Flesch István: Akiket zavar a sinopi Diogenész-szobor – A „szökevény” Hakan Şükür focista „fényűzése”

Hovatovább megszokhattuk, hogy a 2016-os elvetélt katonai puccskísérlet óta a nemzetközi sajtóirodák jószerével csak lehangoló híreket továbbítanak Törökországból. Mi most azonban kísérletet teszünk egynémely olyan hír ismertetésére, amely ugyan szintén nem kifejezetten szívderítő eseményekről számol be, de a szomorú társadalmi valóságot feltáró jellegénél fogva óhatatlanul felvillant szikrányi keserű humort is.

            Első színhelyünk Sinop, a Fekete-tenger partvidékének hettita alapítású híres ősi városa. A település görög, római, majd bizánci virágzása után a 13. század elejétől fogva már török uralom alatt fejlődött tovább. Nevében tudósok szerint a harcias hettita Szinova királynő termetes amazon alakja őrződött meg. Sinop külföldön is számontartott egyik nevezetessége egy emlékoszlop, amely a tartományi kormányzóság parkjában hirdeti annak a mintegy háromezer török hadi tengerésznek a hősi áldozatát, akik az Oszmán Birodalom hadihajóin estek el az orosz cári flotta ágyúinak tüzében sinopi partjai előtt. Ez 1853 novemberében történt, a krími háború első ütközetének számító tengeri csatában.

             Van azonban a városban a fenti emlékoszlopot magasságban jóval meghaladó szobor is, amellyel a hajdani görög Szinópe nagy szülöttje, a Kr. e. 404 és 323 között élt Szinópéi Diogenész klasszikus ókori filozófus dicsőségének óhajtottak adózni. Az önkormányzat ezzel a feladattal Turan Baş szobrászművészt bízta meg. Mi most az ő majdnem hatméteres alkotásával és sajátságos helybéli hatásával kívánunk foglalkozni. A mű 2006-ban készült el, mindenfelől jól megközelíthető és feltűnő helyen áll. A mester egyben a szomszédos Samsun kikötővárosban annak a Május Tizenkilencedike Egyetemnek a képzőművészeti oktatója is, amely nevében Mustafa Kemal, a későbbi Atatürk 1919-es ottani partraszállásának időpontjára utal. A Török Köztársaság megalapítója onnan kiindulva indította el a török hazafias erők felszabadító harcát a nemzeti függetlenségért és az imperializmus világrendszerének beavatkozása ellen.

            A törökül Diyojennek mondott (kiejtése Dijozsen) filozófus szobrának felállítása körül már akkor kialakult kisebb vita. De akkor még csak túlérzékeny lokálpatriótákat bántott egy s más. Például az a feltételezés, hogy a szoboralak bal kezében magasra tartott lámpáshoz tapadó legenda rossz fényt vet majd városuk becsületes polgáraira. A hagyomány ugyanis úgy tartja, hogy Diogenész fényes nappal is lámpással kezében bolyongott, s azt hajtogatta: keresek egy igaz embert. Miért? Talán nincs ilyen ember Sinopban? – kérdezték sértődötten a megbántottak a Milliyet című szabadelvű napilapnak a vitáról szóló akkori beszámolója szerint.

            De hát ez már csak azért sem vonatkozhatott Sinop vagy akár a korabeli Szinopé lakosaira, mert ez az amúgy is apokrif történet már csak Athénban keletkezett, ahová a kegyetlen sors vetette szülőföldjéről számkivetésbe Diogenészt és apját. Pénzhamisítással vádolták őket, ezért menekülniük kellett. Soha nem derült ki, hogy kettőjük közül melyikük próbálta mesterien leutánozni a szinopéi fizetőeszközt, vagy hogy ketten együtt mesterkedtek-e ilyesmin, vagy hogy ez egyáltalán valóban megtörtént-e. Annyi azonban bizonyos, hogy forró lett lábuk alatt a talaj. A bölcselet tudományának szerencséjére, mert csak itt, a filozófia fellegvárában indult el a fiú filozófusi pályája. Tanítványa lett Antiszthenésznek, aki egykor Szókratész eszmevilágát követte, majd a „cinikusok” iskolájának megalapítójaként vált ismertté. E megjelölés a legelfogadottabb magyarázat szerint a görög künikosz ’kutyaszerű’ szóból ered, amely gúnyos utalás volt az ehhez az irányzathoz tartozók koldus életmódjára és egyikük-másikuk minden iránt megnyilvánuló fogvicsorgató-harapós magatartására. A mester jelmondata az volt, hogy csakis az erény hozhat boldogságot.

