Flesch István: Igazi hős volt-e a „sivatag oroszlánja”? – örmény árnyak a homokbuckák felett

Törökországban eközben a Fahreddin pasa személyének, a Medinát védelmező oszmán katonatiszt emlékének védelme valóságos nemzeti üggyé vált, országos felbuzdulást keltve, főleg az egyetemeken. A felsőfokú tanintézményekben sok helyütt ifjúsági gyűléseket tartottak, amelyeken a résztvevők – Fahreddin kinagyított fényképét magasra tartva – visszautasították az oszmán pasát külföldről ért vádakat. A Milliyet című napilap és az AA állami hírügynökség összeállítása szerint ilyen diákgyűlésekre került sor a kelet-törökországi Muş, a nyugati Bursa, az északi Sinop, valamint az Ankarától északkelere fekvő Çankırı felsőoktatási intézményében. A keleti Sivas tartománybeli Ulaşban szemináriumot tartottak a hős pasáról, Erzurumban pedig iszlámtörténeti kiállításon emlékeztek meg róla. Kidomborították mély vallásosságát, azt, hogy Medinában a legnehezebb körülmények között is rendszeresen látogatta a Próféta sírját. Mindenütt a hazafias helytállás hősi példájaként említették.

            E rendezvényeken néhol felolvasták a pasa katonáihoz intézett, írásban fennmaradt buzdító szavait és a megadást elutasító eskü szövegét is. A Muş városi egyetemen a tanulóifjúság képviselője beszédét így fejezte be: „Áldott legyen ez a dicső katona, akinek szíve telve volt Medina és az iszlám iránti mély szeretettel, odaadással. Kérjük Istenünket, hogy örökre védelmezze meg Medinát, Mekkát és Jeruzsálemet.” A Fahreddin emlékének szentelt ünnepségek közös istendicsérettel, a tekdir, az Allahu ekber!, vagyis az Allah a legnagyobb! kezdetű ima elmondásával, illetve Korán-szúrák recitálásával értek véget.

            Társadalmi szervezetek is felemelték szavukat. A türkmén és arab nomád törzsek szövetségének alelnöke, Dr. Ömer Dede kijelentette, hogy bin Zajed sejk Fahreddint becsmérlő kijelentése kizárólag az iszlám ellenségeinek játszik a kezére. Más célt nem szolgálhat. Különben is „miközben Fahreddin pasa Medinát, a szent várost védelmezte, a sejk ősei ügynökként eladták lelküket az angoloknak”.

            A híres történész, Dr. İlber Ortaylı professzor szerint, aki korábban a Topkapı-palota múzeumának igazgatója is volt, az abu-dzabi bin Zajed sejk nagyon elvetette a sulykot azzal a megalapozatlan vádaskodásával, hogy Fahreddin pasa „tolvaj” volt, amikor a Medinában veszélyeztetett muzulmán szent relikviákat kimentette a városból, és vasúton Konstantinápolyba, vagyis Isztambulba küldte. Sajnos vannak emberek, akik vajmi keveset értenek a történelemhez, a földrajzhoz, és nem értékelik a hazafiságot sem. Ez az arab miniszter is ilyen tiszteletlen, tudatlan és rögeszmés – mondta a tekintélyes egyetemi tanár. A relikviákat a Topkapı Sarayı szent ereklyék részlegében helyezték el. Itt nem lopott tárgyakat őriztek – emlékeztetett.

            „Fahreddin pasa Medina ostroma idején tanúsított helytállásával a hősiesség ritka példáját mutatta” – jelentette ki a professzor, aki a napokban Erdoğan kezéből vehette át a kulturális-művészeti életben szerzett érdemeiért odaítélt Elnöki Nagydíjat. Dr. İlber Ortaylı azonban egyáltalán nem szemléli kritikátlanul az országa belpolitikáját. A sztálini önkény elől elmenekült krími tatárok sarja nagyon is szókimondó. Legutóbb azzal keltett feltűnést, hogy erős kételyeinek adott hangot a törökországi elnöki rendszer bevezetésének helyességét illetően. És még egy fontos állásfoglalás egy másik szakembertől:

            „Bin Zajed sejk állítása nem több közönséges rágalomnál. Ha ugyanis Fahreddin pasa akkoriban nem tanúsít odaadó hűséget nemzete és hite iránt, és a szent ereklyéket ezernyi viszontagság és nehézség közepette nem küldi el Isztambulba, akkor ezeket a kincseket a Topkapı Sarayı helyett napjainkban a British Museumban és más európai múzeumokban látnánk kiállítva” – mondta Mustafa İsen, a török nagy nemzetgyűlés kulturális értékek kutatására alakult bizottságának elnöke a Milliyetnek nyilatkozva.

            Ám ha csak abból indulunk ki, amit fentebb számos forrásból idéztünk, akkor az olvasóban érthetően olyan benyomás keletkezhet, hogy Ömer Faheddin Türkkan pasa jellemét egész pályafutása alatt kizárólag katonai hősiesség és megingathatatlan oszmán-török hazafiság határozta meg, amely mindenkor párosult megvesztegethetetlen muzulmán hitbéli hűséggel és végsőkig kitartó bajtársiassággal is. Ha azonban csak ebből a látószögből szemlélnénk a pasa történelmi alakját – mint ahogy ezt a mai Törökországban sokan teszik – , akkor hagynánk, hogy a „sivatag oroszlánja” múltjának némely részletét örökre betemethesse a sivatag homokja. És elsősorban nem is az Arábiai-félsziget homoktengere. Hanem a mezopotámiai sivatagé, ahol az első világháború idején az Eufrátesz és a Hábur-folyók találkozásánál elterülő Deir-ez-Zór város környékén teljesedett be oly sok ezer üldözött örmény nő, gyermek és aggastyán kegyetlen sorsa. Napjainkban ez a helység sokszor előfordult hadijelentésekben, szíriai kurd harcosok szabadították fel az úgynevezett Iszlám Állam vallási fanatikusainak rémuralma alól.

