Felcsillanó remény – valóban megbékél-e most Örményország és Törökország?

            Mint rég elfeledett álom váratlanul felmerülő emléke, úgy hat a mostani örmény–török közeledés. Mert egyszer már történt valami hasonlóan biztató, a semleges Zürich városában, még 2009-ben, de a remény, amely akkor ennek nyomában ébredt, hamarosan csalfának bizonyult. A közelmúltban azonban az egyik erősen érdekelt térségbeli fél, a szomszédos orosz rendezett első ízben találkozót saját fővárosában, s ezen a moszkvain, közvetítő szándékkal, vendégül láthatta a közvetlenül szemben álló felek, Törökország és Örményország különmegbízottjait.

            Két diplomata, az örmény Ruben Rubinján és a török Serdar Kılıç olyan időpontban foglalt helyet egymással szemben a tárgyalóasztalnál, amikor országaiknak már régóta nincs diplomácia kapcsolata, határaik zárva vannak. S Jerevánt és Ankarát elválasztja az Oszmán Birodalom végóráiban halálba küldött törökországi örmények sorsának sötét történelmi árnya. Ám viszonyukat döntően befolyásolta az Azerbajdzsánhoz tartozó, de túlnyomórészt örmények lakta Karabah tartományban a kilencvenes években történt háborús örmény területfoglalás, amelybe Baku soha nem volt hajlandó beletörődni, s amelyet nemzetközileg sem ismertek el, illetve hogy 2020-ban Azerbajdzsán eredményes terület-visszaszerző háborút indított legkorszerűbb török haditechnikai támogatással. Katonai győzelmét főleg török drónok bevetésével vívta ki. Ebben a háborúban becslések szerint hatezer-ötszázan vesztették életüket.

            Ennek a váratlan, rajtaütésszerű betörésnek a folytatását, kiszélesítését Oroszország megakadályozta fegyverszünet kihirdettetésével-kikényszerítésével. S ezután azt is elérte, hogy a konfliktus térségébe 1960 katonából álló határőr alakulatot telepítsen a fegyverszünet ellenőrzésére. Ezzel szemben török katonai erők csak Azerbajdzsán által ellenőrzött területről vehetnek részt e feladat teljesítésében. Úgy fest, hogy a józan belátás végül is mindegyik oldalon felülkerekedett, mert mind a négy fél a lehetséges legtöbb előnyt biztosíthatta magának: Azerbajdzsán, Törökország vérségi-nyelvi rokona és védence, győztesnek nyilváníthatta magát, miközben Oroszország megálljt parancsolt neki, s ezzel megmentette örmény védencét a teljes megaláztatástól. Sőt a jövőben közvetlenül is szavatolhatja biztonságát, mert az eddigi konfliktus területén állomásoztathat fegyveres erőket a tűzszünet ellenőrzésére. Törökország és Oroszország mint térségi béketeremtők kerültek ki a karabahi háborúból, ily módon egymás közti viszonyukat is stabilizálva.

            Jereván és Ankara akkor határozta el, hogy – ez alkalommal orosz térfélen – tárgyalások útján újra megkísérli az akadályok elhárítását az egyszer már reményteljes kezdet után végleg megrekedni látszó közeledésük útjából. A felek igyekeztek valamelyest rögtön javítani is kapcsolatukon. Mindenekelőtt kijelöltek különmegbízottakat a tárgyalásokra. Jereván továbbá tavaly decemberben bejelentette, hogy megszünteti a török árukat sújtó embargóját, amelyet annak idején azért vezetett be, hogy így torolja meg Azerbajdzsán török támogatását a karbahi viszályban. Arról is szó volt, hogy fapados légi járatokat indít az örmény főváros és Isztambul között.

