Zenei híd országok között: a Sultanita Band

A Sultanita Bandnek már a neve is játék a szavakkal, kultúrák egyesülése: Sultanita – Szultán (Zsolt) és Anita. Hogyan lehet, hogy egy magyar házaspár, akik Németországban élnek, törökül sem beszéltek, most mégis török zenét játszanak és tökökül énekelnek?

A kezdet nagyon érdekes: egy fiatalember, Biró Zsolt (egy török barátja által adott néven Ömer) egy budapesti utcán sétált: egy vendéglőből zene hallatszott ki, amely megtetszett neki. Arab zenének vélte, de megtudta, hogy valójában török dal, melyet arab előadók tolmácsolásában hallott. Annyira elvarázsolta, hogy török zenét oktató tanároknál kezdte el tanulni az údozást (az „úd” vagy „oud” egy körte formájú húros hangszer, „arab lant” néven is ismert). Hogy tudását mélyítse, Isztambulban, Konyában, Kappadókiában is ismerkedett a török zenével.

Feleségével, Szatmári Anitával való megismerkedésük után hamarosan elkezdtek együtt is zenélni: hosszú ideig csak hangszeres zenét játszottak Sultanita Duo néven, de hamarosan a szöveget is kutatni, tanulni kezdték. A zenekar török népzenét, klasszikus zenét és szúfi zenét játszik. Céljuk a török zenei hagyományok ötvözése a modern hangzással, így nyerve meg minél több embert ennek a csodálatos zenének és kultúrának. A zenét népek, országok és kultúrák közötti nyelvnek, hídnak tekintik.

A csapat harmadik, ütőhangszeres (davul, darbuka) tagjával, Faruk Gileyjel fél éve zenélnek együtt. A török származású, rodostói születésű Faruk zenészcsaládban nőtt fel, így már kisgyerekkorától megismerkedett a műfajjal. Korábban az İstanbul Kumpanya, Burhan Öcal Trakya All Stars, Baba Zula együttesekkel zenélt és koncertezett, 2018 óta Németországban él. A zenekar legújabb tagja a szintén török származású Atilla Öztürk klarinétos/szaxofonos/énekes.

Itt az ideje a zenehallgatásnak! Minden érdeklődőt a zenekar Youtube-csatornáján történő kalandozásra biztatok, ahol gyönyörű dallamokat hallgathatunk, sokszor különleges török tájakon felvett képek kíséretében, ahogy ezekben a dalokban is:

Çadırımın Üstüne:

Güneş Topla Benim Için:

Törökországba tett látogatásaik során az oszmán idők zenéjével is találkoztak, melyet igyekeznek a fiatalokkal is megismertetni. Zsolt a régi szerájok hangulatát ötvözi elektronikus zenével „Oudviber” nevű egyszemélyes projektjében:

A Sultanita koncertezett már Isztambulban, Ankarában, Konyában és Kappadókiában, illetve Budapesten számos alkalommal felléptek a Yunus Emre Intézet rendezvényein. Németországban, ahol két és fél éve élnek, eddig kisebb koncerteken és rendezvényeken találkozhatott velük a közönség. Munkájuk igazán figyelemre méltó: reméljük, hogy hamarosan egy magyar- vagy törökországi koncerten is találkozhatunk majd velük.

Erdem Éva – Türkinfo


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here