Flesch István: „Mérgezett Olajág” – avagy egy kockázatos török hadjárat visszhangjából

„Mérgezett Olajág” – avagy egy kockázatos török hadjárat visszhangjából

Alighanem a török államvezetés legvérmesebb reményein is túltett az a langyos mód, ahogy Ankara nyugati partnerei és szövetségesei, valamint északi és keleti szomszédai reagáltak az észak-szíriai „kurd terroristák” ellen indított hadműveletére. Nagyon nagy meglepetést persze a török hadjárat nem okozhatott, mert az ankarai Fehér Palota nem árult zsákbamacskát. Erdoğan elnök hónapok óta megragadott minden alkalmat arra, hogy egyértelművé tegye: eldön-tötte, hogy „még az írmagját is kiirtja” az országhatáron kívüli és belüli terrorizmusnak. Mindezt a kitűnő szónoktól megszokott lehető legszínesebb nyelvi köntösbe öltöztetve, ízes-magvas népi szólásmondásokkal fűszerezve.
Arra azonban aligha számított bárki – még talán maga Recep Teyyip Erdoğan sem –, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak öt teljes napra lesz szüksége ahhoz, és akkor is csak kérdésre válaszolva, hogy egyáltalán hallassa szavát egy olyan „ügyben”, amelyben az 1952 óta NATO-tag Törökország „érintett”. A katonai szövetség valamiféle „gyors reakciójáról” tehát szó sem lehetett.
„Mint minden országnak, Törökországnak is joga van önvédelemhez. Fontos azonban, hogy ezt arányosan és mértékletesen gyakorolja.” Íme így hangzottak a főtitkár némileg kése-delmes szavai, amelyekkel „önmérsékletre” intette Ankarát. Noha azt senki sem várhatta tőle, hogy egyenesen megbélyegzi az általános légi és szárazföldi támadást, kijelentéséből a „kelleté-nél” feltűnően nagyobb megértés csendült ki Erdoğan elnök „eljárása” iránt. Ez a megjegyzé-sünk akkor is indokolt, ha a magas rangú norvég tisztségviselő az egész szövetség nevében be-szélt, nyomatékosítva, hogy „Törökország éppen napjainkban számít a NATO egyik legfonto-sabb tagjának, mégpedig olyannak, amely sok éven át leginkább szenvedett terrortámadásoktól”.
Ez az „egyfelől-másfelől” hivatalosan óvatoskodó álláspont követőkre talált Berlinben is, ahol a német külügyi hivatal szóvivője, Maria Adebahr asszony „beismerte”, hogy a szövetségi kormány „nemzetközi jogi értelemben nem tudja osztályozni a török akciót, mivel nincs átfogó képe a helyzetről. Törökország maga az ENSZ-ben önvédelmi jogára hivatkozik. Ankara bizton-sági érdekeit egyfelől valóban figyelembe kell venni, másfelől azonban további erőszak alkal-mazása Szíriában az emberek számára nem hozhat semmiféle javulást, hanem ellenkezőleg: a helyzet romlására vezethet.
Ez az immáron a szomszédos országra is átvitt törökországi kurd „belső háború” érzé-keny pont a német közéletben, társadalomban és politikában. Annál is inkább, mivel Berlin a Nyugat „török ügyeinek fő intézője”, Törökország-politikájának mintegy „zászlóvivője”. Köln-ben 20 ezres kurdbarát tömeg tüntetett a háború ellen. A tömeg Abdullah Öcalan PKK-vezér portréjával kivarrt zászlókat lengetett, ami miatt a rendőrség – mivel ezt már tiltja a törvény – keményen közbelépett és oszlatott. A hannoveri repülőtéren kurd–török tömegverekedés zajlott. Ki tudja, hová fejlődnek a dolgok?
A politikai színkép baloldalának kormányfelelősség nélküli német pártjai azonban nem-csak hogy nem köntörfalaztak, hanem egyenesen nevükön nevezték a dolgokat. Rebecca Harms, A Zöldek európai parlamenti képviselője és külpolitikai szakértője a német ARD állami tévé brüsszeli stúdiójában szigorú szavakat intézett a nemzetközi közösséghez: „A NATO-tag Török-ország Afrín elleni támadásával nemzetközi jogot sértett. Ezért elvárom, hogy ezt a NATO-ban és az egész nemzetközi közösségben élesen bírálják.” Ennek a közösségnek tagja az EU is. Ott legalább azonban rendkívüli aggodalmának adott hangot Frederica Mogherini külügyi főmegbí-zott.
