![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
 Keller Csilla vagyok, nemzetközi tanulmányok szakos főiskolai hallgató az egri Eszterházy Károly Főiskola, Politológia Tanszékén. Jelenleg Erasmus Ösztöndíj keretén belül résztanulmányokat folytatok egy törökországi egyetemen, Trabzonban. 2008 tavaszán pályáztam meg az Erasmus Ösztöndíjat egy kedves barátnőmmel. Áprilisban kaptuk meg a lehetőséget a tanulmányaink folytatására a trabzoni Karadeniz Teknik Egyetemen. A választásom első körben azért eset Törökországra, mert már régebbről érdekelt a török kultúra, a török életmód. Nem csak élménybeszámolókat hallgatni, könyveket olvasni akartam Trabzonról, Törökországról, hanem én magam is szerettem volna átélni, átérezni milyen lehet a török kultúrában, török emberekkel, török szokásokkal együtt élni. A döntésemnél első sorban a szüleim véleményét kértem ki, akik vegyes érzelmekkel voltak az iránt, hogy elengedjenek maguktól. Ők is tisztában voltak azzal, hogy a jövőm szempontjából mekkora lehetőség áll előttem, így a teljes támogatásukról biztosítottak. A főiskolás éveim alatt több török diákkal ismerkedtem meg, akik Trabzonból jöttek Egerbe. Velük a barátságok megmaradtak, így könnyebb volt ide érkezni, hogy már vannak itt barátaink. 2008. szeptember 5.-én indultunk útnak Budapestről. Odaérkezésünkkor 3 napot töltöttünk Isztambulban Trabzon előtt. Egy nagyon kedves isztambuli barátunk színesítette meg a 3 napunkat. Isztambulból mindent láttunk, ami csak belefért a hétvégébe.  Ellátogattunk a Blue Mosquehoz, a Galata Towerhez, a Taksimhoz, hajóztunk a Bosporuson, vásároltunk a Kapalı ςarșıben. Sétáltunk nagyokat Isztambul forgatagában. Majd szeptember 8.-án eljött az idő búcsút venni barátunktól és új szerelmünktől, Isztambultól. Esti órákban érkeztünk meg Trabzonba. Az utazás nagy izgalommal telt el. El se tudtuk képzelni a nagy készülődésben, hogy milyen nagy fordulatot vesz az életünk! A repülőgépből kiszállva elkezdődött egy új élet itt, Trabzonban. Még az est folyamán el is foglaltuk a kollégiumi szállásunkat. Az első perctől kezdve mindenki segítőkész volt velünk. Az egyetem Nemzetközi Kapcsolatok irodájának a munkatársai, a mentorunk, a koordinátorunk segített az első napok nehézségeiben. A mai napig is bizalommal fordulhatunk hozzájuk. Egyébként is jellemző az itteni emberekre a segítőkészség. Az első hetek szervezett programokkal teltek el. Kirándultunk a Sumela Manastırınél, az Uzungölnél. Megmutatták nekünk az Ayasofya Müzesit, az Atatürk Pavilont. Szerveztek esti programot a Boztepére, szórakozóhelyekre.  Lassan elkezdtünk ismerkedni a környezetünkkel is. Mivel Trabzon nem egy turista központú hely, így furcsán néztek, néznek ránk, amikor meghallják, hogy nem törökül beszélünk. A leges legtöbb helyen kedves, érdeklődő pillantásokat kaptunk eddig. Nem írnék igazat, ha nem vallanám be, hogy ugyanúgy megkaptuk a „rossz” indulatú nézéseket is. Viszont a világ így kerek. Amikor próbálkozunk a török nyelvtudásunkat használni, ami legtöbbször vicces helyzeteket szül, az első kérdések között szerepel:”Ha már Törökország akkor, miért pont Trabzon?” A másik jellemző szituáció, ha meghallják, hogy nem törökök vagyunk, összesúgnak a hátunk mögött és mondják egymásnak:”yabancılar, yabancılar”, „külföldiek, külföldiek”. Ez után szokott következni, hogy van, aki teával kínál minket, vagy beszélgetni próbál velünk, esetleg akciót, indirimet ad. Amikor meghallják, hogy magyarok vagyunk, azt felelik mosolyogva: „török magyar jó barát”. Trabzonban található egy Türk-Macar barátság park is. Trabzonnak Szigetvár a testvér városa. Ahogy teltek a napok, úgy ismertük meg egyre jobban Trabzont és szereztünk barátokat. Azok a barátaink közül, akik Törökország más régiójából jöttek, páran mondták, hogy néha ők is „idegennek” érzik magukat ebben a városban. Állandó beszédtéma közöttünk ennek az „idegen” érzésnek a lehetséges okai. Úgy gondolom, ez azért lehet, mert Trabzon nem egy turista célpont. Ez lenne az egyik ok, a másik, Trabzon egy konzervatívabb, zárt közösséget alkotó része Törökországnak. Itt mindennél fontosabb a család és a barátság. Az emberek tudnak bízni egymásban és bíznak is. Segítenek egymáson, mások problémáit is sajátjuknak érzik. Nem divat a lopás. Az első tapasztalataink közé tartozik a Ramadan. Máshogy éltük meg a