Egy veszélyes ötlet utóélete – Érdemes-e szíriai támadást kiprovokálni Szulejmán sah sírjánál?

suleyman_sahA Fehér Ház és a Török Köztársaság kormánya egyidejűleg olyan állításokat cáfolt, amelyeknek a tartalma – ha beigazolódik – politikilag mindkettőjükre nézve egyaránt fölöttébb kellemetlenné, erkölcsileg tekintve pedig egyenesen letaglózóvá válhatott volna. Ezért érthető, hogy az Egyesült Államok és szoros NATO-szövetségese, amelyet egyébiránt Washingtonból gyakran bírálnak “jogállami és sajtószabadságbeli fogyatékosságaiért”, gyorsan egyeztetett és mindent tagadott.

A szóban forgó állítások egy brit irodalmi folyóiratban, a London Review of Books című könyvszemlében láttak napvilágot, és Seymour Hersh amerikai publicista cikkében találhatók. A Pulitzer-díjas veterán újságíró az igazság elkötelezettjeként évek hosszú sora óta igyekszik bátran leleplezni nemzetközi bűncselekményeket, szövevényes, nehezen bizonyítható, sötét politikai üzelmeket.

A díjat a nagy tekintélyű nyomozó riporter és külföldi tudósító még 1970-ben kapta, amiért a világ elé tárta, hogy egy amerikai katonai alakulat 1968 márciusában a vietnami My Lai faluban lemészárolt több száz fegyvertelen földművest.

A vezető török napilapok címoldalára a napokban Hershnek az az általa bizonyítottnak vélt tézise került, hogy a török kormány keze benne volt abban a sok halálos áldozattal járó mérgesgáz-támadásban, amelyet 2013. augusztus 21-én Damaszkusz szíriai főváros Kelet-Guta nevű negyedében hajtottak végre a szíriai rezsim ellen küzdő erők. Törökország erre állítólag azzal a hátsó szándékkal ösztönözte a lázadókat, hogy ily módon szolgáltathassanak indokot az Egyesült Államoknak Szíria megtámadására. Az amerikai publicista erre vonatkozólag nevének említése nélkül idézett egy volt amerikai hírszerző tisztségviselőt, aki neki kijelentette: “Ma már tudjuk, hogy olyan rejtett akcióról volt szó, amelyet Erdoğan emberei ötlöttek ki, hogy átlökjék Obama elnököt a “vörös vonalon”. Vagyis hogy az elnök beválthassa azt a fenyegetését, hogy hadműletet indít, ha a szír kormány erői harci gázt vetnek be, vagyis ezzel átlépik az elnök által megszabott “vörös vonalat”. A kegyetlen bűncselekmény elkövetőit tehát nem Bassár el-Aszad elnök zsoldosai között, a szíriai hadsereg soraiban kellett volna keresni, hanem az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezet el-Nuszra Front nevű “fiókintézményében”. E kormányellenes szélsőséges “arcvonal” embereit a cikk szerint Törökország látta el a gáztámadáshoz szükséges “hadianyaggal”, s hasonlóképpen Ankara képezte ki a “bevetési fegyveszakértőket”.

Hersh szerint az Egyesült Államok az utolsó pillanatban azért állt el a Szíria ellen tervezett katonai csapástól, mert több amerikai hírszerző szervezet jelentette, hogy nem Bessár el-Aszad elnök a “tettes”, hanem azok a felkelők, akik mögött Törökország áll. Az MI6 brit felderítő szervezet a Kelet-Gutából vett gázmintákat összehasonlította a szíriai kormány fegyvertárában fellelhető vegyi harceszközökkel, s megállapította, hogy a gáz nem onnan való. Két nappal a tervezett katonai csapás előtt az elnök kongresszusi jóváhagyásért folyamodott, majd az előirányzott kongresszusi meghallgatásokra való tekintettel az akciót először elhalasztották, végül pedig lefújták, miután Obama elfogadta Aszad Oroszország által közvetített ajánlatát arról, hogy felszámolja vegyi fegyverkészletét.

