Elszigeteltségből kitörő hatalom: Törökország

            Egyszerre két török ellenzéki újság is vezető helyen idézte Jens Stoltenberg Törökországot méltató szavait. A Cumhuriyet (Köztársaság) és a Sözcü (Szóvivő, Szószóló) egybehangzóan kiemelte, hogy a NATO-főtitkár az NBC Meet the Press című műsorában közvetlenül Vlagyimir Putyin orosz elnök éles hangú bírálata után dicséretben részesítette a Boszporusz-parti szövetségest, amiért határozott diplomáciai erőfeszítéseket tesz a béke helyreállításáért, s közvetít Oroszország és Ukrajna között.

            Erre a közvetítői szerepre mintha predesztinálva is lenne ez a soft power, azaz „szelíd, nyugodt, de erős hatalmú” Törökország – írta Yaşar Aydın török születésű hamburgi német egyetemi tanár, publicista. A Der Freitag című baloldali, rendszerkritikus és a brit The Guardiannal együttműködő berlini hetilap hasábjain megállapítja, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök az országa regionális hatalmi helyzetéből fakadó lehetőséget ügyesen ki is használja az ukrajnai háborúban való közvetítésre. Ezért is mondhatta különös szófordulattal Sigmar Gabriel, a szociáldemokraták volt külügyminisztere, hogy „merjünk több Törökországot”, vagyis hogy bízzunk e szerepében több feladatot Ankarára. Annál is inkább, mivel eddig is sikerült már neki egy asztalhoz ültetni a harcban álló két ország külügyminiszterét. E feladatra való alkalmasságát annak ellenére is bizonyította, hogy akadályozza orosz hadihajók kijutását a Fekete-tengerről, Bayraktar TB2-es típusú drónokat szállít Ukrajnának, és soha nem ismerte el a Krím orosz bekebelezését. Megszavazta továbbá az Ukrajna orosz katonai elözönlését elítélő március 2-i ENSZ-határozatot, s így a nyugati államok oldalára állt. Mindamellett Ankara nem szakítja el a Moszkvával való tárgyalások fonalát, elutasítja az európai uniós szankciókat, légterét nyitva tartja orosz utasszállító repülőgépek számára, nem utolsósorban pedig jó személyes kapcsolatokat ápol Vlagyimir Putyinnal. Hol vannak már azok az idők, amikor a szíriai polgárháború idején heves nemzetközi bírálat zúdult rá, amiért fölöttébb ambivalens magatartást tanúsított az Iszlám Állam terroristáival szemben.

            Sigmar Gabriel elsősorban geopolitikai megfontolásokból tört lándzsát a Törökország irányában folytatandó megfelelő és alkalmas politika mellett. Az ország ugyanis éppen a jelen pillanatban bontakozik ki a közel-keleti térségbeli elszigeteltségéből. Ilyen hátrányos helyzetbe azért került, mert nyilvánvalóvá váltak erős hegemóniatörekvései, és még inkább zavarólag hatott nacionalista retorikája. Mindezek következtében megszakadtak a Szíriával és Egyiptommal való diplomáciai kapcsolatai, szétzilálódott viszonya Izraellel, az EU-hoz való kacsolódása a menekültegyezményre korlátozódott, továbbá feszültsége támadt Németországgal. Mindezeken felül a Földközi-tenger keleti medencéjében szembetalálta magát azzal az összefogással, amely az energiakiaknázás céljából jött létre Görögország, Ciprus, Izrael, Jordánia és Egyiptom részvételével. Líbiában pedig viszály támadt az egymagában lévő Törökország és az Egyesült Arab Emírségek, Oroszország és Franciaország között.

            Ám az ukrajnai háború e tekintetben is fordulatot hozott, s Ankarában a konfliktus kitörése óta egymásnak adják a kilincset a legkülönbözőbb oldalról érkező kormányfők, hogy Erdoğan elnökkel megvitassák a háborús cselekmények leállításának széles skálájú lehetőségeit. Ennek során normalizálódtak a kapcsolatai az emírségekkel, valamint Egyiptommal és Szaúd-Arábiával, Jichák Hercog izraeli elnök pedig márciusi látogatása alkalmával megerősítette országa együttműködési szándékát, ugyanígy Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő is. Ennek megfelelően Törökország, Görögország és Franciaország közös akcióról egyeztetnek az ostromlott Mariupol lakosainak megmentése végett.

            Így aztán Törökországnak – „szelíd hatalmi erejének” ügyes bevetése nyomán – sikerült keresett tárgyalópartnerré válnia. Jóllehet rá van utalva az orosz földgázra és turistákra, fekete-tengeri flottájával „erőteljesen domborított” az orosz hajóhaddal szemben, emellett Szíriában és Líbiában katonailag ellensúlyozta az orosz befolyást. A Karabahért vívott 2020-as őszi háborúban pilóta nélküli török gépek segítették győzelemre Azerbajdzsánt Örményországgal szemben. Ez egyben lehetővé tette, hogy a Törökországot Azerbajdzsánnal és Közép-Ázsiával összekötő Zangezur-folyosó révén immáron a Kaszpi-tengerből származó földgáz számára Oroszországot megkerülő alternatív útvonal vezethet Európába.   