Ramadant Isztambulban és máshogy Trabzonban. Amíg egy isztambuli étteremben délután 4 órakor tudtunk enni, addig itt Trabzonban már 4 órakor nem lehetet. Viszont, mikor lement a nap és lehetet enni, még ilyet mi sosem láttam, szó szerint mindenki és minden megállt. Csak a tányérok zaját lehetett hallani. Az éttermek az asztalaikat az úttestre pakolták ki. Mindenki ott evet, ahol éppen érte az idő. Itt kell elmondanom, a török konyháról tudni kell, hogy nagyon finom. Például a zöldség félék mindhárom étkezésnél megtalálhatóak. A török sajtok, a kenyér, a sütemények mind finomak. A levest citrommal eszik. Minden sarkon lehet kapni kebapot, dürümöt, lahmancut. Általában az egyetemen levő éttermekben szoktunk étkezni. A kínálat színes, az adag bőséges. Olcsóbban jövünk ki, ha étkezdében eszünk, mintha magunknak főznénk. Az egyetemnek két campusa van: az egyik a Main Campus a másik a Fatih Campus. Az egyetemen 10 Erasmusos diák tanul. Mi, magyarok vagyunk öten, két spanyol lány, egy litván fiú, egy litván lány, valamint egy román fiú. A két spanyol lánnyal egy szakon tanulunk.  A tantárgy felvételkor a Törökországgal kapcsolatos, illetve a török kultúráról szóló tárgyakat helyeztük fókuszba. Most 5 tantárgyunk van: 1. Atatürk’s Principles and Revolution of History, 2. Public Management, 3. Turkish Language, 4. Turkey and Turksih World, 5. Turkish Political History. Az óráink délutáni időpontokban vannak. Az órák hangulata nagyon barátságos és közvetlen. A professzorok teával, kávéval kínálnak meg minket. Teázás, kávézás közben merülünk el a tantárgy részleteiben. Az öt tárgy közül a Public Management a kedvencem. Igaz nem kifejezetten Törökországról tanulunk ezen a kurzuson, viszont a tanárunk nagyszerű. Az órái érthetőek és érdekesek. Az összes tantárgyunkat angol nyelven hallgatjuk. A török nyelv elsajátítását is komolyabban gondoltuk a spanyol barátainkkal, így októberben beiratkoztunk az Ankarai Egyetem Tömer nevű nyelviskolájába. Trabzonnak egy másik tulajdonsága, hogy igazán kevesen beszélnek angolul. Így a török nyelvtudásunkkal kell boldogulnunk sok helyzetben. A 2 hónapos tanfolyam alatt a török nyelv alapjait tanulhattuk meg. A következő félévben mindenképpen terveim között szerepel tovább folytatni a nyelviskolát.  A mi szakunk a Main Campusban van, így ott van a szállásunk is. A szállás alatt teljesen különálló kis lakást értek. A lakás magába foglal egy fürdőszobát, egy konyhát, egy szobát. Minden helység teljes felszereléssel működik. Az épületben van internet is. A török diákoknak nem koedukált a kollégiumuk. A lányok külön épületekben vannak és a fiúk is. Külön szabályzata van a kollégiumoknak. A lányoknak hétköznap legkésőbb este 22:30-ra, hétvégente 23:00 órára kell visszaérkezniük. Az albérletek is hasonló felállásban működnek. A házakra ki van írva, hogy fiú vagy lány diák ház. A tulajdonos írja a szabályokat, mint például a fiúk nem vihetnek haza lány barátokat és a lányok nem vihetik haza fiú barátaikat. Az alkohol haza vitele is tiltott. Általában este 11, vagy éjfél a maximum visszaérkezési idő a szállásukra. A trabzoni szülőkre igaz különösen, hogy nem szívesen engedik a gyereküket más nagyvárosba tanulni. Ennek az oka, hogy itt szeretnék őket tartani, valamint veszélyesnek találják. Veszélyesnek találják, mert a távolból nem tudják, kikkel barátkoznak, hova és hogy járnak szórakozni. Itt a szórakozás máshogy értendő, mint otthon. Ami meglepett minket, hogy a lányok nem járnak fiúk nélkül éjszakai szórakozóhelyekre.  A lányok társaságában mindig látni minimum egy fiút, aki (szó szerint) felelősségének érzi megvédeni őket. Mi ahhoz vagyunk szokva, hogy összegyűlik a baráti körünk és neki vágunk az éjszakának. Ha valakinek ezt így elmeséltük meglepődve nézett minket, és kérdezett vissza:”hogyan mertek így mozogni az éjszakában?”