Flesch István: Törökország véres történelmi határmezsgyén – civil mozgalom a vallási fanatizmus ellen

A török nyomozók már sok mindent tudni vélnek a Boszporusz-parti szilveszteri vérfürdőről. A Hürriyet január 7-i jelentése szerint már tudják az állítólagosan üzbég támadó nevét, Abdulkadir Masaripovnak hívják, és ismeretes álneve is: Abu Muhammad Hurasan. A tömeggyilkos autótaxin ékezett, bérautón is távozott. S e két időpont között telt el ama végtelennek tetsző borzalmas 5 perc, amely megrázta és megrendítette Törökországot és az egész világközvéleményt. A fanatikus támadónak ennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy villámcsapásszerű bénító döbbenetet okozva katonai szakszerűséggel végezzen 39 emberrel, közöttük 28 külföldivel, 11 törökkel, és megsebesítsen, megnyomorítson még 65 személyt.

Legújabban a Cumhuriyet című baloldali török napilapnak mondta el egy ukrán szemtanú, ő úgy érzékelte, hogy a rendőrség csak mintegy 30-40 perc múlva érkezett a helyszínre. Az idézett üzletasszony, aki korábban már többször eltöltött kellemes órákat a méregdrága szórakozóhelyen, amelyet egyként kedvelt a világváros társadalmi krémje és külföldi hírességek egész sora, ez alkalommal asztal alá bújva vészelte át sértetlenül a többszöri golyózáport. A támadó, akinek ő a fején egy pillanatra feltekintve hátulról mintha fekete sapkát látott volna, fegyverében ötször vagy hatszor cserélt tárat. Hátborzongató pontossággal mindannyiszor áldozatainak fejére vagy felsőtestére célozva tervszerűen és hidegvérrel vitte végbe tettét. A zűrzavarban kényelmesen még le is tudta cserélni egy-két ruhadarabját a mulató konyhájában. Állítólag pénzét ott felejtette levetett köpenyének zsebében, de ezt már csak a taxiban vette észre, ezért – fizetni nem tudván – az autót leállíttatta a sofőrrel, s kiszállva gyalog folytatta útját…

Mindezek nyilvánvalóan jellemző és fontos részletek, ismeretük bizonyára elengedhetetlenül szükséges is az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezete által oly könnyűszerrel végrehajtott rajtaütés hátterének pontos feltárásához.

Újév hajnalán azonban olyasvalami történt, ami most döbbentette rá végérvényesen a Recep Tayyip Erdoğan elnök uralta török állami vezetést annak a veszélynek a súlyosságára, amelyet korábban sokáig lényegében lebecsült. Ez egybehangzó véleménye több mértékadó török és külföldi politikai megfigyelőnek.

A merénylet végrehajtásával kérkedő ISIS a világhálón közzétett nyilatkozatában a gyilkos akcióját körmönfont módon úgy tüntette fel, mint amely kifejezetten keresztények ellen irányult. Mivelhogy szerinte éppen Törökország az ő fő pártfogójuk. „A kalifátus hős katonája – olvasható a közleményben – lecsapott arra az éjszakai mulatóra, ahol a nazarénusok (zsidókból lett keresztények) éppen sokistenhitüknek megfelelő ünnepüket tartották. Ezzel folytatta az Iszlám Állam ama áldott hadműveleteit, amelyek Törökország, a kereszt védelmezője ellen irányulnak. Kézigránátjaival és automata fegyverével támadt rájuk, és ünnepüket gyásszá változtatta.” Noha – mint ebből kitetszik – saját szándékaik szerint is keresztényekre akartak lesújtani, az áldozatok legtöbbje muzulmán volt…

A „sokistenhit” említésével a fanatikusok arra céloztak, hogy szerintük a keresztények a hitük alapjának számító szentháromságtannal tulajdonképpen „egyszerre három istent imádnak”. Ezt hajtogatta annak idején a török iszlámisták egyik vezéralakja, a rövid ideig miniszterelnök Necmettin Erbakan is, akinek Jólét Pártjából (Refah) szakadt ki a harmadik évezred elején az eredetileg tanítványának számító, majd vele szembeforduló és szakító Erdoğan, s alapította meg több társával összefogva a jelenlegi AKP kormánypártot.