            Azáltal továbbá, hogy az USA kilépett a Kelet-Mediterráneum Földgáz Fórumának nemzetközi szervezetéből, amelyet egykor Ciprus, Egyiptom, Franciaország, Görögország, Izrael, Jordánia és Palesztina alapított, összeomlott egy esetlegesen Törökország ellen irányuló „energiaszövetség”. Most viszont a fontossági sorrendben élre került egy olyan csővezeték terve, amely izraeli földgázt juttatna Európába Törökországon keresztül. Ez Németország számára eshetőséget teremtene energiapartnerség megalapozására azzal a céllal, hogy izraeli és Kaszpi-tengeri földgázzal csökkenthesse a Oroszországtól való függést.

            Yaşar Aydın professzor cikkében egyértelműen kimondja: Németország számára biztonságpolitikai szempontból minden korábbinál kevésbé nélkülözhető ez a regionális tekintéllyé felzárkózott Törökország, amely Oroszországgal megtalálja a közös nyelvet, tompítja viszont a befolyását olyan feltörekvő hatalmaknak, mint amilyen Szaúd-Arábia és Irán.

            Mindamellett úgy látja, hogy Törökország hiányt szenved olyan belső reformokban, amelyek szükségesek lennének a szorosabb együttműködéshez. Ankarának „demokráciafordulatot” kellene végrehajtania, és a jogállamiságot összhangba hozni az EU alapelveivel. Mert csak így lehet leszerelni azokat a bírálókat, akik akadályozzák Berlin Ankarához való közeledését. Ilyen körülmények között Berlinnek kritikus-pragmatikus Törökország-politikát kell folytatnia, amely nem „értékkötelmekre” összpontosít, hanem számot vet az ország megváltozott geopolitikai helyzetével és biztonsági érdekeivel.

            Ennek a törekvésnek csak árthat, ha szinte kizárólag az EU-integrációt tartanák szem előtt. Törökország nemzeti érdekei, függőségei és hangulatai túl sajátságosak ahhoz, hogy összhangba lehessen hozni nagyon szigorú európai orientációval. Ez az állam nem tud és nem fog leszakadni Oroszországról. Ehhez túl erős az energiafüggősége, túlságosan csábító a különleges kapcsolatok által megőrizhetőnek vélt külpolitikai szuverenitása, és a török cégeket nagy haszonnal kecsegtetik Oroszországban az infrastrukturális és építési beruházások. Ezen túlmenően Törökországban oroszbarátság tapasztalható: egy 2021-ből származó reprezentatív felmérés szerint a megkérdezettek több mint 28 százaléka tartotta szükségesnek az Oroszországgal való együttműködést. Az Egyesült Államokkal 31,4 százalék. Ugyanakkor az EU mit sem vesztett vonzerejéből, 59,3 százalék mondta magát érdekeltnek a török belépésben.

            Az egyik vezető német újságíró, Jakob Augstein által kiadott és szerkesztett Der Freitag írásának professzor szerzője azzal a megállapítással fejezi be eszmefuttatását, hogy Törökország akkor is képes lesz megőrizni külpolitikai autonómiáját, ha a jövőben EU-barát irányvonalat követ. Még kormányváltozás esetén is így lenne. A lap kiadójáról fontos tudni, hogy a német és a nemzetközi újságírás nagy alakjának, Rudolf Augstein Der Spiegel-alapítónak a fia, akinek örökösként változatlanul részesedése van a milliós példányszámú hírmagazinban is.

            Törökország erősödő nemzetközi tekintélyével, regionális hatalmi szerepével kapcsolatban feltűnést keltett a török államelnökségi kommunikációs igazgatóság vezetőjének nyilatkozata, amely szerint Törökországot nem lehet arra kényszeríteni, hogy válasszon Oroszország és Ukrajna között. A németországi születésű Fahrettin Altun egyetemi tanár, médiakutató és ismert újságíró, aki a szintén egyetemi kutató feleségével, Fatmanurral együtt közel áll Recep Tayyip Erdoğan elnök családjához, kifejtette: országa fontos stabilizációs tényező a Fekete-tenger térségében, és a béke helyreállításához való őszinte és realista hozzáállásával egyként élvezi Oroszország és Ukrajna bizalmát. Erdoğan a konfliktus első napjától kezdve fáradozik tűzszünet kieszközlésén, többször is érintkezésbe lépve Putyin és Zelenszkij elnökökkel. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzet megköveteli, hogy a Nyugat vizsgálja felül Törökországgal való viszonyának természetét. Ezt azzal indokolta, hogy az ukrajnai háború következményei kihatnak az egész világra, természetesen Törökországra is.

