Török lányok a tokiói olimpián

„A nők helye nem csak a lelátón van” jelmondattal támogatja egy nagy pénzügyi szolgáltató cég a török női olimpikonokat egy projekt keretében. Nyolc, különböző sportágban sikeresen szereplő női sportoló vesz részt ebben a programban. Mindannyian a 2020. évi Tokiói Nyári Olimpiai Játékokra készülnek, mindannyian érem reményében indulnak a versenyeken, hogy megmutathassák az esélyegyenlőséget saját sportágukban.

A projekt keretében az olimpiára készülő lányok: Tutya Yılmaz tornász, Eda Tuğsuz gerelyhajító, országos rekordtartó, Yasemin Adar birkózó, İlke Özyüksel öttusázó, Yasemin Anagöz íjász, İrem Yaman kick-box és taekwondo versenyző, Meryem Bekmez gyalogló, rekordtartó, Nazlı Dönertaş vitorlázó. Ismerjük meg néhányukat!

Egyikük İlke Özyüksel, aki történelmet írt azzal, hogy először kvalifikálta magát török öttusázóként az olimpiára. Pedig nem indult könnyen a története. Születése után pár héttel életveszélyes érbetegséget diagnosztizáltak nála. A véletlennek köszönheti életét, mert egy török orvos, aki éppen egy konferenciára látogatott Törökországba, lézeres terápiával gyógyította. Később is műtétekre volt szüksége, de egy orrműtétet is elhalasztott azért, hogy a riói olimpián részt vegyen.

Sportolói története Magyarországhoz is kapcsolódik. 9 évesen már ifjúsági versenyeket nyert, 2014-re mégis odáig jutott, hogy csaknem abbahagyta sportolói pályafutását, mert az országban nem volt olyan edző, aki speciálisan az öttusára fel tudta volna felkészíteni. Ekkor elküldték Magyarországra edzeni, ahol tört angolsággal beszélve kezdte a programot. Bár először a magyar sporttársak nem vették komolyan, de 11 hónapos komoly munka után már kezdték ellenfélként tekinteni rá. Törökországba hazatérve teljes erőbedobással dolgozott, majd Európa- és világbajnokságokat nyert, így kvalifikálta magát az olimpiára.

Yasemin Adar birkózó a testneveléstanára támogatásával, saját melegítőjében kezdett sportolni. 4 hónap edzésprogram után második lett egy országos versenyen. Mára négyszeres Európa-bajnok, és 2017-ben az első török nő lett, aki világbajnoki címet is szerzett. Yasemin – egy férfiak által uralt sportban, a birkózásban – példaképül szolgál a lányoknak. Célja, hogy Tokióból éremmel térjen vissza.

Meryem Bekmez gyalogló olyan városban született, ahol nőnek és gyermeknek lenni különösen nehéz. Diyarbakırban nőtt fel, ahol – elmondása szerint – már 17 évesen férjhez adják a lányokat, és nincs olyan 20 éves ismerőse, aki még iskolába járna. Ő maga pedig 17 évesen egy olyan rekordot döntött meg, mely 16 éve fennállt. Tavaly a berlini Európa-bajnokságon 22:13 eredménnyel, majd 2019 áprilisában egy Konyaban rendezett versenyen 5000 métert gyalogolva – eredményén tovább javítva – 21:54 idővel végzett.

Forrás: aksam.com.tr, hurriyet.com.tr

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here