A merénylet azonban az egész török társadalomra kiterjedő felháborodáson kívül ez alkalommal elindított egy olyan vitát is, amilyet az ország már régen nem tapasztalt: nyíltan felszínre bukkantak és egymással megütköztek egyik oldalon a szekularizmus elszánt védelmezői, akik magukat az utóbbi időben mind jobban háttérbe szorítottnak érzik, másfelől a vallási konzervativizmus képviselői. Mindez olyan körülmények között történik, amikor erősen korlátozzák a törökországi sajtószabadságot, és beszűkültek a médiabeli megjelenési lehetőségek. De – burkoltabban – különböző fórumokon szóhoz jutottak a muzulmán fundamentalizmus és intolerancia szószólói is. Mint ez társadalmi feszültségek idején lenni szokott, a felek némelykor most is túlzásokra ragadtatták magukat, és igaztalan jelzőket is aggattak egymásra.

De igazán fontos jelenségként mintha újra megmozdultak volna az egy ideje elcsendesedett civil mozgalmak, hogy kiálljanak valamely nemes célért, esetünkben az atatürki szekularizáció vívmányainak megoltalmazásáért. Úgy látják, hogy Erdoğan közelmúltbeli politikája akarva-akaratlan bátorítás, vagy legalábbis kedvező közeg lehetett muzulmán szélsőségesek számára.

Tagadhatatlan, hogy a kormány felügyelete alatt álló vallásügyi hatóság, a diyanet elnöke, doktor Mehmet Görmez professzor minden eddiginél keményebb szavakkal bélyegezte meg a Reina éjszakai mulató vendégei ellen elkövetett véres bűncselekményt. Az elismert teológus nyilatkozatában megállapította: „Semmi különbség nincs aközött, hogy hol követnek el ilyen embertelen mészárlást: valamely piactéren, bazárban, szentélyben vagy szórakozóhelyen. A terroristák nem helyeket céloznak meg, hanem embereket, országokat, nemzeteket, népeket támadnak, az egész emberiségre rontanak rá. A terrorizmus teljességgel tűrhetetlen, bárhonnan, bárkitől ered, és bárki ellen irányul is. Egész nemzetünkön mély sebet ütött ez a védtelen emberek ellen vérszomjas kegyetlenséggel végrehajtott fegyveres támadás az új esztendő első óráiban. Az ilyesmi vadállatiasság, terror, gazság és öldöklés” – hangsúlyozta.

Mint hozzáfűzte, „muzulmán lelkiismeret csakis azt diktálhatja, hogy legkeményebb átokkal sújtsák e vérengző tetteseket, akiknek ezt a terrorcselekményét csak egyvalami különbözteti meg a korábbiaktól: most arra törekedtek, hogy megosszák a társadalmat, és gyűlölettől áthatva egymás ellen fordítsák a különböző életstílusú embereket. Az effajta terrorra az egész nemzet összefogása a legméltóbb válasz.” Végül e nehéz órában kifejezte együttérzését az egész török nemzettel, majd Allah kegyelmébe ajánlotta a merénylet minden egyes áldozatát, a sérülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánt.

Korábban Törökország legmagasabb vallási méltósága – például a nagy nyugati merényletek alkalmával – lényegében csak arra a megállapításra szorítkozott, hogy a „terrornak nincs vallása”. Mostani határozott nyilatkozata azonban „azért is nyom súlyosan a latban, mivel a Görmez professzor alá tartozó legfőbb vallási hatóság, a diyanet az újév törökországi megünneplését nem sokkal korábban úgy jellemezte, mint amely szemben áll az iszlámmal és nem felel meg a török hagyománynak” – emlékeztetett Michael Martens, a Frankfurter Allgemeine délkelet-európai tudósítója, a térség egyik legalaposabb ismerője. Ezt a mintegy „hivatalos vallási minősítést” tartalmazta ugyanis az a körirat, vagyis útmutató, amelyet a diyanet központjából küldtek meg az ország több mint nyolcvanezer mecsetjében állami tisztviselőként hitbuzgalmi szolgálatot teljesítő imámoknak. Ez a szöveg szolgált kötelező alapjául az óévben általuk elmondott utolsó pénteki prédikációnak a 2016. december 30-i nagyima alkalmából. A figyelmeztetés szó szerint így hangzott: „Amidőn végéhez ér az esztendő, muzulmán igazhívőkhöz nem illő, sőt teljességgel méltatlan magatartás lenne, ha megfeledkezvén önmagukról, valamint az isteni teremtéssel alkotott ember lényegi hivatásáról, és úgy viselkednének, olyan törvénytelen magatartást tanúsítanának, mint amit semmiképpen sem lehet összeegyeztetni a mi értékeinkkel. Erősen kifogásolható, ha szilveszterkor az új esztendő első óráit gyakran pazarlóan arra fecsérlik el, hogy más kultúráktól átvett módon szórakozzanak.”