            Ama bizonyos régi kezdetet 2007-ben a véletlen szolgáltatta: a labdarúgó-világbajnokság selejtezőjében sorsolással szembekerült török és örmény válogatott első mérkőzését és a visszavágót Jerevánban, illetve Bursában megtekintette a két államfő. A két ország között titokban puhatolózás indult svájci közvetítéssel. Két évre rá a külügyminiszterek Zürichben ünnepélyesen jegyzőkönyvet írtak alá a jószomszédi kapcsolataik megalapozásáról, s ezen külügyminiszteri szinten képviseltette magát Washington, Moszkva, Franciaország és az EU. Az okmányban előirányozták a diplomáciai viszony felvételét és a határnyitást. Ám fontos kölcsönös engedményeket is tettek: Törökország már nem ragaszkodott ahhoz, hogy a határnyitást megelőzően rendezzék a karabahi viszályt, Örményország pedig elállt attól a követelésétől, hogy előbb Ankara egyértelműen ismerje el népirtásnak az Oszmán Birodalom örmény lakosságával szemben 1915-től kezdve folytatott véres leszámolást, amelynek indokául a konstantinápolyi ifjútörök vezérkar az “örmény muszkavezetés”, vagyis az első világháború alatt a birodalomba betört orosz hadak támogatásának vádját terjesztette.

            Megállapodtak abban is, hogy a gyászos események kivizsgálására ismert történészekből álló nemzetközi bizottságot hoznak létre. Erre az időszakra esik örmény vallási emlékek, templomok törökországi helyreállítása, közöttük a már világörökség részének nyilvánított, 10. századból származó Szent Kereszt-templom restaurálásának befejezése a Van-tó festői Akdamar szigetén, valamint annak bejelentése, hogy a török állam megkezdi a görög, az örmény és a zsidó vallási kisebbségektől 1936-ban rendeleti úton törvénytelenül elkobzott javaik visszaszolgáltatását. Ez a török–örmény közeledési folyamat azonban lassan megfeneklett, a jegyzőkönyvekben foglalt megállapodásokat, amelyeket az örmény diaszpóra és a hazai nacionalisták egyaránt árulásnak, 1915 néven nevezése kérdésében elfoglalt nemzeti álláspont feladásának minősítettek, Jereván végül is nem ratifikálta.

            A Törökországot a mostani új tárgyalásokon képviselő, politológus végzettségű Serdar Kılıç nevének marcona hangzása ellenére (előtagja az oszmán világban hadsereg-főparancsnokot jelentett, utótagjának jelentése ma is szablya, kard) békeszerző diplomataként szolgált, libanoni, japáni és egyesült államokbeli nagykövet volt, s tavaly nevezték ki az Örményországgal való kapcsolatok rendezésére hivatott hatáskörrel különmegbízottnak. Apja a ma ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) ismert Samsun városi képviselője volt. Örmény tárgyalópartnere, Ruben Rubinján, aki örmény, angol és lengyel egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végezve szerzett doktorátust, korábban – akárcsak egykor apja is – a nemzetgyűlés alelnöki tisztét viselte, előzőleg pedig a törvényhozás külügyi bizottságát vezette. Őt is tavaly bízták meg a Törökországgal való kapcsolatok normalizálására irányuló erőfeszítések összehangolásával. Az a körülmény, hogy a felek ilyen tapasztalt, nagy tekintélyű diplomata kiválóságokat küldtek tárgyalni, már önmagában is mutatta, hogy milyen fontosságot tulajdonítanak annak, hogy az évek folyamán a fagypont alá hűlt jéghideg viszonyukban hozzáfoghattak a fagy felolvasztásához, ami kedvezően hathat ki még a Kaukázuson túli tágasabb térség biztonsági helyzetére is.

            A felek első moszkvai érintkezésüket – mint egybehangzó nyilatkozataikból kiviláglik – előremutatónak minősítették. Közleményük szerint másfél órán át alkotó légkörben tanácskoztak, előzetes véleményt cserélve a kapcsolatok párbeszéd útján elérhető normalizálásának folyamatáról. Egyöntetűen szorgalmazták, hogy megbeszéléseiket a kapcsolatok teljes normalizálásának céljával folytassák, anélkül, hogy bármiféle előzetes feltételeket szabnának. Újabb találkozójuk helyét és idejét diplomáciai csatornákon később határozzák meg.