Sahra Wagenknecht, A Baloldal pártja parlamenti csoportjának vezetője követelte, hogy haladéktalanul vonják ki a német katonákat a törökországi Konya városi NATO-támaszpontról, ahonnan német legénységgel szállnak fel határőrizeti rendeltetéssel AWACS-típusú harci felde-rítő repülőgépek. Mint a Funke médiacsoport újságjai számára adott nyilatkozatában kifejtette, a berlini kormány nem zárhatja ki, hogy a gépek által szerzett adatokat Szíriában nem használja-e fel támadó háborújához Recep Tayyip Erdoğan. Angela Merkel kancellárt és Sigmar Gabriel külügyminisztert szintén felszólította, hogy azonnal állítsák le a Törökországba irányuló fegy-verkivitelt. „Sokat elárul ugyanis a német biztonság- és külpolitikáról, hogy Szíriában most azokkal a német páncélosokkal tiporják el a kurdokat, amelyeket Erdoğan iszlámista rendszeré-nek szállítottak” – állította. Nála is messzebbre ment el bírálatában párttársa, Sevim Dağdelen asszony, A Baloldal bevándorlási és beilleszkedési politikájáért felelős képviselője, frakcióve-zető-helyettes. A baloldali német képviselőnő, alevi kurd bevándorlók gyermeke, kifejezetten gyávasággal vádolta a kormányt, amiért szó nélkül eltűri, hogy a barbár fanatikusok Iszlám Ál-lama ellen küzdő nemzetközi koalíció tagját, a kurd népvédelmi egységeket, a YPG-t, vagyis Németország saját szövetségesét megtámadhassa egy „újoszmán birodalom” kialakítására törek-vő Erdoğan. Neki nemcsak páncélosokat szállít Berlin, hanem páncéloselhárító Milan rakétákat is. A török elnök belpolitikai fő célja az, hogy a nacionalista gyűlölködés felszításával, szélső-jobboldali pártokkal való szövetségben biztosítsa magának a győzelmet a 2019-es parlamenti és elnökválasztáson. Dağdelen asszony legutóbb azzal is felhívta pártjára a figyelmet, hogy a par-lamentben YPG-zászlót lobogtatott, amiért a Bundestag elnöke feddésben részesítette.
Az Afrín ellen végrehajtott török katonai offenzívának a németországi törökök hangula-tára és beállítottságára gyakorolt hatását elemezte tanulmányában egy tekintélyes pszichológus és szociológus, akinek vezetésével politikai vitakör működik Berlinben törökök, kurdok és alevik részvételével. A török elnök németországi névrokona, Dr. Kevim Erdoğan szerint „leírha-tatlan légkör uralkodik a török közösségben, amióta megkezdődött a szíriai török támadás”.
„Még a legutóbbi katonai hatalomátvételi kísérlet idején sem volt olyan rossz a helyzet. Most sokkal erősebb a nacionalista közhangulat. Szinte minden török helyesli a háborút, sőt még azok a barátaim is, akik kemalisták. Szinte senki nem akad, aki megkérdőjelezné a hadmű-veleteket. Még a magát szociáldemokrata irányultságúnak mondó Köztársasági Néppárt, a CHP is támogatja a szíriai offenzívát. Másfelől viszont ismét a PKK, a betiltott és hivatalosan terroris-ta szakadárnak minősített szervezet felé fordulnak olyan kurdok, akik korábban elutasították a Kurdisztáni Munkáspártot. Ez a hadművelet kétségbeesésbe kergeti, depresszióssá teszi az em-bereket. Mindegyikük fél erről beszélni” – panaszolta a pszichológus.
Ami a CHP-t illeti, az ellenzéki párt valóban támogatja az offenzívát, de elnöke, Kemal Kılıçdaroğlu kifogásolta, hogy a támadásban „összeálltak a Szabad Szíriai Hadsereg martalócai-val”. Emiatt az államfő a nyilvánosság előtt durván letorkollta. A kormányzó AKP igazi együtt-működést a szélsőjobboldali, nacionalista Népi Cselekvés Pártjától, az MHP-től remél. Ez már körvonalazódik is, és kiterjedhet a választásokon való közös fellépésre. Ez garantálhatná Erdoğan 2019-es sikerét, népszavazáson kibővített hatalmának végleges megrendíthetetlenségét. Így valóra válna leghőbb vágya: ő állna országa élén akkor, amidőn a nemzet 2023-ban nagy pompával ünnepli meg az atatürki Török Köztársaság kikiáltásának 100. évfordulóját.
