Török jogásznő az Emberi Jogok Európai Bíróságának legfiatalabb tagja

Saadet Yüksel 2019 júliusának első hetében kezdte meg 9 éves szolgálatát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB – törökül AİHM) tagjaként. A jogásznő 1984-ben született Isztambulban, a Harvard Egyetemen végzett. 2017 óta az Isztambul Egyetem jogi karának Alkotmányjogi tanszékét vezette. A szervezet eddigi legfiatalabb bírójának mondhatja magát.

Törökországot korábban már két bíró – Rıza Türmen és Işıl Karakaş – képviselte, azonban egy ideje nem dönthetett török bíró, annak ellenére, hogy már több jelöltet bocsátottak szavazásra. Az ország idén Saadet Yüksel jogásznőt javasolta, akit 2019. április 9-én 176 szavazóból 111 igen szavazattal fogadott el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, így első körben elnyertre a tisztséget.

A bírónő automatikusan részt fog venni minden olyan ügyben, mely Törökországból kerül a bíróság elé. Elég elfoglalt lesz, mert – Oroszország, Románia és Ukrajna után – a negyedik legtöbb ügy ebből az országból érkezik. Az eddigi összes 58.500 peres ügyből 7.850 folyt török emberi jogok megvitatása tárgyában.

Saadet Yüksel beiktatása ünnepélyes keretek között történt Strasbourgban. Az eskütételen részt vettek Törökország legmagasabb rangú bírói is: az Alkotmánybíróság elnöke, Zühtü Arslan, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, İsmail Rüştü Cirit és az Államtanács elnöke, Zerrin Güngör.

Forrás: dw.com és onedio.com

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here