És éppen e szöveg miatt robbant ki vita Törökországban, mivel a világi oldalon sokan úgy érzékelték, hogy a szilveszteri szórakozás „vallási és erkölcsi alapú kifogásolása” lényegét tekintve „felülről irányított hangulatkeltés” a szekuláris gondolkodású állampolgárokkal szemben. E világi beállítottságú törökök nevében először az Atatürk alapította Köztársasági Néppárt, a magát szociáldemokratának valló CHP állt sorompóba, azt állítva, hogy sorozatos megnyilatkozásaival voltaképpen „a diyanet teremtett olyan légkört, amely kedvezett az éjszakai mulató megtámadásának.”

De ez csak a kezdet volt. Különböző civil szervezetek összefogásából szövetség alakult, amely az ankarai államügyészséghez megküldött beadványában feljelentette Dr. Mehmet Görmezt a diyanet december 30-i, pénteki körlevele miatt. Ehhez csatlakozott a CHP is. A DHA (Doğan Haber Ajansı) hírügynökség jelentése szerint a feljelentést azzal indokolták, hogy a vallásügyi hatóság által a merénylet előtt szétküldött prédikációs szöveg szerintük gyűlöletet és ellenségeskedést szított a török nép körében. (A hírügynökség, csakúgy, mint a Hürriyet című népszerű napilap a Doğan média-, pénzügyi és energiaholdinghoz tartozik, amely ellen a közelmúltban vizsgálat indult a gülenizmus állítólagos támogatásáért.)

Természetesen nem lehet kapcsolatot kimutatni az imámoknak országosan előírt egyetlen prédikáció és a merénylet között. Mindamellett tény, hogy szilvesztert Törökországban mindenekelőtt a társadalomnak egyik jómódú és világi beállítottságú felső rétege szokta megünnepelni, amely újabban mind gyakrabban céltáblája ultrakonzervatív vallási bírálatoknak. Ezek szerzőinek szemében például a Reina éjszakai mulató egyenesen „keresztény bűnbarlang” volt.

Világhálós közösségi oldalakon – mint ellenzéki médiumok tudósításaiban olvasható volt – némelyek még attól sem riadtak vissza, hogy kigúnyolják a legépfegyverezett áldozatokat. Egy hozzászóló például vidáman azon élcelődött, hogy „bizony a télapó nem csak ajándékot tud ám hozni nektek!” Ezzel arra utalt, hogy tudomása szerint a gyilkos télapónak volt öltözve. Egy másik „csevegő” pedig szintén – nevetős ikonokkal körítve – azt írta, hogy „na mi van, gyerekek, ugye, hogy jó volt ez a kis balhé? Mert hát aki muzulmán létére nem átall részt venni egy ilyen újévi mulatságon, megérdemli, hogy ott helyben megrohadjon!”

Hogy némely helyen kik hogyan és mivel mérgezik huzamosabb ideje „vallási alapon” a török társadalom bizonyos rétegeit, arra jó példa egy nem sokkal korábbi eset, amely nemcsak kemalista körökben, hanem szélesebb értelmiségi rétegekben is szintén erős felháborodást keltett. Kütahya nyugat-törökországi tartományi székhely elöljárósága kinyomtatott egy díszes borítású könyvecskét, amolyan házassági útmutatót, hogy ezzel a tanácsadó brosúrával kedveskedjék a házasulandóknak. A város, amely egykor rövid időre menedéket nyújtott Kossuth Lajosnak, e könyvecske tartalma miatt országos vita gyújtópontjába került, és vallási obskurantizmus és középkori babonaság vádjával találta magát szembe. A jámbor török muzulmán menyasszonynak és vőlegénynek szánt esküvői kalauz ugyanis jó tanácsként hihetetlen balgaságokat tartalmazott. Például azt a szó szerint arcpirító intelmet, hogy „ha feleségként szeretkezés közben beszélsz, akkor a Te megszületendő gyermeked dadogni fog”. A szerző Hasan Çalışkan, aki korábban szintén a diyanet munkatársaként tevékenykedett. A legfelső vallási hatóság az ő idejében például olyan vallásjogi állásfoglalásokkal vonta magára a média figyelmét, mint amilyen a jegyben járóknak tiltotta a flörtölést és a házasság előtti együttélést. De a diyanet azzal is feltűnést keltett, hogy képregényt közölt, amely dicsőítette az önfeláldozó vértanúságot, a mártíromságot.

