Nyári szünetet tart a Veli Bej törökfürdő

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Akik kedvelik a budai Veli Bej Fürdőt, azoknak érdemes kihasználni a mostani és a következő hetet, ugyanis utána karbantartási szünetet
tartanak.

Július utolsó napján nyitnak majd újra.

A budapesti Irgalmasok Veli Bej Fürdőjében hamarosan két hétig tartó nyári leállás kezdődik. A patinás törökfürdő július 10. és 30. között tart karbantartási szünetet, az újranyitásra pedig várhatóan július 31-én, hétfőn kerül sor. A fürdő az ünnepnapok egy része alatt zárva tart, az viszont jó hír, hogy a legközelebbi ilyen alkalomkor, azaz augusztus 20-án nyitva lesznek, valamint majd
október 23-án is várják a fürdőzőket.

A pandémiás lezárásokat követő újranyitás óta a fürdő hétköznap délelőttönként nem üzemel. Hétfőtől péntekig 15 és 21 óra között látogatható a Vej Bej. Szombaton és vasárnap pedig 6 és 12 óra, valamint 15 és 21 óra között tartanak nyitva, ugyanis vízcsere miatt dél és 15 óra között zárva vannak.

Fontos tudni, hogy ezt a termálfürdőt 14 év alattiak még szülői
felügyelettel sem látogathatják.

A szűkös kapacitás miatt kizárólag 3 órás belépőjegyek válthatók. Legutóbb idén tavasszal változtak a jegyáraik, így most hétfőtől csütörtökig, továbbá szombaton 9 és 12 óra között 4500 forintba, minden más időpontban 5000 forintba kerül a 3 órás jegy.

Forrás: termalonline.hu