Flesch István: Egy halálos tévedés, amelyben a Fehér Palota osztozik kurd ellenségeivel

Biztosak lehetünk afelől, hogy törökök és kurdok emlékezetébe örökre mélyen bevésődik 2016. december 10-e és 17-e. Nemcsak az akkor elkövetett két merénylet áldozatainak magas száma miatt: az első során Isztambulban negyvennégyen haltak meg, akik közül 36 rendőrként szolgált, 8 pedig civil volt, 136-an megsérültek. A közép-törökországi Kayseriben végrehajtott öngyilkos merénylet a török hadsereg 14 kiskatonájának és altisztjének életét oltotta ki, több mint ötvenen megsérültek. Kimenőjük volt, városnézésre indultak, talán valamit vásárolni is akartak. S amikor autóbuszuk éppen az egyetem épülete mellett haladt el, egy gépkocsi lassan megközelítette őket – a volánnál a kivédhetetlen öngyilkos pusztítás fanatizált „szakemberével”.

A Törökországban okozott mélységes fájdalom és a széles körű gyász azonban most még valami mással is párosul, ami a tragikus eseményeket kiemeli a szinte már megszokottá váló törökországi robbantások hovatovább végeláthatatlan sorából, és megkülönbözteti az előzőktől: a kurd tettesek vezéreit ugyanis ugyanúgy, mint az általuk megcélzott török áldozatok országának vezetőit egyaránt óhatatlanul is számvetésre kell hogy kényszerítse. Vagy más szóval élve, lelkiismeret-vizsgálatra kell hogy késztesse, ha ugyan ilyesmiről egyáltalán szó lehet – tehát már nem a megszokott ideológiai magyarázkodásra, mentegetőzésre.

Mert Törökország ezekben a napokban immáron ok és okozat drámai és már-már kibogozhatatlan összefonódásának harci terepe lett. Ebben a kiélezett helyzetben szinte már értelmét vesztette az a kérdés, hogy „valamikor melyik fél lőtt először”, s kit terhel a fő felelősség azért, hogy kudarcba fulladt az a kezdetben reményteljes békefolyamat, amelyet a hosszú évek testvérgyilkos török–kurd háborújában végre-valahára közösen indítottak el. Az értelmetlen erőszak már az isztambuli Beşiktaş városrész hasonnevű csapatának Vodafone labdarúgó-arénájánál is pusztított, majd egy héttel később a távoli Kayseri város Erciyes Egyeteménél, ahol nemcsak katonák, hanem mindenben teljesen vétlen diákok is eshettek volna áldozatul.

De felmerül a kérdés, hogy mit várhatott a központi török hatalom és személy szerint Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök azután, hogy a török hadsereg legmagasabb szintre emelt „terrorellenes” hadműveleteinek következtében kurdlakta települések, falvak egész sora hamvadt el, városokat lőttek romhalmazzá Délkelet-Törökországban, s félmillió menekülő vált nyomorult földönfutóvá. Ám megfordítva, mire számíthattak maguk a felkelők azt követően, hogy mindezt a pusztulást tapasztalva feladtak minden önmérsékletet és kíméletet, és eszközeikben nem válogatva mindenütt lecsapnak, ahol csak tudnak és akarnak. Újabban már öngyilkos merénylőként az Iszlám Állam vérgőzös önkénteseihez hasonlóan. Ugyanúgy elvakultságot tanúsítva, mint ahogy politikai vakság jellemzi török ellenfeleiket, akik újabban már egy időben támadnak törökországi kurd földeken, Észak-Irakban és Észak-Szíriában, légierejüket is bevetve. A lényeges különbség azonban az, hogy velük ellentétben a török államfő növekvő népszerűségnek, támogatottságnak örvend. Éppen a velük, a merénylőkkel szemben, a hagyományos „hős török nemzetmentő” szerepében tanúsított keménysége folytán. Ezzel egybecseng az a megállapítás, amely a The Economist című hetilap cikkének már a címében is olvasható: a merényletek kezére játszanak Erdoğannak a hatalomhalmozásban.

Savaş Genç professzor, az isztambuli Fatih Egyetem korábbi tanára szerint a törökországi kurdkérdésben támadt jelenlegi végletes polarizáció, amelyet Erdoğan maga is még inkább elmélyített, igencsak kapóra jön az AKP kormánypártnak. A helyzetet ugyanis az ultranacionalista szavazatok gyűjtésére használja fel, mivel a szélsőséges nacionalisták támogatása elengedhetetlen az „erdoğani elnöki rendszer” bevezetéséről folyó parlamenti vitában. Az államfőnek az a célja, hogy ezzel a rendszerrel meggyökereztethesse egyeduralmát az országban, ahol tavasszal erről népszavazást is terveznek – írja az elismert török belpolitikai szaktekintély.