. Mindenképpen megemlítést érdemel a fiúk udvariassága. Egyik este elmentünk egy beülős helyre, ami teljesen tele volt. A pincérhez odalépett egy fiú és mondta, hogy ők átadják az asztalukat nekünk. Mi mondtuk, hogy nem szükséges, viszont Ők ragaszkodtak hozzá. Ez csak egyetlen egy példa volt a sok közül. A fiú barátaink nem szoktak minket egyedül hagyni. Mindig vigyáznak ránk. Mások a fiúk udvarlási szokásai is. Népszerű a levél küldése. Egyszer-kétszer előfordult, hogy valahol voltunk és a pincérrel küldtek egy kis papírra vetett pár sort. Szerintem ez azért is fordul velünk elő többször, mert külföldiek vagyunk. Akárhol voltunk eddig és később visszamentünk arra a helyre, mindenhol, minden alkalommal emlékeztek ránk. Ez mutatja, hogy itt tényleg nincsenek turisták, ha vannak is, akkor csak elvészve. Trabzonnak vannak több specialitásai is, amit én kiemelnék az a Kolbastı nevű tánc. Egy kész élmény látni, amilyen lendülettel, élvezettel és amennyi energiával táncolják a fiatalok. Amióta itt vagyok nézője vagy a Trabzonspor focicsapat mérkőzéseinek.  Erőteljes élményt nyújt végig nézni azokon a trabzoni embereken, akik teljes átéléssel néznek egy Trabzonspor meccset. Mindenhol megtalálhatók és kaphatók a szurkolói felszerelések. Egy másik meghatározó élmény Törökországban, a Derviș. Sajnos még nem volt szerencsém élőben látni. Remélem a jövőben lesz alkalmam élőben is átélni egy Derviș műsort. Az én véleményemben egy pozitív kép alakult ki az itteni életről, az emberekről, a városról. Imádom, hogy ahol, és amikor csak lehet énekelnek, táncolnak az emberek, a levest citrommal eszik, a sütemények mézben úsznak, a dolmușok zsúfoltak. Az elmúlt hónapok történései alapján pályáztuk meg az Erasmus Ösztöndíjat a következő félévre is. Abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy maradhatunk még egy szemesztert Trabzonban. Az elmúlt félévben nagyon sok minden történt, amik változást hoztak az életembe. A tervek, az álmok száma csak gyarapodtak! Születtek igaz barátságaim. Megismertem jobbnál jobb embereket. A régi török barátaimmal erősebb lett a barátság. Összességében el kell, hogy mondjam: életem legjobb döntése volt Trabzon, Törökország! |
| Keller Csilla, Trabzon |
Egy magyar diáklány szemszögéből Trabzon – Video-
Kilistra és a másutt sehol nem látható építészet Adorján Imre
 A legtöbb Törökországba utazó felkeresi Konyát, hiszen lelkében visszhangzik a 13. sz-i híres, misztikus költőnek, Mevlana Dzseláleddin Rúmínak örökké érvényes hívogatása: „Gyere, gyere, légy amilyen vagy, Légy hitetlen, légy bálványimádó, gyere csak. A mi rendházunk nem a reménytelenség háza, Akkor is gyere, ha százszor szegted meg fogadalmad!” Konyában a látogató felkeresi Mevlana mauzóleumát, a szeldzsuk kor műemlékeit, a múzeumokban megcsodálja a kiállított gyönyörű tárgyakat, de nagy hibát követ el és megbánja, ha nem szakít időt egy néhány órás kirándulásra, hogy megtekintse Kilistra világon egyedülálló építészetét. Konyából kiindulva úgy a legegyszerűbb Kilistrába látogatni – nem szabad összecse-rélni Lystrával, mely utóbbinak mai török neve Hatunsaray! -, hogy a délre vezető 715 sz. főútról, még a város külterületén jobbra kell lekanyarodni Hatip felé a Seydişehirbe vezető útra, majd Erenkayánál balra letérni Így Kayalın át érkezünk meg Gökyurt faluba, mely az antik Kilistra feletti magaslaton helyezkedik el. Mi augusztusban, pont a legmelegebb időszakban mentünk Pál unokánkkal és Tamás barátjával, volt gimnáziumi osztálytársával, négyesben Kilistrába. Az út mellett a táj jellegze-tes középanatóliai. Kopár, köves, a szikkadt talajon itt-ott egy-egy szárazságtűrő cserje zöldell. Mielőtt bemutatnám Kilistrát, hogy kihangsúlyozzam a különlegességét, egy kis kultúr- és építészettörténeti magyarázatot, bevezetőt kell adnom. Amióta csak ember él a Földön, kihasználta a sziklák természet alkotta barlangjait. Lakott bennük, kultikus szent helyet, templomot, síremléket alakított ki magának belőlük. Ezeket igyekezett falfestményekkel díszíteni, legtöbbjükben egyszínű (monochrom), vagy többszínű (polichrom) ábrák, jelenetek találhatók. Később az emberek maguk is véstek-vájtak barlangokat különféle célokra. Például Törökországban a Szent Miklós püspökről, ismertebb nevén „Mikulásról” nevezetes Demre közelében a lykiai Myra város Kr.e. IV. sz-i sziklába vájt sírjai a korabeli lakóépületek homlokzatát formázzák. A lykek a korai görögökéhez ha-sonló épületeik födémszerkezetét gerendázat alkotta. A sziklasírokon jól kivehetők a kőből faragott és födémre emlékeztető „gerendavégek”, amelyeknek itt nincs statikai rendeltetése. A sírhelyek és a sírmellékletek, mint pl. ékszerek, fegyverek, használati és a tisztségét jelölő tárgyak stb. minden időben a halál előtti életre utaltak. Az eltemetettnek a halál után is ugyanarra van szüksége, mint az életében. A legfontosabb számára a lakás, szállás, amelyben nyugszik, „lakik” és ahol vele együtt vannak a szükséges tárgyak. Akik Myrában a sziklasírokat látják, maguk elé képzelhetik a gazdag lykek egykori házainak, palotáinak homlokzatát.  