A Çalışkan-féle „mű” egyéb „hasznos házassági tudnivalókban” is bővelkedett: a férfiaknak azt ajánlja, hogy „szülésre kész, szeretetere méltó, de mindenképpen szűz leányokat vegyenek feleségül”. Egyben haszontalannak minősíti, hogy az asszony hivatásszerűen dolgozzék, mert munkahelyén esetleg összeakadhat olyan férfival, aki férjénél is vonzóbb. Ezért jobb, ha az asszony otthon marad. Ellenben a férj számára „igen hasznos” a többnejűség. „Ha viszont a felesége makrancoskodik, akkor a férj ne váljon el tőle azonnal, mert akkor a volt felesége végzetévé válhat egy másik férfinak is. Inkább hozzon a házhoz egy második feleséget, hogy ily módon észre téríthesse az elsőt.”

A baloldali Cumhuriyet által ismertetett brosúra szerzője továbbá indokoltnak tekinti a nőkkel szembeni erőszakot. „Szinte valóságos gyógymódként, csodaszerként hathat otthon, ha néha-néha egyszer-kétszer jól odacsördítenek az asszonynak, hadd tartsa észben, hogy ki is az úr a háznál” – olvasható. Törökországban sokan nem akarták elhinni, hogy ilyen könyvet ilyen célból megjelentethettek. Pedig nincs min csodálkozni, elvégre a kütahyai polgármester pártjának, az AKP-nak akadt már olyan politikusa, aki egy nyilatkozatának tanúsága szerint még azt is meg akarta volna tiltani az asszonyoknak, hogy a rájuk hagyományosan kiosztott szerepüket félreismerve nyilvánosság előtt hangos nevetésre fakadhassanak…

A botrányos brosúra ügyében felszólalt a parlamentben Fatma Kaplan Hürriyet asszony, a CHP képviselője, s a „házassági útmutatót” a nőgyűlölők fércművének minősítette.

A párt most azzal is hallatott magáról, hogy a hatóságokkal szemben védelmére kelt azoknak a fiataloknak, akik közvetlenül a mulató elleni merénylet után tüntetést tartottak a köztársaság világi rendszerének védelmében. A fiatalok, az atatürki alapítású Népházak (Halkevleri) kulturális mozgalmából kinőtt jelenlegi közművelődési és jogvédelmi civil szervezet aktivistái Isztambul Okmeydanı munkásnegyedében gyűltek össze, s fogadalmat tettek arra, hogy ébren tartják a kemalista szekuláris örökséget. Ebből fakadó másik meghirdetett céljuk, hogy meghiúsítsák az ISIS és más hasonló szélsőséges szervezetek propagandistáinak fanatikus harcosok toborzására irányuló minden kísérletét. A Hürriyet jelentése szerint a Népházak központja videón közzétette a civil szervezet szónokának, Ergin Çeviknek a beszédét, amely egy vendéglő és teázó részben kártyázó közönsége előtt hangzott el. A szónok ezekhez a vendégekhez fordulva kijelentette: elérkezett az ideje, hogy a vallási reakcióval szemben megoltalmazzák a világi berendezkedést, amelynek alapja a szabadság, a testvériség és az emberélet tisztelete. A vendégeket felszólította arra, hogy ők is vegyenek részt az ezekért az értékekét vívott küzdelemben. Beszédét azzal a megállapítással fejezte be, hogy felelősségre kell vonni „a fasisztákat és a tervbe vett elnöki rendszer bevezetésének híveit”. A közösségi média útján erre valaki feljelentette a tüntetőket arra hivatkozva, hogy a Népházak aktivistái „polgárháború tüzét szítják, ezért meg kell fékezni ezeket az árulókat”.

A belügyminisztérium rögtön reagált is erre a feljelentésre – írja a Hürriyet –, s miközben még folyt a tömeggyilkos terrorista üldözése, twitteren bejelentette: terrorelhárító különítményt jelölt ki az ügy kivizsgálására és arra, hogy megállapítsák a videón látható tüntető csoport tagjainak személyazonosságát. A közösségi médiát ezek után elárasztották a minisztérium magatartását elítélő nyilatkozatok. Ezeknek a megfogalmazói elfogadhatatlannak tartották, hogy egy kormányszerv így reagáljon arra, ha valaki békés felhívást intéz a közvéleményhez a szekularizmus, vagyis az egyik legfontosabb török alkotmányos alapelv védelmében. „A szekularizmus oltalma nem bűncselekmény” –  állt a CHP nyilatkozatában.

