Şükufe Nihal: A szerelem szeretete

Sokan gondolhatnák, hogy a török nők a férfiak árnyékában éltek az Oszmán Birodalomban. Ha azonban közelebbről is górcső alá vesszük élettörténetüket, könnyen láthatóvá válik, hogy milyen meghatározó szerepet töltöttek be Törökország felemelkedésében.

Ezeken a hasábokon hétről-hétre azokat a nagy jelentőséggel bíró török nőket mutatjuk be, akik életük során hozzájárultak Törökország fejlődéséhez, kulturális örökségéhez. Olyanokat, akiknek a munkásságát világszerte elismerés övezi és olyan „hétköznapi hősöket” is, akik tetteikkel kiemelkedtek a férfiak esetenként elnyomó világából.

Şükufe Nihal: A szerelem szeretete

Az Oszmán Birodalom és az új köztársaság közötti átmeneti időszakban sok feminista-oszmán nő tűnt fel. Şükufe Nihal költőnő a török feministák kivételes példája ezen időszakban.

A modern török női identitásra nagy hatással voltak az oszmán idők és a köztársaság közötti átmeneti időszakban élő női írók életművei és alkotásai. A karizmatikus Halide Edipet sokan ismerik, azonban sok más véleményformáló, feminista török nő is létezett mint például Şükufe Nihal.

Halide Edip a köztársasági évek első felében a kemalista kormány ellenzékének volt tagja. Şükufe Nihal inkább Törökország szekuláris és elitista “újasszonyaként” tevékenykedett. Amíg Halide Edip egyenrangúként viselkedett a politikus férfiak körében, Şükufe Nihal úgy döntött, hogy kihangsúlyozza nőiességét, és inkább romantikus-női költővé válik; a feminista populizmus, illetve a populista feminizmus párhuzamos téma regényeiben és verseiben is.

Korai évek

Şükufe Nihal Başar 1896-ban született Isztambulban. Apja, Ahmet az oszmán hadsereg ezredesi rangjával rendelkező gyógyszerész volt, Emin pasa doktor – V. Murad szultán főorvosának – fia. Şükufe anyja, Nazire asszony háztartásbeli volt.

Şükufe magántanár segítségével tanult otthon, mielőtt hivatalosan beiskolázták volna. Apja hivatásából fakadóan az Oszmán Birodalom különböző városaiban élt és tanult. Damaszkuszban, Bejrútban járt iskolába, majd a Szaloniki középiskolában franciául tanult. Továbbá arabul és perzsául is magántanároktól vett órákat.

Şükufe gyermekkorától kezdve részt vett azokon az összejöveteleken, melyeket édesapja rendezett otthonukban, ahol politikai és költészeti témájú beszélgetéseket hallgathatott már ifjú korában. A találkozók hatására követte apja eszméit, és az alkotmányosság támogatójává vált. Az államférfiak és a férfiak körében mozogva kezdett költeményeket írni, és már nagyon fiatalon érdeklődést mutatott a politika iránt. Fiatal korából fakadóan e költeményeit csak naiv és romantikus művecskéknek tekintették.

Házas és boldogtalan

A török ​​költőnők általában szerencsétlenek a házasságban. Şükufe Nihal kétszer is megházasodott, sajnos azonban boldogságot egyikben sem talált; így mindkét házassága felbontásra került.

Azonban a válás nem akadályozta meg őt abban, hogy teljes szerelmi életet éljen. Sok szerelmi ügye volt, gyakran költőtársakkal.

1912-ben, 16 éves korában feleségül ment az író és oktatási szakértő Mithat Sadullahoz, aki a modern török ​​ábécét készítette az 1928-as nyelvi reform során. Házasságuk hét évig tartott, és egy közös fiúk született.

Şükufe Nihal folytatni akarta tanulmányait, így – férje engedélyével – 1916-ban beiratkozott az oszmán időszakban külön a nők számára fenntartott egyetemre (İnas Darülfünunu). Két évig irodalmat tanult, majd a földrajzi tanszékre került, ahol 1918-ban végzett. Ezt követően irodalom- és földrajztanárként kezdett dolgozni az Isztambuli Líceumban. Şükufe Nihal volt az első török ​​nő a történelemben, aki egyetemi diplomát szerzett.

Şükufe és férje, Mithat Sadulla megpróbáltak egy új típusú iskolát indítani, és megalapították a „Remény iskoláját” (Mekteb-i Ümid).

Nihal korai verseit nagymértékben befolyásolta a hagyomány: gyakran használt klasszikus időmértéket és rímeket. A 19. század végi költők lelkes olvasója volt, többek között Namık Kemal, Abdülhak Hamid, Tevfik Fikret és Nigar Hanım műveit szerette. Egyetemi tanulmányai végeztével tanárként kezdett dolgozni, majd elhagyta férjét, és fiával együtt visszaköltözött a családjához.

Lehetetlen igaz szerelem

Diplomaszerzésének évében adta ki első verseskötetét, Csillagok és árnyékok (Yıldızlar ve Gölgeler) címmel.

Şükufe ellenezte İzmir görög megszállását, s tiltakozását az isztambuli politikai találkozókon rendszeresen kifejezésre is juttatta. Számos beszédet tartott a Sultanahmet és Fatih kerületekben rendezett összejöveteleken.

Şükufe – válását követően – egyre gyakrabban jelent meg irodalmi körökben. Közeli barátja, İsmet Kür így jellemezte őt: „mindig jól ápolt és nagyon elegáns, nagy önbecsüléssel”, ami részben meg is magyarázza népszerűségét férfi költőtársai körében. Például Nazım Hikmet és Kutsi Ahmet is szerelmesei között voltak. Az irodalomtörténészek ehhez a listához Faruk Nafizot is hozzáfűzik.

Sajnos Şükufe varázsa egy tragikus kimenetelű incidenst is okozott. Osman Fahri – a nagy költő, Cenap Şahabettin testvére – megölte magát, miután Şükufe elutasította. Şükufe Nihal egy későbbi művében utal erre az incidensre, melyet „adott körülmények között lehetetlen igaz szerelemnek” nevez.

Şükufe és Faruk Nafiz egymást inspirálva írtak verseket és regényeket, mint szerelmük kifejezését. Később azonban sokat veszekedtek, és végül meggyűlölték egymást életük hátralévő részében.

Hazájának támogatója

Később Şükufe Ahmet Hamdi Başar közgazdász-vállalkozóval házasodott össze, s egy lányuk született. A Başar házaspár együtt dolgozott a Függetlenségi háború támogatásáért a Nemzeti Jogok Országos Szövetségén keresztül.

Şükufe Nihal civil társadalmi munkáját a Függetlenségi háború vége, és a Török Köztársaság alapítása után is folytatta. 1924-ben a Nők Népi Pártja (Kadınlar Halk Fırkası) alapító tagja volt és a párt főtitkárjaként dolgozott. Jótékonysági munkát is végzett. A kemalista időszakban pedig a nők körében példaképpé vált.

Hosszú házasság után Şükufe Nihal és Ahmet Hamdi Başar az 1950-es évek végén elvált. Sükufe 1953-ban tanárként ment nyugdíjba. Ezt követően visszavonultan élt és folytatta az írást.

1962-ben Şükufe balesetet szenvedett, melynek során elvesztette egyik lábát, majd 1965-ben egy szanatóriumba költözött, ahol élete utolsó évei magányosan teltek. 1973. szeptember 24-én hunyt el.

Fordította: Erdem Éva – Türkinfo

Forrás: Daily Sabah


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here