A turisták tömegei által látogatott Kappadókiában, különösen Göremében, számos he-lyen található vulkáni tufakúpokba vájt barlanglakás, istálló, sőt bizánci stílusú barlangtemplom, kolostor. Közös tulajdonságuk, hogy a belső berendezésük is mind kőből faragott. A lakásokban a fekhelyek, polcok, termény- és víztárolók, tűzhelyek, a bizánci, keleti ortodox keresztény templomokban pedig az egész belső tér, az ívek boltozatok, kupolák, fülkék, keresztelő medencék, mind-mind kőből vannak kifaragva. Ezekben a csodálatos emberi alkotásokban azonban csak bent a „barlangban” gyönyörködhetünk, be kell mennünk a belső térbe. A kappadókiai tufakúpokba vájt alkotások, köztük a művészi falfestményeket rejtő templomok külseje semmiben sem különbözik a környék természetes sziklaképződményeitől. Távolról nézve, mintha csak primitív, mesterségesen kialakított lukak lennének a tufakúpokban  Mostanában sok külföldi vett magának barlanglakást, hogy elmeneküljön az urbanizáció természetellenességétől, embertelenségétől. Ezeket a barlanglakásokat modernizálták, villanyáramot vezettek be, kőpadlójukat helyi szőttesek borítják. Lakóik élvezik a nyári hőségben a barlang hűvös levegőjét és kiélvezik a helyi lakosság barátságos vendégszeretetét, segítőkészségét. Amasyaban – Sztrabón (Kr.e. 64.) az ókori híres, nagy földrajztudós szülővárosában -, a Yeşilirmak folyó partján fekvő ősi város felett magasodó hegy tetején állt egykor a perzsa Ahura Mazda szentélye. Sajnos ennek alig maradt fenn látható nyoma. A hegyoldalban azon-ban a Kr.e. III-II. sz-ban eltemetett pontuszi királyok barlangsírjai mai is jól láthatók, látogat-hatók. Többször megcsodáltuk, bár elég nehéz és fárasztó a sziklafalba vésett óriási, helyen-ként csúszós lépcsőfokokon megközelítésük. Ezek a sírok azért nagyon érdekesek és különlegesek, mert nem egyszerű, közönséges „barlangsírok.” Úgy készítették el őket az egykori pontusziak, hogy a sziklafalból kivájtak egy körüljárható tömböt és ebbe a tömbbe vájtak bele egy üreget, és ez lett a király végleges nyughelye. Sokszor találgattuk, vajon miért fektettek bele ekkora munkát, nem lett volna-e egyszerűbb és könnyebb a sziklafalban egyetlen mesterséges üreget kialakítani, miért fejtettek a szükségesnél kétszer nagyobb erőt?  Hogy miért írom mindezeket, mielőtt Kilistrától beszélnék? Hogy jobban felcsigázzam az olvasók érdeklődését, szemléltessem miért és mitől egyedülállóan különleges Kilistra épí-tészete. Amikor megérkeztünk a faluba, megálltunk az eléggé elhanyagolt művelődési ház előtt. Nem láttunk egy lelket se közel se távol. A művelődési ház néhány ablakának az üvege törött is, poros is, látszik, hogy nemigen használják. Találomra indultunk el a falu egyik balra nyíló utcáján. Reménykedünk, majd csak útbaigazít valaki, mert az országútról semmi külön-legeset nem láttunk. Megkérdeztünk egy ház udvarában tevékenykedő férfit, ugyan merrefelé vannak a látnivalók. Elmagyarázta, hogy még tovább kell haladnunk, aztán balra, az iskola udvarán menjünk át és ott lesz egy lépcső, azon menjünk le. Az útmutatását követve elénk tárult Kilistra látványa. A lépcső tetejéről még nem sok érdekeset látni, csak annyit, hogy a furcsa sziklák némelyikét emberi kéz átalakította.  Le kell menni a sziklák közt a lépcsőkön, hogy megközelítsük az egykori Kilistrát. A szeldzsuk és a korai Oszmán-korban a környéken török nyelvű, de görög-ortodox hitű lakosság élt. Még a 13-14. sz-ban is jelentős görög népessége volt, mert ezt Orhan (uralkodása: 1324-1360) és egy karamani bej levelezése bizonyítja. Perzsául írt leveleikben a tartomány neve: „diyar-i yunan,” vagyis „görög-tartomány.” Ez magyarázatot ad arra, hogy miért tártak fel a régészeti kutatások szőlőbor előállítására és tárolására alkalmas eszközöket és barlangokat. Véleményem szerint, a bizánci ortodox dogmáktól eltérő, számtalan heterodox hitet valló pl. paulikiánus, nesztoriánus stb. felekezet hívei bújtak el Kilistrában az üldöző „ortodoxok” elől. A képen, a domb tetején látható sárgafalú épület Gökyurt iskolája.  