A minisztérium a legnagyobb ellenzéki párt figyelmeztető állásfoglalása után törölte a fiatalok személyazonosságának megállapításával kapcsolatos twitter-bejegyzését. Egy nap múlva azonban, január 2-án a rendőrség letartóztatott egy fiatalasszonyt, aki a videón láthatóan a fent idézett szónok mellett állt. Ayşegül Başart otthonában vették őrizetbe. A CHP ez ellen is tiltakozott, feltéve azt a kérdést is: vajon miért zavarja a minisztériumot az, ha fiatalok propagandát csinálnak az ISIS terroristái ellen?

Egy másik civil kezdeményezés, a Török Demokrata Platform (TDP) tagjai ugyanezen a napon piros szegfűket helyeztek el a Reina mulató épülete előtt. Szóvivőjük és jogászuk, Kezban Hatemi asszony hangsúlyozta, hogy a terrorcselekménynek semmi köze az iszlámhoz. Mint mondta, Törökországban fontos feladat a társadalmi rendszer alapjainak, a demokráciának, a világi berendezkedésnek és a jogállamiságnak az oltalma, mert csak így tartható fenn a lakosság által szabadon választott több eltérő életstílus. A TDK küldöttei a katonai puccskísérlet után többször jártak külföldön, hogy ismertessék az otthoni helyzetet. Tiltakoztak újságírók letartóztatása ellen, s hangsúlyozták annak fontosságát, hogy a terrorizmus elleni harcot kizárólag a jogállamiság keretei között szabad megvívni. Mindenkor elítélték az ISIS, a PKK és más csoportok merényleteit.

A kurdbarát HDP, a Népek Demokratikus Pártja is tisztázta álláspontját abban a vitában, amely azóta sem csitul, hogy a muszlim vallási főhatóság, a kormány alá rendelt diyanet óévbúcsúztó és a „muzulmánoktól elvárt helyes magatartásra” figyelmeztető központi körüzenetet adott ki. A pártvezetés, miután éles szavakkal megbélyegezte a Reina mulatóban szilvesztert köszöntők elleni véres merényletet, súlyos aggodalmát fejezte ki a körüzenet miatt. Erősen sérelmezte, hogy a diyanet az újévi vigasságokat mint törvénytelen és durva magatartást szembeállította a muzulmán értékekkel és hagyományokkal. Felhívta a figyelmet arra, hogy súlyos veszélyt rejt magában, ha a politika nem veszi számításba, hogy a török társadalom számára mekkora gazdagság a különböző nemzeti identitások, vallások, kultúrák megléte. E sajátosságok mellőzése nemcsak felelőtlenség lenne, hanem azt is jelentené, hogy elnézik a társadalom szövetének felbomlását, ami óhatatlanul pusztulásba taszítaná az országot. Ezért a HDP leszögezi: véget kell vetni mindannak, ami a bel- és külpolitikában még inkább elmélyíti a társadalmi polarizációt, fokozza az ellenségeskedést és a zűrzavart.

Különösképpen figyelmet érdemlő és tárgyilagos szemléletű cikkel kapcsolódott be a törökországi „diyanet-vitába” Mustafa Görkem németországi török újságíró. Mint mélyen hívő muzulmán az isztambuli merénylettel kapcsolatban végképp elkeserítőnek tartja, amit némelyek – magukat muszlimnak mondó emberek – a közösségi oldalakon művelnek. Megfigyelhető, hogy valóban vannak olyanok, akik örvendeznek mások halálán, vagy egyenesen kárörömet éreznek. Tényleg „nem iszlámszerű” vigadni egy szilveszteri partin, de ettől még egy muzulmán egyáltalán nem válik „hitetlenné” – írja. Mint emlékeztet, Mehmet Görmez, a diyanet elnöke a legutóbbi pénteki prédikáció miatt kénytelen szembenézni több oldalról ellene elhangzott váddal és ügyészségi beadvánnyal. A vád szerint a szilveszter megünneplését kifogásoló hitszónoklattal veszélyeztette a társadalmi békét.