            Az Isztambulban örményül és törökül megjelenő Agos (Barázda) című hetilap idézte Vahan Hunanjánt, az örmény külügyminisztérium sajtószóvivőjét. Szerinte természetes, hogy ez az első találkozó, amelynek Moszkvában Oroszország volt a házigazdája, lényegében csak bemutatkozásnak, ismerkedésnek tekinthető. Egyetlen összejöveteltől ugyanis aligha lehet remélni, hogy máris kézzelfogható eredményeket hozzon, de kétségtelen, hogy most el lehetett indulni a startvonalról – hangoztatta.

            Hírmagyarázók a fagyott viszonyban lehetséges további olvadásként értékelik Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter bejelentését arról, hogy két magas rangú örmény vendéget is várnak a március 11-e és 13-a között megrendezendő Antalyai Diplomácia Fórumra. Egyikük Ararát Mirzoján külügyminiszter, a másik pedig a már ismert Ruben Rubinján tárgyalási különmegbízott.

            Politikai megfigyelők a további török–örmény közeledés lehetőségét elemezve felidézik, hogy mind a mai napig érdemi örmény válasz nélkül maradt, de a nemzetközi hírforgalomban is szinte visszhangtalanul teljesen elsikkadt egy réges-régi török kezdeményezés. Még az “örmények nagy tragédiájának” századik évfordulója előtt történt, hogy Recep Tayyip Erdogan hazája nevében együttérzését nyilvánította az 1915-ös örmény áldozatok leszármazottaival, utódaival. Mégis akadt akkor valaki, mégpedig Ferenc pápa személyében, aki nem akarta elszalasztani az erre a megnyilatkozásra való reagálás lehetőségét. Törökországban 2014 novemberében tett apostoli látogatása után, már hazautaztában a pápai repülőgépen válaszolt az őt kísérő újságírók egyikének, a DHA török hírügynökség vatikáni tudósítójának. Esma Çakır asszony ugyanis szóvá tette, hogy nem hallotta, vajon a szentatya ottléte alatt elhangzott volna bármi is az örményekre vonatkozólag. Mit gondol erről? Ferenc pápa kijelentette, hogy a “török kormány gesztust tett az örmények irányában, Erdogan akkor még miniszterelnökként kifejezte velük való együttérzését. Erről némelyek azt mondták, hogy erőtlen nyilatkozat volt. Nem tudom megítélni, hogy erőtlen volt vagy sem, de mindenképpen kéznyújtás volt” – jelentette ki.

            “Ha én valaki felé így vagy úgy kinyújtom a kezemet, várom, hogy a másik fél mit fog erről mondani nekem. A kormányfő részéről mindenképpen előremutató megnyilvánulás volt” – hangozatta. A pápa egyben szívügyének nyilvánította a török–örmény határ megnyitását, s reményét fejezte ki, hogy a “felek kis gesztusok, apró lépések útján is közeledhetnek egymáshoz”.

            A Vatikánvárosi Állam fejének, egyben római pápának ez a nyolc esztendővel ezelőtti erős reménykedése nyomán mintha most valóban körvonalazódna is ez az említett közeledés. A két szomszéd állam viszonyában felengedni látszik a jég. Ha bekövetkezik közöttük a várva várt valódi olvadás, és feltárulnak zárt kapuk és megnyílnak sorompók, akkor ennek nemcsak a több mint nyolcvanmilliós nagy Törökország és a hárommilliónyi lélekszámú kis Örményország lakossága örvendezhet. Hanem minden bizonnyal egész Európa, amelynek országai e feszült nemzetközi helyzetben bátorító-ösztönző példát látnak majd maguk előtt ebben a földrajzilag kissé távoli békülésben.

Flesch István – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here