Hersh előadásában az amerikai kormány számos nyomós bizonyítékot gyűjtött arra vonatkozólag, hogy a vegyi fegyvert Törökország szolgáltatta a felkelőknek, s Ankara volt egyúttal a “kiképző” is. Mindezt mégsem tárták a nyilvánosság elé, mert tartottak a közlés “félelmetes következményeitől a szoros szövetséges különleges esetében.”

Az amerikai és a török kormány között már 2012 elején létrejött egy titkos megállapodás arról, hogy Törökország – Szaúd-Arábia és Katar mellett – szintén anyagi segélyforrásokat biztosít a Líbiából Szíriába irányuló fegyverszállításokhoz. A fegyverek Kadhafi egykori arzenáljából származtak, eljuttatásukat a CIA és a MI6 szavatolta. Noha kiderült, Washington soha nem ismerte el, hogy közreműködött a CIA által “patkányösvénynek” elnevezett titkos útvonal beüzemelésében, amelyen fegyvert és lőszert áramoltattak a szíriai lázadóknak Törökországon és a szíriai határon át. A bengázi amerikai konzulátus ellen végrehajtott fegyveres rajtaütés után azonban, amelynek során életét vesztette a nagykövet és három másik alkalmazott, Washinton váratlanul felfüggesztette a CIA közreműködését a fegyverszállításban. A “patkányösvényen” azonban folytatódott a szállítás. “Az Egyesült Államok már képtelen volt ellenőrizni, hogy a törökök mit továbbítanak szíriai dzsihádistáknak” – idéz Hersh egy másik volt hírszerzőt, aki szerint ezután csupán néhány héten belül legalább negyven kézi légvédelmi rakétavető került a szíriai lázadók kezébe. A lázadók lelőttek egy szíriai teherhelikoptert. Az Obama-kormány határozottan ellenezte, hogy a “szíriai ellenzéket” ilyen rakétákkal lássák el, mivel attól tartott, hogy ha a fegyver terroristák kezébe kerül, lelőhetnek vele utasszállító repülőgépeket is. Az amerikai titkos programokat már nem tudta ellenőrizni az Egyesült Államok. 2012 végére az “amerikai hírszerző közösség arra a felismerésre jutott, hogy a felkelők vesztésre állnak. Erdoğan – írja Hersh a volt hírszerzőt idézve – “le volt lombozódva”, úgy érezte, hogy cserbenhagyták. Elvégre az ő pénzéről volt szó, és a CIA-akció leállítását árulásnak fogta fel.

Az amerikai hírszerzés 2013 tavaszán megtudta, hogy a török kormány közvetlenül együttműködik az el-Nuszra Fronttal és annak szövetségeseivel. A cél: vegyi hadviselés képességének kifejlesztése. Az együttműködés a török Nemzeti Hírszerző Szervezet (MIT) és a katonai rendszerű rendfenntartó alakulat, a török csendőrség útján ment végbe. A MIT a politikai kapcsolatot tartotta a lázadókkal, a csendőrség pedig a katonai logisztikáért, valamint a helyszíni tanácsadásért és a kiképzésért felelt, beleértve a vegyi háborúra való felkészítést is. Akkor olybá tűnt, hogy Törökország szerepe kulcsfontosságú, a török kormányfő tudta, hogyha a dzsihádistáktól megvonja a támogatást, akkor vége ügyüknek.