            A ragaszkodó tanítvány is azt vallotta, hogy a legfőbb jó az erény, de aszketizmusában messze felülmúlta Antiszthenészt, megvetett minden nagyravágyást és elbizakodottságot, birtoklást és tulajdont, az életet bármivel kellemessé tehető kényelmet, tehát mindent, ami útjába állhat az erénynek. Eszménye a szenvtelenség, az önbizalom, a saját erőre való kizárólagos támaszkodás és az anyagi javak iránti teljes közömbösség volt. Athénban lámpásával hiába kereste-kutatta azt az erényes, igaz embert, aki megfelelt volna az ő nemes és eszményi ideáljának. Ám sikerült rábeszélnie egy Krátesz nevű gazdag embert, hogy adjon túl javain, és „cinikus” koldusként éljen. Kráteszt követte a Diogenész kijelölte úton felesége és annak bátyja … A szegény filozófus igénytelenségében még egyetlen ivópoharától is megvált, amikor meglátta, hogy milyen ügyesen iszik vizet tenyeréből egy kisfiú.

            Nos, a sinopi szobron fellelhető a Diogenész-jelenség minden ismert attribútuma. A lámpásról már szóltunk. A főalak mellett ott ül az elmaradhatatlan kutya, a „cinikusok” mesterségének címere. A filozófus egy nagy hordón áll, mint amilyen annak idején állítólag lakhelyéül is szolgált. De olyan kutya életet élt, annyira szegény volt, hogy még ezt a szerény hajlékot is csak kölcsönvette… Híre mindenhová eljutott, még Nagy Sándorig is, aki mindenáron látni akarta. Fel is kereste és felajánlotta neki, hogy bármit kívánhat, teljesíti. A „cinikus” hordólakó azt válaszolta, hogy csak egyetlenegy szerény óhaja van: ha lenne szíves egy lépéssel arrébb állni, mert így most elfogja előle a napot… Később a világverő nagy hadvezér állítólag kijelentette: „Ha nem volnék Sándor, Diogenész szeretnék lenni”.

            Diogenész és a „cinikusok” erősen hatottak a sztoikusokra is. Tanításaik a kereszténység első két évszázadában átterjedtek Rómára. Hatásuk érezhető Seneca és Marcus Aurelius, a görögül író nagy filozófus császár írásaiban is – állapítja meg az Encyclopedia Americana cikkének szerzője, James L. Celarier, a Marylandi Egyetem tanára.

            Az ember azt gondolhatná, hogy a szoborral kapcsolatos kezdeti aggodalmaskodó hazafiúi fenntartásokat a tudomány már régen megcáfolta, Törökország és különösképpen a fekete-tengeri partvidék idegenforgalma számára a diogenészi hagyomány erős vonzerőt gyakorolhat. De talán a turisztika fellendítésének közvetlen anyagi hasznán kívül a Sinopba érkező minél több érdeklődő külföldi vendég az egykor szemben álló és egymástól súlyos sérelmeket elszenvedő népek mai közeledését, sőt barátságát is szolgálhatná. Csak remélni lehet, hogy a sinopi városvezetés is így gondolkodik.

            Ám egészen mást látnak Diogenész történelmi alakjában és a tiszteletére állított szoborban a Necmettin Erbakan néhai török kormányfő politikai utódai-követői, a szellemi örökségének ápolására hivatott alapítvány helyi tagjai. İsmail Teziç, az alapítvány sinopi képviselője bejelentette, hogy követelik a szobor eltávolítását. „Általában ugyan nem vagyunk ellenségei a szobrászművészetnek” – mondotta, de azt tűrhetetlennek tartják, hogy egy olyan emlékmű éktelenítse el a várost „már szinte a bejáratánál”, amely „a görögség szellemiségével olthatja be Sinopot”. „E követelésünk mellett kitartunk a végsőkig” – hangoztatta.

