İskender Pala: Halál Babilonban, szerelem Isztambulban

Kíváncsisággal kezdtem bele ebbe a könyvbe, és azt kell mondjam, kellemesen csalódtam benne. Elsősorban az író személye miatt akartam elolvasni ezt a regényt – régi/klasszikus török irodalom professzora, egyetemi tanár, tehát okos ember tollából sok minden kijöhet.

 Azt kaptam, amit vártam: E/1. személyben íródott mű, melynek elbeszélője egy – ősi muszlim legendát feldolgozó [Lejla és Medzsnun] – könyv. Szerintem a kiindulópont (titkos tudós társaság) annyira nem is fontos, inkább csak összefogja az egész történetet, eladhatóvá teszi a könyvet. Gyakorlatilag felvonul előttünk több, mint 400 év fontosabb történelmi alakja, a keleti irodalom számos (elsősorban dívánköltészet) jeles képviselője. Fiktív köntösben tálalt (valós) kultúrtörténettel állunk szemben, miközben keresztül-kasul bejárjuk az oszmán birodalmat és a középkori Európát.

Ha Şafak Aşkja Rúmi regénye, akkor viszont Pala Halál Babilonban, szerelem Isztambulbanja Fuzúli regénye. Nem tartozik a könnyedebb olvasmányok közé, de szerintem nem is olyan nehézkes, én elejétől a végéig nagyon élveztem.

       

  Fuzúli             Fuzúli szobra Bakıban (Azerbajdzsán)

Fuzúli: (XVI. sz.) A kor egyik legjelentősebb költője a mai Azerbajdzsánban élt. Költeményének nyelve is erről tanúskodik. Az azerbajdzsáni nép joggal tekinti nemzeti költőjének. Hatása azonban túlnőtt e területen: az oszmánli birodalom minden részén ismertek voltak művei. A Lejla és Medzsnún című munkájában a költő egy arab eredetű, régi szerelmi legendát dolgoz fel, amely Keleten több mestert is megihletett. Története a következő: Lejla és Kajsz még gyermekkorukban megszeretik egymást. A szülők azonban elválasztják őket egymástól. Kajszot szerelmi fájdalma teljesen megőrjíti. A pusztában bujdokol. A nép már Medzsnúnnak, „Őrült”-nek hívja. Mikor Lejla felkeresi, nem is ismeri fel. A két szerelmes lelke végül halálukban egyesül.

Részletek Lejla és Medzsnunból:

