Fél lábbal Nyugaton – Törökország – Kikerül-e Ankara a NATO-ból az orosz üzlet miatt?

Recep Tayyip Erdoğan török elnök ezúttal nem blöffölt. A szerződés szerint két hete leszállt egy hatalmas orosz szállítógép a fővároshoz közel fekvő Mürted katonai légitámaszponton, amelyből kigördült az Sz–400-as légvédelmi rakétarendszer első eleme. Azóta naponta érkeznek gépek Oroszországból, gyomrukban a szükséges haditechnikával. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek az Észak-atlanti Szövetség Szervezete, a NATO egészére nézve.

Vajon mit lép az Egyesült Államok erre? Az első válasz már megszületett: e hónap végéig az F–35-ös amerikai vadászrepülőgép programjában tevékenykedő török pilótáknak, kutatóknak, mérnököknek el kell hagyniuk az Egyesült Államok területét. Ankara lemondhat arról a dédelgetett szándékáról, hogy a világ legkorszerűbb gépéből magáénak tudhat vagy százat. Azonnal bejelentkezett Moszkva, és felajánlotta Ankarának, hogy az amerikaiak elállása esetén vegye meg az orosz csúcskategóriás repülőt, a Szu–35-öst, amely számos adatában jobb, mint tengerentúli társa, igaz, elektronikában nem éri el az ötödik generációs szintet. Na, ezzel Törökország bizonyosan betenne saját NATO-tagságának! Putyin mindenesetre ugrásra kész, hogy betöltse a megüresedett helyet.

Féltett F–35-ös

Miért okoz ilyen nagy bajt az orosz légvédelmi rendszer, amely megjelenik egy NATO-tagállam fegyverarzenáljában? Máshol, elsősorban a kelet-európai országok fegyverzetében is vannak orosz, sőt még szovjet gyártmányú eszközök is. De az Sz–400-as rakétavédelmi rendszert nem lehet összevetni egy Kalasnyikovval vagy egy páncélozott személyszállító járművel. Az fejlett rendszer, éppen olyan repülőgépektől védi meg birtokosát, mint az F–35-ös, azaz a legmodernebb fegyverektől. Készen áll a rossz szándékkal közeledő robotrepülőgépek, vadászbombázók, drónok, de ballisztikus rakéták leszedésére is.

A NATO megítélése szerint jelenleg a fő ellenség Oroszország. Elképzelhetetlen, hogy az orosz katonai kiképzők, akik már száz török katonát felkészítettek az Sz–400-as fegyver használatára, valamilyen úton-módon hozzájussanak az eddig féltett kincsként őrzött F–35-ös technikai adataihoz, főbb összetevőihez, elektronikai felépítéséhez. Az oroszok kezébe kerülne az egyik legveszélyesebb amerikai támadó eszköz leírása. A több száz milliárd dolláros fejlesztések megsemmisítését nem akarta Donald Trump elnök, ezért tett keresztbe a vadászgép török eladásának. Amerika eddig csak a legbizalmasabb szövetségeseinek – mintegy tíz országnak – engedélyezte azt, hogy vegyenek az F–35-ösből.

Folytatás

Forrás: magyarnemzet.hu


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here