Egeresi Zoltán: Törökország újraszabná nagyhatalmi kapcsolatait

Kép forrása: www.pikrepo.com

A gazdasági kilábalás érdekében melegítette fel gófagyos kapcsolatát Törökország az Európai Unióval, de közben Recep Tayyip Erdogan elnök Joe Biden telefonhvíására is vár, hogy kiderüljön, mi az új amerikai adminisztráció terve a térségben – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa.

EU–Törökország csúcstalálkozót tartottak április elején, a kapcsolatok felfrissítése mindkét fél érdeke – emlékeztetett Egeresi Zoltán. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa felidézte, hogy az Európai Unió erős jelzést küldött Törökországnak, hogy számol vele mint egyfajta partnerrel, ha hajlandó az utóbbi hónapok, az utóbbi évek vitáit kezelni, a különböző európai uniós tagállamoknak a területi szuverenitását nem kérdőjelezi meg, illetve hajlandó kooperálni elsősorban a menekültügyi kérdésben. Ebben az esetben az Európai Unió hajlandó akár újratárgyalni és bővíteni, mélyíteni a jelenleg hatályban lévő vámuniót, illetve más eszközökkel is próbál javítani majd a Törökország és EU közötti együttműködést. Ellenben, ha nem kooperál Törökország, akkor további kritikákra, illetve akár válaszlépésekre is számolhat.

“Ez egy nagyon régóta változó, elhidegülő viszony – mondta a Törökország-kutató. – A 2000-es évek legelején, amikor Recep Tayyip Erdogan hatalomra került, akkor nagy erőkkel beleállt abba, hogy az európai uniós tagságot elnyerje Törökország. Ez összpárti konszenzust is jelentett. A török lakosság jelentős része is ezt akarta, és 2005-ben elkezdődtek a csatlakozási tárgyalások, de a lendületük nagyon gyorsan megakadt, mert nem sikerült rendezni a ciprusi újraegyesítés kérdését. Ciprus 2006-tól elkezdte befagyasztani a vonatkozó csatlakozási tárgyalási fejezeteket, és nagyjából a fele mind a mai napig be is van fagyasztva. Az Európai Uniónak a támogatottsága is csökkent Törökországban, a megítélése is változott, egyfajta csatlakozási fáradtság lett úrrá a lakosságon.”

A viszony megromlott, a menekültügyi válság 2016 márciusában azonban kényszerű kooperációt hozott létre az Európai Unió és Törökország között, ez nagyon fontos lépés volt, de a kapcsolatba ez sem tudott új lendületet vinni, sőt, az utóbbi években romlott a viszony a szakértő szerint. “Alapvetően az, hogy Törökország ehhez a klubhoz csatlakozzon, most már nincsen napirenden,noha hivatalosan zajlanak a csatlakozási tárgyalások” – tette hozzá.

Ugyanakkor Törökországnak is szüksége lenne az EU-ra, elsősorban mert a török gazdaság válságban van, a turizmus hatalmas veszteséget szenvedett el, de Egeresi Zoltán szerint rengeteg területen vannak problémáik, ráadásul Törökországot a pandémia nem egy nagyon prosperáló időszakban érte el, elvileg 2020-ban kezdett volna talpra állni a gazdasága. “Ezt a helyzetet próbálná a török államfő részben azzal kezelni, hogy a külpolitikára, a külpolitikai diskurzusra, diplomáciai manőverekre igyekszik nagyobb hangsúlyt tenni, és ebben a kapcsolatok újraindítása az Európai Unióval mindenféleképpen nagy eredmény lenne” – mondta.

Folytatás

Forrás: infostart.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here