            Felmerül a kérdés, hogy az alapítvány tagjai vajon az Erbakan-örökség mely részének kívánnak hűségesen megfelelni? A kimagasló szellemi képességű politikus, aki szintén Sinopban született, Isztambulban szerzett gépészmérnöki oklevelet, és a németországi Aachenben védte meg doktori értekezését, 2011-ben hunyt el 84 éves korában. Csak egyszer és rövid ideig volt kormányfő: 1996 és 1997 között. A hadsereg távolíttatta el miniszterelnöki bársonyszékéből. Működését erős iszlámbarátság jellemezte. Többször kirívó módon hangot adott EU-, Izrael-ellenes és – különösen élete utolsó éveiben – antiszemita nézeteinek. Valamikor mentora volt Recep Tayyip Erdoğannak, amikor utóbbi még Isztambul roppant népszerű, szegényeket gyámolító főpolgármestereként vált országos politikai tényezővé. A jelenlegi államelnök azonban szélsőséges nézetei miatt már korán szembefordult vele, és új pártot alapított, a most is kormányzó AKP-t. Megtagadta korábbi példaképét, aki nem is maradt neki adósa: egyik utolsó sajtónyilatkozatában a „cionizmus pénztárnokának” minősítette „hűtlen tanítványát”. Állami temetésén azonban a tőle eltávolodott, majd általa durván el is taszított tanítvány mégiscsak hálásnak mutatkozott: búcsúztatójában nagy hodzsaként, vagyis nagy tanítómesterként és vezetőként méltatta.

            Miután az Erbakan-alapítvány tagjai, szám szerint tizenketten, felsorakoztak Diogenész szobra előtt, szóvivőjük javasolta: az alkotást helyezzék át a bizánci korból származó görög ortodox templomba, a Balatlarba. Szerintük ez lenne számára a legmegfelelőbb hely. Talány, hogy mi köze lehetne a „pogány” görög filozófusnak egy ilyen becses keresztény műemlékhez, akár csak mint szobrának afféle „végleges lerakati helyéhez”. Talán úgy gondolták, hogy ebben a fontos ásatási körzetben a felszínre került antik romokkal jól megférne a még ép és szellemében az általuk megvetett görög gondolatvilágot megtestesítő Diogenész szoboralakja is. A 660-ban épült templomban és környékén 2010 óta régészeti feltárások folynak. A munkálatokat Dr. Gülgün Köroğlu professzor asszony vezeti, aki a Sinan Építőmester Szépművészeti Egyetem Művészettörténeti Tanszékének a tanára.

            A tekintélyes tudós négy évvel ezelőtt az ásatások helyszínén nagy nemzetközi feltűnést keltő bejelentést tett: régészcsapata egy kőedényre lelt, amelyben megtalálták egy fakereszt maradványát. Az edény falán bevésett kereszt látható. Feltételezik, hogy a kőedény jelképes koporsójául szolgált „egy szent személy” ereklyéjének, amelyet akkoriban összefüggésbe hoztak Jézus kereszthalálával. Vagyis a török archeológusok lehetségesnek mondták, hogy a vallási tiszteletnek ez a tárgya a megfeszített Jézus Krisztus keresztjéből származik. „Ez nagyon fontos számunkra, s a legbecsesebb lelet, amelyet eddig feltártunk – jelentette ki a professzor asszony. Emellett rábukkantunk sírokra, mintegy 2000 csontvázra, egy fürdő és mozaikok maradványaira.” Sajtóértekezletén elhangzott szavait idézte Gökhan Gücüklüoğlu, az Anadolu Ajansı (AA) török állami hírügynökség tudósítója és Yasmine Hafiz, a Huffington Post amerikai internetes portál vallási szerkesztőségének kiküldött munkatársa és az NBC televízió. A kőedény tartalmát alapos vizsgálatra egy laboratóriumba küldték. Azóta nincs hír arról, hogy ott a szakértő kutatók milyen eredményre jutottak.

            Az a vélekedés azonban, hogy a lelet valóban a golgotai keresztből való, már a tudósítókban is kételyeket ébresztett, hiszen évszázadok óta túl sok ehhez hasonló „szenzáció” látott napvilágot. Emlékeztetnek a 16. századi nagy reformátornak, Kálvin Jánosnak egy ezzel kapcsolatos mondására: ha mindazokat a fadarabokat, amelyeket kapcsolatba hoznak az igazi kereszttel, egy helyen gyűjtenék össze, akkor azok kitennének akár egy nagy hajórakományt is.