Medzsnún szerelmi vallomása
Szólt Medzsnún: Tündér termetű leány,
Száraz bozótra, hej, tüzet ne hányj!
Engem felgyújt már halovány árnyad,
Fogytán türelmem, hogy hozzád járjak.
Jaj, jázmin-keblű, már pihenjél meg,
Ne vesd rám fényét arcod tükrének!
Ily kicsinyeknek, testetleneknek,
Mi hasznuk, hogyha tükörbe lesnek?
Szememben fény volt, hej, húri, aznap
Szememnek arcod tükrét nem adtad.
Nehezebb immár tégedet látnom –
Mért állsz elémbe mostan, virágom?
Frígyünket Allah erőssé tette,
Lelkem lelkeddel egyesítette.
Látásra vágyam már nékem nincsen –
A hiuságtól mentsen az Isten.
Jaj, te szív-rabló, örömet én már
Kaptam lelkemben, jaj, lelkemért kár!
Hosszú ideje, lelkem elszálla,
Más lelket rejt már testemnek sátra.
Kedves, testemben te vagy a lelkem,
Fény vagy szememben, vér vagy eremben
Engem magamtól elválasztottál –
Felmutatnálak, kinek ragyognál?
Te vagy, ki bévül töltesz meg engem,
Nem is vagyok már, csak te vagy bennem.
Te vagy, ki most is bennem sugárzol,
Megmenekültem mindenki mástól.
Ha én volnék én, te hol lakoznál?
S én is mi volnék, ha te nem volnál?
Mikor tevéled vagyok már telve,
Kereshetem a világon szerte
Léted jeleit, magamtól távol,
Kutathatom, de meg nem találom.
Medzsnún értesül Lejla haláláról
és a vágyakozásban meghal
Bánat kertjében kik rózsát szednek,
A földön rossz hírt marékszám vetnek.
Mikor a bánat könyvét szerezték,
Értelmül abba ezeket tették:
Boldogtalan Zejd, kit bajok vernek,
Mikor tudtára jutott a hírnek,
Indult az úton, percet se késve,
S Medzsnúnnak mindent el is beszéle.
Jaj, szerencsétlen, te szegény árva,
Minden buzgalmad veszett már kárba!
Sorsod végül is gonoszra fordult,
Mi jutott néked? Jó dolgod elmúlt.
Bomlott világ ez, szedd sátorfádat,
Hátat fordítsál már e világnak.
Az életet, lásd, Lejla rád hagyta,
Te élj, ő elment már más utakra.
Elment, kiért te nem szántad élted,
Csak lelkét adta cserébe néked.
A Paradicsom útjait járja,
Tőle borult az éden virágba.
Mikor a rossz hír Medzsnúnt elérte,
Olyat sóhajtott nagy keservébe,
Hogy sóhajtása elszállt a földön,
Holt kedvese is meghallá rögtön.
Nem sokon múlt, a kedves, ki elment,
Örök álmából hogy föl nem serkent!
*
Mikor szívének titkát kimondta,
Tudta, ez lészen már az ő sorsa.
Az Isten végül megsegítette,
Vágya kertjébe el is vezette.
A vágy kertjében rózsát szakítva,
A sors kelyhéből a bort megitta,
Kedvese sírját átfogta karja,
Bánatos lelkét a sírnak adta.
Lejla, ó, Lejla! – S édes szerelme
Sírjába tért meg nyugtalan lelke.

Kónya Lajos fordítása


GAZEL

Ciprusfádért sóhajtozom, szellőben ingóért,
Véres könnyem hullatom én mosolygó bimbódért.

Mosusz-szagú fürteiden ámulatba estem,
Széjjelbomlott szép hajadnak szerelmese lettem.

Mámoros két nárciszodért* beteg az én lelkem,
Gyöngyöt hintő rubintarcod vérbe borít engem.

Lángra gyúltam, s folyton égek, mint a gyertya lángja,
Tenélküled borult az én éjjelem magánya.

Szenvedésim búbánatnak zsákmányául vetnek,
Megmenteném szívem, lelkem nárciszos szemednek.

Adj életet a szemembe, lásd e bú hogy éget,
Szivem mélyét neked őrzöm, egyedül csak néked.

Hej Fuzúlî, a pokolról szólt a molla nemrég,
Bánatodról akart szólni, fogadni is mernék.

* Szemeidért.

Dr. Mészáros Gyula fordítása

GAZEL

Azt mondták, hogy meggyógyulok a csókjától egyszer,
S más azt mondja, nincs már az én bánatomra gyógyszer.

Ha az Alláh szerelmünkért kárhozatot adna,
a menyország húrî-serge magára maradna.

Nem kell annak csapszék többet, aki meglát téged,
Sátán háza hatalmának mért vetettél véget…?

Nyilad sebe hadd sajogjon, nem kell rája balzsam,
Bennem törött nyílnak hegyét minek is bolygassam?

Honnét tudja a tudatlan, hogy Alláh mivégből
Küldött nekünk Kórán-könyvet a szent, magas égből.

Az angyal sem várná ki a könnyeimnek végét,
Siralmammal az égben sem hagynék neki békét.

Hej Fuzúlî, míg a Dsennet forgatagján álmodsz,
Úgy látszik, hogy a sors-örvény hullámain hányódsz.

Dr. Mészáros Gyula fordítása

(Forrás: http://terebess.hu/keletkultinfo/torok/fuzuli.html)

Zizzer


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here