Tehát az én olvasatomban 1993-ban megindult a török futball a felemelkedés útján. Pontosan ebben az évben történt két olyan dolog,mely lehetővé tette számomra a török foci teljes nyomonkövetését. Egyrészt elindult Magyarországon a „Foci világ” című szaklap,amely rendszeresen közölte az I.osztály és a kupa eredményeit,másrészt felszerelték nálunk a műholdas antennát,és így vasárnap esténként tudtam nézni a bajnoki összefoglalókat a TGRT csatornán.

Én pedig fogtam egy-egy spirálfüzetet,és 1993-tól kezdve az egyikbe elkezdtem a Beşiktaş mérkőzéseit vezetni,a másikba pedig a Török válogatott meccseit írom.

1994-ben a törökök már megmutatták az oroszlánfogaikat a nemzetközi színtéren: a Galatasaray legyőzte a Barcelonát! Ehhez az évhez azonban nálam egy csalódást keltő esemény is járult: a kedvenc játékosom,Feyyaz Uçar „árulást” követett el,és a nagy rivális Fenerbahçéhez szerződött…

De mindezek a dolgok eltörpültek amellett a ragyogó szezonnyitány mellett,mellyel a Beşiktaşom megkezdte az 1994/95-ös idényt! És nem csak hogy elkezdte,hanem gyönyörűen folytatta,és csodálatosan be is fejezte! Summázva 1995-ben bajnok a Beşiktaş! Az előző írásomban már mondtam,hogy az egyik kedvencem volt az 1989-1992 közti csapat,viszont az 1994/95-ös gárda egyértelműen a legnagyobb kedvencem! A német Christoph Daum volt a vezetőedzőnk,a kapuban a szintén német Aumann állt,aki korábban éveket ült a Bayern München kispadján. Aztán Gökhan,Recep,Alpay,a későbbi edzőnk,Rıza,a dél-afrikai Madida,Sergen,a „Török Maradona”,Mehmet,a kapitány,a súlyos térdsérülést szenvedő Mutlu,akit csak Chicagóban tudtak megoperálni,továbbá Ertuğrul,az izlandi Sverrisson,a fiatal gólzsák Oktay,Metin,a „Sárga Szélvihar”,és Ali Gültiken. Remek csapat volt ez!

Már az elején 7-et rúgtunk a Kocaelispornak,győztünk Trabzonban,8-at lőttünk İzmirben az Altaynak,stb. Azért is volt jelentős ez a bajnoki cím,mert egy rangadót sem sikerült megnyernünk a Galata illetve a Fener ellen.

Sosem felejtem el az ünneplést a Gaziantep meccs után,ahol már két fordulóval a vége előtt mi lettünk a bajnokok! Két török rapper külön dalt írt az alkalomra,az İnönü stadion felett pedig elrepült egy kisrepülőgép,melyre egy transzparens volt kötve: „Şampiyon Beşiktaş!”

A Bajnokok Ligájában aztán nem sikerült a bemutatkozás. Hiába volt ekkor már nálunk a német gólkirály,Stefan Kuntz is,a norvég bajnok Rosenborg Trondheim-ha csak egy góllal is-kivert minket. Én ekkor-a fekete-fehér szurkolókkal együtt-nagyon fel voltam háborodva,de közülünk akkor még senki sem tudta,hogy mekkora sztárcsapat lesz attól kezdve a Rosenborg.

1994-ben más, igen jelentős eseménysorozat is kezdetét vette. Elindultak az EURO ’96 selejtezői a milli takım számára.

És Magyarország ve Törökország egy csoportba került. Az első meccs éppen Budapesten volt. És úgy nézett ki az elején,hogy minden maradt a régiben,a törökök nem képesek túlnőni az árnyékukon. A szünetben sima 2-0 a hazaiak javára,pedig a lelátón ott szurkolt Süleyman Demirel köztársasági elnök is. A folytatásban aztán a félholdas csapat bebizonyította,hogy tényleg a felemelkedés útjára lépett! Nagyszerűen küzdve,tetszetősen-olykor egyérintőzve-játszva,mindent beleadva két galatás focista góljaival a vége 2-2,ez kezdésnek nagyon megfelelő a türkler számára. Akkora lendületet kapott ezzel a válogatott,hogy İstanbulban legázolták Izlandot (5-0),jött ugyan egy váratlan vereség otthon Svájctól (1-2),de ez nem szabott gátat a menetelésnek,Bernben visszavágtak a helvéteknek,majd egy pompás győzelem otthon a világbajnoki bronzérmes svédek ellen.

És ekkor a török csapat soha nem látott siker küszöbére érkezett: ha 1995 szeptemberében legyőzik az istanbuli selejtezőn a magyarokat,történetük során először eljuthatnak az Európa-bajnokságra!

Az egész ország egy emberként a meccsre koncentrált. Az összecsapást szerdai napon rendezték,de már kedden este 10 ezren tomboltak az İnönü stadion előtt! A Hürriyet pedig nem sokat teketóriázott a selejtező előtt,a következő szalagcímmel jelent meg a lap azon a napon:

„Vagy győztök,vagy meghaltok!”

A mérkőzés végül nem sok izgalmat hozott: Türkiye magabiztosan,2-0-ra győzött,az esélyeknek megfelelően,Hakan fejesgóljaival.

A találkozónak másfél évtizeddel később különös utóélete lett. A macar milli takım kapusa,Petry Zsolt akkoriban a Gençlerbirliği csapatában védett. Különböző bérviták miatt nem töltötte ki a szerződését,idő előtt távozott a török fővárosból. Azt hiszem per is lett a dologból,a FIFA elé került az ügy. Egyszóval haraggal távozott a piros-feketéktől. İlhan Cavcav régi elnök sok évvel később elővette az ügyet,és azt állította,a magyar kapus 25 ezer dollárt kapott a török szövetségtől azért,hogy engedje be a gólokat. Valószínűleg arról lehetett szó,hogy a régi sérelmek miatt az elnök még „rúgni akart” egyet a magyar kapuson.

Ezután a győzelem után a törököknek még az is belefért,hogy már csak döntetleneket érjenek el a hátralévő két meccsen,Skandináviában. Törökország utazhatott az EB-re,Angliába!

1996 nyarán,az Európa-bajnokságon aztán minden máshogy alakult,mint ahogy azt vártuk… Máig rossz érzés visszagondolni arra a tornára… A legnagyobb bajom a játék minőségével volt. Nem láttam viszont azt a szellemes,kombinatív,pontos,látványos játékot,ami a selejtező sorozat során jellemezte a csapatot. A horvátok ellen mintha nem akartak volna előre menni. Csak biztonsági passzolgatás folyt a pályán. A vége 1-0-ás vereség,de a gól miatt Alpay kapott egy fair play díjat. Portugália ellen már jobban akartak,de ez még mindig nem volt az igazi,és az ellenfél is erősebb volt,megint 1-0 oda. A Dánia elleni meccset nem közvetítette a magyar tévé,de talán jobb is nekem,mert súlyos vereség lett a vége: 0-3.

Így a törököknek dicstelenül kellett távozniuk,utolsó helyezettként,nulla ponttal,nulla lőtt góllal.

A hazaérkezés után pedig a polisnak kellett őriznie Hakan Şükür házát,a szurkolók haragja miatt.

De nem kellett volna elkeserednem az eredménytelenség miatt,a török csapatnak ez még csak kezdet volt!

Feyyaz