban, az Ergenekon ügyben igen ”fotogén megoldást” választott a zúgolódók megnyugtatására: gondos médiaelőkészítés után kíséretével látogatást tett 18 éves szabadságvesztésre elítélt volt tábornoka, Ergin Saygun kórházi betegágyánál. A kamerák kereszttüzében – a beteg kezét fogva – megható együttérzést tanúsított az ismert veterán iránt. “Régi katonája” ugyanis röviddel azelőtt súlyos szívműtéten esett át. A tábornokot a “Pörölykalapács” fedőnevű “társperben” találták bűnösnek. Akkor Erdoğannak ezzel a fellépésével valóban sikerült megnyugtatni a kedélyeket a hadsereg berkein belül.

Hogy ez most mennyire sikerül a PKK elleni kártya kijátszásával, csak később fog elválni. A török társadalmat, a több tíz milliós kurd kisebbséget erősen foglalkoztatja, izgatja a békefolyamat jövője. És persze ezzel szoros összefüggésben Kobanê sorsa. Ez ma valóban az egyik legdöntőbb kérdés Törökországban.

2014-10-26
Flesch István – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here