Ada Kaleh

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Hajdani – írtam, mert az Orsovától három kilométerre fekvő szigetet 1971-ben mesterségesen elsüllyesztették. Az akkori Jugoszlávia és Románia határán ugyanis az idő tájt adták át a Vaskapu vízi erőművet, és a Duna vízszintje 33 méterrel megemelkedett. Tíz és fél hektárnyi területet nyelt el a víz, és annak idején került hullámsírba az Ada Kaleh sziget is.

Kosztolányi szerint „a sziget (általában) gazdag, harmonikus és boldog”. Ada Kaleh is az volt valamikor. Az egykori paradicsomban jázmin, rózsa, sokféle érett gyümölcs és égetett cukor illata szállt. A keskeny utcán bazárok, édességboltok, kocsmák és török kávéházak követték egymást. Utóbbiból dohány és homokban főtt kávé illata vonzotta a látogatót.

De kit érdekel egy halott sziget ma? Miért írok róla? Mert a magyar történelemhez kötődik! Az 1848–49-es szabadságharc leverése után besúgók százai (magyar jellegzetesség?) serénykedtek azon, hogy elfogják a menekülőket. A Törökországba tartó magyarokról írta egyikük 1849. augusztus 25-én, egyenesen Ferenc József császárnak címezve a sorait: „Kossuth a társaival együtt nagyon felszerelt bárkán, amelyen körülbelül negyvenen ültek, elindult a Dunán Vidin felé. Ada Kaleh pasája segítette, akihez sehogy se tudtam bejutni.

A bárka 24-én reggel 4 órakor indult el Ada Kaleh várából, de én csónak híján nem tudtam követni.” Filmbe illő a jelenet, ahogy a kormányzó a pirkadatban a bárkába lép. Mi van nála, mit visz magával? Kik a társai? Nincs a kérdésekre egyértelmű felelet. Csak elképzelni tudjuk a menekülés perceit, mondatait, félelmeit. Viszont ismerjük a pasa, a sziget fő katonai és közigazgatási vezetőjének a nevét, aki a menekülteket segítette: Bego Musztafának hívták.

Az 1900-as évek elején hunyt el. Élete végéig állította, hogy ő vitte át bárkáján a menekülő kormányzót és társait szabad földre. Ha Ada Kaleh ma létezne, talán emléktábla hirdetné augusztus 24-ét. De a mi Margit-szigetünkhöz hasonló, négy–ötszáz méter széles és 1,7 kilométer hosszú Ada Kaleh már csak a legendákban él. Fényképek, levelezőlapok, feljegyzések őrzik az emlékét. A gát megépítésekor azt ígérték, az erőd katakombáit, a mecsetet, a bazársort, a pasa házát, a temető emlékeit a Turnu Severin közelében lévő, jellegtelen Simian-szigetre költöztetik, de néhány muzulmán sír és a vár egyes részeinek kivételével nem tartották be az ígéretet. A mesebeli keleti hangulat elveszett örökre.

A vízi erőmű megépítése sok tragédiát szült, és nem érdekelte a szigetlakókat a nagyvonalúan felajánlott török útlevél sem, amely kiváltságnak számított abban az időben. Ada Kaleh törökök lakta sziget volt, de többször volt osztrák kézben. 1913 májusában Krassó-Szörény vármegye főispánja hadi lobogó alatt áthajózott a szigetre, és a császári-királyi közös kormány képviseletében magyar közigazgatás alá vonta. Ez volt Magyarország utolsó területi gyarapodása a világháború kitörése előtt.

Az ember keserű pillanataiban arra gondol: minden mulandó. Csak idő kérdése. Néhány évtized vagy néhány évszázad, egyre megy. Eltűnünk majd egy szép napon, ahogy eltűnt az Ada Kaleh sziget is. Nem tudom, hány év telik bele, de kifutunk az időből, semmi kétség. Vajda János így fogalmazott: „Ami él, mind elmúló. / Csak maga a mulandóság / Az az örökkévaló.” De akit megérint a mulandóság szele, rájön, hogy milyen csodálatos dolog élni.

Forrás: magyarhirlap.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here