A kis sík területet fél karéjban övező meredek sziklafalba számos, különböző rendeltetésű mesterséges barlang nyílása látható. Ezek legtöbbje a Kappadókiában is látottakra hason-lít. Belső „berendezésük,” a fekvőhelyek, a falfülkék, a terménytárolók, az asztalok, mind-mind kőből vannak. A terep erre kiváló alkalmat adott. A vulkáni eredetű kőzet és talaj pedig a legalkalmasabb a szőlőtermesztésre. A mára már törökké vált és törökül beszélő muzulmán lakosság foglalkozik ugyan szőlőtermesztéssel, azonban abból nem bort, hanem a szőlőlé besűrítésével mézet helyettesítő természetes édesítőt, pekmezt készít. Az igazi „szenzációt,” a mind külsejében, mind belső terében tökéletesen kifaragott bizánci, keleti ortodox templom jelenti. Valójában egy középkupolás, egyenlő szárú görögke-reszt alapú templomot látunk. A tamburt helyettesítő hasáb alakú építményen emelkedő füg-gőleges központot itt nem kupola, hanem négyszög alapú gúla fedi. Egy kicsit az örmény és a grúz templomokra hasonlít. A hosszú évszázadok alatt alig rongálódott. A hozzáértő, az építészettörténetben jártas szemlélő könnyen maga elé képzelheti az egykor virágkorát élő települést és a szép, arányos templom körüli életet.  Megszoktuk, hogy egy épület felépítéséhez, berendezéséhez több- és sokféle anyagot kell használni. Mint például faragott köveket, habarcsot, téglát, fát stb. Itt azonban egyetlen építőanyagból, a hegyoldal kőzetéből, semmiféle más anyagot nem használva, egyetlen tömbből kifaragva alakítottak ki egy olyan tökéletes bizánci templomot belső berendezésével és külső díszeivel együtt, amely pontosan megfelelt a kor szigorú szabályokon alapuló építészeti stílusának. Ezen a tájon a kora keresztény műemlékek nem véletlenek, ismerjük eredetüket. Pál apostol anatóliai térítő útján – a Biblia tanúsága szerint – akkor járt ezen a vidéken, amikor a Földközi-tengertől Lystra (ma: Hatunsaray), Derbe, Ikonium (ma: Konya) útvonalon a pisidiai (nem a szíriai!) Antiochiába (ma: Yalvaç) ment. Itt vette maga mellé tanítványul Timótheust: „kiről jó bizonyságot tettek a Listrában és Ikóniumban levő atyafiak.” (Ap.csel.16:1-3.). A keresztyénség első századában már virágzó gyülekezeti élet folyt ezen a környéken, amely folytatódott a bizánci, majd a szeldzsuk korban is. Tudjuk, hogy a 13. sz-ban Mevlana sokszor beszélgetett filozófiai, teológiai témákról a Konya környéki keresztyén papokkal, szerzete-sekkel. A templomban a keleti egyházi építészet által megkövetelt, a híveket a paptól elválasz-tó fal, az „ikonosztáz” is ugyanabból a kőtömbből van, mint az egész épület és benne minden. Sajnos csak egy szépen kovácsolt vasrácson keresztül nézhetünk be, mert – szerintem nagyon helyesen -, biztonságosan bezárták, nehogy a világon mindenfelé kószáló vandál turisták „em-lékeket gyűjtve” maguknak, kárt tegyenek benne  Sajnos Kilistrában – legalábbis az elmélyült gyönyörködésre, részletesebb elemzésre, kevés idő állt rendelkezésünkre, mert tervünk szerint estére a Földközi tengerhez kellett eljutnunk. Mire visszaérkeztünk a „kultúrház” előtt álló autónkhoz, férfiakból álló kis csoport üldögélt körülötte. Tőlük tudtuk meg, jó hogy nem hittünk el mindent a Konyában kapott pros-pektusnak. Abban azt írták, hogy szállás és ellátás is kapható Gökyurtban. Tervezték, de sajnos nem valósult meg. Mi 2005-ben jártunk ott, azóta lehet, hogy van szálló és sikerült fellendíteni Gökyurt falusi turizmusát. Kilistrát felkeresve „a vallási turizmust” gyakorolhatjuk, legyünk bár muzulmánok vagy keresztyének, itt a kora bizánci keresztyének egészen különleges alkotásaival fogunk megismerkedni. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy mindenki, aki a környéken jár és teheti, tegyen egy kis kitérőt, látogassa meg Kilistrát. Ha nem, akkor olyan, mint amit az utolsó gökyurti – számunkra nagyon kedves – képmellékletem! |
| Adorján Imre |
Törökországi élménybeszámoló
Eddigi életem, legjobb döntése volt, hogy az Erasmus- pályázatomat a Middle East Technical University-re adtam be, mely Törökország egyik legversenyképesebb, legjobb egyeteme, és ahol megtapasztalhattam az igazi pezsgő diákéletet. A felvételizőknek, csak az egy harmada jut be az egyetemre, akik teljes elszántsággal tanulnak, és mindent megtesznek azért, hogy megvalósítsák az álmaikat.
Tisztában vannak azzal, hogy kitüntetett helyük, szerepük van és lesz a török társadalomban.