Genç professzor másfelől felhívja a figyelmet arra, hogy az isztambuli merényletet vállaló TAK és a PKK „szorosan együttműködik, noha nem egészen egyértelmű, hogy mennyire szorosan”. Ő személy szerint úgy véli, hogy ha „civilek ellen terveznek robbantást, akkor a támadás végrehajtását a TAK mindannyiszor magára veszi, mégpedig azzal a céllal, hogy „ne ártson a PKK tekintélyének”.

A Kurdishquestion hírportál úgy tudja, hogy a TAK az utóbbi időben többször is szemére lobbantotta a PKK-nak, hogy „túlságosan humánus, egyben megalkuvó politikát folytat a török állammal szemben”. Ezért ez a szervezet, amelyet feltételezések szerint titkos sejtekbe tömörült korábbi PKK-tagok alkotnak, rászánta magát arra, hogy az ország nyugati részében is pusztító merényleteket hajtson végre….

A „terrorizmus elleni kemény fellépés” állítólagos eredményessége annyira elkapatta, sőt kifejezetten önhitté tette az államfőt, hogy meghirdette az „általános nemzeti mozgósítást minden rendű és rangú terrorszervezet ellen”. Az ankarai kerületi elöljárók 32. találkozóján felszólította a török népet, hogy minden gyanús személyt azonnal jelentsen fel a biztonsági szerveknél, mert minden egyes terrorista ellensége a nyolcvanmillió töröknek. Így érhetik el azt, hogy az állam és a nép már lélegzetvételhez sem engedi jutni a terroristákat, akiknek sorában megnevezte a PKK-t, az Iszlám Államot (ISIS), a szintén régről ismert DHKP-C-t, teljes nevén a Forradalmi Nép Felszabadító Pártja-Arcvonala, valamint a Gülen-féle mozgalmat. A helyzetet egy közelebbről meg nem jelölt „irányító agyközpont meglétével” jellemezte, amely mindennap újabb és újabb ördögi tervekkel áll elő. Ezzel szerinte már sikert értek el Szíriában, Irakban és Líbiában, Törökország azonban meghiúsítja ezeket az elképzeléseket. Ezenközben a jelenlegi helyzetet a Mustafa Kemal pasa által vezetett török nemzeti felszabadító háború körülményeihez, jelentőségéhez hasonlította. Egyes kommentárok szerint Erdoğan azonban adós maradt a nemzeti mozgósítás pontos mibenlétének leírásával, s bevezetésének időpontját sem említette. Ezért némelyek feltételezik, hogy a rendkívüli állapot január végi megszűnte után esetleg kihirdethetik a hadiállapotot…

Sokak számára a mostani merényletek villámfényénél vált világossá, hogy a viaskodók egyfajta szörnyű sorsközösségre vannak kárhoztatva – a nemcsak kölcsönösen egymást, hanem önmagukat is a pusztulás szakadékának szélére taszítók végzetes sorsközösségére. Az előttünk feltáruló véres polgárháborús panoráma tragikus módon nemcsak a szembenállók közös felelősségét mutatja, hanem halálos tévedésüket is, amelyben most keserűen osztozniuk kell: hatalmi megszállottságukban vagy végletes és kiúttalan elkeseredettségükben – bárminek nevezzük is – az egyik oldalon azt képzelték, hogy a kurd gerillamozgalmat felmorzsolhatják folyamatos szárazföldi és légi hadművelet- és tűzcsapás-sorozattal, hegyvidéki partizánvadászattal. A másik oldalon pedig azt tervezték – igaz, nem egészen egységesen, hanem főként különböző szakadárok akcióiból kitetszően –, hogy a török államgépezetet megbéníthatják egymás után gyorsan végrehajtott merényletek és robbantások láncolatával, így kényszerítve ki lényeges engedményeket. Mindez mindkét oldalon merőben céltévesztő, a szándékolt eredményt szembeötlően visszájára, egyenesen ellentétébe fordító taktikának bizonyult, amely borzasztó átokként hullik vissza magukra az ellenfelekre. Főként azonban magára Törökországra. S a világ szemében és a hazai közvélemény egy része előtt is kétségessé teszi fennen hirdetett jelszavaikat – egyfelől a török hazának terroristáktól való végleges megtisztítását, másfelől a kurd nemzet megvédését és felemelését illetően.

Ami az isztambuli gyilkos akció szerzőségét vállaló szervezetet, a PKK-gerillamozgalomról lepattogzott töredékcsoportot, a Kurdisztán Szabad Sólymait (TAK) illeti, a két robbantó – mint a TAK honlapján közölte – tagja volt a „harcban elesett hős Tirej partizánlány halálát megbosszuló rohamosztagnak”.


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here