Mit olvas a török Y generáció?

A Kulturális és Idegenforgalmi minisztérium 2011-ben végzett felmérésében a török ​​olvasási szokásokat vizsgálták. Az igen részletes tanulmány szerint a nők többet olvasnak, mint a férfiak – 7.3 könyvet évente szemben a férfiak 7.1 könyvével. Az olvasás azonban nem tartozik a legnépszerűbb szabadidős tevékenységek közé. A Török Statisztikai Intézet (TUIK) 2016-os felmérése szerint a törökök átlagosan hat órát töltenek a televízió előtt, három órát szörfölnek az interneten, és csupán egy percet töltenek olvasással naponta.

 Így olvasnak az Y generáció tagjai 

Gyorsan végigpörgetik a szövegeket, szeretik a csattanókat megosztani másokkal és főként az interaktív irodalmi műveket részesítik előnyben. Bár néhány Y generációs török úgy nyilatkozik, hogy nincs ideje olvasni, mások azt állítják, hogy érdeklődésük kiterjed a török klasszikusoktól kezdve az olyan új generációs bálványokig, mint Emrah Serbes vagy Murat Mentes.

„A fiatal olvasók az ismeretterjesztő irodalom , az önfejlesztő könyvek, az aforizmagyűjtemények, az akciókönyvek, a szerelmi történetek, a tudományos-fantasztikus regények és a költészet iránt érdeklődnek” – mondta Nazli Berivan Ak, az April Publishers szerzője és szerkesztője. Ak hozzáteszi, hogy az Y és a Z generáció szülöttei szívesen járnak könyvvásárokra, felolvasóestekre, dedikálásokra. „Az interaktív irodalmat is előszeretettel követik” – tette hozzá a kiadó „Tökéletes hibák” című könyvsorozatára hivatkozva, amely 2011-es indulása óta a bestsellerlistákon szerepel. A sorozat első könyve Heather McElhatton „Édes kis hibák” című műve, melyet „interaktív hiperfikciónak” is neveznek, ahol az olvasó irányíthatja a történetet, melyet a 150 lehetséges befejezés egyikével zárhat le.

„Ebben a sorozatban az olvasók maguk szabhatják meg a cselekmény irányát, és döntéseiktől függően bonyolódnak az események. A fiatal török olvasók szeretnek részt venni a történetben” – mondta Ak.

Azt is kiemelte, hogy olykor egy régi klasszikus is népszerűvé válik az új generáció körében. Ilyen például Sabahattin Ali Madonna prémkabátban című, 1943-ban megjelent műve, mely váratlan sikerre tett szert 2009 után. Azóta is szerepel a bestsellerlistákon.

Salih, a közép-anatóliai Afyon 16 éves középiskolai tanulója az Al-Monitornak így nyilatkozott: „Azért vettem meg a könyvet, hogy bevágódjak egy csajnál, de amikor elkezdtem olvasni, láttam, hogy nagyon élvezetes. Nemcsak egy érzelmes románc, hanem társadalmi kérdésekkel is foglalkozik. Ez volt az első irodalmi mű, amit Sabahattin Alitól olvastam.”

Sabahattin műve a történelem sötét időszakából származik, és népszerűsége meghaladta a többi kortárs író könyveit, mivel olyan – a jelenben is fennálló – jellemzőkkel operál, mint a magány, a korrupció és az egyéni szabadságjogok megnyirbálása a kormány nevében. A megkérdezett ankarai, isztambuli, diyarbakiri, afyoni és trabzoni Y és Z generációk (15-24 éves korosztály) fiataljainak mindegyike hallott már a könyvről. Sokak azért ismerik, mert a közösségi média gyakran idézi a romantikus regény sorait.

A közösségi média fontos szerepet játszik a török ​Y és Z generáció könyvválasztásában. A 21 éves ankarai születésű Zeynep jelenleg az Egyesült Államokban tanul és így nyilatkozott: „Ha követni tudom a szerzőt a közösségi médiában, sokkal szívesebben olvasom a könyveit is. Az Instagram különösen fontos, mert látjuk hogy az életük hogyan hat a műveikre. A könyvre vonatkozó megjegyzések is értékesek számomra.” Majd így folytatja: „Ha olyan ajánlja a könyvet, akinek adok a véleményére, akkor én is beszerzem. A könyvtáram nem nagy. Amikor lehet, e-könyveket is vásárolok.”