            A kereszt felkutatásának számos története közül kiemelkedik Szent Ilona császárnőnek, Nagy Konstantin császár édesanyjának a negyedik század végéről való legenda szerinti eredményes jeruzsálemi útja. A Golgotán ugyanis állítólag megtalálta Jézus és a két lator keresztjét, valamint a keresztre feszítés eszközeit. A császárné a kereszt egy részét Rómába vitette és felépíttette a Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikát (Santa Croce in Gerusalemme). A másik részt ezüst tokban Jeruzsálemben hagyta. Az ereklyékből juttatott még a konstantinápolyi vallási vezetőknek is. Ám bizonyára nagy merészség lenne feltételezni, hogy Konstantinápolyból aztán valamelyik ereklyedarab elkerült Sinopba is, s a török régészek most ezt találták meg…

            Mindenesetre nagyon messzire elkalandoztunk történetünk eredeti színhelyétől, Sinoptól és Erbakan szellemi örököseinek alapítványától. A Diogenész szobra elleni mozgalmukról azonban, amely annak ellenére sem teljesen ártatlan és ártalmatlan szervezkedés, hogy kezdettől fogva körüllengi a komolytalanság enyhe légköre, azóta sem hallottunk…

            Mi most azonban innen távoli vizekre hajózva egy nagyon komoly és szomorú ügyről is beszámolunk. Sosem gondoltuk volna, hogy az egyik vezető isztambuli napilap, a Hürriyet úgy ír majd Törökország egykor legnépszerűbb és legeredményesebb labdarúgójáról, mint aki külföldre szökött a „fetullahista terrorszervezet (török rövidítéssel FETÖ) tagjaként”. Hivatalosan a számkivetett Gülen muzulmán prédikátornak ezt a mozgalmát nevezik így és kárhoztatják Ankarában a meghiúsított katonai puccskísérlet titkos mozgatórugójaként. Az újság a minap Hakan Şükür gyöngyélete az USA-ban címmel közölt beszámolót a török állami hírügynökség, az Anadolu Ajansı fényképfelvételeinek felhasználásával.

            A lap „leleplezi”, hogy micsoda luxussal veszi körül magát a korábbi futballista, aki 2015. november 19-én telepedett le az Egyesült Államokban. San Francisco előkelő negyedében, Palo Altóban a lüktető forgalmú University Avenue sugárút közelében megnyitotta Tuts Bakery & Cafe nevű kávézó-cukrászdáját és éttermét. Feleségével, Beydával közösen felügyeli az ínyencségek kínálatát, amely a reggeli menükártya változatos tételein kezdve a cukrászsüteményeken, majd a török böreken és házi köftén át egészen a legkülönbözőbb salátaremekekig terjed.

            Olyan luxusnegyedben fogtak vállalkozásukba, ahol számos híres műszaki nagyvállalat található, például az Apple hivatali irodái, valamint több áruház és a Stanford Egyetem. A Hürriyet a környék ingatlanárainak elemzése alapján arra következtet,hogy a Şükür család egy 3 millió dollárt érő házban lakik, s havi 6850 dollár lakbért fizet. Şükür életmódja fényűző – írja a lap, amely szerint a volt csatár szenvedélyen gyűjti a felső kategóriájú gépkocsikat. A kiküldött állami fotóriporterek lencsevégre is kaptak néhányat a háza és az étterme előtt parkoló autói közül: egy legújabb fehér Lexust, valamint Mercedes dzsipeket. De nem feledkeztek meg a török szurkolók egykori kedvencének nyitott Volkswagen kocsijáról sem.

            Hakan Şükür egykor valóban szinte félistennek számított a meredeken felfelé ívelő török labdarúgásban. Legfényesebben ragyogó csillaga volt a 2002-es labdarúgó-világbajnokságon bronzérmes török nemzeti válogatottnak. A dél-koreai csapat ellen ő lőtte minden idők leggyorsabb gólját. Már a kezdő sípszó elhangzása után 10,8 másodperccel az ellenfél hálójába juttatta a labdát. Tüneményes pályát futott be: 112 alkalommal ölthette magára a török válogatott mezét, és ezeken a nemzetközi találkozókon összesen 51 gólt lőtt. Az isztambuli Galasaray erőssége volt. Külföldön is sikerrel játszott, az Inter Milan és a Parma, majd a Blackburn Rovers színeiben. 1987-től 2007-ig futballozott.