De mi köze az örményekhez Fahreddin pasának? Az, amit a török Vikipedi röviden megemlít ugyan, de amit most, a pasa körüli vita idején ismertetett életrajzában máshol, akár némely tekintélyes, nagy példányszámú napilapokban sem lehetett mindenütt olvasni. Ezeket az alább következő sorokat a török sajtóban több helyütt kihagyták akkor is, ha egyébként a Vikipedi-cikk több más részét átvették. Íme az „érzékeny” rész: a pasának állomáshelyein „ugyanúgy illetékességi hatáskörébe tartozott az áthelyezésnek (tehcir) alávetett örmények letelepítése, mint Urfa, Zeytun (ma Süleymanlı), Musadağı és Haçin (ma törökül Saimbeyli) örmény felkelőinek leverése”. Az akkor hivatalosan használt oszmán-török tehcir szó – mint később kiderült – a gyakorlatban elhurcolást, deportálást takart. Sőt – mint Ayşe Hür, az ismert és tekintélyes történésznő a Marmara Yerelhaber hírportálon megjelent írásában megállapította – a tehcir kifejezett mészárlásokat is jelentett.

            Mindaz, ami ezeken a tájakon történt – némely esetben német katonatisztek bűnös közreműködésével is –, pontosan dokumentált az Oszmán Birodalom szövetségese, a Német Császárság konzuljainak és protestáns vallási személyiségeinek megrendültséget tükröző jelentéseiben. Ezeket azonban akkor a „szövetségesi hűség” jegyében Berlin, Theobald von Bethmann-Hollweg kancellár nem engedte nyilvánosságra hozni. Walter Rössler aleppói császári konzul több táviratában azzal vádolta a „több okmányban már korábban is megemlített Fahreddin pasát, Aleppó katonai parancsnokát és a 4. hadsereg vezető tisztjét, hogy saját kezdeményezésére a legkeményebben és legirgalmatlanabbul hajtatja végre az örmények száműzésére vonatkozó kormányutasítást”. A konzul szerint mindez egyre egyértelműbb és világosabb előtte – mint 1915 júliusában feladott táviratában jelezte.

            A pasa a 12. hadtest élén 1915 júliusától augusztusig Musza Dagh és a környező falvak védőinek ellenállását igyekezett megtörni, akiknek Franz Werfel állított örök emléket 1933-ban megjelent regényében. A pasa aztán Urfa ellen fordult, s ennek a városnak a nehéz ostromához kénytelen volt német „szakértők tüzérségi segítségét” is igénybe venni. Később állítólag halálosan megfenyegetett egy városvezetőt, mert nemcsak gyűlést hívott össze, hogy tiltakozzék az örményekkel való kegyetlenkedések ellen, hanem más emberséges török muzulmánokhoz hasonlóan ő is üldözött örmény keresztényeket fogadott és bújtatott a szigorú tiltó parancsok ellenére.

            Tovább nem részletezzük. Még csak annyit, hogy a török Vikipedi megemlíti ezt is: miközben a pasa Máltán hadifogságát töltötte, a megszálló antanthatalmak Isztambulban haditörvényszéket rendeztettek be az ifjútörök vezetők által elkövetett háborús bűnök (közöttük az örmények elleni bűncselekmények) elkövetőinek megbüntetésére. A bíróság, amelynek élére a kurd Nemrut Mustafa pasát állították, halálra ítélte Fahreddint. Az ankarai kormány azonban – mint már írtuk – kimentette. Nem kívánjuk minősíteni az idegen katonai megszállás alatt működő bíróság ítéleteit.

            A tényeket azonban káros elhallgatni, mint ahogy ez a török médiában – a török Vikipedi-cikk ellenére – a pasa halálos ítéletével kapcsolatban is sok helyütt történt. A mi hazai gyakorlatunkból szintén ismerős az az „eljárás”, amikor jelentős irodalmi vagy politikai személyiségek ismertetett életpályaképén lyukak tátonganak, vagy a súlyos emberi botlásokat, politikai félresiklásokat, eltévelyedéseket, esetleg bűnök súlyát relativizálják, jelentéktelennek tüntetik fel, mert úgy vélik, hogy az érdemek túltengenek, említésük, egyértelmű előtérbe állításuk sokkal fontosabb. Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan parlamentáris demokráciákban, ahol kötelező a nyilvánosság előtti tárgyilagosság, a teljes igazság feltárása.

            Nem tisztünk egészében értékelni Ömer Fahreddin Türkkan alakját. Oszmán, majd török hazafisága, bátorsága, egyszóval érdemei a valóságos harctereken nyilván vitathatatlanok. Mint Törökország őszinte barátai azonban reméljük, hogy a pasának a védtelen örményekkel szembeni kegyetlen fellépése, amelyet számos tanú igazolt, azok szemében sem tartozhat katonai erényeinek megnyilvánulásai közé, és ezért számukra is teljességgel vállalhatatlan, akik a mostani arab–török vitában valamilyen oknál fogva hallgattak a pasa életének erről az 1915-ös szakaszáról.

            Ilyen hozzáállásra minden országban szükség van a helyes nemzeti önismeret és az őszinte nemzeti önvizsgálat szempontjából. Mostani esetünktől függetlenül is.

Flesch István – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here