Júliustól nincs több szegedi papucs

Fotَ: Schmidt Andrea
Fotَ: Schmidt Andrea

Szeged – Elhagyja a Kiss Ernő utcai Szegedi Papucs Látványműhelyt, befejezi a híres szegedi papucs készítését a Sallay család. A díszes szegedi lábbeliket egyelőre a Móra Ferenc Múzeumba viszik.

– Nagyon szomorúak vagyunk, de nem tehetünk mást. Öngyilkosság úgy csinálni, hogy nincs bevételünk a papucskészítésből. A bérleti szerződésünk lejárt az Ifjúsági Házzal, nem tudjuk, hogyan tovább – mondta lapunknak Sallayné Zsuzsanna. Már a szegedi Tourinformnak is jelezték, ne küldjenek több turistát júliustól, mert bezárják a látványműhelyként és múzeumként is szolgáló helyiséget.

A történet azért is szomorú, mert a közelmúltban harmincfős jászberényi iskolás csoport, török és új-zélandi turisták ismerhették meg a szegedi papucsot. Értékesíteni hetek óta nem tudtak egy lábbelit sem, az érdeklődők viszont órákra lekötik a műhelyben dolgozók figyelmét. Korábban úgy volt, hogy külföldi segítség érkezhet, de egyelőre csak a remény maradt, komoly megrendelés továbbra sincs.

– Alapvetően az a probléma, hogy 1,1 millió forintos tartozás áll fenn, és nem látjuk, hogyan lehetne csökkenteni – magyarázta a helyzetet Jávorszky Iván, a Kiss Ernő utcai helyiséget bérbe adó Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette: ezért kötöttek idén két alkalommal három hónapos szerződést az ingatlanra, de miután a Sallay család nem tud fizetni, menniük kell.

A cikk folytatása>>>

delmagyar.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here