Az egyetemen a kurzusok angol nyelven folynak, ami a török fiataloknak nem jelent nagyobb problémát, hiszen az öt éves képzésük első éve egy úgynevezett angol nyelvű felkészítő év, mely során elsajátítják a fontosabb szakmai szókincset. A kint töltött szemeszter alatt valahogy az volt az érzésem, hogy annyi mindent lehetne tanulni a török diákoktól. Érdemes lenne átvenni munka-moráljukat, céltudatosságukat. A METU 1350 nemzetközi diákot lát vendégül közel 65 különböző országból. A külföldi diákokkal foglakozó, nekik segítséget nyújtó szervezetek aktív munkájuk során, baráti légkört teremtenek az új diákoknak. A két hetes orientációs program kiváló lehetőséget nyújt az ismerkedésre, az összecsiszolódásra, az új barátságok szövődésre. Az első két hétben magam is sok élménnyel gazdagodtam: Lenyűgöző volt az Atatürk Mauzóleum megtekintése, a fekete-tengeri kikötőváros, Amasra, valamint Beypazari meglátogatása. Azonban az orientációs hét végével sem fejeződtek be a kirándulások így eljutottam Cappadociaba, Isztanbulba és Alanyába. Az összes út kíváló szervezésű volt, kényelmes szálódákkal, csodaszép környezettel és fergeteges hangulattal.
A törökök energetikus habitusa néha már-már fárasztó volt: folyamatosan táncoltak, énekeltek, viccelődtek. Szóval soha sem unatkoztunk. És ami a legfontosabb mindenben lehetett rájuk számítani: ha problémánk volt a bankban, vagy a tantárgyak felvételével, vagy akár tartózkodási engedély megcsináltatásával. Hihetetlen, kicsit riasztó érzés volt feltérképezni a 4500 hektáros Campus területét is. Végül aztán hamar megtanultuk hol találjuk a bankot, a postát, a boltot, a könyvtárat, az egészségügyi központot, a teniszpályát, a mozit és hogyan működik az ingyenes buszjárat, a „ring”. A tanulmányi félév alatt rengeteg esemény volt, mely hozzájárult a barátságok elmélyüléséhez, illetve egymás kultúrájának a megismeréséhez. Még most is fel tudom idézni az íncsiklandó illatokat a Nemzetközi Étel Fesztiválról, mely során minden egyes külföldi diák elkészítette saját országa nemzeti specialitását. A lakmározás után, pedig vetélkedők következtek, melyen a külföldi és török diákok mérhették össze ügyességüket. De ugyanígy maradandó élmény volt a Campus területén belül rendezett „török komoly zenei koncert”, amin a METU tanárai és dolgozói léptek fel. És akkor még nem is említettem a májusi, hagyományos Nemzetközi Tavaszi Fesztivált. Ilyenkor négy napra feje tetejére áll az élet és a mulatságé a fő szerep. Az egész Campus területén, mindenhol színpadok találhatóak különböző koncertekkel és kisebb-nagyobb sátrakban az egyetem szervezetei képviseltetik magukat, miközben a Kulturális Központban színes kiállítások látogathatóak. A Tavaszi Fesztivál végeztével is volt lehetőség élvezetes programokon részt venni, például konferenciákon, ahol sok érdekes információt hallottam, melyek később visszaköszöntek a Török Külpolitika órámon, mely az összes kurzusom közül a legérdekesebb volt. Ezen az órán tanulmányoztuk Törökország kapcsolatait, egészen az Ottomán korszaktól napjainkig.
A másik meghatározó órám a Törökország és az EU volt, ahol megvizsgáltuk Törökország Európa Unióhoz való csatlakozásának kérdését. Párszor izgalmas csapatmunkára is sor került, ami során az óra témájához kapcsolódó állítást érvekkel alátámasztanunk vagy cáfolnunk kellett. Ezen a kurzuson arra voltunk késztetve, hogy megtanuljunk érvelni a rendelkezésre álló információnkkal és ezek a feladatok játékosan segítették elraktározni a fontos ismereteket. Mindezek hátterében szerencsésnek érzem magamat, hogy eljuthattam Törökországba és megismerhettem ezt a csodálatos kultúrát. Megtapasztalhattam – különösen a magyarokkal szemben – a török emberek vendégszeretetét, nyitottságát, rugalmasságát, könnyedségét, de ugyanakkor céltudatosságát. Szeretnék köszönetet mondani Horváth Gabriellának, aki nagyon sokat segített a kiutazással kapcsolatos kérdések megoldásában és Prof. Dr. Miszlivetz Ferencnek, hogy lehetővé tette a törökországi tanulmányomat. Mindenkit csak buzdítani tudok az Erasmus-program megpályázására, mert e nélkül soha nem lehetett volna ekkora élményben részem.
ismeretlen szerző
Új elmélet a honfoglalásról: nem vándoroltunk évszázadokig
Dobjanak félre minden őstörténettel foglalkozó, szamárfüles, porosodó történelemkönyvet, új teóriával állt elő ugyanis a Magyar Tudományos Akadémia a honfoglalásról:
A korábban széles körben elfogadottnak tartott évszázadok helyett csupán öt-hat évtized alatt érhettek el a magyarok az Urál vidékétől a Kárpátokig.
