Flesch István: Miként válhatott egy atlétatrikó politikai vita tárgyává legfelsőbb török politikai szinten

            Bizony lehangoló a Törökországból érkező politikai hírek legtöbbje, s csak nagyon keveseket deríthet jókedvre. Végképp nem azokat, akik külföldiként is szívükön viselik e nagy nemzet sorsát, mivel közel érzik magukat hozzá, s aggódva szemlélik a riasztó eseményeket e majd nyolcvanmilliós lélekszámú országban. Bizton közéjük sorolhatók a törökbarát magyarok. Közismert, hogy törökök és magyarok egymás iránt hagyományosan rokonszenvet éreznek. De ezen túlmenően a magyar törökbarátok – bármi történik is – mindenkor számon fogják tartani hosszú közös múltunk örök emlékezetre méltó legfényesebb felvillanásait: szabadságharcos menekültjeink befogadását az oszmán szultánok alatt a 18. és 19. században. Nemkülönben azt, hogy zsidó „faji” származásuk miatt üldözött magyarok menedékre leltek a 20. századi Török Köztársaságban.

            Most mégis történt valami, aminek láttán-hallatán – voltaképpen halálosan komoly politikai jellege ellenére is – az ember még a záporozó rossz hírek közepette sem őrizheti meg teljesen komolyságát. Nevetésre azért persze így sem fakadhat, de talán egy kínos mosolyt azért kénytelen lesz elnyomni. Ez is azt bizonyítja, hogy ebben a nagyon nehéz helyzetben, nyomasztó belső és külső feszültség közepette, némely rövid pillanatra még Törökországban is következhet borúra valamicske derű.

            Valakit valami miatt ugyanis a legmagasabb közjogi méltóság egy semmiségért sértő módon talált jellemezni, majd az illetőnek erre adott gyors és méltó válasza után két napilap olvasói elé tárta a párját ritkító eset különös részleteit.

            A dolog úgy kezdődött, hogy Selahattin Sönmez, a Hürriyet (Szabadság) című nagy példányszámú napilap fotóriportere fényképalbumot állított össze azokból a felvételeiből, amelyeken megörökítette a széles hazai és külföldi nyilvánosság előtt „igazságmenetként” ismert gyalogtúrát. Ezt az Ankarától Isztambulig tartó több száz kilométeres vándorlást a Köztársasági Néppárt, a CHP szervezte azzal a céllal, hogy általános népi összefogás erejével léphessen fel a török társadalmi, politikai és parlamenti életet mindinkább gúzsba kötő hatalmi önkénnyel, a lépten-nyomon mindenütt naponta megnyilvánuló önkényeskedéssel szemben. Az Állítsuk helyre a jog és az igazság uralmát! jelszavával menetelők élén a hetvenéves Kemal Kılıçdaroğlu pártelnök haladt. A fotóalbum címoldalán is az ellenzéki politikus látható. Vakító fehér ingben, fehér sapkában és sötét nadrágban, amint egy Igazságot! feliratú kerek táblával menetel.

            Az előszót is ő írta a kötethez, amely az alábbi címmel látott napvilágot: Akik menetelés közben követeltek igazságot – az igazságmenet története képekben. Nos, ezt a hosszú gyaloglást többen, sok helyütt fényképezték, közöttük a görög Kosztasz Cironisz is, Selahattin Sönmez azonban a kötetébe a korábban nem közölt képeket gyűjtötte egybe. S ezzel aratott oly nagy sikert, illetve keltett feltűnést. Sőt kifejezett bosszúságot is okozott bizonyos uralkodó politikai körökben. A felvett személyek – „közemberek”, politikusok, parlamenti képviselők, nők, férfiak – a maguk természetes, szinte családias, otthoni közegében, környezetében láthatók. De mindenképpen „maguk között” erdőszélen, lombsátor alatt, fülig betakarózva vagy nyílt terepen, ahol éppen a fáradtságtól ledőltek vagy lerogytak. Máshol zuhogó esőben, összefogózva menetelve, vagy ima, alvás, esetleg falatozás közben. Az egyik kinagyított felvételen egy csúnyán feltört meztelen talp éktelenkedik…

            A baloldali Cumhuriyet (Köztársaság), amelyet egykor éppúgy Atatürk alapított, miként a Köztársasági Néppártot (Cumhuriyet Halk Partisi), és amely utóbbihoz közel állónak számít, válogatást közölt e képekből. Ezekből több megjelent a közösségi médiában is, reklámot támasztva az albumnak, és sokszorosára növelve a hatásos publicitást.