Kétségtelen, hogy ebben a szíriai új „frontnyitásban”, akárcsak a legtöbb háborús cse-lekményben általában, van valami irracionális. Ezt jól érzékelteti isztambuli jelentésében Maximilian Popp, a Der Spiegel tudósítója. Felidézi, hogy amikor a török légierő megkezdte az Afrín körüli kurd állások elleni támadását, egy török rakéta egy baromfitelepet talált telibe Dzsalbara falu közelében. A becsapódás kioltotta a Huszein család majd mindegyik tagjának életét. Meghalt az anya és hat gyermeke, csak az apa maradt életben. Menekültek voltak, a dé-lebbre fekvő Idlib tartomány Maarat al Numan városából, amelyet december óta ismét sűrűn bombáz a szíriai légierő.
Másnap viszont az afríni kurd enklávéból kilőtt rakéta robbant a nyugatra fekvő Reyhanlı török határvárosban, két méterre Nadir al-Fáresz gépkocsijától. A taxisofőr szörnyet-halt az autóját szitává lyuggató fémrepeszektől. Fáresz 2012-ben Bassár al-Aszad hadai elől menekült a határvidékre. Neki még sikerült bejutni Törökországba, a Huszein család csak Afrínig juthatott el, s ki kellett bírniuk egy tyúkfarm átható bűzét, hogy a jeges télben legalább tető legyen a fejük felett. Ezeknek a vétlen embereknek a halálában mintegy kicsiben tükröző-dik a nagy dráma: miként nőnek ki a szíriai háborúból egyre újabb és újabb frontvonalak és keletkeznek harci gócpontok, egy olyan háborúban tehát, amelynek a befejezését a részvevők még csak meg sem kísérlik.
„Afrín lerohanásával, amely Szíria egyik még el nem pusztított övezete volt, Törökor-szág meg akarja akadályozni egy kurd állam létrejöttét. Az Egyesül Államok tétlenül szemléli az eseményeket, Oroszország diadalittasan ujjong, a végén pedig mind közül csak egy győztes ke-rülhet ki a küzdelemből: Bassár al-Aszad szír elnök” – vélekedik a tudósító. Alapos elemzésben és az emberi szenvedés együttérző leírásában azonban szokatlan módon van egy olyan rész is, amely akár a török kormány szóvivőjétől is származhatott volna:
„Jóllehet a kurdok pártja olyan különböző mozaikszók alatt lép fel, mint például a PKK, a YPG és a PYD, végeredményben egyazon irányítással és a szentként tisztelt Abdullah Öcalan pártalapító képe alatt tevékenykedik. Funkcionáriusai ezt korábban nem is titkolták, csak azóta tesznek úgy, mintha lényegi különbségek lennének köztük, hogy igyekeztek az Egyesült Álla-mokat partnernek megnyerni. A döntéseket azonban továbbra is az észak-iraki Kandil-hegységben kiépített főhadiszállásukon hozzák meg.”