 A fiatal női olvasóknak saját hősnőik vannak. Az egyikük Ipek Ongun, az „Egy fiatal lány titkos naplója” sorozat szerzője. Az 1990-es évektől kezdve írja a sorozat köteteit. Az eredeti főszereplőnek most már a lánya a történet kulcsszereplője. Bár ezek a könyvek nagyon népszerűek a középiskolás lányok körében, vonzerejük azonban csökken, ahogy az olvasó felnő. Azra, a 18 éves isztambuli kollégista így nyilatkozott: „A húgommal együtt az összes könyvet elolvastuk tanárunk ajánlása alapján. Azt hiszem, csak azért olvastam ezeket, mert nem volt más. Szembesülnöm kellett vele, hogy ezek a művek nem képesek kezelni a valódi női problémákat. Jobb lenne, ha majd az én lányaim már valamilyen igényesebb könyveket olvasnának”.

 Néhány Y generációs fiatalt jobban vonz egy népszerű fiktív karakter, mint a szerzőiket. Ezek a karakterek a beszélgetésekben és a közösségi médiában jelennek meg. Hakan Trabzon egyik északi városából származik, és a mérnöki kar első évese.  „Azt hiszem, korunkban inkább a szereplők a fontosak, semmint a könyvek vagy a szerzők. Alper Caniguzt például azért kezdtem el olvasni, mert hallottam Alper Kamu nevű szereplőjéről” – nyilatkozta.

Alper Kamu neve a közösségi médiában és a hashtagek között is gyakran felbukkan, Caniguz „Fiúk és szenvedő lelkek” című detektívregényének főszereplője. Ő saját magát „kis egzisztencialistaként” definiálja, és ilyen ütős és idézhető mondatokban beszél:„ötévesen eléred az érettség végső fokát, utána megkezdődik a rothadás”.

 „A közösségi hálón láttam egy idézetet Caniguztól: <Az ember megszületik, meghal, majd felnő>. Ez közel áll hozzám” – mondta Hakan.

A 20 éves Ayca nemrég fejezte be a középiskolát, jelenleg pénztárosként dolgozik. Murat Mentest nevezi meg kedvenc írójaként. Bár az író nevének felidézése egy kis időbe telik, Mentes elbeszéléseinek karaktereit kiválóan ismeri. „A karakterek nagyon vagányak. A kaszkadőr dilemmája című mű főszereplőjének neve Noah Storm. Noah a barátom neve is. Noah bátor karakter, nagyon szórakoztató. Elkezdtem detektívregényeket olvasni, amit rendkívül élvezek. Sok olyan gondolat van bennük, amiket megoszthatok a barátommal is” – mondta.

Néhány Mentes könyvet angolra is lefordítottak más Y és Z generációs példaképekkel együtt, úgymint Caniguz vagy Emrah Serbes. Utóbbi „Felsőszintű terroristák” című szatíráját, mely a török ultranacionalistákat figurázza ki, színpadra is vitték.

Több Y és Z generációs fiatal előszeretettel használja a Wattpad online platformot, ahol a felhasználók egymás történeteit olvashatják. Törökországban ezen a platformon több mint 3,5 millió regisztrált felhasználó van, akiknek 5%-a író is egyben.A diyarbakiri Ziya 22 éves, és édesapja kávézójában dolgozik: „A Wattpadról akkor hallottam először, amikor katonai szolgálatomat töltöttem Isztambulban. Nehéz volt könyvekhez jutni, de a Wattpad ott van a telefonodon vagy az iPadeden. Különböző írókat olvastam, ez egy ingyenes platform. Nem szerkeszti senki, így olyan a szövege, mintha élőbeszéd lenne papírra vetve. És ez nem túlzás! Ha vannak is benne nyelvtani hibák vagy más dolgok, kit érdekel? Szeretem a történeteket és azt, hogy megvitathatom másokkal.”

Forrás: Al-monitor

Fordította: Lukács Eszter – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here