A berlini újságíró a dtj-online.de hírportálon kifejezetten nem veszi ugyan védelmébe Görmez doktort, de egyértelművé teszi, hogy önmagában nem lehet kivetnivalót találni abban, amit a prédikáció üzen. Az a megállapítása ugyanis teljesen helytálló és jogszerű, hogy a szilveszteri ünnepségek „nem iszlámszerűek” és „nem felelnek meg értékeinknek”. A petárdák és rakéták valóban szennyezik a környezetet, és tényleg alig akad alkohol élvezete nélküli vigadalom. Hívő muszlim számára nemcsak az nem megengedett, hogy alkoholt igyon, hanem részvétele olyan rendezvényeken is, ahol alkoholt szolgálnak fel. Akárhogyan van is – írja –, a prédikáció reagálás volt egy különös kultúrára, amely az utóbbi években honosodott meg Törökországban. Miközben karácsonykor lényegében semmi sem történik (természetesen az országban élő keresztények otthonait kivéve), újabban szilveszterkor díszítenek fel karácsonyfákat. Télapókkal, mikulásokkal lehet találkozni az utcán, s az üzletek karácsonyi kínálattal csábítják be az embereket. A petárdaárusítás Törökországban is virágzó és jövedelmező üzlet. A konzervatív muzulmánok évtől évre tiltakoznak e fejlemény ellen.

Idén azonban – állapítja meg Mustafa Görkem – ez a tiltakozás részben uszításba és durva fenyegetőzésekbe csapott át. Megtörtént, hogy fiatalok megrendeztek egy olyan látványos jelenetet, amelynek során pisztolyt szorítottak egy karácsonyapó halántékához. Máshol röplapokat osztogattak, amelyek óva intettek a házasságon kívüli szextől, az alkoholtól és a szerencsejátékoktól. Most már lassan hagyománnyá vált, hogy szilveszterkor emlékeznek meg Mekkának a Próféta által történt meghódításáról, noha ennek évfordulója egészen más időpontban van. Mindezek arra irányuló jámbor, de ritkán sikeres kísérletek, hogy az embereket eltérítsék a szilveszter megünneplésétől.

S ekkor érkezett el a török újságíró mondandójának lényegéhez. Ahhoz, hogy milyen megdöbbentő és lesújtó élményben volt része egy németországi mecsetben. Az imaház, amelynek szertartásán részt vett, a vallásügyek török-iszlám szövetségének (DITIB) tagja, felettes hatósága pedig a törökországi diyanet. Először minden a bejáratott szokásoknak megfelelően történt. Az imám, az előimádkozó klasszikus módon adta elő szónoklatát, majd recitált a Koránból, ami után tanítványai szent szövegeket mondtak fel, és közösen elénekeltek vallási énekeket. Eddig rendjén is lett volna minden. „Hanem ami ezután következett, vagyis amit az imám ekkor vitt végbe, azt utólag is egyszerűen csak gyűlöletprédikációnak foghatom fel” – írja Mustafa Görkem. Az imavezető ugyanis halálos komolysággal azt állította, hogy „a keresztény lakosság szilveszter éjszakáján a muzulmánok szenvedését ünnepli. Emelik poharukat és koccintanak az Irakban, Afganisztánban és Szíriában kivívott győzelmükre.” Ez a csupán néhány éve Németországba érkezett török diyanet-hivatalnok percekig azt ecsetelte, hogy keresztény szomszédaink mi mindent fognak elkövetni azon az éjszakán. Mindez egy olyan hivatalnok szájából hangzott el, aki feltehetőleg sohasem töltött el szilveszter éjszakát keresztény családnál.

„Én jómagam nem ünneplem meg a szilvesztert, nem iszom alkoholt, rakétákat és petárdákat pedig – ha egyáltalán – legfeljebb gyermekkoromban dobáltam. Ám van sok keresztény barátom, s amit az imám ott a mecsetben előadott, annak eddigi tapasztalataim szerint semmi köze a valósághoz. A hallgatóság soraiból senki nem tiltakozott, de a jelenlévők arcáról döbbenet volt leolvasható, vagy legalábbis elképedés. Engem azóta is foglalkoztat ez a prédikáció, és felteszem a kérdést magamban, vajon milyen hatást gyakorol ez a beszéd azokra a gyermekekre, akik ott jelen voltak. Valóban így gondolkodik az imám? Vagy ezt csak Ankarából írták elő neki? Mit magyaráz a tanítványainak, amikor maguk között vannak? Ezeket a kérdéseket feltettem később családi környezetben is, és megkönnyebbülve állapítottam meg, hogy rokonságomat hasonló kérdések foglalkoztatják. Annyi már most biztos, hogy legközelebbi találkozásunkkor rákérdezek az imámnál erre a gyűlöletprédikációjára” – írja a hívő muzulmán török újságíró, hozzátéve: a németországi DITIB, a vallásügyek török-iszlám szövetsége korábban mindenkori józan hangjáról volt ismert. Az utóbbi időben azonban tevékenységében szélsőségességre hajló irányzatok voltak megfigyelhetők, s ez a radikalizálódási tendencia nyugtalansággal tölti el Mustafa Görkemet.

