Az elsőtől az utolsó percig izgalmas film: Öteki Taraf

Önök láttak már török thrillert? Én még nem, de most jól választottam. Rég láttam ennyire jó filmet, ráadásul jól ismert színészeket ismerhettem meg más stílusú alakításban, mint az eddig megszokott.

A film eredetije Andrés Baiz kolumbiai filmrendező alkotása 2011-ből, a La cara oculta (A rejtett arc). Ő a film forgatókönyvírója is, ami azért fontos, mert a történet a török változat igazi erőssége. Hamisítatlan pszichothriller, miközben szerelmi történt.

A török változat címe: Öteki Taraf (A másik oldal). Mind íróként, mind rendezőként az a Özcan Deniz dolgozott rajta, akit jól ismerhetünk énekesként, zeneszerzőként, sorozat- és filmszínészként, ám ez a film volt az első rendezése. Számtalan korábbi szerepe közül kiemelném az Asmalı Konak sorozatot, mely a valaha mért legnagyobb nézettségi rekordot érte el a török televíziós produkciók történetében, illetve legújabb, három évadon át futó sorozatát, az Istanbullu Gelint.

Ez utóbbi azért is lényeges, mert az ottani feleségét alakító Aslı Enver ebben a filmben is partnere, és a néző, aki három éven át követte sorsukat a nagy sikerű sorozatban, azonnal ráhangolódik a szerelmüket ábrázoló jelenetekre.

A szerelmi háromszög másik női tagja pedig a Magyarországon is sokak által ismert és kedvelt Meryem Sarah Uzerli, akit sok-sok epizódon át láthattunk a Muhteşem Yüzyıl (Szulejmán) Hürrem szultánájaként.

A történetről nem mesélhetek sokat, mert abba a hibába eshetek, hogy egy-egy fordulatot elárulok, és kár lenne érte. Az alapsztori csak pár mondatban: egy nő elhagyja szerelmét, búcsúüzenetét egy videófelvételre rögzíti. Mivel sehol nem lelik nyomát, a rendőrség is nyomoz, és persze a férfi lesz az első számú gyanúsított. Az eltűnésnek csak egy ember, a férfi régi szerelme örül.

Ha tehetek egy javaslatot, ajánlom, hogy fülhallgatóval nézzék és izgulják végig a történetet, mert a hozzá tartozó hanghatások és zenék nagy mértékben fokozzák az élményt.

Ha kedvet kaptak, csak klikkjelenek, és kezdhetik is. Török nyelven, bekapcsolható angol / német / holland / francia felirattal, kiváló minőségben töltötte fel a YouTube-ra a forgalmazó.

Erdem Éva – Türkinfo


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here