Erre a kutatók a magyar törzsek vándorlásának feltételezett útvonalán talált régészeti leletek feldolgozása nyomán jutottak, közölte az MTA, amelynek falain belül – több évtizedes hiányt betömve – pár éve megalakult a Magyar Őstörténeti Témacsoport.
A témacsoport vezetője, Vásáry István közleményében azt írta, a magyar őstörténet iránti általános érdeklődés, valamint a tudományosan megalapozott szemlélet erősítésének szándéka együttesen járult hozzá, hogy 2012 elején az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközponton belül megalakult a MŐT.
A korszakról tudni kell, hogy alig néhány oldalnyit tesznek ki azok az írásos emlékek (arab és bizánci eredetűek), amelyek a magyarokról megemlékeznek. A vándorló törzsek pedig nem nagyon írogatták fel, hogy merre járnak, mit csinálnak.
2015-02-14
A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
Vae victis! Jaj a legyőzötteknek! A latin szállóigével szemléletesen és tömören lehet kifejezni mindazt, ami 1686. szeptember 2-án történt Buda török őrségével és lakóival. A várba benyomult keresztény katonaság ugyanis hatalmas pusztítást vitt végbe. Bár Ali Abdurrahmán pasa halála után megszűnt az őrség szervezett ellenállása, a győzelemtől megrészegedett, bosszúra – és, ne feledjük, zsákmányra – éhes ostromlók oktalan öldöklésbe és gyújtogatásba kezdtek.
2015-02-03
Muszlimok, magyarok, muszlim magyarok
Az iszlám a középkor egy szakaszában, még jóval a török hódoltság előtt, jelen volt a magyar királyság területén.
Hajdúböszörmény, Berekböszörmény – településnevek, amelyek a böszörmények emlékét őrzik. Ibn Yakub 10. század közepére vonatkozó megjegyzése a Kárpát-medencéből Prágába utazó muszlimokról. Abu Hamid arab utazó 12. század közepi beszámolója a Kárpát-medence muszlimjairól, sőt arról, hogy II. Géza király „szereti a muszlimokat”. Anonymus ötven évvel későbbi krónikája, amely azt írja, hogy a muszlimok Bular országából érkeztek Taksony uralma idején. Intelmek (I. István az idegenekről), törvények (I. Lászlótól kezdve), s magyar források a kálizokról, izmaelitákról, besenyőkről.
Van tehát adat a középkori muszlim közösségek jelenlétéről a magyar királyságban (még ha nem is sok). S akadnak leletek is, mint például az Orosháza határában feltárt Árpád-kori falu, amelynél az állatcsontok vizsgálata, illetve a korabeli szokásoktól eltérő temetkezések nem keresztény, hanem leginkább vélhetően muszlim lakosságra utalnak.
A muszlimok jelenléte tehát érzékelhető a középkori Magyarországon, legalábbis a 13. század végéig biztosan. Történetük megrajzolása egy cikk keretein belül túl nagy falat, s a források sem bőségesek, ám néhány tény rögzítésére, gondolat felvetésére mindenképpen elégségesek.
2015-01-24
Megfejtették az altáji népek torokhangjának titkát
A szibériai Kemerovo tartományban jelenleg 2800 olyan ember él, aki beszéli a szibériai török nyelvcsaládba tartozó sórt, a kutatásban résztvevők anyanyelvét.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az éneklés eme egyedi és különleges formája – mint az alább található videóban is hallható – miért maradt elszigetelt, s nem terjedt el sohasem az Altáj- és a Szaján-hegység sztyeppéin túl.
A vizsgálat megállapítota, hogy a tuvai és a dél-szibériai lakosok egyedülálló torokhangja a különleges hangszalagjaiknak köszönhető, s egyedül ezen régió lakói vannak birtokában e művészi hangzásnak. Az Orosz Tudományos Akadémia szakértői szerint hangszalagjaik valamivel szélesebbek az átlagnál, a gégéjük pedig kisebb, s ezek képessé teszik őket a több száz éves múlttal rendelkező torokhangú éneklésre. A Newsweek 2006. márciusi cikkében a jelenséget vizsgáló szerző ezen énektudás művelőjét egy emberi dudához hasonlítja, „aki a mély hang kitartó éneklése mellett egy hátborzongató, füttyszerű dallamot dúdol”.
2015-01-22
Mire jó az olívaolaj?
Törökország nyugati, déli része mediterrán éghajlatú. Éppen ezért az élet, hangulat, hőség, ételek, zene, és tánc is mediterrán hangulatú. És ha Mediterrán, akkor minden dúskál az olívaolajban, mindent olívaolajban főznek, reggelire is olívaolajat isznak, stb… stb…
Pedig mennyire nem így van…
A leggyakoribb tévedés az, hogy a törökök mindent olívaolajban sütnek. Míg otthon, Magyarországon tombol a zsír rossz, olaj jó (négy láb jó, két láb rossz – Orwell), addig nálunk egész egyszerűen minden olajos dolog a rossz kategóriában van. Ráadásul a török nyelv nem tesz különbséget a zsír és az olaj között, így sütéskor minden ilyet kerülnie kell annak, aki egészségesek akar élni: zsír, olaj, és vaj.