Abban reménykedett, hogy kipattantanak majd egy olyan eseményt, amely arra kényszeríti az Egyesült Államokat, hogy cselekedjék a “vörös vonal” átlépése miatt. Külsőleg nem látszott semmiféle nézetkülönbség közöttük. 2013. május 13-án Erdoğan és Obama találkozott a Fehér Házban, s az utána megtartott sajtóértekezletén az amerikai elnök kijelentette: egyetértettek abban, hogy Aszadnak “mennie kell.” Amikor megkérdezték tőle, úgy látja-e, hogy Szíria átlépte-e a “vörös vonalat”, azt válaszolta, hogy ugyan van bizonyíték ilyen fegyverek használatára, de még be kell szereznünk jobban körvonalazható értesüléseket arra vonatkozólag, hogy pontosan mi is történik ott. A “vörös vonal” tehát még érintetlen volt. A látogatás alkalmából a török vendégek tiszteletére adott munkaebéden a török kormányfő szinte másról sem ejtett szót, mint arról, hogy Szíria már átlépte a “vörös vonalat”, s ezért panaszkodott amiatt, hogy Obama habozik bármit tenni. Erdoğan próbálta bevonni a tárgyalásba Hakan Fidan titkosszolgálati főnököt is, az ő hűséges támogatóját és a kormány ellen harcoló szíriai radikálisok lelkes pártfogóját.

De valahányszor Fidan beszélni kezdett, Obama a szavába vágott, mondván, ezt már tudjuk. Ekkor Erdoğan kétségbeesetten közbeszólt: “De hát a maga vörös vonalát már átlépték!!” – mint az elhangzottakat szó szerint felidéző egyik forrás Hershnek mesélte – “És az ördögbe is, mit tett erre Erdoğan? Az ujjával figyelmeztette az elnököt – itt, a Fehér Házban!” Obama viszont Fidanra mutatva azt mondta: “Mi meg tudjuk, hogy maguk miben mesterkednek a radikálisokkal Szíriában.”

Az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője csak azt erősítette meg, hogy erre az ebédre valóban sor került, fényképet is bemutatott róla, de részletekbe nem kívánt belemenni.

Hersh szerint a törökörszági helyhatósági választások előtt a YouTube-ra kihelyezett egyik felvétel, amelyet állítólag a török nemzetbiztonsági tanács ülésén készítettek, jól mutatja Törökországnak azt a szándékát, hogy céljainak elérése végett manipulálja a szíriai eseményeket. Megvitattak például egy olyan titkos katonai vállalkozást, amellyel igazolhatnák, hogy a török haderő miért lenne kénytelen behatolni Szíriába. A fedett akció Szulejmán sah sírjával lenne összefüggésben, amely Aleppó városának közelében található, s amelynek környékét 1921-ben átengedték Törökországnak, amikor Szíria még az ottani francia népszövetségi mandátumterület részét alkotta. A sah nagyapja volt I. Oszmánnak, akit az Oszmán Birodalom megalapítójaként ma is széles körű tisztelet övez. Az egyik iszlámista lázadó csoport azzal fenyegetőzött, hogy lerombolja a síremléket, mivel bálványimádás megnyilvánulását látja benne, mire az Erdoğan-kormány nyilvánosan azt válaszolta, hogy keményen visszavág, ha bármi módon megrongálják az emlékművet. A kiszivárogtatott beszélgetés során valaki, feltételezhetően Fidan, egy provokáció előidézésének lehetőségét említi. Szó szerint ez hallható: “Parancsnokom! (Erdoğan)! Nézze, ha szükség van valamilyen igazolásra, az meglesz. Egyszerűen átküldöm négy emberemet a másik oldalra, s utasítom őket, hogy lőjenek ki nyolc rakétát a sír körüli üres térségre. Ez nem probléma, indokot mindig lehet találni.”

A kormány annyit elismert, hogy a nemzetbiztonsági tanács valóban ülést tartott a Szíriából leselkedő veszélyekkel kapcsolatban. A felvételt azonban szerinte megbabrálták. Ezután lezárták a YouTube-ot.

Bülent Arınç török miniszterelnök-helyettes “elejétől végéig hazugságnak és rágalomnak” nevezte Seymour Hersh cikkét, az újságíró ama állítását, hogy Ankara állt a Szíriában végrehajtott vegyi támadás mögött. Erdoğan helyettese a török külügyminisztérium ilyen értelmű nyilatkozatát olvasta fel a sajtó előtt, hozzáfűzve, hogy az amerikai újságíró jelentését kizárólag olyan “információkra és mendemondákra alapozta, amelyeknek nem nevezi meg a forrását. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője pedig cáfolatában hangsúlyozta, hogy egyes-egyedül az Aszad-rezsim felelős az augusztus 21-én végrehajtott támadásért. Eziránt semmi kétség – mondta.