            A legnépszerűbb képek egyike lakókocsijában jóízű ebéd közben „neglizsében” mutatja az asztalnál Kemal Kılıçdaroğlu pártvezért, leánya, Zeynep asszony társaságában. Egy másik képen az elnök ágyán ülve éppen sportcipője fűzőjét köti meg. Mellette, a lakókocsi padlatán valóságos kis cipőgyűjtemény is látható. Aztán Kılıçdaroğlu atlétatrikójára éppen felvesz egy frissen vasalt, patyolatfehér inget. Szintén említésre méltó az a fénykép, amelyen – immáron az igazságmenet célállomásáról, Isztambulból hazatérőben – a  CHP-elnök a Bolu-hegység Köroğlu parkjának üdülőövezetében egy kerti széken megpihenve gyönyörködik a lélegzetelállító kilátásban, párhuzamos hegykoszorúk lenyűgöző látványában.

            Az ember azt hitte volna, hogy ezzel a téma, mivel kellőképpen kimerítették, le is került a napirendről. Nem így történt, s hogy ne is így történjék, és hogy szenzáció bombája robbanjon, arról nem kisebb személyiség gondoskodott, mint maga Recep Tayyip Erdoğan államfő. Keményen, mondhatnánk úgy is, hogy durván megtámadta a CHP elnökét. Mégpedig oly módon és olyan indokkal, amire senki nem számíthatott: a kerületi elöljárók, a muhtárok 39. összejövetelén, akik a jövőben már a házasulandó párok összeadásában is illetékesek lesznek, az NTV tévétársaság jelentése szerint nagy hangon kifogásolta, hogy Kemal Kılıçdaroğlu „egy szál atlétatrikóban pózolt a sajtónak”. Cselekedte pedig ezt az „úgynevezett igazságmenet” alkalmával. A Cumhuriyet szó szerint fel is jegyezte az elhangzott elnöki szavakat:

            „Valaki úgymond az igazságért menetel Ankarától Isztambulig. Időről időre elüldögél lakókocsijában, s ott atlétatrikóban eszeget. Ma egy újság szalagcímében azt olvastam, hogy ez az állampolgár így meg úgy cselekszik. Hát én megmondom, hogy ez sértés az én polgártársaimmal szemben. Mert ha az én egyik polgártársam még egy politikai pártnak, sőt a legnagyobb ellenzéki pártnak is vezetője, akkor nem mondhatja csak úgy egy újságírónak, hogy komám, gyere csak, csinálj egy fényképet rólam. Aztán pedig nem kérkedhet azzal, hogy én vagyok Atatürk pártjának a vezetője. Hát láttátok-e valaha, hogy Atatürk hozzá hasonlóan atlétatrikóban ebédel, és erről fényképet készíttet magáról?” – tette fel a szónoki kérdést a kormányzó AKP vezére, a Török Köztársaság elnöke. Majd még hozzáfűzte: „Ezek tragikomikus felvételek.”

            A Cumhuriyet szerkesztőségének maradék tagjai azonban, amelynek kollektíváját az idézett szónok a közelmúltban a legkülönbözőbb vádak alapján szinte megtizedeltette, s amelynek számos újságírója börtönben ül, vagy perére vár szabadlábon, mások pedig már korábban számkivetésbe menekültek, hogy megelőzzék letartóztatásukat, átláttak a szitán. S tudatában annak, hogy ez az elnöki kifakadás közvetve a nagy hagyományú lapjuk által képviselt köztársasági szellemiség ellen is irányul, nem is hagyták magukat. Mi az, hogy „tragikomikus felvételek” az ellenzék atlétatrikóban ebédelő vezéréről? Igaz, hogy Atatürk soha nem hagyta magát lefényképezni atlétatrikószerű egyrészes, akkoriban divatos fürdőruhában? Tessék, itt a cáfolat: a Cumhuriyet fényképeket közölt a tengerparton nyaraló Atatürkről evezés közben – atlétatrikóban, valamint másokkal együtt a parton állva fürdőruhában. Igaz, „atlétatrikóban ebédelős” felvétel nem akadt.

            Maga Kemal Kılıçdaroğlu sem maradt adós a válasszal. Mint hangoztatta, ez egy családi kép volt, nem pedig egy pártvezért bemutató felvétel. Különben is, „miközben én az igazságról beszélek, addig Erdoğan atlétatrikót emleget. Hát ez a különbség közöttünk..” Megszólalt a Hürriyet fotóriportere, Selahattin Sönmez is, s elmondta az „atlétatrikós felvétel” történetét.

            „Mindenképpen meg akartam örökíteni az igazságmeneten részt vevő Kemal Kılıçdaroğlut – elevenítette fel az esetet. Ez irányú kérésemet a pártelnök közvetlen környezete egyik tagjának közvetítésével juttattam el hozzá. Bele is egyezett, de kikötötte, hogy a képeket csak a könyvben használhatom fel. A menet már Isztambul közelében járt, amikor július 7-én, 12.30-kor behívtak a lakókocsiba. Amikor beléptem, Kemal Kılıçdaroğlu éppen ebédelt leányával, Zeyneppel. A pártelnökön atlétatrikó volt. Az asztalra pillantva láttam, hogy búzakásás és rizses-paradicsomos piláfot fogyasztanak zöldbabbal, padlizsánnal és joghurttal. Néhány kép erejéig gyorsan le is kaptam őket. Miután felállt az asztaltól, Kılıçdaroğlu fehér ingbe bújt, majd leült, és felvette sportcipőjét. Mindez teljes csendben zajlott, fényképezés közben egy szót sem váltottunk. Három perc múlva távoztam is, és délután folytatódott a menetelés.”

