A katonai junta, amiről csak néhány éve mernek beszélni a törökök

Kép forrása: www.piqsels.com

A hidegháború egyik kevésbé ismert fejezete az éppen 40 éve lezajlott törökországi katonai puccs, mely az ország egyik legsötétebb korszakát zárta le, ugyanakkor a puccsot követő, három évig tartó katonai junta legalább olyan véres és kegyetlen volt, mint a káosz, aminek pontot tett a végére.

1970 és 1980 között összesen tizenkét kormánya volt Törökországnak, a legrövidebb mindösszesen harminc napig állt fenn, a leghosszabb pedig két évig. Az 1973-as olajválság nyomán, az öbölmenti arab államok kőolaj embargója miatt nem csak a nyugaton, de Törökországban is komoly üzemanyaghiány lépett fel, ami olyan szinten ártott a török gazdaságnak, hogy 1974-re az infláció elérte az évi 29%-ot. A török hadsereg ugyanakkor ebben az évben bevonult Ciprusra, ami komoly felháborodást váltott ki a nemzetközi közösségben belül, amiért a nyugati országok újabb szankciókkal sújtották a már amúgy is komoly válsággal küszködő török gazdaságot. A pár havonta cserélődő kormányok nem tudtak érdemi megoldást találni a gazdasági válságra, a helyzet pedig tökéletes táptalaja volt a radikalizmusnak, mind a jobb-, mind a baloldalon.
A radikalizálódás évtizede

A nacionalista-iszlamista – mint például az ultranacionalista és militarista Szürke Farkasok – és a baloldali csoportosulások között állandósultak a fegyveres összetűzések, leszámolások. 1977 május elsején – máig ismeretlen tettesek – tüzet nyitottak az ünneplő dolgozókra Isztambul ikonikus Taksim terén, a támadásban harmincnégy ember halt meg, és több mint százan megsérültek. 1978. december 19-én pedig az ország déli részén található Kahramanmaras tartományban támadtak rá az alevi vallási kisebbség tagjaira szunnita radikálisok, a zavargások egy egész hétig tartottak, több mint száz ember vesztette benne életét, és közel kétszázan megsérültek.

A több tucat politikai leszámolásból a legfontosabb talán Abdi İpekçi baloldali újságíró meggyilkolása. İpekçi egy nappal meggyilkolása előtt Bülent Ecevit miniszterelnökkel találkozott, akit arra próbált rávenni, hogy kezdjen tárgyalásokba az ellenzékkel annak érdekében, hogy minél hamarabb legyen vége a politikai leszámolásoknak. A tettes Ali Ağca a Szürke Farkasok tagja volt. Hat hónappal azután, hogy – a gyilkosság miatt – lecsukták, megszökött a börtönből és Bulgáriába menekült, innen pedig már mint hithű kommunista, hamis útlevelekkel és a bolgár titkosszolgálat támogatásával ment tovább Olaszországba, ahol 1980. május 13-án merényletet kísérelt meg II. János Pál pápa ellen. Ağca, a nacionalistából lett kommunista története jól mutatja, milyen mértékű radikalizálódás ment végbe a török társadalomban ezekben az években.

Az erősödő radikális iszlám egyre inkább aggasztotta a hadsereget. 1980. július 30-án a Knesszet Izrael fővárosává nyilvánította Jeruzsálemet, erre válaszul augusztus 30-án Törökország megszakította diplomáciai kapcsolatait a zsidó állammal, ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy lecsitítsa a kedélyeket. Szeptember 6-án Konyában – az ország legvallásosabb városában – nagyszabású tüntetést szervezett az ellenzéki, iszlamista MSP (Nemzeti Megmentés Pártja), ennek ekkor még Recep Tayyip Erdoğan, Törökország mai elnöke is tagja volt. A rendezvényen közel százezer ember jelent meg, az indulatok pedig hamar eluralkodtak a tömegen, és rövid időn belül olyan szlogeneket kezdtek skandálni mint: „alkotmányunk a Korán” , „egy kalifa – egy állam” és „saria vagy halál”.
A hadsereg akcióba lép

A hadseregnél betelt a pohár. A botrányos tüntetés után öt nappal, szeptember 12-e éjjel Kenan Evren tábornok vezetésével átvették az irányítást. Még ekkor éjjel elfogták a mérsékelt nacionalista Süleyman Demirel miniszterelnököt, Bülent Ecevitet, a balközép CHP elnökét és Necmettin Erbakant, az iszlamista MSP elnökét. Evren tábornok ugyanis attól tartott, ha csak az iszlamistákat mozdítja el a politikából, azzal túlságosan is megerősödnének a különböző baloldali mozgalmak, a puccsot követő tisztogatás ezért minden politikai oldalt érintett.

Atatürk komolyan tartott attól, hogy halála után az ország vezetése az iszlamisták kezébe kerül majd, éppen ezért a hadsereget hozzá hű szekuláris tisztekkel töltette fel, és felruházta azzal a joggal, hogy avatkozhassanak be amennyiben az ország szekuláris berendezkedése veszélyben kerül. Egy török városi legenda szerint a katonai iskolák felvételijében egészen a ‘90-es évekig szerepelt az a kérdés, ami így hangozott: ha Atatürk és Mohamed próféta egyszerre esik a tengerbe melyiket mentenéd ki?

A helyes válasz Atatürk volt, így akartak biztosak lenni abban, hogy a jelentkező megfelelően szekuláris-e.

A katonai junta az összes létező pártot betiltotta, még a CHP-t is, amit még maga Kemal Atatürk alapított. Az ország egész területén szükségállapotot rendeltek el, és a hadsereg bele is kezdett a tisztogatásba. Összesen hatszázötvenezer embert vettek őrizetbe, az ügyészség hétezer emberre kért halálbüntetést, ebből azonban csak ötven lett végrehajtva. A kivégzettek között közel ugyanannyi volt a baloldali, mint a jobboldali, legtöbbjüket terrortámadások miatt ítélték el. A legnagyobb felháborodást Erdal Eren egyetemista kivégzése váltotta ki, akit egy katona meggyilkolásával vádoltak. A gyilkosságot nem tudták teljesen rábizonyítani, sőt életkora sem volt biztos, papírjai szerint ugyan tizenkilenc éves volt, ugyanakkor ismerősei és a pert végigkövetők szerint pár évvel fiatalabb lehetett, a bíróság azonban nem hagyta jóvá a kérelmeket, hogy csontjai megvizsgálásával állapítsák meg korát.

Folytatás

Forrás: merce.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here