A Hürriyet című nagy példányszámú liberális lap címében hírül adta, hogy a “Pulitzer-díjas újságíró súlyos váddal illeti Törökországot. Az ellenzéki-baloldali Radikal címe szerint pedig az Egyesült Államok nyilatkozatot adott ki azzal az állítással kapcsolatban, hogy Törökország segítette a szarin gázos támadást”.

A török kormányhoz közel álló újságok viszont éles támadást intéztek nemcsak Seymour Hersh, hanem a londoni könyvszemlében megjelent cikkének bármiképpen hitelt adó török újságok ellen is.

A kormányoldal egyik legharcosabb szócsöve, a Yeni Akit (Új Szövetség) az alábbi címmel jelentkezett: “Cionista-párhuzamos állami közös hadművelet a török Nemzeti Hírszerző Szervezet (MIT) ellen.” Mint a szerző ebben kifejti, a cionista Izrael és a párhuzamos állam (értsd: Gülen vallástanító mozgalma) legújabb játszmája arra irányul, hogy a MIT nyakába varrják azt a szíriai tömegmészárlást, amelynek során meggyilkoltak több ezer embert, közöttük gyermekeket. Most folyik a ködösítés azon kollaboránsok részéről, akik elfogadják a zsidó születésű újságíró gyenge lábakon álló állításait. “Az egész világot vírusként fertőző cionista lobby, valamint a vele együtt akciózó párhuzamos banda tagjai összefognak, hogy a MIT-re kenjék a Kelet-Guta damaszkuszi elővárosban végrehajtott támadást” – véli az isztambuli lap cikkében İskender Özel, aki ezzel kapcsolatban nem mulasztja el hozzáfűzni, hogy mindebben közreműködik Izrael, a Moszad, a párhuzamos állam és a velük kéz a kézben haladó törökországi baloldali kollaboránsok is.

E sorok írója azért idéz hosszabban egy ilyen hangvételű cikkből, mert az ilyesmit általában elkerülik a nyugati lapok tudósítói. Márpedig az ilyesfajta stílus bemutatása is szükséges ahhoz, hogy ezzel is érzékeltethessük a kiélezett törökországi belpolitikai helyzetet, e kettéhasadt társadalom állapotát. İskender Özel azzal folytatja, hogy a a török miniszterelnököt is gyanúba keverő Seymour Hersh “lengyel–litván eredetű zsidó családban jött világra”. Majd rámutat arra, hogy a gülenista-baloldali lapok a Fehér Ház cáfolata ellenére olyan főcímeket adtak a Hersh cikkét bemutató írásaiknak, mintha hitelesnek vennék az amerikai újságíró álításait. Egyik bemutatott példája az általa a “baloldali-gülenista szolidaritás termékeként” jellemzett Karşı (Szembenállás) című lap szalagcíme: “A támadás mögött Erdoğan.” Az Aydınlık “Erdoğan keze benne volt a gáztámadásban”, a Bugün pedig “Törökországnak alapos fejfájást okoznak ezek a sokkoló állítások” címmel jelent meg.

A török kormányt támogató másik fontos napilap, a Yeni Şafak (Új Hajnal) “Hersh megrendelésre írta cikkét” címmel számol be az amerikai publicista írásáról. A lap meg is nevezi az általa vélt “megrendelőket”: az Egyesült Államokban működő zsidó lobbyt, amellyel az újságíró szoros kapcsolatot tart fenn, s amely a török kormánylap szerint szponzorálja is a londoni könyvszemlét, amelyben Hersh cikke megjelent…

Flesch István – Turkinfo

id.flesch.istvan@me.com

2014. április 10.


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here