            Ám alighanem sokan sejtik, hogy mindez korántsem csak egyszerűen vihar egy pohár vízben. Sokkal többről, sokkal súlyosabb ügyről és nagyon határozott elnöki szándékról van itt szó. Az atlétatrikó emlegetése csak hajánál fogva előrángatott ürügy volt a CHP elnökének lejáratására. És ez is csak az egyik ilyen próbálkozás más hasonló kísérletek mellett Kılıçdaroğlu lehetetlenné tételére. Mert volt ennél sokkal körmönfontabb és egyben veszélyesebb is. Nem sokkal ezelőtt ugyanis az államfő azzal vádolta meg az ellenzéki vezetőt, hogy ő sem ártatlan saját volt helyettese, Enis Berberoğlu bűnügyében, akit a „független” török bíróságon kémkedés vádjával nem kevesebb mint 25 év szabadságvesztésre ítéltek. Esetében bizonyítottnak tekintették, hogy olyan okmányokat játszott kezére a Cumhuriyet szerkesztőségének, amelyek leleplezni voltak hivatottak, hogy a török hírszerzés kamionokban fegyvereket csempésztetett át a határon Bassár el-Aszad elnök megdöntésére törekvő szír lázadóknak.

            Erdoğannak ez a célozgatása, vagyis hogy az ország legnagyobb ellenzéki pártjának vezére is „kémügybe keveredett”, s ezért emiatt perbe fogottak vagy akár börtönlakók sorsára is juthat, döbbenetet keltett nemcsak török politikai körökben, hanem az ország határain túl is. Kiváltképp baljóslatúan csengett a török államfő gyanúsítgatása egy olyan időpontban, amikor terrorizmus támogatásának vádjával már huzamosabb ideje amúgy is rács mögött várhatja büntetőperének megkezdését Selahattin Demirtaş, aki elnöke a kurdok alkotmányos egyenjogúsításáért és önkormányzatiságuk elismertetéséért küzdő Népek Demokratikus Pártjának, a HDP-nek. Ezek után nagyon is érthető a Hürriyetnek az a megjegyzése, hogyha tényleg letartóztatnák Kılıçdaroğlut, akkor igencsak nehéz lenne azzal a magyarázattal kísérletezgetni, hogy itt csupán „független török bíróságok” döntéséről van szó.

            Erdoğan azonban visszahőkölt saját fenyegetőzésének nem várt kedvezőtlen hazai és nemzetközi hatásától, esetleges következményeitől, s Jordániába való elutazása előtt a repülőtéren kijelentette: ilyesmivel nem is érdemes foglalkozni. Kılıçdaroğlu csak kelleti magát, pipiskedik, hogy magára vonja a közfigyelmet. Valamire készül ugyan, „de az én napirendemen lefogása nem szerepel” – mondta.

            Lehet, hogy az elnök a CHP-nek arra az „igazságkongresszusára” gondolt, amelyet most majdnem közvetlenül az „igazságmenet” után tartottak, s amely szintén jelzi az első számú ellenzéki erő kitartását és elszántságát az ankarai Fehér Palota hatalmaskodásával szemben.

            De Recep Tayyip Erdoğan is elszánt, sőt mindenre elszánt pártvezér és államfő, aki hatalmának megszilárdítását a 2019. évi általános és elnökválasztáson győzelemmel szeretné betetőzni és véglegesíteni. Mindent ennek a célnak rendel alá. Ezért akarja addigra teljesen térdre kényszeríteni parlamenti és a törvényhozáson kívüli ellenzékét, ezért a vádak, vádaskodások, letartóztatások, „terroristák” elleni perek, a kurd fegyveres mozgalom felmorzsolására irányuló hadműveletek, a katonai készülődés és fenyegetés a török–szíriai határon túli kurd népvédelmi alakulatok, a YPG-milícia megfélemlítése céljából.

            És már teljes erővel folyik is a ráhangolás és mozgósítás a kormányzó Igazságosság és Fejlődés Pártja, az AKP tagsága körében. Mintegy a pártalapítás évfordulós ünnepségeinek részeként ülésezett az AKP központi döntéshozó és végrehajtó testülete, az MKYK. Ezen az ülésen a 16 évvel ezelőtti induláson oly népszerű és tömegeket magával ragadó pártalapító, újra pártvezér és egyben köztársasági elnök lelket akart önteni a pártbázisába, amelyen meglátása szerint helyenként és időnként már a csüggedés jelei mutatkoznak. Ha nem is ezekkel a szavakkal, de lényegében azt mondta, hogy „ha nem kapjátok össze magatokat, akkor megérhetjük, hogy legközelebb jól rákoppintanak az orrunkra”.


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here