Szintén joggal feltételezhető, hogy a szóvivő hasonlóképpen úgy érezheti, mintha hájjal kenegetnék, amikor a Hürriyetben pontról pontra felsorolva olvashatja Murat Yetkin vezető kommentátor hírmagyarázatában mindazokat az indokokat, amelyek az államelnököt a támadás elrendelésére késztették. Közöttük az olvasó olyan eseményekről is értesülhetett, amelyek aligha voltak ismertek a szélesebb török vagy akár a világközvélemény előtt. Íme:
Afrín északról és délről ágyúlövésnyi közelségben van a török határtól. A szíriai háború 2011-es kitörése óta a Demokratikus Szövetség Pártja (PYD) nevű kurd szakadár szervezet bir-tokolja, amely nem más, mint annak a PKK-nak az egyik ága, amely több mint három évtizede harcol Törökországgal, s amelyet az USA is terroristának minősít. A török kormány hangos til-takozásai ellenére az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága (CENTCOM) a PYD harcoló alakulatát, a népvédelmi egységeket (YPG) szárazföldi erőiként használta fel Kelet-Szíriában az Iszlám Állam (IS) ellen. Az ankarai ellenállást Obama és Trump kormányzása alatt azzal óhajtották leszerelni, hogy a YPG és a PKK nevének említése helyett, mivel egymással szerves kapcsolatban állnak, inkább Szíriai Demokratikus Erőket (SDF) emlegettek. Raymond Thomas, az USA különleges erőinek parancsnoka nyíltan elismerte, hogy a YPG-t ő kérte fel „cégérének” megváltoztatására. Így lett YPG-ből SDF. „Törökország azonban nem hagyja, hogy lóvá tegyék ezzel a kozmetikai szépítgetéssel” – hangsúlyozta Erdoğan…
A lap ezután emlékeztet arra, hogy Törökországnak már a szíriai polgárháborút megelő-zően is volt mitől tartania a térséggel kapcsolatban. A PKK ugyanis Afrínt és a török-szíriai határ északnyugati szakasza mentén húzódó Amanos-hegységet használta fel törökországi terrorcse-lekményeihez egyik legfontosabb ugródeszkájaként és behatolási pontjaként. A PKK 2010-ben lerohant egy haditengerészeti állást İskenderunban, majd egy hasonló létesítményt Dörtyolban, előbbiben hét, utóbbi esetben négy katonát megölve. A gyanúsítottakat 2012-ben a földközi-tengeri Mersin kikötőjében fogták el. Amióta megkezdődött az amerikaiak és a YPG együttmű-ködése a Törökországgal és Irakkal határos Kelet-Szíriában, a PKK kiképzett fegyvereseket kezdett áttelepíteni az iraki Kandil-hegységből Szíriába. Közülük 500-an érkeztek Afrín térségé-be. Ők gyakoroltatták a fegyverforgatást a YPG-tagokkal..
A török rendőrség 2017 nyarán PKK-ügynököket tartóztatott le az égei-tengeri Aydın és Muğla tartományokban, akik éppen merényleteket akartak végrehajtani üdülőtelepek ellen. Afrínból keltek útra, Törökországba a Samandağ és Yayladağ városok körüli hegyi erdőségeken át jutottak be. Csónakon folytatták útjukat. A Mersin tartománybeli Silifke közeli térségben szálltak partra, majd nyugat felé tartottak. Egy másik tengeri PKK-útvonal Afrín–Latakia–Mersin… Törökország végképp meg akarja akadályozni, hogy a PKK vezetése alatt létrejöhes-sen a „terror összefüggő folyosója” , amely a Kandil-hegységtől a török határok mentén vezet el egészen a lényegében már a Földközi-tenger közeli Afrínig…

Németország vezető (patinásan) konzervatív napilapja azonban, a Frankfurter Allgemei-ne – természetesen egészen más hazai helyzetben – nem sok megértést tanúsít a szíriai török hadjárat elindítói iránt. Michael Martens, a lap délkelet-európai tudósítója A mérgezett Olajág című írásában egyértelművé teszi: amíg az „Eufrátesz Pajzsa” fedőnevű első szíriai török akció egyaránt az Iszlám Állam (IS) és a YPG kurd terroristái ellen irányult, addig az „Olajág” csak a kurdokat veszi célba, minden ellenkező hivatalos állítással szemben. Afrín kantont és hasonne-vű székhelyét ugyanis évek óta a YPG ellenőrzi, s itt az IS-nek már nincs helye.
Noha a hivatalos és félhivatalos közleményekben szó szerint nem állítják, hogy a testvé-ri népek maguk kérték Törökország által való felszabadításukat, a megnyilatkozások értelemsze-rűen ezt sugallják – írja a tudósító. A Hürriyet tudniillik idézett egy meg nem nevezett kormány-forrást, aki szerint az „Olajágnak” az a célja, hogy miután Afrínből elűzték a YPG-t, lehetővé tegyék az önkormányzás és a demokratikus intézmények megalapozását. Hogy aztán a demok-ratikus intézményeket annak mintájára akarják-e majd felépíteni, ahogy ez az utóbbi években Recep Tayyip Erdoğan Törökországában történt, nyitott kérdés….