            Ám Bülent Mumay isztambuli újságíró egy török közmondással igyekszik érzékeltetni, hogy Putyin ukrajnai hadjárata mennyire szorult helyzetbe hozta a legfelső török vezetést. „Két mecset között mellőzni az imádságot” – megközelítőleg pontos fordításban így hangzik a közmondás, amely a publicista szerint arra a személyre illik rá, aki cselekvőképtelenné válik, mert nem tudja eldönteni, kinek az oldalára álljon. Az újságíró ezt Erdoğan orosz spárgagyakorlata című cikkében az egyensúlyozó politikai tornamutatványt bemutató török elnökre vonatkoztatja.

            Türkmen Terzi ellenzéki újságíró szerint „Erdoğanra egyenesen a hatalomvesztők sorsa” várna, ha meggyengülne Putyin rendszere. 

            A The New York Times széles kitekintésű elemzése szerint viszont a világnépességnek több mint felét képviselő országok kormányai elutasítják, hogy pártját fogják valamelyik félnek az ukrajnai háborúban. Ennek következtében a hidegháborús győztes Egyesült Államok még egynémely hagyományos szövetségesének körében sem számíthat arra a támogatásra, hogy fennhangon elítéljék Oroszország katonai támadását egy független és demokratikus nemzet ellen. A befolyásos amerikai napilap ezt annak tudja be, hogy a Nyugattal szembeni bizalmatlanságot még fokozta is a NATO vezette líbiai beavatkozás 2011-ben, valamint Irak amerikai lerohanása 2003-ban.

            Recep Tayyip Erdoğan ezenközben erőt és önbizalmat sugárzó beszédben köszöntötte az élő adásban közvetített Kék Haza haditengerészeti gyakorlat részvevőit. „A három tenger körülölelte Törökországnak nem egyszerűen célja, hanem egyenesen kötelessége, hogy ütőképes haditengerészetet fejlesszen ki – jelentette ki a Hürriyet beszámolója szerint. Új hadihajók, tengeralattjárók és fegyverrendszerek szolgálatba állításával folyamatosan arra törekszünk, hogy térségünk legerősebb országává váljunk” – hangoztatta. Kiemelte továbbá, hogy a válságövezetekben a török haditengerészet a védelmi feladatok ellátása mellett a hullámok között sorsukra hagyott menekültek százezreinek mentették meg az életét. „Ezekkel a műveletekkel kivívtuk az egész világ elismerését” – mondotta.

            A köztársaság elnöke mély tisztelettel adózott a török fegyveres erők minden egyes tagjának, kijelentve: „jelenlegi biztonságunk legmegbízhatóbb záloga katonáink jelenléte, akik a halállal dacolva mindenkor teljesítik kötelességüket, a hős iszlám hitharcos, a diadalmas gázi szellemében.”

            Az államfő kihasználta az alkalmat arra is, hogy gratuláljon a Kék Haza gyakorlat keretében éppen eredményes terrorellenes bevetésen is részt vevő haditengerészeti, szárazföldi és légi erőknek, valamint csendőr alakulatoknak is. A török védelmi minisztérium bejelentése szerint áprilisnak e napjaiban indították el a „Karomszorítás” fedőnevű hadműveletet Észak-Irak Metina, Zap és Avasin-Basyan térségében a PKK-lázadók ottani rejtekhelyeinek felszámolására. Az akció a korábbi „Tigriskarom” és „Saskarom” tisztogató hadműveletek folytatásának tekintendő. A PKK hírügynöksége szintén tudósított a támadásról, saját állítólagos harctéri sikereit kidomborítva.

            De az ukrajnai háború, illetve a béke helyreállítására irányuló török diplomáciai tevékenység eseményei sem szoríthatják tejesen a háttérbe a belpolitikai híreket. Már csak azért sem, mert legkésőbb jövő év júniusáig Törökországnak köztársasági elnököt és nemzetgyűlést kell választania. Ötmillió fiatal, a választópolgároknak mintegy tizede először járul az urnákhoz. A közöttük végzett reprezentatív felmérések azt mutatják, hogy elégedetlenek hazájuk állapotával, és alapvető változásokat óhajtanának. Az ankarai Hacettepe Egyetem által a Konrad Adenauer Alapítvány megbízásából végzett közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a 15 és 24 év közöttiek 63 százaléka nem látja reménykeltőnek Törökország jövőjét, 35 százalékuk teljesen reményvesztettnek mondotta magát, 72 százalékuk pedig, ha tehetné, el is hagyná országát. A mérést a 81 tartomány közül 28-ban folytatták 3243 fiatal kikérdezésével.

            A választásokig azonban még sok idő van. Egy teljes hosszú esztendő, ami alatt Ukrajnában a fronton, a nemzetközi életben és a súlyos inflációtól megviselt Törökországban is még sok minden történhet. A török fiatalok e korcsoportjának hozzáállása mindenesetre elgondolkodtató. Elvégre ők akár el is dönthetik a választásokat.

Flesch István – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here