Úgyhogy nincs ám olyan, hogy a rántottát olívaolajban sütik. Teflonon, olaj nélkül!
E mellett, habár tényleg rengeteg olívaolaj készül Törökországban (és nemcsak a nyugati-déli részeken, hanem északon, és keleten is), mégis drága. Általában kétszer, háromszor drágább egy sima olívaolaj, mint a napraforgó, vagy a kukorica olaj. A nem sima (rücskös), az igazán különleges olajok pedig akár ötszörösei is lehetnek. Az ilyet pedig pazarlás sültkrumplira elhasználni.
Egyébként is a törökök annyira szeretik, tisztelik az olívát, és az olívaolajat, hogy eszükbe sem jutna ilyen szentségtelen módon felhasználni.
Nem-nem. Sütéshez ott a napraforgó olaj. Vagy ha egészségesen akarunk élni, akkor a kukorica olaj. És ha nagyon-nagyon egészségesek akarunk lenni, akkor pedig a fekete-tengeri mogyoró olaj, ami teljesen átlátszó, víz szerű. Mondjuk, ő már kétszer drágább, mint a kukorica olaj, de még mindig olcsóbb, mint egy finom, jó minőségű olívaolaj.
Akkor a törökök nem is sütnek-főznek olívával?
Csak sütni nem sütnek. Főzésre viszont már használják. Van egy különleges ételtípusuk, az olívaolajban párolt zöldség (zeytinyağlı yemek), amelyek úgy készülnek, hogy a kuktába mindenféle zöldet (és pirosat, sárgát, narancsot, meg lilát, abból leginkább a hagymát) bedobálnak, majd jól meglocsolják olívaolajjal, tesznek hozzá 2-3 kanál cukrot, és már kezdődhet is a főzés.
2012-03-19
isztambul.info/blog
Visszautasította-e Bocskai a törökök koronáját?
Ami konkrétan magát a korona-kérdést illeti: a Lala Mehmed nagyvezír által hozott török koronát – a tankönyvek állításával és a közvélekedéssel szemben – ugyancsak az új kutatások szerint[4] a fejedelem a Duna-parton nem utasította vissza. Azt ténylegesen a fejére helyezték, amivel Bocskai már kezdetektől is meglévő[5] török függése szimbolikus módon is megerősítést kapott, mégpedig az Oszmán Birodalom korabeli „miniszterelnökétől”, a nagyvezírtől.
Bocskai István kapcsán régi, részben az 1950-es évekből eredő legendák szerepelnek történelemkönyveinkben. Ezeket cáfolja Pálffy Géza, a téma kutatója egy szoborállítási ügyben adott, 2013-as szakvéleményében. Az eredeti szakvélemény a Tanulmányok rovatban olvasható teljes terjedelmében. A szerző számos tanulmányban és egy nemrég megjelent önálló kismonográfiában részletesebben is foglalkozott a kérdéssel.[1]
2015-01-07
Újra vásárolunk
Nos, a mai fogyasztói társadalomban ez a cím már senkinek nem okoz újdonságot. Majd száz év alatt eljutott oda az emberiség (egy része, mert a többi meg éhezik), hogy többet fogyaszt, mint amire valójában szüksége lenne. Egyszerűen unalmában (is) vásárol. Meg ha örül vagy ha szomorú stb. stb. stb.
Millió reklám, reklámtrükk és marketingfogás szól arról, hogyan kell a vásárlót fogyasztásra bírni. Hallottam egyszer, hogy a bevásárlóközpontok bejáratától jobbra mindig valami plüss játékot érdemes elhelyezni úgy, hogy meg tudja fogni a betérő, így biztosan, az első pozitív benyomás után mélyebbre fog nyúlni a pénztárcájában. És miért jobbra? Mert általában jobbra indul el a betérő.
Tudjuk jól, a törökök különösen tehetségesek abban, hogy olyat is eladjanak nekünk, amiről 10 perce azt se tudtuk, hogy létezik. Így itt olyan marketingfogásokat is láttam, amit előtte sehol. A török, jobban, mint egy átlagos magyar, rajong mindenért, ami (első meg második ránézésre is) ingyen van. Így fordulhat elő az, hogy a bevásárlóközpontokban a bevásárlókocsiba nem kell pénzt betenni, hogy aztán vásárolhassunk vele, egyszerűen elvisszük. És a vásárlás végén meg ott hagyjuk, ahol éppen akarjuk.
Külön személyzetet foglalkoztatnak, akik összegyűjtik ezeket a kocsikat. Valamint a vásárlás végeztével fizetéskor, szintén ingyen nejlontáskákat kapunk, amibe az árut tudjuk pakolni (ebből lesz a szemeteszsák otthon, azt nem veszünk). Régebben kitették a rengeteg nejlonzacskót és annyit vehetett belőle a vásárló, amennyit akart. Mindenki el tudja képzelni milyen sok fogyott. Most már adagolják, vagyis az áru mennyiségének megfelelően ad csak a pénztáros. Sőt, van kicsi méretű szatyor is, ha csak kisebb dolgokat vettünk. Az túl kicsi egy átlagos méretű szemetesbe. Hiába, a környezettudatosság ide is kezd begyűrűzni!
2012-03-16
http://elettorokorszagban.blogspot.com