Ámbátor a YPG személyi vonatkozásban valóban a PKK terrorszervezetéből nőtt ki, az általa ellenőrzött szíriai területen tűrhetően demokratikus struktúrákat teremtett, legalábbis regi-onális összevetésben. A regionális önkormányzatiságnak az a modellje, amelyet a nőknek a politikában való nagyszámú részvétele jellemez, meglehetően ellentétben áll mindazzal, amire a török kormány törekszik – így Michael Martens.
A The New York Times nem a megtámadott Afrínba, hanem a török–szír határvidéken fekvő Kilis török városába küldött tudósítót a kiváló Carlotta Gall asszony személyében. Riport-jában, amelyet a BBC Türkçe, az angol rádió török nyelvű honlapja is részletesen ismertetett, számot ad arról a tapasztalatáról – s ezt már írása címében is kiemeli –, hogy Törökországnak ezen a határán sokan lelkesen támogatják a hadjáratot. A beszámolóhoz több fényképet is mel-lékeltek, amelyek közül az egyik hömpölygő tömeg gyászmenetét ábrázolja. A városra ugyanis szíriai kurdok rakétát lőttek ki, amely Kilis 17. századból származó mecsetének kupolájába csa-pódott, és megölt két embert. Az áldozatok temetése alkalmából az amerikai lap megszólaltatott egy boltost, aki a kormány mögé felsorakozó üzlettulajdonosok gyűléséről érkezett. Mustafa Özer kijelentette: „Ez a támadás csak erősíti országunkat, mert a határunk biztonságosabb lett. Most már megszűnt a fenyegetettség. Kötelező is volt a támadás, sőt, már korábban el kellett volna indítani.”
A lap egy másik tudósításában megállapítja, hogy Washingtonból egymásnak ellentmon-dó nyilatkozatok hangzanak el, s ezek egyikében az amerikai elnök igyekezett megenyhíteni haragvó ankarai partnerét, azt ígérve, hogy nem szállít több fegyvert a YPG-nek…
Isztambuli jelentés szerint a konstantinápolyi görög ortodox pátriárkátus imádkozott a török fegyverek győzelméért…
A Nyugat elárulta a kurdokat – ezt a címet adta viszont a kurdok melletti szenvedélyes kiállásának a Der Spiegel kommentátora, Hasnain Kazim, pakisztáni szülők gyermeke. A lap volt isztambuli tudósítójának megállapítása szerint a kurdok egész történetére árulás nyomta rá a bélyegét. Kezdve azzal, hogy száz évvel ezelőtt Atatürk nem tartotta meg azt az ígéretét, hogy nagyobb függetlenséget biztosít számukra, ha támogatják a Török Köztársaság megalapításának terveit. Ez a történet most pedig azzal folytatódott, hogy Törökország azok ellen a kurdok ellen visel háborút, akik az Iszlám Állam ellen küzdöttek Szíriában. És az egész világ hagyja érvénye-sülni a törököket. A „cinikus módon Olajág” fedőnévvel ellátott hadművelet várható volt. Tö-rökország arra törekszik, hogy megakadályozza a kurdok itteni hatalmának növekedését. Ugyanúgy, miként otthon, Délkelet-Törökországban is oly módon nyomja el a kurd lakosságot, hogy a „terror elleni harc” örve alatt kijárási tilalmat alkalmaz, könnygázt és tüzérséget vet be.
A Nyugat elárulja a kurdokat, akiket hálatelt szívvel küldhetett harcba az Iszlám Állam ellen, s akik közül Irakban 1500-an, Szíriában pedig több mint 3000-en áldozták életüket. Most azonban, amikor török páncélos alakulatok, török tüzérség és török harci repülőgépek támadják őket, nem siet a segítségükre. Még egy határozott szót sem ejtett a török kormány címére, nem szólva diplomáciai vagy gazdasági büntetőintézkedésekről. A kurdok megtették kötelességüket, s most megnézhetik magukat… – olvasható az állásfoglalásban.
Különösen szálka a szemében Hasnain Kazimnak, ahogy legutóbb Sigmar Gabriel német külügyminiszter goslari otthonának télikerti üvegverandáján fogadta török kollégáját, Mevlüt Çavuşoğlut, és kannából teát szolgált fel neki. Az ezt a jelenetet megörökítő fényképet körbe-küldette a világban, de minisztériumának csak egy-két óvatos szó közzétételét engedélyezte: „Felhívjuk a konfliktus minden résztvevőjét , hogy megfontoltan cselekedjenek, és ne hagyják, hogy az erőszak újra elhatalmasodjék”. Minden résztvevőjét? Hát ennyire retteg a szövetségi kormány Recep Tayyip Erdoğan török elnöktől? – kérdezi a német hírmagyarázó.