Most pedig ezek után mi is megkérdezhetjük, vajon mi történt doktor Mehmet Görmez professzorral, a kiváló hittudóssal, akit még néhány évvel ezelőtt a reformer muzulmán teológusok között tartottak számon. Vagy talán ez az évzáró prédikáció, amelyet az ő hivatala adott ki, csak valamiféle kisiklás volt egész eddigi előremutató tevékenységéhez képest? Esetleg eltúlzottak, előítéletesek és szakszerűtlenek voltak a most őt ért bírálatok, s a kritikusok egy része szándékosan félremagyarázta vagy némelyek esetleg rosszul értelmezték ezt a prédikációt. S eközben megfeledkeztek a török vallási jogtudós elévülhetetlen érdemeiről. Például arról, hogy 2012. július 5-én legmagasabb török muzulmán vallási méltóságként a Török Köztársaság történetében először ő tárgyalt I. Bartholomaiosz konstantinápolyi görög ortodox ökumenikus pátriárkával. Akkoriban a török sajtó ezt a kezdeményezést a vallási kisebbségek irányában tett egyik leghatározottabb lépésként értékelte. Az ősi Fanar negyedben találkoztak, összeölelkeztek, az erről készült fénykép bejárta a világsajtót. Tárgyalásuk témája egy régóta húzódó probléma, a márvány-tengeri Hálki, törökül Heybeliada szigetén lévő ortodox szeminárium megnyitásának kérdése volt. Görmez kijelentette: az országainkban élő nem muzulmán emberekre úgy tekintünk, mint akik szintén Törökország talpkövének részét alkotják. Ajándékot is cseréltek, Görmez egy ezüsttálat kapott, amelyre Allah neve volt bevésve, ő pedig egy pergament ajándékozott a pátriárkának, amelyen az Isten létét bizonyító idézetek voltak a Koránból, a Bibliából és a Tórából.

Akkoriban a török kormány visszaadott történelmi nevezetességű sírkerteket is a vallási kisebbségeknek. A temetők közül négynek a tulajdonjoga zsinagógákat, kettőé pedig görög és örmény ortodox templomi és iskolai alapítványokat illetett.

A Görmezt támadók között volt olyan is, aki szerint nem is volt őszinte a merényletet élesen elítélő nyilatkozata. Csupán megriadt attól, hogy a diyanet prédikációjának tartalma miatt egyre nagyobb hullámokat vet a világi beállítottságú törökök népes táborának elemi erejű felháborodása, s ezt akarta ellensúlyozni, a „szentbeszéd” élét tompítani. Ez azonban nyilvánvalóan túlzás és nem is jóhiszemű feltételezés. Mert hiszen miért is gondolná bárki is, hogy a muzulmán hit jelentős tudósa és magyarázója ilyen szemforgató és méltatatlan magatartást tanúsítana. Azt viszont valóban nem tudhatjuk, hogy állami hivatalára, amelynek formailag ő áll az élén, mekkora és milyen irányú nyomást gyakorol időnként a tényleges fölöttes szerve, a kormány, még inkább maga az államfő, a mohamedán vallási ügyeket is szorosan kézben tartó iszlámbarát Erdoğan.

Biztosak lehetünk abban, hogy Mehmet Görmez professzor magától értetődően lelkiismerete szavára hallgatva a legtermészetesebb őszinte emberi meggyőződésből bélyegezte meg ezt a páratlan gaztettet. Ahogy minden jóérzésű ember, politikai pártállásától és vallásától függetlenül.

De a merényletet elítélők hosszú sorában megtalálhattuk a PKK, a Kurdisztáni Munkáspárt végrehajtó bizottságának rangidős tagját, a fegyveres szervezet egyik hadműveleti parancsnokát is. Murat Karayılan a Kurdisztán Hangja rádióállomás számára adott nyilatkozatában, amelyet az ANF kurd hírügynökség ismertetett, határozottan elítélte az Isztambul Ortaköy kerületében végrehajtott véres támadást az ottani éjszakai mulató vendégei ellen. Fontosnak tartotta eleve kizárni, hogy bármely kurd fegyveres osztagának köze lehetett volna a merénylethez. Ezt azzal indokolta, hogy a „PKK ártatlan civileket nem vesz célba”, mivel a török népet és a világ más népeit is meg akarják nyerni ahhoz, hogy elismerjék az igazságos kurd szabadságharc jogosságát. Küzdelmük egyúttal Törökország demokratizálásért is folyik.” Politikai megfigyelők szerint ezzel a megnyilatkozásával a PKK-vezetés igyekszik kiköszörülni a tekintélyén esett csorbát, meg akarja állítani népszerűségének hanyatlását, amelyet a fegyveres szervezetéből kiszakadt, de egyes sajtóvélemények szerint vele változatlanul összejátszó TAK, Kurdisztán Szabad Sólymai korábbi kegyetlen robbantásos merényletei okoztak.