            Miután szögre akasztotta labdarúgócipőjét, a politika mezejére lépett: a kormányzó Igazságosság és Fejlődés Párjának (AKP) képviseletében a török nagy nemzetgyűlés tagjává választották 2011-ben. Két évvel később azonban lemondott mandátumáról, miután kiterjedt korrupció gyanújának árnyéka vetődött Recep Tayyip Erdoğan – akkor még – miniszterelnökre, valamit belső körére és családtagjaira. A kormányt váratlanul érte a meglepetésszerűen indított ügyészségi vizsgálat, amely mögött az időközben a kormányfő ellenségévé vált korábbi szövetségese, Gülen embereinek kezét sejtették, akik már korábban mindenütt megtelepedtek az államapparátusban, így az igazságügyben is. Erdoğan széles körű leváltásokkal és áthelyezésekkel kivédte az ügyészségi-rendőrségi támadást. Hakan Şükür pártját fogta Gülenéknek, s nyilvánosan helytelenítette, hogy a kormány kezdte bezáratni a mozgalom iskoláit.

            Tavaly aztán megkezdődött a vele való leszámolás is. Júniusban, még a katonai puccskísérlet előtt egy hónappal, távollétében bűnvádi eljárást indítottak ellene, amiért a közösségi médiában állítólag megsértette Erdoğan államelnök személyét. Ő képviselője útján tagadott mindenféle ilyen szándékot. A bíróság azonban a tweet-üzenetek alapján bizonyítottnak vélte a vádat. Augusztusban, a puccs után, a nyugat-törökországi Sakarya tartomány államügyészsége elfogatóparancsot adott ki ellene és apja, Selmet Şükür ellen a fetullahista terrorszervezethez fűződő állítólagos kapcsolataik miatt. Az USA-ba távozott Hakant már nem érhették utol, Selmetet azonban őrizetbe vették a tartomány Adapazarı kerületének egyik mecsetében. Ezután a Doğan Sajtóiroda jelenése szerint a bíróság elrendelte apa és fia vagyonának és birtokainak elkobzását arra hivatkozva, hogy bizonyíthatóan mindketten anyagilag támogatták Gülen szervezetét.

            Bírósági adatok szerint a vagyonelkobzás kiterjedt az országban több helyen található ingatlanjaikra, amelyek fellelhetők voltak Sakarya, Antalya és Bodrum városokban, valamint Isztambul Bakırköy, Beşiktaş és Büyükçekmece kerületeiben. Volt még birtokukban több épület Adapazarı és Sapanca városában is, valamint földterület Kandırában. Selmet Şükür luxusvillákat is építtetett. Az adóhatóság megállapítása szerint Hakan Şükür a tanintézet bezáratásáig üzemeltetett egy Gülen-iskolát is.

            Az egykori nagy nemzetközi futballcsatár életét még labdarúgó-pályafutása alatt beárnyékolta szerencsétlen első házassága, majd egy tragédia. Beleszeretett Esrába, egy tizennyolc éves gimnazista leányba, aki röviddel később megkezdte tanulmányait az isztambuli egyetem gyógyszerészeti karán. A leány nem viszonozta Hakan érzelmeit, de a híres sportoló folytatta szerelmi ostromát. Esra szülei sem nézték jó szemmel ezt a közeledést, még kevésbé a már szóba is hozott esetleges házasságot. Ekkor váratlanul közbelépett Tansu Çiller miniszterelnök asszony. Latba vetette minden rábeszélő képességét, s meggyőzte őket afelől, hogy ez a frigy milyen előnyökkel kecsegtet leányuk egész további életére nézve. A kormányfő fellépése eredményesnek bizonyult.

            Fényes esküvőt rendeztek, a házassági szertartást Recep Tayyip Erdoğan isztambuli főpolgármester irányította anyakönyvvezetőként. A vőlegény a maga tanújának egy igen nagy tekintélyű és tudású férfiút választott. Az illető nem más volt, mint Fethullah Gülen, a széles körben megbecsült muzulmán hodzsa, tanítómester és prédikátor, belföldi és külföldi jótékonysági és iskolai hálózatok alapítója.

            Esra azonban négy hónap múlva hazaköltözött. A boldogtalan házasság története csúnya fordulatot vett: Hakan azzal vádolta volt feleségét, hogy ékszereket és pénzt is vitt magával. A Sabah című napilap felháborodva szólította fel a magáról megfeledkezett sporthírességet, hogy fogja be a száját, és inkább hallgasson. Aztán csönd következett. Majd gyászhír érkezett: Esra szüleivel együtt házuk romjai alatt lelte halálát a sok áldozatot követelő 1999-es északnyugat-törökországi földrengésben…

            Hakan Şükür életében ilyen szomorú módon fonódott össze sportpályafutás, magánélet és politika…

Flesch István – Türkinfo

2017. november 28.


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here