Ám a kurd mozgalom egyik vezetője hibásnak mondta azt a nézetet, amely szerint a mostani török hadjárat idején a „Nyugat cserbenhagyta” a kurdokat. Rıza Altun, aki a Kurdisztáni Népközösségek Szövetségének (KCK), vagyis a PKK és más kurd csoportok ernyő-szervezetének végrehajtó bizottsági tagja, a kurd Eufrátesz Sajtóirodának (ANF) nyilatkozva kifejtette: helytelen azt mondani, hogy Oroszország eladott bennünket, vagy hogy az Egyesült Államok elárulta a kurdokat. A kurd szabadságmozgalom ugyanis nem állt semmiféle ilyesfajta elkötelezettségi kapcsolatban vagy szövetségben sem Oroszországgal, sem pedig az USA-val. A mi mozgalmunknak megvan a maga önálló irányvonala, s antiimperialista harcát ennek megfele-lően vívja.
„A mi tényleges szövetségeseink és stratégiai partnereink a nemzetközi demokratikus, társadalmi és rendszerkritikus erők” – jelentette ki.
Az ANF hírügynökség jelentette, hogy megérkeztek Afrínba és elfoglalták helyüket harcállásukban külföldi önkéntesek. Ők a YPG soraiban korábban is együtt küzdöttek kurd baj-társaikkal a fanatikus iszlám terroristák ellen, most pedig – mint közölték – nem nézhetik tétle-nül, hogy a török haderő a terrorellenes küzdelem hősei ellen fordult. Nemzetközi zászlóaljuk vezetője francia, és a spanyol polgárháború nemzetközi brigádja a példaképük. Nemrégiben eme egykori spanyolországi brigád svéd önkénteseinek svédországi emlékműve előtt tisztelegtek kurdokkal együtt. Ott megemlékeztek a terrorizmus elleni szíriai harcokban elesett nyugati ön-kéntesekről és kurdokról.
A hollandiai központú ANF hírügynökség a török támadás első napjától kezdve folya-matosan beszámol a hadműveletekről, védelmi harcokról, pontosan feltüntetve az arcvonal ala-kulását az Afrín körüli településeken. Újabban a többi mellett szoráni kurd nyelvjárásban is ismertet adatokat az elesettekről, valamint a nagyszámú civil áldozatról, sebesültről. Mi itt most nem mehetünk bele részletekbe. Nem sorolhatjuk fel a tragikus kurd és török veszteségeket, az egyre növekvő szomorú számokat.
Csak annyit említünk, hogy mindkét oldalon gyakran temetnek, Afrínban például a na-pokban hatalmas tömeg kísért utolsó útjára 18 kurd hősi halottat. A front, a harctér jellemzésére pedig csak annyit, hogy a legidősebb kurd harcos a 60 éves Hikmet Silêman Hemo, aki fiaival együtt már 6 éve küzd a YPG soraiban. Kezeli fegyverét, üzemanyagot szállít tartálykocsin az első vonalba, és ha kell, főz is. Korábban egy fia már elesett Manbidzsnál. Egy másik megsebe-sült Deir ez-Zórnál, és kórházban ápolják. Két másik távolabb van bevetésben. Mindannyian ünnepelt harcosok. Az ANF videoriportjában hangot adtak annak a meggyőződésüknek, hogy a küzdelemből a végén mégis a kurdok kerülnek ki majd győztesen.
Eközben Isztambulban őrizetbe vették a szocialista és kurdbarát ETHA hírügynökség tudósítóját. Ali Sönmez Kayar éppen kilépett a szerkesztőségi irodaépület kapuján, amikor a rendőrök feltartóztatták. Az intézkedést nem indokolták. Ennek a hírügynökségnek volt szintén tudósítója a németországi kurd születésű, de német állampolgárságú Meşale Tolu asszony, akit „terrorpropaganda” vádjával hosszú hónapokig börtönben tartottak. Ott vele volt két és fél éves kisfia. Bár a közelmúltban szabadlábra helyezték, peréig nem hagyhatja el Törökországot.

Flesch István – Türkinfo
2018. február 3.


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here