Karayılan szerint más lenne a mostani helyzet, ha Erdoğan az utolsó pillanatban nem hiúsítja meg azt a kurd–török békemegállapodást, amelyet kezdetben ő is támogatott, és amelynek a szövegét a Dolmabahçe-palotában 2015. február 28-án már fel is olvasták. Ezt követhette volna Abdullah Öcalan PKK-vezető, a népszerű Apo javaslata alapján áprilisban egy leszerelési értekezlet, amelyen megvitatták volna a fegyverletétel feltételeit. Erdoğan azonban két rendőr Ceylanpınar városban történt meggyilkolását ürügyként használta fel a PKK-elleni hadműveletek felújítására, a békefolyamat megszakítására.

Karayılan ezzel arra célzott, hogy az Iszlám Állam (ISIS) egyik terroristája 2015 júliusában a délkelet-törökországi Suruçban öngyilkos merényletet hajtott végre a kurd szocialista ifjúsági szövetség békegyűlésén, amelynek résztvevői éppen a szír határ másik oldalán fekvő Kobanêba készültek, hogy segítsenek az ISIS elleni harc folyamán romossá vált város újjáépítésében. A merénylő 32 fiatalt rántott magával a halálba. A PKK emberei az ISIS támogatásával vádolták a török hatóságokat, és a rendőrökön álltak bosszút. Ezután kezdődtek újra a rendszeres török légi és szárazföldi hadműveletek a PKK észak-iraki és délkelet-törökországi harcálláspontjai és búvóhelyei ellen.

A PKK vezetése változatlanul hangoztatja, hogy kész tárgyalni a konfliktus befejezéséről. Demokratikus önkormányzati rendszer kialakítására törekszik Törökország kurdlakta vidékein, és nem akar kihasítani különálló területet az egységes Törökország testéből, de a harcosok nem adják meg magukat. Ez utóbbit látszott megerősíteni a The New York Times 2016 karácsonyi helyszíni tudósítása Diyarbakır romhalmazzá változtatott Sur nevű negyedében, a török hadsereg kurd gerillák elleni legutóbbi hadműveletének színhelyén. Rod Nordland tudósító, akinek a romváros lehangoló látványáról a szíriai Aleppó jutott eszébe, beszámolt a kurd lakosok kilátástalan helyzetéről, elkeseredéséről. Mint írja, a győztes török tisztogató városi hadművelet után változatlan a fiatalok elszántsága, harci kedve. Lépten-nyomon azt hallani, hogy eltűnt ez vagy az az ismerős fiatalember. De mindenki tudja, hogy „felment a hegyekbe”. Vagyis partizánnak állt a PKK-hoz…

Erdoğan, akinek parancsára változatlanul egyszerre folynak hadműveletek a PKK, az ISIS és a szíriai népvédelmi egységek, a PKK „déli nyúlványának” tartott YPG harcosai ellen, nyilvánvalóan nem az idézett amerikai napilapból tájékozódik a különböző frontok helyzetéről. De talán elgondolkodtatja, hogy a tekintélyes újság riportere miért is jellemzi oly nagy beleéléssel és együttérzéssel a súlyos helyzetükben is makacsul kitartó kurdokat. És az sem kerülheti el a török államfő figyelmét, hogy a szíriai YPG szóvivője is kifejezte alakulata változatlan harci elszántságát. Eközben három észak-szíriai kurd övezet képviselői bejelentették azt a szándékukat, hogy területükön létrehozzák Észak-Szíria Föderatív Rendszerét. Márciusban már kormányalakítást terveznek.

Úgy tűnik, elérkezett az ideje annak, hogy a török kormány feltegye magának a kérdést, nem haladja-e meg az erejét az egyszerre háromfrontos küzdelem. És akkor még nem szóltunk a „hazai front” mind gyötrőbb problémáiról. Talán valaki javasolni fogja – akár az AKP-ban is –, hogy kezdődjenek békepuhatolózások. Természetesen kurdokkal, akik közül sokan az ISIS elleni harc élvonalában küzdenek. Törökországban sokan várnak erre reménykedve. És már régóta.

Flesch István – Türkinfo

 


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here