Feláldozzák a sajtószabadságot az unió mocskos alkujával

nevtelenVan hasonlóság a magyarországi és a törökországi sajtószabadság helyzete között és sokkoló, ahogy a Népszabadságot bezárták egy uniós tagállamban.

Ezt Can Dündar, a török Cumhuriyet újság korábbi főszerkesztője mondta az Euronews-nak.

Dündart 2015-ben vették őrizetbe, miután lapja fotókat közölt arról, hogy a török titkosszolgálat fegyvereket szállít a szíriai felkelőknek.

A férfi ellen ezután vádat emeltek és Recep Tayyip Erdogan elnök személyesen is komoly következményeket ígért neki a leleplezés miatt.

92 napnyi őrizet után 2016 februárjában helyezték szabadlábra.

Nemsokkal később Dündart egy bírósági épület előtt megpróbálták lelőni.

A merényletet felesége akardályozta meg.

Az újságíró azóta Németországban él, de továbbra is bírálja a törökországi elnyomást.

Can Dündar Strasbbourgban, az Európai Parlamentben tartott sajtótájékoztatót, ahol arról beszélt, hogy hazájában jelenleg 130 újságíró van börtönben és 150 újságot zártak be a sikertelen katonai puccs után.

Riporterünk ezután kérdezte az újságírót.

Zsíros Sándor, Euronews: – Dündar úr, hogyan látja a törökországi
sajtószabadság helyzetét és mit tehet ebben az ügyben az Európai Unió?

 A cikk folytatása


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here