Flesch István: Egy halálos tévedés, amelyben a Fehér Palota osztozik kurd ellenségeivel

A Hürriyet cikkírója szerint a PKK eddigi „legnagyobb hibáját követte el azzal, hogy az öngyilkos merényleteket fő taktikai eszközévé avatta”. A szerző, Verda Özer asszony – mint idézett mondatából is már látható – nemcsak hogy nem tesz különbséget a TAK és a PKK között, hanem egyenesen kijelenti: az isztambuli támadást a TAK vállalta, amely ugyan csak a PKK alosztályának számít, de a „valódi tettes és elkövető a PKK”. Ez a szervezet ezzel önmagának ártott legjobban.

Nem tudható, hogy a TAK titkos búvóhelyein és a PKK észak-iraki Kandil-hegységbeli jól álcázott főhadiszállásán, hadműveleti központjában mennyire pontosan tudták áttekinteni legutóbbi akcióik hazai és külföldi visszhangját. Valamennyire biztosan. S ha ez így van, akkor megállapíthatták, hogy ez a visszhang minden korábbinál kedvezőtlenebb és elutasítóbb. Számukra nemcsak mellbevágónak, hanem megrendítőnek is kellett lennie. Elsősorban ahogy a BBC Türkçe törökországi tudósítói, Rengin Arslan és Fundanur Öztürk, illetve a baloldali Cumhuriyet című napilap jelentéseiből szembesülhettek az áldozatok élettörténetével. A tudósítók ott voltak, amikor hivatalosan tájékozatták az isztambuli és kayseri robbantásokban szörnyethalt vagy súlyos sérüléseik következtében kórházakban elhunyt áldozatok családtagjait. Legtöbben kiskatonák voltak, friss behívóval a zsebükben, többen pedig csak néhány nappal, héttel vagy hónappal leszerelésük előtt. Vagy újdonsült rendőrök, frissen szolgálatba lépve. De sem ezek, sem azok soha nem voltak „bevetve” a délkelet-törökországi frontokon kurdok ellen. A rendőrök pedig – a délkeleten katonákkal együtt biztonsági alakulatokban szolgálóktól eltérően – egy labdarúgó-mérkőzés rendjére, a Beşiktaş és a Bursaspor focicsapatának bajnoki találkozójára voltak hivatva felügyelni, esetleg szétválasztani felbőszült szurkolókat.

De a meggyászoltak között voltak egyetemisták, véletlenül arra vetődő civilek is. Mint például a 19 éves Berkay Akbaş. Orvosnak tanult, az Ankarai Egyetemen készült hivatására. A fővárosban végezte általános és középiskolai tanulmányait. Hirtelen jött az ötlet, hogy társaival a hétvégét a Boszporusz partján, Isztambulban töltsék. Ez lett utolsó előtti „vidéki kirándulása”. Mert az utolsó utat már koporsóban tette meg szülővárosába, Sinopba. A nyarakat is mindig ott, a Fekete-tenger partján töltötte. Koporsóját nem csak török nemzeti lobogóval takarták le, hanem leborították a Fenerbahçe zászlójával is, mert ennek a focicsapatnak, a „Kanárimadaraknak” volt lelkes szurkolója.

Apja, Salim Akbaş azt mondta a BBC Türkçe tudósítójának, hogy fia ragyogó képességű, korának modern és sikeres gyermeke volt. Atatürk szellemiségének letéteményese, nemes eszmék híve. Biztos jó orvos lett volna. Irántunk gyengéd, nagyon emberséges fiú volt.”
Amikor nem jelentkezett, pedig már otthon kellett volna lennie, a közösségi média útján, fényképek alapján kerestették. Onnan tudták meg, hogy mi történt, a felsorolt nyolc civil áldozat sorában.

Salim Akbaş azonban nem engedi, hogy Berkay fiát mártírnak nevezzék, ahogy a harcmezőn elesett hősi halottakat szokták törökül „şehit”-nek nevezni. Ezt az elnevezést mindig is vissza fogom utasítani, mert a fiamat az állam mulasztása, tehetetlensége folytán, az állam hibájából vesztettük el – mondta.

A 21 éves Mehmet Zengin rendőr a robbantásos merénylet előtt három hónappal kezdte meg szolgálatát. A szintén rendőr Nazif Emre fiatal családapa volt. Isztambulban élt feleségével, aki mint ő, Konya városából származott. Ikergyermekeik voltak, két kislány: a hat hónapos Erva és Elif.

A 24 éves Velat Demiroğlu gépkocsivezető volt, egy dolmuş, vagyis iránytaxi sofőrjeként dolgozott. A robbanószerkezet éppen akkor lépett működésbe a közelében, amikor taxija megállt egy közlekedési lámpa piros jelzésére.

Az angol rádió török hírportálja közölte a bemutatott áldozatok fényképeit is. Innen tudtuk meg, hogy milyen gyönyörű asszony volt a 28 éves Selin Çelik banktisztviselő. Ő utasként szintén egy iránytaxiban utazott és szerzett végzetes fejsérüléseket. Şişli városrész Hamidiye kórházának intenzív osztályán ápolták. A közösségi médiában kértek vért számára.

A gyilkos merényletek után az ország több pontján tüntetők csoportjai, nem egyszer fékevesztett csőcselék bandái támadták meg a kurdbarát HDP székházát. Ez részben egyenes következménye volt a robbantók ellen felgyülemlett általános haragnak és gyűlöletnek, részben azonban a Népek Demokratikus Pártjával szemben már hónap óta folytatott kormányzati hangulatkeltésnek. Nem utolsósorban pedig annak, hogy maga az államfő a terroristákkal való kollaborációval, sőt kifejezetten támogatásukkal vádolta az általa a PKK „meghosszabbított karjának” bélyegzett párt vezetőit. Ezek után letartóztatták a HDP egész vezérkarát és számos nemzetgyűlési képviselőjét, leváltották a kurdlakta városok polgármestereit, s e településeket állami kényszergondnokság alá helyezték.

A HDP elleni tömegmegmozdulások sok helyütt pogromjelleget öltöttek, ezt jelentették szemtanúk és hírügynökségek. Emellett a közösségi médiában HDP-képviselők és más tisztségviselők meggyilkolására uszító felhívások jelentek meg. Mindezt tapasztalva a török nagy nemzetgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke, a kormánypárti Mustafa Yeneroğlu képviselő twitteren felszólította a lakosságot, hogy jelentsék, ha valaki tanúja volt HDP-székházak megtámadásának. „A jogállam nem tűri az önbíráskodást” – írta.

A DHA török hírügynökség ismertette a HDP összesített jelentését a székházai, irodái ellen végrehajtott támadásokról. Ilyen eset történt Kayseriben, Isztambul több részében, így Beykoz, Bayrampaşa, Eyüp, Beylikdüzü, Bağcılar, Üsküdar és Kartal kerületben, Bursa város Yıldırım kerületében, továbbá Ankara Yenimahalle kerületében, Çanakkale városában, Kocaeli város Darıca kerületében, valamint a keleten fekvő Erzincanban. Volt, ahol betörtek, gyújtogattak, törtek-zúztak, és bútorokat, berendezési tárgyakat dobáltak ki az ablakon az utcára. Volt, ahol robbantottak is. Egy rendőrtiszt megsérült.

Az okozott tüzeket a tűzoltóságnak legtöbbször sikerült eloltania. Összesen kilenc személyt a rendőrség őrizetbe vett, mások után még nyomoznak a támadások ügyében.

A török belügyminisztérium megalapozatlannak és teljes mértékben légből kapottnak minősítette a HDP-nek azt a nyilatkozatát, amely szerint a hatóságok nem tették meg a szükséges intézkedéseket a pártépületek biztosítása érdekében.

Ezzel az állítással szemben – reagált a minisztérium – a kormány igyekezett elejét venni provokációknak, és eljárást is kezdeményezett a székházak elleni támadások résztvevői ellen. A HDP ugyanis azt közölte, hogy az illetékesek nem válaszoltak telefonhívásaikra, s olyan benyomás keletkezett, mintha a támadók védelmet élveznének, és még bátorítanák is őket. A provokációkat éppen a megfelelő védelmi intézkedések elmaradása tette lehetővé.

Időközben a TAK vállalta a Kayseriben végrehajtott merényletet is, noha a török kormány már az első pillanatban azt állította, hogy „minden PKK-cselekményre vall”. Ezt az ellentmondást Ankara most is egyszerűen azzal oldotta fel, hogy megismételte: a TAK nem a PKK-tól elkülönülő szervezet, hanem csupán nyúlványa a terrorista PKK-nak.

Ám hogy ezt ilyen egyszerűen meg lehet tenni ország-világ előtt, az annak a PKK-nak a súlyos felelőssége, amely alig néhány évvel „a fegyveres harcról a békés politikai küzdelemre való átállás” öcalani programjának meghirdetése után most lassan visszacsúszik a terrorizmus ingoványába. Márpedig ebből – ha valóban bekövetkezik – aligha lehetséges a kilábalás. Hacsak nem választja le magáról az egyre inkább hozzátapadni látszó TAK-ot. A Fehér Palota azonban mindent megtesz, hogy ez így maradjon. Mert így egyértelmű és világos a helyzet, s a propagandában jól kihasználható.

Ám hogy ez így alakult, az a palota lakójának is a felelőssége. Mert sutba dobva minden korábbi elképzelését a délkelet-törökországi fegyveres viszály tárgyalásos rendezéséről, a kurd–török békefolyamat méltó betetőzéséről, most szemlátomást arra törekszik, hogy végleg letörje és megsemmisítse mind a kurd politikai mozgalmat, mind a kurd gerillahadsereget. Ez azonban minden átmeneti siker ellenére megjósolhatóan lehetetlen vállalkozás. Ellenben ezzel a kérlelhetetlenségével és erőfitogtatásával még inkább a terrorizmushoz való visszatérés irányába taszítja a már semmiben sem reménykedő, csalódott és amúgy is szélsőségekre hajló radikális kurd fegyvereseket. És ami még rosszabb, azokat is, akik határozottan más utat szeretnének választani, az erőszakmentesség közös kurd–török útját.

Minden bizonnyal ettől nem sokban különbözik a véleménye egy olyan öreg politikai rókának is, mint amilyen Maszúd Barzani, az iraki kurd autonóm régió elnöke, aki – mint megírtuk – felajánlkozott, hogy segít a törökországi kurd–török békefolyamat felújításában. Felkínálkozása azonban teljesen visszhangtalan maradt – Ankarában és a Kandil-hegyvidéki PKK-főhadiszálláson egyaránt. Pedig mindkét fél egy csónakban evez, és halálosan téved, ha a másik fél kimerítésére és végelgyengülésére játszik. Ezért talán – ha nem is a közeljövőben – mégiscsak értékelni fogják Barzani elnök jelentkezését, és készek lesznek élni is a kínálkozó lehetőséggel….

Flesch István – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here